December 8,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Így ünnepel minden magyarok – türkök, kipcsakok – vezére

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.

A művelt típusú magyar miniszterelnök holnap a Zeneakadémiára zárkózik be híveivel, ott mond az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából ünnepi beszédet. A minden magyarok és nem magyarok – türkök, kipcsakok – kormányfője, a zenei műveltségű Orbán Viktor nem mer kimenni közterületre. Vagy csak az lehet a baj, hogy az esti órákban már kicsit hűvösödik, az átmeneti kabátja pedig tisztítóban van. Ráfázna. Így nem tud elegánsan, tisztességesen és ünnepien megjelenni az emberek előtt.

Van még egy másik ok is: a magyar miniszterelnök be van szarva. Fél az emberektől. Harmadik ok pedig az lehet, hogy mára kisajátította a Fidesz magának ötvenhatot. Különösen Schmidt Mária állami történelemhamisító kezdeményezésére: összekeverte a Dózsa-féle parasztlázadást és Dózsa László ötvenhatos hőst meg színész urat. Utóbbit ki is plakátoltatta a 2000-ben elhunyt Pruck Pál helyett. Lőtt, nem talált, Máriánk! Mert ért hozzá. Ehhez is. Orbán ünnepelt már az Operaházban 2012-ben: akkor a Magyar Alkotmány helyett a maguk kreálta új Alaptörvényen örömködött. Olyan jól sikerült neki, hogy nem találta a főbejáratot, és egy hátsó ajtón inalt el az Operaház előtti tüntetők elől. Hősiesen, nagy bátran.

Én egyáltalán nem bánom, hogy a magyar miniszterelnök nagyon szereti a zenét, úgy hallottam, különös élvezettel hallgatja Rossini: Tolvaj szarka nyitányát. Ezzel nyugodtan lehet indítani a zeneakadémiai összesimulást. Az nagy pofátlanság lenne, ha felcsendülne a maszek állami ünnepségükön Beethoven Egmont-nyitánya – az ötvenhatban legtöbbször felcsendült, kultikussá vált zenemű. Na-gyon-na-gyon mél-tat-la-nok lettek rá a Fidesz-maffia tagjai. A zeneszerző zseni süket volt, mégis zseniális műveket komponált. A NER-urak pedig olyan alkalmi süketek, hogy csak azt hallják meg, ami nekik tetszik, amiből hasznuk van és amivel gyalázzák az országot. Ezek nem zsenik, hanem korrupt tolvajok. A szabadság, a demokrácia megcsúfolói. Nemzethy színbe öltözködő félnótások.

Azért van abban valami ördögi pikánsság, hogy az örökké háborúzni kész Nagy Magyar Vezér még ellenség nélkül is megfutamodik saját országában a nép elől. Az ötvenhatos szabadságharcosokat úgy ünnepli 2019 szabadságharcosa, hogy elbújik, mint az egynapos, gyáva baka. Hazugsággal nem lehet demokratikus csatát nyerni. Hiába viszik utána piti kis fegyverhordozói a muníciót, rettentően félnek a tüzes istennyilától. Ha az lecsap…

Semmi gond, megoldjuk mi a holnapi napunkat is. Egyébként is beteg ember csak beteg dolgokkal bír elboldogulni. Azt nem tudom, hogy Borkai Zsolt szexbáró, lepedő harcost meghívta-e a miniszterelnök a nagy bulira – tiszteletbeli fideszesként, függetlenül az elmúlt hetek eseményeitől. Kipihenni magát, mert annyira kimerült az élvezetekben, hogy még a szeretett Győrben sem bír ünnepi beszédet mondani. Nincs vele nagy baj, megmondta a T. Házban Orbán:

–  Beteg dolognak tartom, hogy ha valaki saját maga készít vagy a jelenlévőkkel készíttet felvételt a saját maga szexuális életéről. Az egy beteg dolog.

