Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Van még egyáltalán ma olyan a kormányban, akinek egy szavát is el lehet hinni?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Palkovics László – óriási meglepetésre – ismét hazudott. Nem először és biztosan nem is utoljára, mégis érdemes foglalkozni vele, hiszen ha beletörődünk abba, hogy a fake news Magyarországon mindenféle ellenállás nélkül elterjedjen, akkor igen nagy gondban leszünk. Nem  mintha a kormányzat által terjesztett álhírek mostanában ütötték volna fel a fejüket, de az mégis elég erős, amikor egy miniszter vetemedik úgy erre, hogy a pontos számokkal minden bizonnyal tökéletesen tisztában van. Nem elég, hogy a szakmunkásképzés helyzete (amiről Palkovicsnak szintén nagyon jó véleménye van, csak éppen a számok cáfolják a hurráoptimizmusát) nem javult Magyarországon – ezzel tegnap foglalkoztunk –, de az egyetemek színvonala is évek óta folyamatosan romlik. Ezt a kormány persze el nem ismerné, hiszen az elő sem fordulhat, hogy valami romlik, és nem javul ebben az országban. Magyarországon nincs romlás, nálunk negatív javulás van, mint az köztudott. Unorthodox felfogás van érvényben idehaza, amely tökéletesen megmagyaráz minden baloldali, libsi hazugságot, amelyeket a tudjukkik nemzethy kormányunk rossz színben történő feltüntetésére használnak.

Az Örülünk, Vincent? blog járt utána annak, hogy vajon mennyire igaz Palkovics Lászlónak a 2019-es Educatio oktatási szakkiállításon elhangzott állítása, miszerint:

Lényegesen javult a magyar egyetemek hazai és nemzetközi presztízse, a világ legjobb ezer egyeteme közé 2019-ben öt magyar felsőoktatási intézmény is bekerült.

Nos, a valósághoz nincs túl sok köze, mivel ezek az egyetemek korábban is az ezres listában szerepeltek, csak lényegesen jobb helyeken. Ezek az intézmények a ranglistán évről-évre egyre inkább visszaszorulnak, ami elég jól mutatja azt, hogy a magyar kormány valamit egészen rosszul csinál az oktatás területén. Is. Mert nem elég, hogy a PISA-teszteken rendre leszerepelünk és a magyarok nyelvtudása is átlagon aluli, már a felsőoktatás színvonala is egyre siralmasabb. Egyetemet zavar el Orbán, neves intézményeket von össze, vagy privatizál azért, hogy ezáltal elviekben azokat jobbá tegye. Nos, a lista is jól mutatja, hogy ez az irány pont annyira jó, mint a demokrácia helyzete ma Magyarországon.

A leggusztustalanabb mégis az, hogy Palkovicsnak volt arca ahhoz, hogy ezt egy szakkiállításon minden gond nélkül az ott jelenlévők arcába hazudja. Mert az ember nyilván azt gondolná, hogy amit egy miniszter elmond, az számokkal jól alátámasztható, hiszen az ő feladata az, hogy pontosan képben legyen az éppen szájára vett témával kapcsolatban. Nos ez esetben nem/sem támasztható alá, és még csak sokáig keresgélni sem kellett azért, hogy ez kiderüljön. Az már eddig is jól látható volt, hogy az egyetemi rangsorokról egyre inkább kiszorulnak a magyar egyetemek. Az egykor neves Szegedi Tudományegyetem ma már szinte sehol nincs, nem beszélve a Debreceni Egyetemről. Az, hogy kis ország vagyunk, nem magyarázat a kialakult helyzetre, mert Magyarországnál jóval kisebb országok is sokkal komolyabb helyeken szerepelnek a Palkovics által emlegetett, ARWU Shanghai rangsorban.

Már csak azt nem értem, hogy mégis kit akarnak teljesen hülyének nézni Palkovicsék? A minisztérium, de még a kormány is vélhetően tisztában van azzal, hogy a valóságban romlik a felsőoktatás teljesítménye. De ugyanez elmondható a diákokról is, hiszen ők nap mint nap szembesülnek azzal, hogy az egykor nívós egyetemek ma már csak árnyékai önmaguknak. De azt se gondoljuk, hogy a diákok és szüleik az egyetemi jelentkezés előtt nem járnak utána pontosan annak, hogy mégis milyen színvonalat képviselnek az egyes egyetemek. Akkor meg mégis kinek szólt ez a hazugság? Mari néninek Bivalybasznádon? Esetleg Józsi bácsinak Baktalórándházán? Teljességgel értelmetlen ez az egész cirkusz, hiszen egy sima kereséssel kiderül, hogy egyértelműen hazudott a miniszter.

Egyszerűen már az is elképzelhető, hogy a mostani politikusok vérében van a hazugság. Az a kényszer, hogy automatikusan hülyeségeket beszéljenek és megtévesszék a közvéleményt. Egyszerűen hozzászoktak ahhoz, hogy egy párhuzamos valóságban élnek, ahol minden szép és jó, és egyszerűen már nem képesek a valóságot meglátni. Tényleg nincs már egyetlen olyan miniszter sem ebben a kormányban, akinek legalább nyomokban meg lehetne bízni a mondandójában, hiszen ha egyszer hazudott, akkor később is hazudni fog. Persze ezért bocsánatkérést ne várjunk, hiszen már biztosan készül az Origó leleplező cikke arról, hogy miért is nem igaz az, hogy Palkovics hazudott a felsőoktatás helyzetéről. Hogy ezzel megint csak kit fognak meggyőzni, azt nem tudom, de biztos vagyok abban, hogy ez lesz ismét a forgatókönyv.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.