December 9,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A gondolkodás szintjei 1.

Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel. (Bertrand Russell)

Az LGT-vel szólva: mindenki másképp csinálja, beleértve a gondolkodást is. Mérő Lászlóval szólva pedig mindenki másképp egyforma. Az alábbiakban azt próbálom körbejárni, hogy mi, emberek hogyan gondolkodunk és miért úgy, ahogy?

Célom, hogy néhány gondolatébresztő támpontot adjak, amelyekkel jobban megérthetjük a mai magyar közbeszéd, közhangulat, közérzet kialakítására érdemben ható közszereplők egyéni és rendszerszintű  működését. A témáról rengeteget lehet írni, amit én most két részre osztva teszek meg.

Gondolkodásunkat két tényező kölcsönös küzdelme alakítja. Leegyszerűsítve az egyiket ösztönnek (primitív én), a másik tudatnak (felsőbb én) nevezném. Az ösztönök összessége bennünk él amióta csak kifejlődött az ember (Homo sapiens), vagy 300 ezer éve. Ösztöneink fő célja az egyed- és fajfenntartás. A kb. 30 ezer éves tudatunk (Homo sapiens sapiens) viszont itt él velünk a mindennapokban a XXI. században is, és pillanatonként kap új és új információingert a környezetéből. Tudatunk fő célja a racionális gondolkodáson alapuló és azonnali alkalmazkodás a környezetéhez, amihez a minél tökéletesebb valóságérzékelés, megismerés vezet.

Mondhatjuk, hogy ösztöneink statikus készletből dolgoznak, tudatunk viszont folyamatosan fejlődve, a való időben alkalmazkodik a valósághoz. Belénk van kódolva tehát kettőjük érdekkonfliktusa, hisz rengeteg olyan eset van, amikor ösztönünk és tudatunk mást akar. Ráadásul az ösztön a csordaszellemmel erősödik, a tudás az egyéni tapasztalással a fejlődés után vágyik. Az ösztönt nem érdekli az igazság(osság), csak az, hogy hihedelmei, beleívódott céljai helyessége, az ön- és fajfenntartás biztosítása megerősítést kapjon.

A kötélhúzás kettőjük közt folyamatos. Hogy éppen melyik az erősebb, az attól függ, hogy a tudat mennyire tudja kontroll alatt tartani az ösztönt. Felsőbb énünknek különböző szintekből álló értékrendszere van, amelyek közül a legfelső szinten a „szent értékek” vannak, amihez a végsőkig ragaszkodik (pl. igazság(osság)), aztán az alapértékek, amelyek a mindennapokban útmutatók, majd a kevésbé fontos dolgok, végül az olyan dolgok, amelyeket eseti alapon fogad el, mint például az ösztön.

Az ösztön értékrendszere pont fordított sorrendű, számára elsődleges fontosságú a benne lévő hiedelmek megerősítése, mely hiedelmek beléívódtak a környezetéből kapott megerősítő visszajelzések alapján, és megerősítik az ön- és fajfenntartást, az igazság(osság) viszont fontosságban számára csak az utolsó szempontok között van. Ezért van köztük az érdekkonfliktus és állandó kötélhúzás.

Amikor tudat énünk teljesen kontroll alatt tartja ösztön énünket, akkor úgy viselkedünk, mint egy tudós. A tudós az információkat először összegyűjti, kiértékeli, összerakja és kialakít belőlük egy véleményt, hipotézist. Ennek valóságtartalmát pedig úgy ellenőrzi le, hogy összeengedi, ütközteti más véleményekkel, sajátját átgondolja majd a hallottak alapján pontosítja. Így jut el az új tudáshoz, az új valóságszinthez, egy új álláspont, teória megfogalmazásához.

Fontos eleme az első lépésnek, az információ összegyűjtés-kiértékelés-összerakásnak a kiértékelés, vagyis az, hogy valami új információt elhiszünk-e, vagy nem, illetve mennyire hisszük el. Optimális esetben ez az elhívési szűrő a naívan minden elhívés és a paranoid módon el nem hívés között valahol félúton van.

Hívjuk ezt józan észnek. A józan ész használata megfelelő magabiztosságra és önismeretre vall. A két szélső érték felé történő kilengések pedig magabiztosság és/vagy önismeret hiányára, ahol eltűnik a képesség, szándék vagy akarat a tényeknek a hamisságoktól, félrevezetésektől való megkülönböztetésére.

A józan ész valahogy úgy működik, hogy kategorizálja, minősíti az információforrásokat. Tudja, hogy melyik mennyire szavahihető, mennyire elfogult valamilyen irányban, és ezeket a szűrőket felhasználja az összegyűjtés-kiértékelés szakaszban. A minőségileg megszűrt információk pedig lehetőséget adnak olyan összerakásra, amely eredményeképpen egy „igaz” új tényhez jutunk. A magabiztosság és önismeret megléte és vállalásának bátorsága azért kulcsfontosságú ebben a helyzetben, mert az új tény lehet, hogy ellentmond korábbi tudásunknak, illetve a közhihedelemnek is. Egészséges magabiztosság és önismeret birtokában viszont tudhatjuk, hogy a közhiedelmek is gyakran tévesek, és hogy egy dogmákkal és félretájékoztatással teli világban az a racionális gondolkodás, amellyel eljutott egyik tudáspontból a másikra egy igen értékes képesség.

A lényeg, hogy ezzel a gondolkodásmóddal együtt jár az újabb és újabb vélemény és információ ütköztetés, a hibák, hiányosságok beismerése és korrigálása. Az egészséges magabiztosság és önismeret azonban segít abban, hogy az új és új érdemi információkat beépítve több valós tudás birtokába kerüljünk. Vagyis biztosított a folyamatos fejlődés, tökéletesítődés.

Sokszor sokunknál előfordul azonban, hogy eltávolodunk a fenti véleménykialakítási ívtől, és részben az információk feldolgozása, részben a következtetések levonása tartalmi csorbát szenved.

A második részben ezeknek a csorbáknak az egyre jelentékenyebb megjelenési formáiról írok. A racionális tudás(vágy) ból kiinduló ív másik végpontja a vakhit lesz. 

másikszempont

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.