Győriek. Veres András megyés püspök nem kommentálja a Borkai-ügyet

Értem én: közpénzen hat ringyombongyommal orgiázni teljesen természetes egy családapától, férjtől – jól hat a győri polgármester egészségére a keresztény viselkedés. A Magyar Katolikus Püspöki Karnak sem volt kifogása ez ellen. A  hvg.hu megkérdezte, hogy mit gondolnak a győri polgármester, Borkai Zsolt körül gyűrűző szex- és korrupciós botrányról. Veres András győri megyés püspök, válaszában az tükröződik, hogy semmit.

“Köszönjük megkeresését, a témát azonban nem kívánjuk kommentálni.”

Nem is vártunk mást a magyarországi katolikus egyháztól. Hallgattak ők ennél botrányosabb ügyekben is, amikor takargatták pedofil papjaikat. Erdő Pétert sem hallottuk megszólalni, de az természetes, hogy a Fidesznek kampányoltak a miséken a szószékről. Egyik kutya másik eb: a hitvány Borkai közpénzből kufircol, ehhez pedig nincs mondanivalója a katolikus egyháznak, pedig mindketten a keresztény erkölcsösséget hirdetik. Hol van már? Isteni, haszontalan prédikátorok.

Szabad mindent, csak ne legyen nyoma. Ezen dolgoznak kilenc éve, ebben az erkölcsi fertőben. Van, lesz nyoma mindennek. Mondok másik példát: az pontosan úgy lenne, hogyha Orbán Viktor a SzancsóPanza arénában jó nyálasan nyakon köpne valakit, de ha senki nem látja, nincs róla film, akkor nem is köpött?

Ennyit mára szabadságharcos hangulatban. Ne keseredjenek, van itt orbáni, Borkai-féle és egyházi magyar virtus. Legyen nyugis estéjük!

Az önök véleménye

“Mégis Kövér László házelnök kapja a nagydíjat. Kérte az ellenzéki képviselőket, hogy abból a „választási vereségből”, amelyet október 13-án elszenvedtek, ne vonják le azt a következtetést, hogy az eddig is folytatott „háborús politika” a célravezető”. – Ez a szöveg mindent visz…. Tök jó, hogy ilyen és hasonló beszólásokért milyen fizetést kap….. tőlünk! (Zsuzsanna)

Még mindig erősen furcsállom, hogy ha a fidesz fel van függesztve a néppártból, akkor hogyan is jelölhet bárkit is EU-s pozíciókba. A jelen helyzet szerint ugyanis ezt NEM TEHETNÉ MEG. Az összes EU-s pártcsaládnak kellene MEGVÉTÓZNI ezt a helyzetet. Plusz a néppártnak is a sarkára kellene állnia végre és legalább betartani a szabályokat. Ha már annyira utálják orbánt. Mert ugye a szabályok azért vannak … (b33r)

Soha nem ültem lóháton ,habár hazudok,vagy feledékeny vagyok.Hajdanán valami póni lovon körbevezettek valami udvaron,akkor még nem tudtam.De most megvilágosodik az elmém.Ideköltözött ,egy néni a faluba,6.db.kiöregedett hátaslóval.Akkor most van esélyem visszatérni a gyökereimhez? (janos)

Így írtunk mi

A parlamenti felmosóember nyerő szériában van

Itt az ideje annak, hogy végre kizárják a Fideszt a Néppárt soraiból

A lerabolható vagyon korlátozott, az étvágy azonban korlátlan

Nemzeti vérbaj

Elvégeztették a piszkos munkát a választóikkal

Okosrózsafüzér 1.0

Orbán idegességében már a száját nyaldossa

A gondolkodás szintjei 3.

Az ég köntösére vágyik

A népirtás keresztény magyarázata

Úgy határoztunk, hogy a kipcsakosnak mennie kell innen

A nap kommentje:

Tessék csak felfigyelni egy dologra: mivel takarják el a lopásukat? A nemzeti lobogóval. Igen, önkéntelenül is elárulták magukat, az egész nemzeti duma csak a lopásaik elfedésére szolgál. (kolozsi)

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.