Június 27,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hazug ünnepi pite lett, ezt még Kossuth is kiköpte volna

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek. Remélem, már kipihenték az ünnepi szónokokat! Jókat ettek, mint Jókaiék.

Azt nem mondanám, hogy ünnepi hangulatban ébredtem, nem tudom, én nem nagyon szoktam ünnepi hangulatban ébredni. A kávé valamennyire segít, de nem kerültem ma sem tőle valami fennköltségbe. Annyit segített, hogy hoppá, a kokárdám! A varrós dobozban szokott lenni. Ott volt. Minek? Nem megyek sehova, itthon meg elég hülyén néznék ki felkokárdázva a tűzhely mellett. Itt nincs forradalmi évforduló. Amúgy sem a kokárda teszi az embert.

Azért gyorsan átfutottam a napi friss híreket, és teljesen megnyugodtam, világgá is kürtölöm: kérem szépen, a Gáspár leánynak új tetkója van. Dehogy nemzeti színű, franc tudja, de képzeljék el, a combján. Megmutatta. Van még tyúkos hírem: egy francia iskola tyúkóljának automatikusan záródó ajtaja, és a harcias baromfik okozták a vesztét egy ravasz rókának. Az állatok egy 2,4 hektáros területen, szabadon töltik napjaikat, éjjelre azonban visszatérnek az ólba, melynek ajtaja sötétedéskor automatikusan záródik. A pórul járt rókát reggel a diákok találták meg az ólban, az egész testét a tyúkok okozta csípések borították. Ezután ne tessenek azt mondani, hogy hülye tyúkok. A szárnyasokra semmiképp.

Ennél sorsdöntőbb híreket nemigen találtam, akkor jöhet a lazítás, nyugi van, főzök. Most még nem árulom el mit, mert eszembe jutott, hogy vajon mit ettek a forradalmárok 1848-ban. Azt, hogy mit tettek, majd délután elolvasom – minden magyarok atyja biztosan elmondja. Ő mindent tud. Bár nem nagyon érdekel.

1848-as étlapon purjec-leves, írós vagy szardellás vaj, kolbász mustárral, sonka, nyelv, hering, pástétom, vizaikra, rostbeef, káposzta, karfiol, borsó és „bétsinált” főzelék; egy csomó hal szerepel. Harminc krajcárért ehettek a népképviselők levest, hideg marhahúst meleg mártással, főzeléket disznóhússal, sült salátával. Ez a harminc krajcár hogyan aránylik a Gundel menühöz, a rosseb tudja.

Petőfi Sándor szerette a hagymás rostélyost, a kedvence a gulyás és a túrós tészta volt. Volt ízlése, na. Szívesen ivott kávét, aludttejet, evett paprikás csirkét is – reméljük, gyomrát óvandó, nem együtt. Boros volt a költőnk. Mértékkel ivott, csak a mámoros borverseiben eresztette el magát. Amúgy, bort prédikált, de vizet ivott. Nem volt megszállott nagy evő. Amit utált: a tejfölös tormamártás. Hajaj, nem csodálom. De én bizony hajajt mondok az olajos sült csigára is – azt falta.

Jókai Mórnak jól főzött az asszony, Jókainé Laborfalvy Róza mestere volt a franciás ételeknek. Ilyeneket csinált, próbálják ki:

Szőlőlevélbe csomagolt orjahús és dagadó, amit szalonnával, kolbásszal és füstölt hússal gazdagított, és hozzá kapros-túrós lepényt kínált.

Az író ifjúkori kedvelt étele volt a bableves, kiváltképp füstölt malackörömmel, a töpörtyűs pogácsa (de régen csináltam, pedig tudok ám, hajtogatottat). Kösz Jókai az ötletet. A paprikás halászlevest (sosem hívta halászlének!) igen szerette, és maga keresztelte el a babban főzött malackörmöt „görög olvasó angyalbakanccsal” névre. Jókaiéknál a magyar konyha előnyben volt.

Kossuth Lajos nem volt ínyenc. Börtönévei során arról számolt be, hogy leginkább a nyers gyümölcsnek örült. Vitaminrab. Esetleg lekváros fánk meg a kolompérfőzelék. Vörösmarty Mihály kedves étele a marhasült és a töltött káposzta volt, Bajza József csak gyümölcsöt és zöldséget evett. Előretolt vegetáriánus. Görgei teáját cukor helyett gyakran sóval ízesítette. Hú, az marha rossz. Bem apó a köménymagos levest és a lengyelpecsenyét szerette a legjobban. Deák Ferenc kuglófjával és tortájával ma is találkozhatunk a szakácskönyvekben. Széchenyi maga vallotta be, hogy milyen nagy adagot képes megenni hagymás babsalátából és hogy fölöttébb szereti a francia pezsgőt. Damjanich a malacpörköltnek, Andrássy Gyula pedig a gulyásnak és a mogyorós ételeknek hódolt előszeretettel.

1848 március 15., reggel nyolc óra, mielőtt felolvassák a 12 pontot. Petőfi Sándor az előző napi pékárut mártogatja habos, meleg tejbe. Semmi dőzsölés. A jómódúbb Jókai gyakran fizetett is Petőfi helyett. A kávéslegényből bérlővé előlépett Pillwax Károly olyan kínálattal népszerűsítette az új kávéházat, hogy a kávéhoz „reggelienkint fris tejföl vagyon”. Reggelire kávét, csokoládét, tejet, kuglófot és kalácsot kínáltak a vendégeknek. Petőfi kedvence a deákkenyér volt – gyümölcsökkel, magvakkal dúsított, éde, amolyan  püspökkenyér volt. A Pilvaxban ma is őriznek egy 1848-ból származó kézzel írott étel- és bor árjegyzéket –magától a tulajdonostól –, ami bizonyítja, hogy a hajdani kávéházban bőséges választékból lehetett szemezgetni.

Levesek, főzelékek, halak, tojásételek, marhahúsok, becsináltak, tészták, csemegék, sültek és saláták, hideg ételek, befőttek, belföldi borok, fehérek és veresek, csemegeborok és palackos ser.

Kolbászt és virslit is lehetett fogyasztani, a kávé mellé pedig kuglófot és kalácsot. Na végre valami ismert, ehető is akad a kínálatban. Forradalmi kaják, nem tudom, a mai álforradalmároknak, a haza nagyjainak nem ülné-e meg az úri gyomrát. Igaz, a Németh előttünk zabálta a birkafejet. Ő nem úr.

Nekem császári ebédem volt. Szabadon, harc nélkül készítettem, ahogyan Sisi udvari szakácsa. Császármorzsát. Aszalt áfonyával. Még kokárdával is feldíszítettem, adjuk meg a nemzetnek és a gyomrunknak tisztességesen. Méltón.

Kellett is, mert azért, hogy ne hülyén és tudatlanul haljak meg egyszer, csak beleolvastam az ünnepi szónoklatokba. Egyen, hazug, narancssárga pite lett, ezt még Kossuth is kiköpte volna:

mi magyar emberek,

mi magyar emberek és Európa,

mi a legjobbak, mi a legszebbek,

mi és a lengyel testvérek,

mi olyanok, mint negyvennyolc hősei,

mi a hazánkért, a Kárpát-medence magyarságáért meg minden magyar emberért,

mi mindent a magyar családokért,

mi nem hagyjuk,

mi tudjuk,

mi és mi és mi és mi.

Elég is volt ennyi, megülte a gyomromat. Egyetlen szeretem hírem maradt: Kossuth Nagydíjat kapott Törőcsik Mari. Amúgy a tizenhat Kossuth-díjból nőnek egyetlen jutott. Magyarországon a helyzet változatlan. Maradt még császármorzsa estére is. Annak legalább lett íze. Ünnepi.

Az önök véleménye.

Ez már eldöntött kérdés, és ezt a Vezér is tudja. Ezért kezdte már szervezni az “Európai Illiberális Körök”-et. (Gábor)

Így váltunk át munkaszüneti napra a nemzeti ünnepből. Az arányát megmutatja a mai napra eső lengyel bértapsolók száma, és a részükre kifizetett napi kvóta.
A zene tényleg szuper. Tetszik. (anima)

Mindenki magyar, de egyesek magyarabbak a többinél. Amúgy meg Spirót tudom csak idézni: “füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból…” (marbles)

Én nem hiszem, hanem tudom, hogy a sajtó nem szabad! Igaz, a megyei lapoknál tényleg voltak jótollú újságírók, /mifelénk is/ akiknek érdemes volt megjegyezni a nevüket, és rendszeresen olvasni az írásaikat. Na de hol van az már?! (Mariann)

Már megint nem vagyok magyar, szerintuk. Szívesen elmegyek egy DNS vizsgálatra, amelyik kimutatja, hogy milyen ősok keveredtek bennem, mennyi a magyar, de egy feltétellel. Ha ezek az un. nagy magyarok, élukon orbánnal eljonnek velem és ők is megcsináltatják ezt a tesztet. Az orbánét még ki is fizetem, mert neki biztos nincs erre 58 ezer forintja. (Transzporter)

Köszi a szokásos beszámolót, én átaludtam az ünnepi rikácsolást. Bőven elég volt belőle annyit hallani, amit bejátszottak a rádióhírekben. (zsoltix)

Pont ennyit és így voltam hajlandó értesülni orbán hablatyolásáról meg az egész nemzeti vásári komédiáról. Közben azért a face-n belenéztem a kutyapárt kis interjúztatásába – azok a fidesz-arcok mindent elmondanak az ország súlyos elmeállapotáról. Kissé összeborzongtam. (trisel)

A szabadságszerető mimagyarok, ja. Nem tudom, az Orbán seggéhez tartozó lánc végéről mennyire hiteles a szabadságról ömlengeni, de mindenesetre felveti a “kognitív disszonancia” fogalmát. (zsoltix)

“Mi magyarok minden másnál fontosabbnak tartjuk nehezen visszaszerzett nemzeti függetlenségünket és szabadságunkat, amelyből nem engedünk semmilyen zsarolásnak.” …Mi van? A függetlenségből nem engedünk a zsarolásnak? Jesszum pepi, értem én, hogy nem volt idő és emberi erőforrás normális szöveget összerittyenteni, de legalább szintaktikailag legyen rendben a hadova. (marbles)

Így írtunk mi.

Ennél jobban meggyalázni aligha lehet

Legalább ünnepnapon kíméljetek meg a hazugságaitoktól

Nincs más lehetőség. Vér, verejték, könnyek

Tömeg: Viktor! Szeretünk, Viktor! Szeretüüünk!

1848 és Soros György

Olajkorszak vége? Mégis mikor?

Tovább futok és reménykedem

A lepke

A nap kommentje:

Hosszú volt az út Lenintől Jézusig, majd a Führerig. De nem annyira, hogy ne érte volna meg, megtenni. És nem tudhatjuk, hogy hol a vége. (Old Sátorhand)

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS