Szeptember 18,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Remélem, lesznek még továbbiak

Szép kövérre hízott a vita, örülök. Beleugrom én is, ha nem bánják. Résztvevőként. Nincs több jogom, nincs több igazam, mint bárki másnak, legföljebb az a sajátos helyzet módosít valamelyest a mondanivalómon, hogy én kezdtem.

Na akkor. Mindjárt tisztázzunk valamit, a további félreértések elkerülésének az érdekében. Nem hasonlítottam össze Gyurcsány Ferencet a jelenlegi miniszterelnökkel, mert tartom magam ahhoz a filozófiai alapszabályhoz, hogy különnemű dolgok összevetését nem használjuk semmilyen tétel igazolására. Éppen ezért volt különösen fájdalmas olvasnom az itt szó szerint idézendő mondatokat: „Sok dologban hasonlít Orbánra, legfőképpen a hatalom elengedésének képtelenségében… Szétrombolt egy pártot, amelyiknek köszönhette az addigi karrierjét… Hanem azokra, akik annyi elkövetett hiba után is azt gondolják, hogy feltétlenül hinniük kell GyF-ben.” Olyasvalakitől származnak ezek a mondatok, akinek eddig jórészt kedveltem az írásait. Ezek után óvatosabb leszek, mert azt hiszem, egy embert nemcsak a legrosszabb cselekedetei minősítenek, hanem a legrosszabb mondatai is. Ilyesmiről beszélni sem szeretek, vitaalapnak meg semmiképpen nem tekinthető állításokkal kiváltképpen nem szívesen foglalkozom, de a rend kedvéért hadd rögzítsem én is, amit a hozzászólók közül már többen megtettek:

1.) Gyurcsány Ferenc azon rendkívül kevesek egyike, aki nem képtelen volt elengedni a „hatalmat”, hanem megtette. Annál is magától értetődőbben, minthogy valamennyi magyar politikus közül az egyetlen eddig, aki a miniszterelnökséget nem hatalomnak használta (még annyira sem, amennyire olykor talán kellett volna), hanem valóban szolgált általa egy népet, egy általa jónak és kívánatosnak tartott eszmét.

2.) Az a párt már jóval korábban elkezdte a szétesést, nem Gyurcsány „köszönhette” a karrierjét annak a pártnak (amibe különben csak 2000-ben lépett be), hanem a párt köszönhette Gyurcsánynak, hogy egy ideig még a felszínen maradt. Nem ide tartozó melléktéma, egyszer talán megpróbálkozom ennek az elemzésével is, történetesen elég közelről szemléltem egy meglehetősen utálatos akciót, aminek az eredményeként sikerült végül Németh Miklóst messzire (most már azt is tudjuk, örökre) elüldözni. A szétesés akkor kezdődött. És azzal folytatódott, hogy utána a területükhöz fölényesen értő szakembereket is sikerült elüldözni. A tankhajószerűen hatalmas tömeget egy ideig még sodorta a tehetetlenségi erő, de menthetetlen volt. A rendszerváltozás után az MSZP idomult az „új idők” szelleméhez, ami a sértettek és tehetségtelenek uralmával fertőzte meg az ország levegőjét, abban a pártban is jórészt azok kerültek pozíciókba (tessék csak végignézni az eltűntek névsorát). Úgyhogy ha szabad kérnem, hagyjuk ezt a „szétrombolt egy pártot” kezdetű nyavalygást – azt a pártot egy másik személy kezdte szétverni, a förtelmes tagság hatékony közreműködésével. 1998-ban volt szerencsém ezt az utolsó utáni pillanatban személyesen is megtapasztalni. Bocsánat a rébuszokért, aki akarja, így is érti, dehát mondom, melléktéma, csak kicsit mérges lettem.

3.) Elmondom még egyszer, félek, nem utoljára: aki „hinni” akar Gyurcsányban, higgyen, nem tudok tenni a makacs ostobaság ellen, de a hívőkkel nem megyünk semmire. A hívők a világtörténelem során kizárólag rombolni voltak képesek, Gyurcsány Ferencnek szerintem csak olyanokkal lehet dolga, akik „tudnak” valamit. Remélem – mondom, nem ismerem őt, csak következtetni tudok az eddigi viselkedéséből.

Egy másik hozzászólónak, aki „fölvette a kesztyűt”, azaz harcba indult ellenem, holott én csak azt kértem, vitassuk meg ezt a dolgot. Azt írta az illető, bummbele a képembe, hogy GyF „…nem ért a gazdasághoz, a rendszert nem képes átlátni és értelmezni. Bizonyított tény hogy a hitelválság idején egy magán céggel végeztetett számításokat, mert ő maga tanácstalan és tehetetlen volt.” Nem tudom, hol van ez a „tény” bizonyítva meg azt sem, ki az, aki ilyen ellentmondást nem tűrően képes megállapítani, hogy Gyurcsány nem ért a gazdasághoz, de egyvalami tényleg tény: nem kellene értenie a gazdasághoz, egy miniszterelnöknek nem az a dolga. Különben amennyire én meg tudom állapítani, elég jól ért hozzá, egy hozzászóló ezt említette is, az egyetemen, a fiatalság lendületével mindenkivel kritikus egyetemisták között is elég meggyőző bírt lenni, de mondom, nem dolga. Ami pedig Williamsont illeti: én aztán valóban nem értek a közgazdaságtudományhoz, nem vagyok több viszonylag sokat olvasó laikusnál, de nem tudok róla, hogy Williamson olyan nagyon megbukott volna vagy hogy olyan sok kárt tett, ezzel szemben sok méltatásról hallottam, persze lehet, nem a megfelelő helyeken tájékozódom. Egy bizonyos. Nem hiszem, hogy a hozzászólónak kellene meghatároznia, elfogadható-e egy tudományos tétel, azt még kevésbé hiszem, hogy megszabhatná, egy közgazdász (Gyurcsány Ferenc az – úgy különben) milyen modelleket ítél használhatónak különféle gazdasági helyzetek elemzésekor. És mielőtt elfelejtem: azt lehetségesnek tartom, hogy „magáncéggel” végeztetett számításokat, mert mindig is hajlamos volt rá, hogy sokféle véleménnyel vegye körül magát, azt nem tartom lehetségesnek, hogy „tanácstalan és tehetetlen volt”. Ezt itt megint csak a rend kedvéért jegyeztem meg, a hozzászólás különben a sokszínűség egyik árnyalataként értékelhető.

