Tudományos akadémia. A legnagyobb magyar megalakította, a legpirinyóbb műveltségű Fidesz-magyarok kicsinálták
Tóth Ilona   |   2019.  Július 2,  Kedd   |   20:00
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,063,870 forint, még hiányzik 936,130 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
131 igen
53 nem
3 tartózkodás
A Fidesz-kétharmad szavazatával átment az MTA-törvény, jelentősen csorbult a Magyar Tudományos Akadémia szabadsága. Az MTA-tól augusztus elsejével veszik el a kutatóhálózatokat. Szél Bernadett kezdeményezi, hogy az ellenzéki képviselők forduljanak az Alkotmánybírósághoz a törvény miatt. Ehhez 50 aláírásra volt szükség.
Ez a hazaárulás. De azt is nyugodtan mondhatnám, ez Magyarország gyásznapja. Orbánék most már tényleg bármire képesek. Annyira be vannak trottyantva, annyira félnek az okosságtól, a művelt, gondolkodó emberektől, hogy saját eddigi szólamukat is képesek felrúgni egy kis biztonságért. Mert nekik ez most ezt jelenti. Az államosítással magukhoz ragadták a tudományos élet nagy szeletét: figyelni, pénzt kell kivenni ebből is maguknak. A világ szégyenére. Álnok banda, amelyiknek ezúttal nem számított a nagy magyar örökség sem. Akkor ne is vegyék szájukra Széchenyi István nevét. Aki bár a felsőtáblához tartozott, felajánlotta birtokainak egyévi jövedelmét, 60 000 forintot egy Magyar Tudós Társaság megalapítására, 1825-ben.
„Én szavazattal nem bírok, én nem vagyok országnagy, de földbirtokos. Ha egy intézet álland fel a magyar nyelv kifejlesztésére, mely polgártársaim nevelését is elősegíti, ugy felajánlom egy évi egész jövedelmemet, mely 60.000 forintból áll, s az a felállítandó magyar tudós társaság alapjához csatoltassék.”(Dolinay Gyula: Történelmi Arczképcsarnok, 1886.)
A társaság létrehozását más főnemesek is jelentős összegekkel támogatták, sőt volt aki jelentősebb összeggel is mint Szécheny. Sina Simon (80 000), Herceg Batthány Fülöp (50 000) Károlyi György gróf (40 000) forintot adományozott. József nádor 10 000 forinttal, Teleki József – a Társaság későbbi első elnöke – pedig családi könyvtárával járult hozzá az Akadémia létrehozásához. Ilyen ebben az országban ma nem fordul elő: itt csak elvesznek a közösből, és hiába vannak millióik az Orbán-haveroknak, tisztességet, erkölcsöt azért nem árulnak. Ezek a kivagyiak zsebben hordják az észt. Is.
…és a mai urak szétverik a Magyar Tudományos Akadémiát, a kutatóhálózatot, a felcsúti briganti vezérletével. Ámokfutásuk tart. Rohanunk a szakadékba. Tudják, úgy van ez, hogy a legnagyobb magyar, Széchenyi István megalapította, a legkisebb magyar, a VikiDiki pedig kicsinálta a nemzetközi hírű intézményt. Csak. Palkovics el sem mert menni a parlamentbe, talán rájött, hogy a tudománygyilkosoknak nem lesz hosszú miniszteri életük még nálunk sem. Nem kellenek ide tudósok, elég ha van sok-sok felborult agyú fideszes és kereszténydemokrata némber.
Lehet belőlük akár egyetemet is alapítani. Ha már annyira ragaszkodnak a nemtudáshoz, legyen. Magyar Tahó Akadémia, rektor a főmanipulátor, Orbán Viktor. Változatos tanszékekkel működtetve.
