Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mindenki nyugodjon meg, a hazai egészségügy szárnyal

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mint azt Kásler Miklóstól a mai napon megtudtuk, ismét csak örömre van okunk mindannyiunknak. Kiderült ugyanis – vélhetően saját elemzésre alapozva, hiszent annak forrásait nem tüntette fel -, hogy a magyar orvosok csak úgy menekülnek haza. Csökkent a külföldön munkát vállaló orvosok száma, ami egyértelmű magyarázata az egészségügy hazai helyzetének. Kásler szerint legalábbis. Szintén szerinte megindult a visszaáramlás az országba, hiszen ki ne hagyná ott a norvég, holland vagy svájci egészségügyet, hogy újra itthon dolgozhasson, valamelyik rohadófélben lévő kórházban, ahol az is kihívás, hogy elegendő szakápolót és nővért találjanak egy-egy műtéthez. Ezt külföldön nem tapasztalhatták meg, talán ezért is térnek haza. Kell a kihívás, ugye.

Csökkent a külföldön munkát vállaló orvosok száma, a 2010-ig tapasztalható kedvezőtlen trend mára megfordult – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós elmondta, jelenleg hatezerrel több orvos dolgozik az egészségügyben, mint 2010-ben. „Elindult az orvosok visszaáramlása, jelenleg még nem nagy számban, de a tendencia kedvező, ugyanakkor az elvándorlás dinamikája jelentősen csökkent” – fogalmazott. Ez a javulás számos intézkedésnek köszönhető, így például nőtt az orvosegyetemeken a hallgatói létszám, az ösztöndíjprogramoknak köszönhetően többen tudnak a rezidensképzésbe bekapcsolódni, és javultak az orvosok munkakörülményei is – ismertette. Hozzátette: az orvosegyetemeken 30 százalékkal emelkedett a hallgatók száma, 20 százalékkal a külföldieké.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az egészségügyi infrastrukturális fejlesztések mellett kimondottan hangsúlyt fektetnek a szakmai minőség javítására, és arra, hogy a fiatal orvosok bekapcsolódhassanak a nemzetközi tudományos életbe is.

Az egészségügyi bérekről szólva azt mondta, 2010 óta az ágazatra fordított juttatások összege jelentősen nőtt. Emlékeztetett: 2012-ben megkezdett béremelés nyomán összesen 207 ezer forinttal nőtt a szakorvosok és szakgyógyszerészek alapbére. Példaként elmondta, hogy 2019-ben egy négy-öt éve végzett orvos alapilletménye 470 ezer forint körül van, egy nyugdíj előtt álló orvosé pedig 575 ezer forint.

A miniszter közölte, jövőre a közszféra béremelésére 4100 milliárd forintot szán a kormány, ebből jövőre az egészségügyi szféra béremelésére 280 milliárddal jut több, mint 2010-ben. A traumatológiai és érsebészeti ellátásról szólva Kásler Miklós azt mondta, mindkét területen megfelelő a betegek ellátása. Ironikusan úgy fogalmazott, hogy „az utolsó időkben minden hónapban összeomlik a traumatológiai ellátás”, azonban azt hangsúlyozta, hogy egyetlen egy beteg sem maradt ellátatlanul.

Kifejtette: a legsúlyosabb traumatológiai betegek folyamatos ellátását végző három budapesti intézet megfelel a lakosságszám szerinti nemzetközi standardoknak, egy negyedik intézet pedig készenlétben áll. A miniszter egyben cáfolta azokat az ellenzéki kritikákat, miszerint a traumatológiai ellátás az elvárt kapacitás 75 százalékán működne.

Szomorúnak nevezte, hogy hírré vált egy orvos kolléga halála, és ezt úgy aposztrofálták, hogy a haláleset miatt összeomlott a fővárosi érsebészeti ellátás. A miniszter szerint ilyenről nincs szó, szavai szerint az „ellátás egyetlen egy másodpercre sem állt meg”, minden egyes beteg, aki ilyen ellátásra szorul, megfelelően ellátják. Kásler Miklós hangoztatta, a különböző szakmapolitikai programok célja, hogy javuljon a magyar emberek egészségi állapota, nőjön az egészségben eltöltött évek száma. (MTI)

Csak azért, hogy némiképp árnyauljuk a miniszter szavait, lássunk egy táblázatot, ami az elmúlt évek magyar egészségügyének helyzetét mutatja meg egy grafikonon:

Forrás: Egészségügy jogom van hozzá/Facebook

Európai 33. hely a 35-ből: Romániát és Albániát még éppen előzzük, vastagon előttünk Bulgária, nem is beszélve a mezőny első felében végzett Szlovákiáról és Észtországról. (Health Consumer Powerhouse)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.