Szép jó estét mindenkinek! A mai napon rendhagyó módon a több kiemelt komment helyett mindössze egyet közölnénk annak üzenete és egyben hossza miatt is. A komment Zoltántól érkezett Facebook oldalunkra, melyet minden előzetes magyarázat nélkül alább posztolunk. A szöveg hossza miatt a mai nap legfontosabb hírei kimaradnak, így azokat a holnap reggeli posztunkban keressék.
Tibor és Anna
Anna 17 évesen apjával, anyjával és két kisebb testvérével Kispesten élt. A 18 éves Tibi udvarolt neki. Együtt jártak ipari iskolába, ahol Anna drágakő foglalónak, Tibi aranyművesnek tanult. Szegény zsidó családból származtak mindketten. Tibiék Pesten laktak, de minden nap hazakísérte az iskolából Annát.
Március 16-án sem volt másképp, amikor is, Tibi és Anna együtt mentek Annáékhoz, akinek apja belépve a kisház ajtaján azt hallotta, hogy Tibi Anna anyját agitálja, hogy pakolják össze holmijukat, és költözzenek be Pestre. Közeleg a front, – mondta – ki tudja, mit hoz a holnap. Ott mégiscsak több helyen meghúzhatják magukat. Anna édesapja éktelen haragra gerjedt, és letámadta Tibort azzal, hogy miért kell a lányokat, gyermekeket ijesztgetni a rémhírekkel, terjessze azokat máshol, és takarodjon a házukból! Vissza se jöjjön! Tibor elment, és valóban soha nem lépte át többet a ház küszöbét.
Annát és apját március 19-én reggel 7.40-kor a villamosmegállóból szedték össze a németek. Mindenkit igazoltattak, és papirjaikból jól olvashatóan kiderült felekezete: Izraelita. Az óbudai téglagyárba vitték őket, ahol kb. 1 hónapig maradtak, majd az első transzport egyikével marhavagonokban Auschwitzba szállították őket. Anna látta még ott egyszer apját meztelenül, leborotválva, „vizsgálatra” várva. Soha többet nem találkoztak! Annának azonban szerencséje volt! Egy gyönyörű, magas, szép fogsorú, mosolygós, jól fésült, sötét hajú, SS egyenruhát viselő férfi ezüstvégű sétabottal jó irányba küldte, sőt meg is paskolta az arcát, és azt mondta neki: „hübsche mädchen”. Ez az ember volt Josef Mengel!
Később Annát leborotválták, fertőtlenítővel behintették, karjába számot tetováltak, néhányszor bottal rávágtak, majd egy halomba rakott ruhahegyből kitéphetett magának egy kombinét, bal lábára papucsot, jobb lábára félmagas sarkú női cipőt, amely lábfejénél 2 számmal volt kisebb.
A magyaroknak előkészített barakkokba került, ahol lengyel kápók vigyázták a rendet. Ezek rendkívül kegyetlenek voltak, nem kérdeztek, és nem mondtak semmit, csak ütöttek! Egyszer az egyik egy röpke pillanatra megnyílt Annának:”végignéztem a rokonaim, szüleim, testvéreim, férjem, gyermekeim legyilkolását, a sajátomat nem fogom megnézni. Ha ez kell, hogy életben maradjak, akkor könyörületet ne is remélj tőlem!” Azzal nagyot suhintott botjával Anna vállára, és továbbállt.
Négy hónap elteltével Annát átvezényelték a magyar barakkból egy a táboron belüli másik helyre, ahonnan minden reggel egy gyárba kellett többedmagával kivonulnia dolgozni, és este hajtották vissza őket. A gyárban cérnatekercseket gyártottak. Anna feladata volt, hogy egy speciálisan átalakított talicskára négy 25 kilós dobot felrakjon, és eltolja egy helyre, ahol azokat le kellett venni, és sorba kellett rakni. Anna a páratlan számú doboknál egyensúly problémákkal küzdve mindig a sípcsontjával támasztotta ki a talicskát, hogy az nehogy felboruljon. Először vérezni kezdett a sípcsontja, aztán begyulladt, majd a csont is kilátszott, végül a csont is lekopott. Ott ez senkit nem érdekelt, de Annának élete végéig horpadt maradt a sípcsontja.
Többször láttak szövetséges gépeket repülni az égen, hallották a bombázások zaját, és mindannyiszor imádkoztak Istenhez, hogy oda, arra a földi pokolra essen már le egy bomba, de nem hallgattatott meg az imájuk.
Anna 1945 áprilisában „szabadult”! Megérkeztek az oroszok, és azt mondták: konec! Anna 164 centis magasságához 38 kilo volt, de ebből kb. 1 kilót nyomtak a tetvek! Másfél hónap rehabilitációs tábor várt rá, ahol fokozatosan kezdték el etetni, meggyógyították a sebeit, fertőtlenítővel megszabadították a parazitáktól, és kigyógyították tífuszából. Amikor elérte az 50 kilót, útnak indították haza, Magyarországra. Kispesten Anna csak egy bombatölcsért talált a házuk helyén. Se bútor, se fénykép, semmi! A szomszédoktól megtudta, hogy anyja sokat sírt miután ők eltűntek, kilyukadt a retinája, és szinte vak volt, amikor a nyilasok betörtek a házba. Anyját két testvérével együtt a Dunához hajtották. Többet nem mondtak, de Anna pontosan tudta, hogy ez mit jelent! Ennek ellenére további 20 évig kerestette még családtagjait a vöröskereszttel, de soha sem lett eredménye a kutatásának.
Anna, hogy fedelet tálaljon a feje fölé legalább aznap estére, továbbindult Pestre Tiborékhoz!
Tibort először munkaszolgálatosnak vittek! Hatalmas, erős ember volt! Bírta a gyaloglást, bírta a munkát, bírta az ütlegeket. A munkaszolgálatos táborokból még tudott küldeni levelezőlapot anyjáéknak Pestre, és remélte, hogy azok meg is érkeznek. Minden lapjában megemlítette Annát, virágnyelven mindig közölte szüleivel, hogy tudja, milyen nehéz helyzetben vannak, de ha Anna felbukkanna, próbálják meg magukhoz venni, és ha szükséges, akkor bujtassák maguknál őt is. Társaitól tudta, hogy Pest még csak-csak biztonságosabb mint Pest környéke és a vidék, és reménykedett, hogy Anna talán átcsúszott a pesti határon, és feltűnik szüleinél. Végül Tibor Bergen-Belsenben-ben kötött ki. Gyalog hajtották odáig őket!
Volt olyan társa, akit a hátán cipelt, mert menni már képtelen volt, és ha lerakja, akkor ott lövik agyon. Bergenbelsen-ben aztán ezt a társát is kiválogatták, őt sem látta többet soha. Gyárban dolgozott egy esztergagépen, ami elkapta jobb mutatóujját, és az első ujjpercet hosszában, a körmével együtt kettévágta. Egész eletében viselte a nyomát. Hetente kapott egy németül írott levelet, amelyet egy helyi asszony rejtett el mindig a gépénél. Tájékoztatta a front állásáról és a politikai helyzetről. Az életével játszott a nő, mert ha elkapták volna, akkor statáriális halál várt volna rá! Az utolsó levél így szólt: „a front nagyon közel! Még 3-4 nap! Tartsanak ki! Ha szabadok, a falu főutcáján végigmenve az utolsó ház jobbra (sárga ház)! Meleg leves várja magukat!”
A front megérkezett, majd tovább is ment! Ekkor Tibor és 4 társa felkerekedtek, és elvonszolták magukat a megadott címre. A konyhaasztalon leves, kenyér es marmelád volt! Rávetették magukat, és Tibor ugyan szólt, hogy módjával egyenek, de az egyikük úgy teletömte magát marmeláddal, hogy másnapra meghalt! Evés közben Tibornak feltűnt, hogy nincs ott az asszony. Keresésére indult, és a ház utolsó szobájának eldugott szegletében lelt rá a nőre. Összeverve, meggyalázva ült egy széken. A faluban egyetlen nőt erőszakoltak meg az átvonuló orosz katonák (ki tudja hányan). A nőt, aki életét kockáztatta heteken, hónapokon keresztül néhány zsidó fogolyért, és aki ennek ellenére megfőzte a megigért levest.
Tibor nem várta meg, míg engedélyt, papírt kap a hazautazásra. Nekivágott papírok nélkül, gyengén es betegen. Szekeret, teherautót stoppolt, kerékpárt, lovat, de legtöbbször kaját lopott, utazott vonattetőn, hazudott ellenőrzéseken, de haza akart jutni. 3 hétig tartott az út Pestig, de végül haza ért. A lakásba lépve zokogó anyját találta, és egy lányt, aki apró részletekben hasonlított valakire, akit régen ismert! Megfogták egymás kezét, és az elkövetkezendő 55 évben el sem engedték!
Már elment Tibi, es Anna is követte őt oda, ahol végre együtt lehet az egész család!
Drága nagyszüleim! Szeretlek Titeket!
Lássuk mai cikkeinket:
Penészes eszméket, rég lejárt politikai eljárásokat, gyorsan romló, hamar avuló árukat őriznek
A többieknek elég a biztos alamizsna
A nap kommentje pedig Dóráé:
Igazán bátor és jellemes ember sosem konzervatív…
Mindig azt gondoltam, hogy a gyávaság teszi konzervatívvá az embereket. A gyávaság, ami nem enged kíváncsinak, be és elfogadónak lenni. A gyávaság, ami hazuggá, képmutatóvá tesz. Gátja a szolidaritásnak, így igazából Jézus tanításával is szembemegy, lám, hazugság, képmutatás…
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.