L. Simon Lászlóirodalmi tanszéke („büdös vagyok meg kell fürdenem kimosnom a seggemből az elmúlt három nap papírdarabjait”)
Selmeczi GabriellaKiflicsücsökrágó tanszéke
Farkas FlóriánCsórik, amíg össze nem rogyik tanszéke
Gulyás GergelyMagyar rejtély tanszéke
Szijjártó PéterVezérnyaló tanszéke
Rogán AntalÖsszelopott luxus tanszéke
Semjén ZsoltKi az Isten? tanszéke
Matolcsy GyörgyPénzmosó tanszéke
Hende CsabaSzeretők tanszéke
Novák KatalinFérjkerítők tanszéke
Handó TündeFehér bugyis tanszéke
Kövér LászlóEmberidomár tanszéke
Bánki Erik“Ne ugassál, kis köcsög!” tanszéke
Kubatov GáborNyugger tanszéke
Schmitt PálCsaló doktorok tanszéke
Áder JánosA néma aláíró magyarok tanszéke
Minden butulni vágyót fölvesznek. A tandíjat a magyar emberektől lopják el. Ösztöndíj csak a kiváltságosoknak: aki éppen Soros. Közlekedés repülővel, esetleg taxival. Az most a menő. Úgy, mint a közmédiában. Oda is viszik a pénzünket, feszt.
A későbbiekben is taxival fuvaroztatná a dolgozóit a közmédia, és megint nem kevés pénzért: 24 hónapra összesen félmilliárd forint értékben rendelnének meg taxis szolgáltatásokat. Az MTVA úgy becsüli, hogy havonta mintegy 3 150 rendelésük lenne. Hogyan már? Mennyi? Ez sok. A teljes médiaszolgáltató alapnak tavaly összesen 2 086 dolgozója volt. Plusz 500 millió, semmi, ezt is kibírjuk.
Miután a Fidesz-Országgyűlés megszavazta a Magyar Tudományos Akadémia szétverését, pár órával később elsötétült a helyesiras.mta.hu oldal. Ezért elnézést kérek, nem tudtam megnézni, hogyan írják helyesen:
Muszály eszt a burzsuly társaságot hüjének és el nyomóknak neveznem. Takszi rendel!
Az önök véleménye
Miért nem volt időszerű eddig bárki más fizetésének emelése? Holott már 2012 óta úgy hasítunk mint a veszett fene. Érdekes egyébként a manyup pénzek elzabrálása. Bíró ismerősömmel sokat beszéltünk róla, a bankok, pénzintézetek honnan vették a bátorságot, hogy más vagyonát átadják egy harmadik, érdektelen félnek? Mintha a szomszédom kiadna egy rendelkezést, hogy holnaptól a házam az övé, a tanácsháza meg teljesítené. A bankok max. csak a betéteseknek adhatták volna vissza a pénzt, mondván, megváltoztak a szerződéskötéskor fennálló feltételek, aztán majd aki akarta volna, az államnak adja. (agador)
Atzaqrv@ életbe ! Es az orvosok, ápolók , pedagógusok, kutatók, mentősök , ( és a sor véget nem éroen folytatódhat ) bérének emelése mikor válik” időszerűvé “ ??? Tetszik a zene is..:) lehet azért mert spanyol ..:) októberben nyelvvizsga…és jól oldja a feszültséget .. köszönöm ..:) (Krisztina)
Annak idején éjjel-nappal dolgoztam, hol a cégnél, hol az akkori házunkon, hol meg olyanoknál, akiknek bazi nagy segítség volt egy háztartásbeli problémák közt eligazodó, és pénz helyett inkább kávéval, beszélgetéssel működő “szaki”. Nagyon sok beszélgetés után azt mondtam: oké, én gyűjtöttem azt a manyupot a magam jövőjére, de hátha jobb helye lesz azoknál, akik soha nem tudnak gyűjteni, hátha ők is kapnak belőle. Na, megtanultam egy életre, hogy mekkorát hibáztam. És hogy ezt meg kellett tanulnom, azt soha egyik elkövetőnek se fogom megbocsátani. (Mogorva)
Isten Óvd a Királynőt, Hadat üzenünk Angliának.Lovas tengerészeink,átkelnek a csatornán. Vagy ejtőernyős huszárok lovastúl. (janos)
Az is lehet, hogy a tökös TEK-esek békaembernek öltözve átúsznak a csatornán, de ismerve a jó tájékozódó képességüket, az sem baj, ha felfedezik Amerikát. (Transzporter)
Anglia erős, mindig is az lesz. Megmondták az USA-ban ők mindig együtt lesznek! Ja, és meg kik az antantban? Nem tűnt fel, hogy még soha sem sikerült nekünk jó lóra fogadni? Nem mellesleg ki tudja, miért léptek ki az unióból? Ezen sem ártana elgondolkodni. (anima)
Kicsi vezér ! Egy dolgot tehetsz a hangos, ordas kiabáláson túl : hogy csendben ülsz , ha kérdeznek illedelmesen válaszolsz, és elfogadod a döntést ! Te sose voltál tényező az európai politikában , és a jelek szerint ezután se leszel ! Mindenki legnagyobb szerencséjére …:) (Krisztina)
Èn a tekintèlyes derèkbősègű vezírről szeretnèk egy olyan szobrot, ahol fakarddal, hintalovon küzd èrettünk. Ez már igazán kijárna őuraságának az után a sok harcias beszèd után, amit az elmúlt 30 èvben produkált. (Dupla)
A nyikhaj orbán a rendszerváltáskor utána kiabált a kivonuló oroszoknak, Nemrégiben megint kiabált nekik, hogy jöjjenek vissza, rendszervisszaváltásra. (Benedek)
Hol van Sándor Mária ? Milyen “szépen” elintézték őt is, Váradi András felcsúti juhásszal együtt…. és a többieket… Ez egy undorító ország -a kevés kivétellel- , ez egy barbár-szint alatti társadalom. (Benedek)
Fénylő csillagunk falkája már bejelentette régen, hogy gazdájuk világpolitikai tényezővé vált. Tudomásom szerint, Timmermans még mindig az egyik lehetséges befutó, magam részéről drukkolok is neki. Annak idején Junckert is elég nehezen választották meg, végül Merkel, Cameron, meg még másik három vezető elment egy csónakkirándulásra és mire kikötöttek, megvolt a megegyezés. Fénylő csillagunk annak sem örült, Junckert is ellenezte. Levelében, a csuti őexelenciája szarvashibát is vétett, írásba adta, hogy felfüggesztették őt és bandáját a néppártban, holott eddig mindig azt harsogták, magukat függesztették fel. (agador)
Visszaáramlásról nem tudok, aki tudott az már kiment, azok vannak még itthon, akiknek valamiért nagyon megéri, azok, akik családi okokból nem tudnak kimenni, azok, akik még nem szakorvosok, és az öregek. Majd megint megemelkedik a kivándorlás, ha végeztek az egyetemen és a szakképesítést is megszerezték. (Transzporter)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.
Hogy az ember gyomra felfordul. A hangot Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalompolitikai ügyekben a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos adta meg még 10 óra előtt az MTI hírfolyamában, aki az idősek világnapja alkalmából köszöntötte a nyugdíjas honfitársait, boldogságot, egészséget, hosszú életet kívánt az időseknek, és a biztonságos populizmus kedvéért egy fotót is megosztott a […]
Azt merészeli kérdezni Hadházy Ákos (Orbán szerint szőrét hullató, rossz vidéki róka, Varga pénzügyminiszter szerint az a zavart képviselő), hogy ugyanbiza milyen válság van itt, ahol az említett miniszter – akiből nemrég élő egyenes adásban, nagy nyilvánosság előtt csinált hülyét a saját frakciója Kocsis Máté hangján keresztül – két kézzel szórja a pénzt veszedelmes baromságokra, […]
A nagy egészhez képest szóra sem érdemes, pedig dehogynem. Ha nekem is lenne a nevemen egy szerény 660 milliárd forintos vagyon közpénzből, engem is biztos sok mindenre rá lehetne venni, de arra talán még akkor se, hogy átfogjam a tudatommal, el tudjam fogadni és bele tudjak törődni abba, hogy Magyarországon nem egyszerűen az az élet […]
Miközben dől a fejünkre a fekália, a miniszterek elnöke személyesen ismeri be, hogy nincsen 190 milliárd forint a kötelező nyugdíjkorrekcióra, de azért nagyvonalúan kifizetik, miközben a pedagógusok béremelésére Brüsszeltől várják a pénzt, a kórházak adósságállomány már most 100 milliárd forint körül jár, akkor valóban legszebb ideje a gazdasági sikerekkel hencegni. Közben persze dollárbaloldalazni és brüsszelezni […]
Még nincsen róla MTI hír – majd lesz, és sokszor el fogják szavalni -, de a legfrissebb fejlemény, hogy népünk bölcs vezére bejelentette: nem hagyják magukra a nyugdíjasokat, együtt sírunk, együtt nevetünk és ők nem vesznek el, mint a tudjukkik, hanem adnak! Átlagosan, csaknem félhavi nyugdíjat, bizony! Ennyivel többet fog vinni a postás, mert a […]
Civil szervezetek, magánszemélyek kérik az illetékes magyar és európai uniós döntéshozókat, hogy – politikai érdekeiket félretéve – szabadítsák fel a Magyarországnak járó közösségi forrásokat annak érdekében, hogy a pedagógusoknak ígért béremelés forrása elérhetővé váljon – többek között ezt írja az állampárt által nagy becsben tartott Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom abban a ritka zavarba ejtő […]
Csak ámulok és bámulok, mindig van valami fantasztikus fejlemény, amire még gondolni sem mertem volna soha életemben. Itt van például a nagyon hasznos, és legalább annyira civil CÖF-CÖKA, akik most nem Brüsszelbe írtak fontos levelet, felszólítva a várost akármire, ami éppen hasznos lett volna véleményük szerint, hanem szerződést kötöttek ők az izgalmas nevű Egyenlő.hu, modern, […]
Irigylésre méltó, hogy miközben pártja, kormánya és kedves gazdája egy unortodox szívlapáttal hadonászva csíp, rúg, harap és a szélrózsa minden irányába mutogat, hogy ki mindenki felelős azért, mert Európa irigyelt gazdasági zászlóshajójáról kiderült, hogy egy ócska, rozsdás, darabjaira hulló tengeralattjáró, a Sándorpalotáné, úgy is mint független államelnök Amerikában turnézik. A műsor része, hogy ő is […]
Ez aztán igen! A Gazdaságfejlesztési Minisztérium olyan hivatalos közleményt adott ki, amit biztosan megsüvegeltek volna még a Rákosi-érában is. Már meg sem próbálnak úgy tenni, mintha a közleményeiket nem ugyanabban a propagandaközpontban gyártank ugyanazok, ugyanarra a sablonra, ahol a Fidesz közleményei is készülnek. Bátorkodtam kiemelni egy hivatalos minisztériumi közleménybe a világ egyetlen pontján sem illő […]
Ha már reggel szóba hoztam ezt a kérdést, illetve ha már Kocsis Nembuzeráns Máté, fideszes frakcióvezetőt ma is riasztották a pártközpontból, hogy a fideszes közrádióban újra rágja szájba a korábban már belengetett szuverenitásvédelmi törvénycsomaggal kapcsolatos tudnivalókat a híveknek, nem utolsó sorban mert én egyáltalán nem vagyok oly reménytelenül optimista, mint az amerikai nagykövet, aki abban […]
A Trianonból kivezető magyar út és Európa saját Trianonját elkerülő útja ugyanazzal a lépéssel kezdődik, ezt a nemzeti identitáshoz való jog emberi jogként való elismerése, valamint az államok általi kölcsönös és érdemi szavatolása jelenti – ezt mondta a fideszes Országgyűlés elnöke pénteken Várpalotán, a Trianon Múzeum újranyitási (!) ünnepségén. Az a legrosszabb, amikor a magyar […]
Szép is az, amikor a békepárti, az országot a háborútól minden körülmények között megvédő, abba belesodródni nem engedő kormány egyik szerve háborús időkre hivatkozva henceg azzal, hogy nagy szarban vagyunk. Miközben ők a mi pénzünkből védik a rezsicsökkentést és a polgárokat – a rendszerhasználati díjaktól nem, azok sokszorosukra emelkedtek – a piaci ár felett vásárolt […]
A nemzeti bohózat folytatódik. A múltkor Karácsony Gergely még a Városházát akarta eladni, lett is belőle hónapokig tartó kampány, leleplezéssorozat, majd a lufi kipukkadt, és még csak a célját sem érte el. Most közeledünk az önkormányzati választásokhoz, valaki megint lelt valami jó kis nyulat a kalapban, azt igyekeznek oroszlánná pumpálni. Nekem pedig – merthogy köztudottan […]
„Ha meglátjuk ma a szivárványt, automatikusan az LMBTQ-propaganda jut eszünkbe. Pedig a szivárvány ősibb szimbólum, mint a fentebbi destruktív mozgalom”. És ráérnek. Rohad körülöttük az ország, egy vasúthálózatot, de lassan már egy-egy főbb vasútvonalat sem tudnak működtetni, egy unalmas, szürke, eseménytelen hétköznapot nem bírnak anélkül megszervezni, hogy valami fennakadás, vagy borítékolható bazmeg ne jönne közbe, […]
Kijöttek az Eurostat friss, augusztusra vonatkozó adatai, amelyek szerint majdnem két és félszer akkora a magyar infláció, mint az EU-átlag, vagyis lassan egy éve sehol máshol nem drágul olyan brutális mértékben az élet, mint Magyarországon, vagyis szinte lószart sem ért az állítólag a pártközpontban beadott vakcina, valamint a harcászati pszichózisban szenvedő miniszterelnök egyéb beavatkozásai, a […]
Most éppen New Yorkba utaztattuk minden magyar külügyminiszterek legsportosabbikát, aki az ENSZ éves közgyűlését arra használja, hogy hirdesse a magyar kormány békevágyát – persze arra most sem került sor, hogy legalább körvonalazta volna, mi módon kíván békét teremteni Orbán Viktor és udvartartása -, és azt is megtudhattuk, hogy a magyar álláspontot rendkívül nagyra becsülik mindenhol, […]
Szóval a miniszterek elnöke eligazította az új helytartóit. Jól is tette. Ha már vármegyék és főispánok vannak, kell egy hűbérúr is, aki fogja a gyeplőt. Lehetőleg a várban kell ezt előadni, mert az ősi magyar szokás. Az külön kedves a miniszterek elnökétől, a hadak urától és minden magyarok uralkodójától, hogy felhívta a frissen sült főispánok […]
Úgy érzem, revideálnom kell. Ma reggel azt állítottam, hogy nem a teremfutballista külügyminiszter kutyába lemenő, átlátszó bulvárinfluenszerkedése, külügyminiszterhez foltokban méltatlan, verejtékszagú sportcipővásárlási propaganda-akciójának olcsó, manipulatív népszerűséghajhászó jellege a hírértékű, hanem minden más, ami a funkciójával és kártékony ténykedésével összefügg. Itt a nemzeti értelemben önsorsrontó Moszkva-barátságtól a túlárazott lélegeztetőgépek közbeszerzési dokumentumainak ledarálásán át az ország kínai […]
A magyar költségvetés erején felül biztosítja a határok védelméhez szükséges forrásokat – ezt írta ezen az unalmas szombaton, az MTI szerint országos érdeklődésre számot tartó Facebook-bejegyzésében Varga Mihály közepes képességű könyvelő pénzügyminiszter, akit a főnöke úgy alázott két napja a Budapesti Demográfiai Csúcson előadott – valójában a Fidesz EP-kampányának beröffentését célzó, a liberálisok ellen háborút indító […]
Magyarországon mintegy 50 katolikus óvoda épül, 70 pedig megújul a katolikus egyház országos óvodafejlesztési programjában a magyar kormány 67 milliárd forint támogatásával – e kinyilatkoztatás a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárát, a NER egyik legsötétebb figuráját, Soltész Miklóst dicséri, aki a megújult és kibővült kecskeméti Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda Bocskai […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.