Augusztus 19,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Húsvéti undor

Jó reggelt kívánok a hosszú keresztény hétvégében! Az én időszámításomat nem bírta fejreállítani semmilyen szempontból, hogy ma nem is hétfő van, hanem vasárnap. Bocs, amiért nem lett pirostojásos, nyulas, csibés, virágos, boldogkellemeshúsvétos (kellemes leginkább a lábvíz szokott lenni) címlap, ehelyett az általam nagyrabecsült Oravecz Coelho jókívánságait szeretném tolmácsolni, ez sokkal jobban illik a személyiségemhez:

De hogy komolyra forduljak. Najó, miután a humorista Zelenszkij tönkreszanaszét verte Porosenkót az ukrán elnökválasztáson, nem könnyű. Mint ahogy Putyin elvtárs öröme sem lehet töretlen vele kapcsolatban. Továbbá az is igaz, hogy innen most még Ukrajna is jó helynek tűnik, pedig sajnos nagyon nem az.

Szóvalhogy. Őszintén elborzasztott az, ami tegnap Srí Lankán történt, és ehhez egyáltalán nem szükséges mélységesen vallásos, melldöngető kereszténykultúrásvéggyükmeg köpönyegben közlekednem. Másfelől őszintén felkavarta a gyomromat az a lihegő propaganda, amivel az államnak pártjai (a gazdatest meg az ő piócája) felkapaszkodtak erre a tragédiára. Ahogy minden tragédiára szokásuk. A KDNP nagy igyekezetében Szijjártó tyúkszemére lépve és a veséjét lerúgva forgatta a szemét azon, hogy a kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás, minden öt olyan ember közül, akit a vallása miatt üldöznek, négy keresztény.

Nem akarok belerondítani ennek a gyalázatos, embertelen, minősíthetetlen tömeggyilkosságnak a felfoghatatlanságába, ártatlan emberek értelmetlen halálának gyászába (nem mintha énateistaságom szerint lenne értelmes halál), de ha csak fele ennyire pontos nyilvántartásuk volna arról, hogy mondjuk hányan fagynak halálra évente Magyarországon, vagy mondjuk hány keresztény magyar ember vándorolt külföldre azért, mert ez itt a világ legbiztonságosabb földi paradicsoma, az egész kereszténység már jóval kisebb veszélyben volna, mint így. Különben annál, hogy mennyi elmeháborodott, gyilkos vadbarom közlekedik a világban, csak azok gusztustalanabbak, akik ugyan szó szerint nem gyilkolnak, de minden ilyen tragédiáról kismillió réteg bőrt húznak le, és saját konfrontatív politikájuk szolgálatába állítják a szenvedést, a pusztulást, más emberek nyomorúságát, a káoszt és mindennemű konfliktust. Most éppen nem tudják, hogy a pápa gyalázása (a dehogy kommunista Stefka elvtárs igazán kitett magáért) a Notre-Dame-ot sújtó tűzvész, vagy közel 300 emberi élet kioltása az, amivel eredményesebben lehet orrba-szájba kampányolni, és nyomni a fideszprimitív propagandát.

Ha már a Georg Spöttle nevű biztonságpolitikai kirakatszakértőt is elő kellett rángatni, hogy elmagyarázza, mit látunk (ezt: a Srí Lanka-i merénylők meggyalázták a húsvétot), elég nagy a baj. Pláne, ha Orbán is azonnal tollat ragadott és részvéttáviratot fércelt: Magyarország továbbra is elkötelezett partner marad a terrorizmus és a vallási szélsőségesség elleni globális küzdelemben. Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár szintén kiszámítható statisztikai pontossággal lihegte, hogy a keresztényüldözés évente több mint négyezer halálos áldozatot követel.

Két dolog jutott eszembe, miközben átrágtam magam ezeken álságos, álszent szörnyűlködéseken. Egyfelől az, hogy amikor Kásler véletlenül bevallotta, hogy Magyarországon egyetlen év alatt (!) 24 ezren haltak meg csak amiatt, mert nem kezdték el időben kezelni őket (értsd: világszínvonalú magyar egészségügy), nem csődült össze a kereszténydemokrata siratókórus, hogy megbotránkozzon és elítélje az indirekt merényletet, ami a kereszténymagyaremberek ellen irányult. Másfelől az is eszembejutott, hogy amikor Új-Zélandon a két mecsetet érintő, 50 halálos áldozatot és 51 sérültet követelő muszlimellenes terrotámadás volt, három nap kellett elteljen, ameddig Orbán kipréselt magából egy részvétnyilvánítást. Igaz, akkor nem volt húsvétvasárnap, nem közel háromszázan, csak ötvenen haltak meg, és nem keresztények voltak, hanem muszlimok. Mert a vallási szélsőségesség az ilyen köpönyegforgatóéknál. Aszerint az vagy nem az, hogy ki az áldozat. Péntektől hétfőig sem a felcsúti, sem a kormány, sem a KDNP, sem Szijjártó, sem a nyakukba lihegő nógrádibakondispöttlék, sem a közönséges halljakendek nem kaptak a szívükhöz, hogy azonnal hivatalos nyilatkozatokkal bombázzák az MTI-t. Helyettük kaptunk a pofánkba Bayer-bűzös, alufóliasisakos gyalázkodást, miszerint a hívő muszlimokat megcélzó terrortámadás valójában „titkosszolgálati akció” lehetett, amelynek az volt a célja, hogy lejárassa az iszlamofób politikai mozgalmakat és gondolatokat:

És emlékezzenek szavamra: a következő hetekben európai potentátok fogják vég nélkül, ájtatos pofával hangoztatni, hogy lám-lám, az iszlám-ellenesség és a bevándorlás-ellenesség Christchurch-höz vezet.

Hát ezért undorító ez az egész banda. Mert számukra az élet és a halál jelentősége relativizálható aszerint, hogy illeszkedik vagy nem illeszkedik a mocskos politikai ámokfutásukba, hogy alátámasztja a gyűlöletpropagandájukat, vagy sem. Az undor, amit ezzel a gyalázatos hozzáállással kapcsolatban érzek, az nem szavakba önthető. Vagy ha igen, akkor ahhoz hasonlatos, ahogyan szupergonoszt csináltak Sorosból. És rendre mindenkiből, aki nem az ő mocskukat szolgálja.

Közben alighanem szarjunk össze magunkat a gyönyörűségtől, hogy a hírhamisító, kilencvenszáz milliárdos propagandagyár kényesen védi a tulajdonát Judith Sargentinitől és az ő pártjától. Gondolom, ha Salvini vagy Vucsics vagy Bolsonaro vagy Trump vagy Erdogan vagy valamelyik ázsiai elvetemült haverdiktátor használta volt a tetves felvételeiket, akkor most a gyönyörűségtől aléltan nyúlnának magukhoz. Ehhez képest most feljelentést tesz az MTVA a GroenLinks kampányvideójának lopott felvételei miatt. Történt ugyanis (via MTI), hogy a GroenLinks holland párt a közelmúltban kampányvideót tett közzé Judith Sargentiniről The Sargentini Report: A European struggle for democracy in Hungary címmel. A közlemény szerint a felvételen forrás feltüntetése, írásbeli szerződés alapján adott felhasználási engedély, valamint felhasználási díj megfizetése nélkül használtak fel több, az MTVA archívumába tartozó, szerzői jog által védett videoanyagot. A videó készítői még a csatornák logóit is kitakarták, így az MTVA szerint a szándékosság vitathatatlan. Habony a romlásnak indult NER-tortán, hogy a nem létező, munkanélküli, senki által nem ismert Habony Árpád gipszfaragó és szipákolózseni érdekeltségébe tartozó V4NA hírügynökség azt is megszellőztette, hogy a GroenLinks a Btk. szerint olyan bűncselekmény elkövetésével lehet gyanúsítható, amelyért akár három évig terjedő szabadságvesztésre is lehet ítélni valakit. Mekkora buli lenne, ha a félretájékoztató és hazugságügyi közszolgálat mindig ennyire odafigyelne a közpénzre, és mindig pontosan ugyanekkora feneket kerekítene, amikor lopás történik. Amúgy én az MTVA-val ellentétben akkor is elítélem a lopást, ha Sargentini pártja követi el, vagy a törvényesített korrupció nemzeti kormánya. Ez a különbség köztünk, és nem is kicsi.

Gratulálok egyébiránt Ókovács Szilveszternek, a Magyar Állami Operaház igazgatójának, aki a Bayer-showban jelentette be, hogy jótékonysági előadással járul hozzá a Notre Dame újraépítéséhez. A körítést nem láttam, de ennyi most nekem bőven elég. Ez egy helyénvaló gesztus.

Mindeközben a V4-ek másik fellegvárában is dúl a kreténség és az elmebaj. Rasszista támadás áldozata lett egy cseh parlamenti képviselő, aki apai ágon etióp. Az 1996-os születésű Dominik Feri az ellenzéki liberális-konzervatív TOP 09 párt színeiben került a cseh törvényhozás alsóházába, és két ismeretlen elkövető úgy összeverte, hogy kórházba kellett szállítani. Az egyikük az ordibálta közben: négerek nem valók politikusnak. Az ellenzéki párt elnöke azt mondta:

Újabb rasszista indíttatású támadás országunkban. Ezúttal sem holmi iszlamisták, hanem úgynevezett tisztességes csehek voltak az elkövetők.

Nem baj, akkor meg van bocsátva, gondolom. Á, nincs kedvem ezzel viccelődni, azt hiszem, ez a világ tényleg megérett a szolid megrohadásra. Ennyi volt a reggeli poszt, mindenkinek kellemes locsolkodást (bármelyik oldalán álljon is ennek a történetnek), csak annyit egyenek-igyanak, amennyi jólesik! 🙂 Folytatásunk következik. Puszipacsi!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS