December 13,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A gondolkodás szintjei 3.

A Csalhatatlanság Birodalmában

A Csalhatatlanság Birodalmában minden a helyén van, az ott élő emberek hite is, nincs erő, ami azt megingathatná, megkérdőjelezhetné. Az itt élő emberek nem azért gondolnak valamit valamiről, mert tényeken alapozva meggyőződtek volna róla, hanem mert hozzáigazodnak egy közismert gondolkodási rendszerhez, legyen az egy vallási, politikai, vagy bármilyen szubkulturális közösség, vagy pedig egyszerűen megrekedtek korábbi, még alapjában gondolkodó énük tudatállapotában, mint pl. a magukat örökifjúnak, vagy örökké csúcsformában lévő tehetségnek tartó egyének.

A lényeg, hogy az itt élők a hogyan gondolkodás olyan szintjein mozognak, ahol az az ösztön-én különböző erősséggel, de biztosan leuralja a tudat-ént. Ez a legfontosabb jellemzője az itt élőknek.

Enyhébb formában ezt a gondolkodási módot hívhatjuk ügyvédi gondolkodásnak. Ez nagyon hasonlít a szurkolói gondolkodáshoz, hisz mindkettő elfogult abban, hogy milyen valóságot szeretne látni. Van köztük viszont egy alapvető különbség. Míg a szurkoló bár szeretné, hogy nyerjen a csapata, de figyelembe veszi, hogy csak a játékszabályok szerinti, tisztességes győzelem az elfogadható, vagyis nem tudja előre meghatározni, hogy végül is mi lesz az eredmény, az új „valóság”, addig az ügyvéd küldetése a „per” megnyerése, és semmi sem rettentetheti el küldetése elérésétől, vagyis számára csak egy meghatározott új „valóság” elérése az elfogadható, az oda eljutás módja másodlagos. A szurkoló nem tudja mi lesz az új „valóság” csak nagyon szeretné, hogy az lenne, ami neki jó, az ügyvéd viszont tudja, hogy mi a számára egyedüli elfogadható új „valóság”. Nála a célpont a kiindulási pont. Hívhatjuk ezt egyfajta valósághajlításnak is. 

A tudat-énnek itt az a szerepe, hogy megtalálja az utat ezen a fordított pályán. Ez nem az a szerep, hogy a „nem tudom” állapotból egy tudósi pro-kontra ütköztetések után elérjen az új valósághoz, hanem hogy az információkból kiválogassa a meggyőződését leginkább alátámasztó „mert ez így van” elemeket. 

Ez a gondolkodás már nem csak elfogult, hanem elkötelezett. Elkötelezett a meggyőződésünknek. Az információ összegyűjtés-kiértékelés-összerakás folyamat mindegyik fázisa ezt a célt szolgálja. Csak azok az infók számítanak, amelyek alátámasztják a meggyőződést, nem kell, hogy megvitatott, leellenőrzött tények legyenek, megfelel viszont a szóbeszéd, vélemény, előrejelzés, kiragadott gondolat, bármi. A józan ész középutas szűrője helyett most két elfogult, szélsőséges gondolatszűrő van. Az egyik véglet erősködik, hogy az adott információnak igaznak kell lenni, a másiknak viszont biztos hamisnak, így mindkettő alátámaszthatja meggyőződésünket. 

Ez a megközelítés megkönnyíti a kiértékelési fázist. Nem az igazság a cél, hanem a megerősítés. Így ha alátámasztó „érvekkel” találkozunk, az növeli magabiztosságunkat, „de hisz megmondtam!”, ha viszont ellenkezővel, akkor simán meg vagyunk győződve arról, hogy „ez hülye, még ezt sem tudja!”. 

Meggyőződésünk tehát részben valós, részben féligazságokon alapszik. Így aztán az új „valóságot” eredményező információ összerakási fázis leginkább a bemagolásra egyszerűsödik le. Az első két fázis végére megmaradt, legütősebbnek értékelt mondásokat kell csak kiválasztani, és kész is az igenis alátámasztott meggyőződés. Maga a gondolkodási folyamat gyakorlatilag formalitás, köze nincs a tények elfogulatlan kezeléséhez. 

Paradox módon az ügyvédi módon gondolkodó azt tartja magáról, hogy olyan „eszes”, mint a tudósan gondolkodó, mert hát eljutott az új „igazsághoz”, mégpedig kemény munkával, amihez rengeteg információt kellett összegyűjteni, kiértékelni és összerakni. Ellenvélemények pedig egyszerűen csak azért lehetnek, mert aki azokat hangoztatja, az gondolkodásra képtelen fafej. 

Ami elfogadott egy tényleges bírósági perben, ahol két eleve ellentétes érdekeltségű és elkötelezettségű jogász esik egymásnak, azonos gondolati síkon, az a mindennapi életben, általános együttélési, gondolkodási módszerként egyáltalán nem optimális.

Az ügyvédi gondolkodású ember torz énképe a hibásan gondolkodó egyén helyett egy zsenit láttat önmagával. Ebből következően az ilyen ember világképe is torz és elfogult, viszont leegyszerűsített, sok-sok jó-rossz, helyes-helytelen, fekete-fehér ellentétpárral. A nemzet Rózsijával szólva: „nincs középút, nézzél szét, felszedték az út közepét.”. Ez a leegyszerűsített világlátás visszafogottan intellektuális gondolkodásra vall. Megtestesülése az arrogancia, melynek két összetevője a tudatlanság és a meggyőződés. Az arrogancia nem teszi lehetővé az új tény-információk, élettapasztalatok befogadását, így elutasítja a tudati fejlődést és kizárja a józan észhez tartozó, a tévedést és annak korrigálását kezelő alázatosságot, a „tévedés jogát”.

A kellőképpen önvisszaigazolt arrogancia továbberősödésével elérkezünk a legalsó gondolkodási szintre, ahol kizárólag az ösztön-én visz a prímet. Ilyen pillanatai mindenkinek vannak, lehetnek, ekkor szoktuk mondani, hogy elborult az agyunk, vagy amikor valami vakfoltunk van. Nem összekeverendő a naivitással! Ilyenkor semmi sincs bennünk a racionális, önmérsékletre és öntudatra képes énünkből. Összekeveredik bennünk a mondás és az ember. Nem a mondás, az információ valóságtartalma számít, hanem hogy ki mondja.

Hívjuk ezt a szintet fafejűségnek. A fafejű akkor érzi a (maga)biztonságot, amikor meggyőződése megerősítést nyer. A gondolkodás megrendíti ezt a biztonságot, szinte fizikai veszélynek veszi. Ezért aztán a meggyőződését kész éppen olyan vehemenciával védeni, mintha fizikai támadás érné. Mivel a gondolkodást veszélynek tartja, így kiesik életéből az információ összegyűjtés-kiértékelés-összerakás folyamata. Nincs igény/szükség magára a kiinduló állításra, amelyből kialakulhatna egy új „valóság”. 

A szerénységet, a tévedhetőséget a fafejű gyengeségnek és szégyellni való dolognak éli meg. Sosem mondja, hogy „nem tudom”, mert az azt jelenti számára, „hogy nem tudom, hogy ki vagyok”. Márpedig ő az aki, és a dolgok úgy vannak, ahogy ő látja, erről szentül meg van győződve. Nála a meggyőződés a minden, az igaság meg lehet bármi, bárhol, leghátul a fontossági szempontok közül.

A fafejnek van pár beleégett elképzelése a világról, amelyekből összeáll a meggyőződése, amely csalhatatlan, hiszen nincs, ami meg tudná cáfolni. Igénye sincs véleményütköztetésre, csak a szent meggyőződés van. A gondolkodás a fafejű esetében nem egy tanulási folyamat, hanem az önmegerősítés, az (ön)hit eszköze. Tartós állapotában az ilyen embereket vakhitűeknek hívjuk.

Az információ összegyűjtés-kiértékelés-összerakás folyamata gyakorlatilag megszűnt, szükségtelen. Külső információkra nincs szükség, hiszen a tudás megvan bennünk, erről meg vagyunk győződve. Az esetlegesen mégis „meghallott” külső információk csak jók lehetnek és egyébként is megbízható emberek mondták. Kiértékelési szakasz – az meg minek, hisz minden információ a meggyőződésünket támasztja alá! 

Ha ezt valaki más mégis megkérdőjelezi, azt támadásnak és veszélyesnek tartjuk. De hát ki képes ilyesmire? Hát a másképp gondolkodók. Az ellenség! Az ellenség az, aki másképp gondolkodik, mást gondol valamiről, tehát rosszabb emberek nálunk. Ha elfogadnánk jelenlétüket, saját létünk, saját meggyőződésünk alapját veszélyeztetné. Az ilyeneket el kell kerülni, esetleg keríteni! Talán csak akkor lehet bármilyen összefüggésbe kerülni velük, ha kigúnyolni, lejáratni lehet őket, hisz ezzel is csak megerősítik meggyőződésünket, ráadásul két szempontból is: mi vagyunk az igazak, ők a hamisak. 

Tény-érvek persze nem szükségesek, elég csak az elemi arrogancia, a megalapozatlan meggyőződés, a tényhiányos tudatlanság és egy totális énképzavar. Emögött a látszat magabiztonság mögött viszont valójában egy iszonyú félelem bújik, amelyet csak néhány leegyszerűsített, gyenge lábon álló meggyőződés véd. Ennek a védelemnek a megerősített formája a vakhit.

LGT-vel kezdtem, most Illésék Sárikájával zárom: Happy end nincs? De van!

Mindannyian folyamatosan fejlődünk, változunk. Korban folyamatosan növünk, érünk: Tudatilag szintén mindannyiunkban megvan a lehetősége fejlődésre, tanulásra. Minél inkább fejlesztjük tudatunkat, annál többször tudunk tudós, és annál kevesebbet vakhitű fafejű módjára gondolkodni. Megtanulhatunk kikerülhetetlen ösztön-énünkkel együtt értékesen és szeretettel élni. Fel tudunk nőni!

másikszempont

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.