NEHAZUGGY

Ennél jobban meggyalázni aligha lehet

Jó reggelt kívánok, ajánlom magamat! Akkor hát éljen a magyar szabadság és a haza! Ugye, drága elvtársak és NERtársak az álságos, hajánál fogva rángatott, stratégiai alapon szelektív valóságérzékeléstől bűzlő bocsánatkérésekben? A hideg borsóleves futkározik a hátamon, pedig nem újszerű életérzés ez. Már zsinórban kilencedik éve nem engednek a 48-ból, úgyhogy évek óta ökölbe csavarodik a gyomrom ezen a napon. Is. Itt gyorsan megragadom az alkalmat és még rengeteg sok boldog születésnapot kívánok Benedikty úrnak, ha már ilyen dicsőséges szép napon született ő. A jóistent most kivételesen kihagyom az egyenletből, háth nem bánja olyan nagyon.

Szerencsére soha nem lehet elég korán elkezdeni a melldöngetést, úgyhogy már tegnap annak rendje és módja szerint nekiálltak hinteni a veretes szép szólamokat szanaszét az éter narancsködbe és kokárdába öltözött buborékjaiban. Kövértől Kocsisig, Hidvéghitől Szijjártóig kokárdába öltöztek – hát hiszen az állítólag az övék, vagy mi – és ontották az igét bele az orcánkba akármiről. Általában ugyanarról. Ott van a Simicskától visszaharácsolt Magyar Nemzet oldalán szépen csokorba kötve, engedtessék meg nekem, hogy itt ne reklámozzam, ha nem muszáj. A lényeg ugyanaz, mint kilenc éve volt, mint öt éve volt, mint holnapután lesz. Harcban állunk, újra és újra harcban állunk és megvédjük, és a szabadság és a büszkeség és a nemzet és nem lehet hátradőlni. Úgy látom, hogy ezekhez képest most még feltétlenül közös nevezője ezeknek a dagadó keblű uszításoknak, hogy a birodalmi fenyegetésektől és birodalmi törekvésektől fognak megvédeni. Jól van akkor. Nekem biztosan néhány felest le kéne húznom ahhoz, hogy ilyen meggyőződéssel és rezzenéstelen pofával riogassam a populációt a nemzeti ünnepen is, és az sem biztos, hogy akkor menne. Nem hiába nem vagyok én Kövér László. Sem.

Közben a főnöknek – aki jelen állás szerint a leghangosabban birodalmazik – buzgó levélírással telt a tegnapi napja. Erről elsősorban az jut eszembe – apropó Magyar Nemzet -, meglehetősen leforrázva és megalázva érezném magam azok után, hogy a gazdámat a Néppártból való azonnali hatályú kilépésre szólítottam fel, elvártam tőle, hogy takarodjon azok közül az elfajzott néppárti gazemberek közül, aztán ez lett belőle. A legnagyobb legkisebb magyar bocsánatot kér a haza ellenségeitől, a kereszténykonzervség birodalmi fenyegetésekkel operáló eme ócska vadhajtásaitól és könyörög, hogy hadd maradjon. Természetesen a felvetésem elméleti jellegű, hiszen egy pártutasításra lélegző propagandistának nem az a dolga, hogy lelkiismeretileg szembenézzen a pofonnal, ami szembejött, és azon merengjen, hogy ez mennyire igazságtalan. Az a dolga neki, hogy kitalálja, miért is a lehető legjobb dolog az, hogy a főnöke belehányt az orcájába. Erről az álságos bocsánatkérésről van szó:

Nem titok, hogy komoly nézeteltérések vannak a Fidesz és az XY között a migráció ügyében, a keresztény kultúra és Európa jövőjének védelmében. Az sem titok, hogy nem kívánjuk megváltoztatni a pozíciónkat ezekben az ügyekben. Mégis, nem tartom észszerűnek, hogy effajta nézeteltéréseket úgy oldjunk meg, hogy kizárunk egy pártot a politikai családunkból. Ezért tisztelettel azt szeretném kérni, hogy vizsgálja felül a kizárásra vonatkozó javaslatát.

Vagyis úgy kért bocsánatot őfelcsútisága, hogy megint öblöseket hazudott. Egy árva szó nem esett a migrációról ebben a vitában, és Weber ultimátuma sem vonatkozott egy pillanatig sem a migrációra, sőt, állítólag Weber úr éppenhogy egy platformon áll a Fidesszel a migráció kérdésében, szóval a páva megint idétlenül fordult egyet a saját tengelye körül. Kárörömmel látom, hogy közben nem is egyeztette a taknyon csúszást meg a mondanivalót Bayer kollégával két feles között. Aki a bocsánatkéréssel párhuzamosan így füstölgött tegnap a blogján:

Amióta Weber hazament, igazi szúnyogcsődörként viselkedve egyre keményebbeket nyilatkozik. Olyan, mint a hülye kisfiú, aki míg a többiek fociznak, a pálya szélén ácsorog, aztán felmegy a lakásba és az ablakból csúnyákat kiabál lefelé.

… nem is maradt más dolgunk, mint hogy mi is megmondjuk Weber úrnak, mit kell tennie. Walter Matthau után szabadon:

„Húzzon bőrt a fogára, és tűnjön el a halál f@szára”

Nekem mindegy, kínomban ez is elmegy szórakozásnak. Nade akkora lendületet vett a páva az írást illetően, hogy tisztelettel köszöntötte a magyar szabadság születése napján a világ magyarságát. Szintén levélben.

Éljünk bárhol is a világon, ezen a napon egy ütemre dobban a szívünk, kokárdát tűzünk a kabátunkra, s együtt ünnepeljük a márciusi ifjakat.

Végül is ahhoz képest, hogy vannak emberek, akik nem is magyarok (mindenki, aki nem fideszorbánista), kifejezetten díjazom az ilyen és hasonló ragacsos költői túlzásokat. Remélem, hogy március 15-e eszmei örökségének dicsőségére megint csak a fideszes pedigrével rendelkezőknek, lehetőleg fémdetektoros kapun át kell megközelíteni az orbáni szónoklat helyszínét. Mert a szabadság az olyan szép, nemes dolog, ugye, és mindenek fölött áll. Orbán fennállása is pont annak a bizonyítéka, hogy ez a nép vagy semmit nem tud március 15-éről, vagy amit tud, azt is rosszul tudja. Hogy a 12 pont például hol találkozik az orbánista hibrid rezsim megannyi vívmányával, az számomra örök rejtély marad.

Szóval dagadó kebelből, téglaporból és a szabadsággal való öblögetésből nincs hiány. Csakhogy a rezsim már az első pontot is elbukta, ami így szól: Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését. Ennek örömére az állami féretájékoztató hírügynökség (lánykori nevén MTI) nem volt hajlandó leközölni a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tegnapi sajtóközleményét, amelyben ez áll:

Március 15.-e a magyar sajtószabadság napja. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége ezen a napon hivatalos levélben csatlakozik ahhoz a panaszbeadványhoz, amelyet az Európai Bizottsághoz nyújtottak be a kormánypárti média kormányzati reklámok útján történő tiltott állami támogatása miatt.

Az indoklás: a közlemény sérti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit. Az biztos bazmeg, ilyen jó híre soha a büdös életben nem volt a közmédiának. Ennél lejjebb már csak az a megmozdulása volt a közpénzmédiának, hogy mindeközben kitüntette saját munkatársait. A kísérőszöveg egészen fantasztikus:

Bábeli zűrzavarban élünk, az álhírek világában, ebben a helyzetben a közmédiának példát kell mutatnia és ez óriási felelősséget jelent.

És akkor utoljára megkérdezem: milyen szabadság, milyen március 15, milyen nemzeti büszkeség, egyáltalán mi a gyászt ünneplünk ma, amikor már egy Petőfi verset sem lehet elmondani egy istenverte ünnepségen, mert nem illeszkedik a valósághajlított NER undorító, torz, hazug világnégyzetébe? Tudják, mit elvtársak? Mióta Gajdics elvtárs jótollú újságírónak számít, egyáltalán újságírónak számít, és ezért ki is tüntetik, tökmindegy is. Mint ahogy az is tökmindegy, mit öklendezik fel a drágaszép miniszterelnök úr a lengyel bértapsolók és a szekta színe előtt. Ezt az ünnepet – már ha egyáltalán ez ünnep – már ennél jobban meggyalázni aligha lehet. Az egyedüli valóságos dolog ebben a tömjénfüstös, ócska ripacskodásban az, hogy hosszú hétvége van. Minden más undorító mázzal leöntött önbecsapás.

Elnézést kérek (bocsánat nincs), hogy nem kossuthlajosaztüzente lesz terítéken ma reggel, de ezt muzsikát nem bírom megunni, és a hangulatomhoz is tökéletesen passzol. Kellemes melldöngetést azoknak, akik szükségét érzik, békés hétvégét mindenki másnak!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább