December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A kultúrát mindannyian alakítjuk

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Ferenc pápához hasonlóan a kormány és az ő hívei által oly nagyon megvetett Beer Miklós püspök leköszönése előtt még adott egy interjút a Hírklikknek, amelyben több olyan kérdés is felmerült, amelyeket korábban már mi is feszegettünk, de nagyjából megválaszolatlanok maradtak. A húsvét közeledtével egyre többen gondolták úgy a hazai politikusok közül, hogy valami égbekiáltó baromságot mondanak, mégiscsak a kereszténység védelmezői vagyunk, hát mutassuk is meg ezt a nagyvilágnak. Volt Semjén, Novák és Ferencz-féle összeesküvés gyártás a Notre-Dame leégését követően és volt Takaró Károly volt református tábori püspök féle uszítás is. Természetesen mindezek az ünnep jegyében történtek, mikor máskor lehetne úgy igazán hazugságokat kreálva hisztériát kelteni a más vallást képviselőkkel szemben?

Miközben rengeteg hazugság elhangzott, voltak olyanok is, akik szavára érdemes volt odafigyelni. Nemrégiben Erdő Péternek is voltak meglepően értelmes gondolatai, miszerint lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni? Mint ahogy ezt teszi a kormánypropaganda megállás nélkül. Hogy nem szóltak a bíborosnak, mit szabad és mit nem szabad mondani, vagy valami kezd változni a hazai katolikus egyház élén, azt még nehéz lenne megmondani, mindenesetre üdvözlendő lenne, ha saját, értelmes gondolatokkal is rendelkezne az egyházi vezetés. Azért nem érdemes elbízni magunkat, hiszen több évszázados szörnyű múlt emlékeztet minket arra, hogy az egyház szeret a mindenkori hatalomhoz dörgölőzni, legyen az a hatalom bárkinek is a kezében.

Visszatérve azonban Beer atyára, sok olyan fontos kérdésben állást mert foglalni, amelyben szinte egyik, hozzá hasonló pozícióban lévő egyházi személy sem mert volna. Cölibátus, a valódi kereszténység kérdése és a politikusok egyházhoz való folyamatos dörgölőzése. Rögtön az interjú első felében a következőket mondja:

A politikusok csak a szűk, rövidtávú érdekeket látják. Ebből pedig mindig az jön ki, hogy nekem mihez van jogom, a másiknak meg nincs ugyanahhoz. Azon is csodálkozom, hogy zsidó barátaimat miért nem bántja, hogy állandóan Európa keresztény gyökereiről van szó. Milyen alapon beszélünk csak keresztény hagyományról? Most már egyébként hozzá merem tenni, hogy zsidó-keresztény-muszlim-görög-római kultúrörökség, ez Európa együtt. Ismétlem: milyen alapon tulajdonítjuk ki Európának, hogy keresztény?

A kérdés melyet oly sokan, oly sok helyen, és mi magunk is feltettünk korábban, hogy mégis milyen alapon nevezi Orbán és kitartottjai az egész európai kontinenst kereszténynek, miközben más vallás képviselői is élnek és éltek már évszázadokkal ezelőtt is itt. Példának okáért ahol én élek, a spanyolországi Granadában a mai napig épületek, teljes városrészek és egy hatalmas erődítmény emlékezteti a város lakóit arra, hogy itt egykoron bizony muszlimok éltek. Noha Granada Európa része, Orbánék felfogása szerint mégsem tekinthető annak, hiszen a keresztény templomok mellett muszlim épületek tucatjai vannak a városban, sőt, még mecset is van. A helyi gasztronómia részei a marokkói fűszerek és édességek. Ez utóbbi csoportba tartozik például a húsvéti időszak egyik leginkább kedvelt édessége, a Rosquillas, amely sűrű, sokszor ánizsos fánkot takar. Ezek szerint tehát ezek a hagyományok nem a spanyol kultúra részei?

Magyarországon a keresztények mellett a zsidók és az oszmán birodalom által a muszlimok is nyomot hagytak mindannyiunk kultúrájában. A zsidó gasztronómia szervres része a magyarnak, mint ahogy a török hódoltság korából szavak tucatjaival gazdagodott a magyar nyelv. Soha nem voltunk és nem is leszünk 100%-ig keresztény nemzet, hiszen olyan nem is létezik. Minden egyes ország a történelme során egy olvasztótégellyé vált, ahova különböző népek hozták be a többitől eltérő vallásukat és kultúrájukat. Az európai kultúra pont ettől olyan gazdag, hiszen nem tagadott le mindent, ami nem a keresztény valláshoz volt köthető.

– Amúgy ön megvédendőnek tartja az európai kereszténységet? Látja a keresztények üldözését ezen a kontinensen?

– Egyáltalán nem látom, ezért aztán nem tudom, hogy mit értenek alatta, amikor erről beszélnek. Tényleg nem értem, hogy mit jelent, ha azt mondják, megvédik a keresztény örökségünket. Annyira összetett és színes a történelem. Milyen alapon állít fel sorrendet bárki a különböző korok és események között, helyezi az egyik eseményt a másik elé?

Ettől függetlenül persze a magyar kormány továbbra is teli tüdőből fogja üvölteni azt, hogy a keresztény a legüldözöttebb vallás az egész világon, még akkor is, ha ezeket számokkal soha nem támasztották alá. Helyesbítek. Bár a tények általában egyáltalán nem szükségesek ahhoz, hogy hazugságokkal traktálják szavazóikat, hiszen ki lenne az, aki megkérdőjelezi ennek a nagyszerű kormánynak a mondandóját, a Srí Lankán történt tömegmészárlás után előálltak a propagandájukat alátámasztó varázsszámokkal. Ez az erőlködés viszont azon a bizonyoságon nemigen változtat, hogy ha a keresztény kultúrát valóban Orbán Viktor és kormánya próbálná megmenteni, kő kövön nem maradna ebben az országban. Még szerencse, hogy erre tényleges ráhatása sem Orbán Viktornak, sem pedig Semjén Zsoltnak nincs. A magyar kultúrát többek között írók, költők, zeneszerzők, tudósok és gondolkodók alkották évszázadok alatt, akik különféle vallási felekezetek tagjai voltak, mégis egyaránt formálták azt. Az olyan, magukat szinte istennek képzelő egyének, mint Orbán Viktor pedig hiába álmodnak többről, mint a történelemkönyvek valamelyik sötét fejezete, annál több nekik aligha jár.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.