Sietek megjegyezni, a továbbiakban (remélem, lesznek még továbbiak) nem fogok olyan megnyilvánulásokkal foglalkozni, amik ennek a remek fórumnak a színvonalát – szerintem – nem képesek felérni.

Egyik kedvenc vitapartneremnek, „Mogorvának”: én nagyon kedvelem a szigorát, a racionalitását, a hideg értékelés egyedüli üdvözítésébe vetett bizalmát, főképp azért, mert a stílusa és a mondanivalójának körítése azt igazolja, hogy mindezt a kellő indulattal és emberre jellemző érzelemhalmazzal jeleníti meg. Éppen ezért hadd próbáljak ellentmondani. A saját megítélését nem Gyurcsány hozta össze, ezt „Mogorva” is elég pontosan tudja, hiszen két mondattal az állítása után már ezt írja: „viszont az emberek ugye nem változtathatóak meg csak úgy. Nem kell nekem hinni, mindjárt itt az október, majd annak lehet.” Bizony ez így van. Csakhogy az október nem értékítélet lesz, bárhogyan alakul, hanem egy demokráciára még a többi népnél is alkalmatlanabb tömeg aktuális zsigeri reakciója egy számára tökéletesen érthetetlen információáradatra. Amit ki így, ki úgy próbál alakítani, befolyásolni.

Én egyetlen szóval sem mondtam, hogy Gyurcsányt miniszterelnöknek. Előbb azt akarom tisztázni, alkalmatlan volna-e, abból lett ugyanis elegem, amit mindenki reflexszerűen ismételget, aztán majd közösen eldöntjük, értelmes dolog-e a kijelentés (ami az eddigiekben persze benne van), hogy mi itt kedves mindnyájan őt szeretnénk látni miniszterelnöknek. De addig is a kellő eréllyel és lehetőleg érvek sorakoztatásával visszautasítok minden hasonlítgatást, ami Gyurcsány Ferencet rángatná le a jelenlegi miniszterelnök szintjére, valamint minden olyan állítást, hogy ez a tábor ugyanolyan, mint az. Lehet, itt is vannak rajongók. Nem hiszem, de lehet. Elemzésünk alanyának a mentalitása nemcsak nem igényli, nem is tűri a „hívőket”.  „Tudom, hogy többen ragaszkodnak, hisznek és védenek – a poszt szerzője is -, de akkor még egyszer halkan elmondom, hogy MIND hülyeséget csinálnak az erőltetéssel.”

Szoktam hülyeséget csinálni. De ragaszkodni és hinni nem szoktam. Mint ahogyan meggyőződésem szerint azok többsége sem, akik beszálltak ebbe a disputába, és eljutottak – egyelőre – oda, hogy Gyurcsány tisztességes ember. Azt még nem tudjuk, van-e innen tovább is. Itt rögtön beismerem, jó volna, ha lenne. Anélkül, hogy Gyurcsány Ferencet mérni akarnám Winston Churchillhez, hadd hívjam föl „Mogorva” figyelmét a népakarat és az ő politikai pályafutása közötti összefüggésre. A brit nép (hagyjuk most a magyarhoz viszonyítást) elzavarta Churchillt 1945. után, mondván, nem tud ő békében úgy teljesíteni, mint háborúban. Megválasztották Attlee-t. Tetszik tudni valamit erről a teljesen jelentéktelen alakról? Aki a Marshall-segéllyel, az újjáépítés elementáris vágyával és az évek óta hiányzó csend létével együtt is legfeljebb azzal írta be magát a történelembe, hogy legalább nem ártott. Meg azzal, hogy a brit nép rájött, vissza kell hívni Churchillt. Nem tudom, ki és hogyan segített ebben a brit népnek, de azt ugye elismeri az én vitapartnerem, hogy az analógia nem hibás. Mellesleg a mérést illetően csak nagyságrendi eltéréseket látok, nem véletlenül hozom ide már másodszor a kiváló angolt.

Nekem nincsenek gondjaim azzal, hogy valaki visszamegy egy régebbi kapcsolatába. Gondom csak azzal van, hogy ez viszont egy totálisan használhatatlan analógia. Egy ország, egy ország lakosainak a viszonya akkor sem hasonlítható egy párkapcsolathoz, ha túltengenek bennünk a poétikus elvágyódások.

Változatlan nagyrabecsülésem ismétlése mellett az ezzel kapcsolatos indulatai, igen kedvelt „Mogorva” jelű beszélgetőtársam, azt a képzettársítást keltette föl bennem, amit a legegyszerűbben egy zseniális dráma katarzisával tudok megvilágítani: olvassa el a 12 dühös ember végén a 8. és a 3. esküdt dialógusát. Azért jutott eszembe már megint, mert bizonyos, sűrűn ismétlődő helyzetekben én is hajlamos vagyok a vagdalkozásra.

Majd még jövök.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS