Szeptember 18,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ide nem olyan ember kell, aki úgy mocskos, mint a csúti gazember

Köszönöm a válaszokat. Izgalmas lesz úgy vitatkozni, ahogyan valamikor az egyetemen, értelmes emberekkel, akikkel az alapokban olykor egyetértettünk, és úgy estünk egymás érveinek.

Eddig hatan szóltak (ezt csak azért rögzítem, mert remélem, lesznek még), majdnem mindennel egyet is értek, de szerencsére egészében nem. Azt szeretném kérni szépen, tessék engem egynek közülünk tekinteni, nem a tan’tóbácsi szól belőlem, csak a véleményemet mondom, most még egyszer teszem ide azt, ami mindig magától értetődő: lehet, hogy tévedek. (Most látom, a szerkesztőség föltette – kérésemre – a „szabadpolcra”, itt nem jelennek meg az eddigi hozzászólások, majd igyekszem szöveghűen idézni őket.)

Na akkor. Gyurcsány nem keresztapának szegődött. Nem maffiafőnök akart lenni, hanem miniszterelnök. Gondolom. Tudják, mit? Talán még az sem. Elsőszámú tisztségviselő akart lenni, aki tenni tud valami jót ezért az országért. Emlékeznek arra a napra (lehet, több is volt, én csak egyet láttam), amikor elment a Közgázra elmondani az egyetemistáknak, mi hogyan van éppen ebben az országban? Nem előadást tartani ment oda, nem akarta okosabbnak eladni magát, mint amilyenek a hallgatói, csak azt akarta, hogy a jövő alakítói is tudják, amit ő tud ennek az országnak az állapotáról.

Azt hiszem, ő hisz a demokráciában (tegnap azt mondtam, nem arról beszél, amit hisz, hanem amit tud, ez az egy kivétel, egy alapjában véve rossz és bornírt rendszerben csak hinni lehet, tudni nem), és ezt a hitét a szabályok tudásával és betartásával szilárdítja – mondtam már, mindenki tévedhet. Ezeknek a szabályoknak az alapján intézte a dolgokat, mert alapjában véve egy nagy kékszemű kisgyerek a piros rollijával, talán nyomokban még ma is, aki bízik abban, hogy az emberek jók, akik meg nem, azok legalább szabálykövetők lesznek, amikor a hivataluk erre kötelezi őket.

Hadd ugorjak át egy másik „kommentre”, ezúttal ideteszem szó szerint a részletet Lajos Kiss hozzászólásából: „Annak van jelentősége, hogy a nép alkalmatlan “kitermelni” és megválasztani egy megfelelő vezetőt, de inkább csapatot (pártot nem mondok, mert szakértő párt nincs). Olyan állapotba kerültünk, hogy Orbánt csak egy még Orbánabb tudná a néplélekben felülírni, vagy legyőzni. Azaz, a kihívónak és eszközeinek még mocskosabbnak és még hatékonyabbnak kell lenni!”

Tökéletesen egyetértünk. De valamit szeretnék hozzátenni ehhez az egyetértéshez. Beszéltem már erről máskor, máshol, de most céllal teszem.

A nyolcadik kerületben nőttem fel, annak is a legsötétebb magjában. Négy vagy ötéves koromban kerültem oda a nagyszüleimhez, egy Kálvária téri, a 20-as, 30-as években még jobb napokat látott úri házba. A családi körülményeim részletezésétől most megkímélem önöket, lényeg az, hogy az arisztokrata ágból költöztem át a polgáriba (meghalt a gazdag nagyapám, kitelepítettek, államosítottak), akárhogy is, a kis grófgyerek érkezett a Naphegyről és a  balatonföldvári Kulipintyóból a prolik és cigányok közé. Nyilván lerítt rólam, hogy nem oda tartozom. Gyűlöltek, megaláztak, véresre vertek, csontomat törték úgyszólván naponta. Menekvés nem volt, ott kellett élnem. Aztán megnőttem. Nagyra és nehézre. Más nem változott, a Horváth Mihály téri gyakorló iskola (később Fazekas) legjobb tanulója voltam, a mentalitásomat a génjeimben hoztam, nem volt okom változtatni rajtuk, az egyetlen, amivel szakítottam, a vallás, a katolikus förtelem, a másik állandó, ami a veréseknél is jobban megnyomorította az életemet. A cigányoktól és a proliktól nem féltem, az istentől nagyon. Arra nevelt az egyház és a Jópásztor kápolna papja, akinek ministráltam és aki egy büdös bunkó volt. Különben maradt az, amit éppen a minap írtam le, ahhoz, hogy az ember ne tekintsen egy másik embert alábbvalónak, alárendeltnek, nem demokratának kell lenni, hanem jómodorúnak. Odáig eljutni, hogy természetesnek tartsuk, minden ember egyenlő jogokkal születik, éppen ezért minden embert segíteni kell, hogy ezt a jogát érvényesítve a lehetőségei is egyenlők legyenek, hogy a törvény előtt minden embernek egyenlőnek kell lennie, ahhoz nem demokrácia kell, hanem gyerekszoba. Gyerekszobát pedig nem építőanyagból lehet teremteni, hanem oktatással, és csak olyanok képesek rá, akiknek volt gyerekszobájuk, valódi, a lakáshoz tartozó, épített gyerekszoba vagy a habitusához, a jelleméhez tartozóan, az teljesen mindegy.

Azt sem részletezem, hányszor kellett megvernem a hangadókat, a vezéreket, amíg megértették, hogy már nem ők a legerősebbek, hogyan nézhetett ki az én kegyetlen bosszúm (nem vagy alig volt bennem bosszúvágy), hogyan döntöttem el, kit mennyire kell felismerhetetlenre vernem ahhoz, hogy többé ne jusson eszébe nekem jönni, mert egyszerűen nem is emlékszem részletekre. Azt tudom, hogy a Mátyás téri nehézfiúk elég soká jutottak el a felismerésig, ahányszor meg akarják torolni, amit kaptak, annyiszor kapnak még többet és még kegyetlenebbet, mert én nem csépelek és ütök vaktában, ahogy jön, hanem olyat kapnak, amire nem számítanak és aminek egy idő után kórház a vége.

Tetszik érteni? Nem lettem „Mátyás téribb” (hogy Kiss Lajost parafrazeáljam), még mocskosabb sem, mint azok, akik korábban engem nyírtak. Csak „hatékonyabb”, ahogyan Kiss Lajos írta.

Nem szerettem másokat bántani, nota bene akkor sem ütöttem soha elsőnek, a támadó szándékot mindig megvártam. Azóta nem bántottam senkit. Bocsánat, egyvalakit igen, a XIV. kerületi kapitányságon tartottam egy időben önvédelmi oktatást az ottani rendőröknek, ott egy nálam sokkal nagyobb és testesebb őrmester addig provokált, amíg kénytelen voltam megértetni vele, hogy az nem elég, ha az ember akkora, mint egy konyhakredenc. De mondom, nem lelem örömömet abban, hogy erőszakot alkalmazok. Csak tudom, hogy kell, hogy az erőszakot csak kegyetlenebb, elrettentő erőszakkal lehet legyőzni, hogy a támadónak soha többé ne legyen kedve támadni, sőt alkalma se legyen.

Gondolják, hogy Gyurcsány ezt nem tudja? Különösen az után, hogy véresre verték, csontját törték, megalázták és megpróbálták végleg kiirtani.

Mégegyszer: igaza van Kiss Lajosnak. Csak ide nem olyan ember kell, aki úgy mocskos, mint a csúti gazember. Egy olyannal kapunk egy másik gazembert, aki másképpen az. Azért írtam tegnap, mindenekelőtt egy tisztességes emberre van szüksége ennek az országnak és nem jó politikusra. Egy olyan tisztességes emberre, aki tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy nyugodtan tehesse a dolgát, azt amire szerződött, amikor a hülye demokrácia ostoba szabályait követően elfogadta az elsőszámú elöljáró hivatalát. Aki közben azt is megtanulta, hogy a gazemberek módszereivel kell ugyan operálnia, de nem úgy, ahogyan azt egy primitív bunkó alkalmazza, hanem rafináltabban, gyorsabban és véglegesen ható eszközökkel.

Eltelt 13 év, de ez az ember nem változott. Most is szenvedélyes, most is indulatos, nyilván ezután is fog marhaságokat csinálni. Remélem. Nem bírom a hűvös, érzelemmentes, tökéletes embereket.

Még valami. Ennek az embernek soha nem fog kezet csókolni senki. Nem azért, mert nem engedné (nyilván nem), hanem mert nem lehet rajongás tárgya, mert nem zsigeri szintű viszonyban van a közönségével, az ország népével. Nem is lesz soha. Mert az ilyesmire tényleg alkalmatlan.

Többi a hozzászólásokban. Majd még jövök.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS