December 13,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Népfelség nálunk? Itt Orbán felség és Kövér felség van

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.

Ki mondta, hogy Magyarországon nincs diktatúra? Csak a Fidesz. Ki mondta, hogy diktatúra van? Mi mondjuk, az emberek. Ezek most már tényleg teljesen megvadultak, jön a választások utáni megtorló politika. Ebben eddig sem volt hiány. És még csak fokozódik az aljasság. Most már tényleg ott tartunk, hogy nem lesz olyan fideszes, aki ne vetkőzne ki emberi voltából. Nagyon nehéz már leírni, hogy tisztelet a kivételnek. Nem lesz olyan. Akik maradtak önkormányzati hatalomban azért, akik pedig buktak azért vannak megőrülve. Ehhez a legfelső szint a legjobb minta. Orbáni Fidesz sorminta.

Csessze meg az Orbán Balázs is, hát nem éppen tegnap írtuk, hogy befellegzett a sajtószabadságnak is. Ami Orbán2 szerint, köszöni, jól van. Rá is ment a Kisalföld megyei napilap főszerkesztője. Leváltották. Miért is nem csodálkozunk megint? Fogd be a pofád, mert ha nem, röpülsz, mint Orbán a meccsekre magángépen. Nem szabad bírálni a Fideszt, nem szabad aláírni olyan petíciót, amiben követelik Borkai lemondását. Nahát, pedig nem is fideszes a kúróbáró, hanem független. Hahaha! A főszerkesztő aláírta a petíciót. Ennyi volt neki. Ő is köszöni szépen, a sajtó- és szólásszabadság jól van. Lesz helyette új megbízott főszerkesztő, Werner Krisztina, aki eddig a kulturális melléklet szerkesztője volt. Pedig ő is aláírta a tiltakozást, követelve Borkai távozását.

Lehet, hogy ő jobban kezelhető, mint Garamvölgyi Imre volt a Fidesz elhappolta szerkesztőségben. Védik, óvják Borkait, megy Győrben is bosszúhadjárat. Miért is hitte bárki is, hogy a polgármester lemondásával vége. Dehogy, most kezdődik igazán. Nem szabad hagynunk kihűlni a korrupció- és galádságok vádját. Sikerült ezt a lapot is hazavágni, ez volt a legnagyobb példányszámú megyei napilap, mígnem belekerültek a fideszes médiabirodalomba. Tisztogatnak. Csak megbízottként lesz főszerkesztő Werner, lesz még egy olyan jó elvtársa a Fidesznek, aki pontosan odavaló – mű újságírónak.

Azon gondolkodom, hogy mára Orbán vagy már Kövér László a legnagyobb ellensége a magyar demokráciának. Tényleg nehéz eldönteni, nem is nagyon akarnám, mert az egyik kutya, a másik eb. Az országgyűlés elnökeként teljesen szétverte már a parlamenti demokráciát. A népképviseleti demokráciát. Benne van a saját alaptörvényükben:

“Magyarország legfőbb népképviseleti szerve az Országgyűlés”

Népfelség. Ugyan. Hol van az, hogy minden jog forrása és letéteményese a nép egésze, amely közvetlenül vagy képviselői útján gyakorolja az államhatalommal kapcsolatos jogokat. Magyarországon nem népfelség működik, Magyarországon Orbán felség és Kövér felség van. Akkor ez vagy királyság vagy diktatúra, kérem szépen.

Kövér felséges úr pedig a Fidesz vasbunkója. Fideszes képviselők módosítanák az Országgyűlés működéséről szóló törvényt. Ennek értelmében tovább szigorodna a parlamenti rend, még nagyobb büntetéseket lehetne kiszabni a szabályszegő képviselőkre, erre Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet. Ez a pofád lapos törvény. Tulajdonképpen ezzel nem is a képviselők jogai csorbulnak, hanem azoké a választóké, akik odaküldték őket az Országgyűlésbe.

Lesz itt kérem kitiltás, büntetés, nem szavazás.

Szabó Szabolcs: A kormánypárti képviselőknél kicsit elgurult a gyógyszer. Olyan módosítást nyújtottak be az Országgyűlésről szóló törvényhez, melyben jóformán csak a kitilt, betilt, elvon, letilt, kizár kifejezések ismétlődnek. Pl. A képviselőktől bizonyos esetekben már 6 hónapnyi fizetést lehetne elvonni (ha egyben ki is tiltják, de nem hagyja el az üléstermet, akkor 12 hónapra is növelhető), ki lehet tiltani majd képviselőt a Parlament és a Képviselői irodaház épületéből, meg hasonló finomságok. Mivel ilyenkor ugye szavazni nem tud, ezért a fizikailag is kizárt képviselő (akit akár 60 napra is ki lehet majd zárni) egy másik képviselőnek adhatná át a szavazati jogát. És tele van hasonló intézkedéssel. Gratulálok a fiatal demokratáknak! Köszönjük Laci bácsinak! A részletek itt olvashatók, ha valakinek van hozzá gyomra.

Kövért a levelibéka sem választotta meg sehova, ő az Orbán kinevezettje. Ugye, összeérnek a szálak. Ennyit a népfelség elvéről: megbüntetik az országházban azt a képviselőt, aki véleményt nyilvánít, aki az embereket képviseli. Persze csak az ellenzékieket, mert a sajátjaik úgy bólogatnak mindenre, hogy majd leesik a fejük. Azt mégse kellene hagyni, mert a kongástól felébredne az egész Budapest.

Brutális, amit Kövér csinál, ez már valóban nem parlamentarizmus, ez már Orbánék sérthetetlensége úri nagyságukban. Már bocsánatot kérek, a parlament munkahely, mi küldtük oda a képviselőket, csak nekünk van jogunk elzavarni onnan őket. Mi fizetjük a T. Anyákat, T. Atyákat.

Kövéri intelmek az ellenzéknek. Nem a demokrácia földje ez. Nincs picsogás, bábuk

Még a szavazást is megtiltaná ez az őrült, mire fel, pupák! Vagy egy felmutatott papírosért 8 napos kitiltást és 2 havi tiszteletdíj-megvonást kaphatnak a rosszalkodók. Ejnye! Nem az örömök földje ez, nincs picsogás! Van pofájuk a demokratikus országok parlamenti joggyakorlatára hivatkozni. Dúl a Fidesz-őrület, erősnek akarnak látszani, visszaélni a szólásszabadsággal – hülye, Orbán2, ez is jól van? – a kétharmadjukkal. Ez nem az erejük, hanem az ócska, piti beszari gyengeségük. Lefagyott a csúnya arcuk, kapálóznak visszaszerezni az elveszett települési hatalmat, ezért lefagyott pofával még jobban törik-zúzzák a maradék demokráciát, begyűrnek mindenkit a trón alá, legyenek bábuk

  • a parlamentben is; ellenzéki képviselők;
  • az iskolákban is; pedagógusok, diákok;
  • a tudományos akadémián is; kutatók, nemzetközileg elismert tudósok;
  • a megszülető gyerekek is;
  • a melósok, művészek, sportolók, írók, költők is.
  • rajtuk kívül mindenki is.

Mi ez ha nem diktatúra. Az. A marionett bábukat ők akarják mozgatni. Mi ez, ha nem diktatúra? Az. Orbándzsong és Kövérdzsong kivitelezésében. Készül már észak-koreai mintára az egyenruha – nix Boss öltöny. Levették már a mintát a módosító javaslatot kezdeményező Fidesz-KDNP-s képviselőkről is.

  • Kocsis-Dzsongika Máté (Fidesz),
  • Böröcz-Dzsongika László (Fidesz),
  • Bajkai-Dzsongika István (Fidesz),
  • Vejkey-Dzsongika Imre (KDNP),
  • Halász-Dzsongika János (Fidesz),
  • Harrach-Dzsongika Péter (KDNP),
  • Hende-Dzsongika Csaba (Fidesz),
  • Nacsa-Dzsongika Lőrinc (KDNP)

Ki mondta, hogy diktatúra van? Mi mondjuk, az emberek. Mi lógunk a zsinór végén. Még mindig. De meddig? Mikor szakad el a kötél?

Az önök véleménye

REMÉLJÜK, hogy a KESMA + a hozzáláncolódott fideszes megyei lapok, médiáK a FÖLD ALÁ ZÜLLESZTIK MAGUKAT! Hála isten, JÓ ÚTON HALADNAK. MÉG 2 év és a zsákfalukban élőkön kívül NEM LESZ olvasójuk, hallgatójuk, nézőjük. ENNYIT IS érnek. (b33r)

A “közszolgálati” média akkor szolgálná igazán a közt, ha beszántanák az egész MTVA-s hóbelevancot, és behintenék sóval a helyét. Lenne más megoldás is, pl. objektív tájékoztatás, de az valahogy nagyon nem megy nekik. (zsoltix)

Sírva vigad a magyar-szóla a közmondás. Na, ennek vége! Röhögve zokogunk. (Julianna)

Ez nem dilettantizmus. A mi bölcs vezérünknek határozott elképzelése van egy őt támogató komprádor burzsoá réteg létrehozásáról. Erre csoportosítja át az ország erőforrásait (magyarul, ezért lop). Különben meg a jobbágyoknak mi a fenéért kéne oktatás? Fölösleges is, meg azt a pénzt is el lehet lopni. (Pasinszki)

Kár azon morfondíroznia, hogy ki tudná-e fizetni, mert ő semmit sem a saját zsebéből fizet, hanem a mienkből. Azt az 500 milliárdot is az Uniónak, amibe alku nélkül belement. Ennyi a büntetés az uniós pénzek rossz felhasználásáért. Ha nem számoljuk bele a határon túli magyarokat, akkor vagyunk kb. 9 millióan. Fejenként ez 55 555 ft-ba fáj nekünk, csecsemőtől a 100 éves emberig. El tudom képzelni ebből mennyi ment privát zsebekbe, most meg mi fizethetjük meg. Lehetett volna tételes egyeztetést kérni, de inkább belement az 500 milliárdba gondolom tételesen még több lett volna. (Transzporter)

Így írtunk mi

Egymás sugárzó, forró lelkét átölelő boldogságtól a nyirkos sírban zokogó, vérző, megtört szívig

Mikor lesz már végre változás?

Áldás, Békesség!

Nyugat-Szibéria olaja (1): A nehéz kezdetek

Csodaszarvassal a nemzeti identitás erősítéséért

Ezt a kabátot valóban teljesen felesleges újragombolni

Szülők a nyelvoktatásról: erről hallgat a kormány

A Naphoz

„Nem dughatjuk homokba a fejünket. Szerintem baj van.”

Béke, vagy egy újabb polgárháború?

A nap kommentje:

Csoda szar. Vas már nincs benne. Lölő szerencsésen kiversenyezte (azt is). (P. Tibor)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.