Május 23,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Senki nem fogja megúszni. Az sem, akit ma kegyesen beengedtek azon a kurva ajtón

És igen, megjött az állampárti propaganda egyik bűzös fertőjében fogant ama gusztustalan felütés, ami miatt kénytelen vagyok – Edgar után szabadon – néhány gondolatot hozzáfűzni ahhoz, hogy az illiberális, gyáva félisten (normális helyeken: az ország első számú közszolgája) hosszas menekülés után leereszkedett oda és kegyet gyakorolt ott, ahova/ahol soha nem szokott. A (hazai és a nemzetközi) sajtó nyilvánossága elé állt. Itt a felütés:

Liberális sorbanállás a kokikért – Nézze élőben a PS-en, Orbán Viktor hogyan teszi helyre a fakenews-gyárakat

Nem elsősorban tartalmi kérdésekről szeretnék hosszú eszméket futtatni, de azért leszögezném: aki ennyire profi módon hazudik (és ezt a szó legszorosabb, legkomolyabb értelmében mondom), ahogy a szóban forgó egyén szemrebbenés nélkül végighazudott ma mintegy két órát (néha elvesztette a lélekjelenlétét, villámlani kezdett a szeme, forgolódni a nyelve, rángatózni a válla, és berekedt a felöklendezett arrogáns hazugságok nyomása alatt, de kit érdekel, amikor a tét az volt, hogy felmossa a turulfossal és félmondatos gyűlölet propagandával vastagon beterített NER padlóját), soha senki nem hazudott ebben a hazában.

Erről az emberről, aki a sokadik, a familíája, pereputtya, haveri köre, szomszédja és Nárcisz kutyája szavakkal leírhatatlan, pofátlan zsírosodására vonatkozó kérdésre (Lölö nevű nemstrómanja papíron, ő maga igaziból is a leggazdagabb csilliárdos magyar közpénzből) – megszakítás nélküli miniszterelnöksége 9. évében – még mindig képes rezzenéstelen pofával beleöklendezni egy egész ország sápadt arcába, hogy eddig sem foglalkozott, ezután sem foglalkozik üzleti kérdésekkel, és mind a maga, mind a kormánya számára elvárásnak tartja, hogy ilyen típusú provokációkba (!) ne hagyják belerángatni magukat, arról Magyarország jelen állapotát tekintve valószínűleg majd csak a történelem szemétdombja fog valós ítéletet hozni. (Ha nem így lesz, örömmel veszem tudomásul és hamvakat szórok a fejemre. Vagy turulszart.)

Nem dühöngök, nem verem a fejem a falba, azon már régen túl vagyok. Azt viszont rezignáltan megállapítom – nem mintha olyan nagyot mondanék ezzel -, hogy a még nyomokban létező független és/vagy nem bevallottan fideszes magyar média és az Orbán-kormány (külön Orbán) viszonylatában súlyosan lehangoló nap volt ez, és bizonyos értelemben sajtó- és politikatörténeti kilométerkő is.

Az alapjáraton egy önmagából minden tekintetben kifordult rezsim szellemi állapotát mutatja – miután a hon elsőszámú közszolgája zsinórban harmadszor esküdött fel miniszterelnökként arra, hogy az összekínlódott, rengeteg járulékos áldozatot produkáló kétharmadával a háromharmadot fogja képviselni -, hogy a végbélnyílásában nyálat csorgató, közpénzért csaholó propaganda-üzemegység szerint egy miniszterelnök feladata a tízévente egyetlen darab sajtótájékoztatóján, ahol elméletileg valódi kérdésekre is válaszol, kokikat osztogatni a liberálisoknak (értsd: a kritikus, a média rendeltetésének megfelelően munkájukat végző újságíróknak). Beteg ország az, ahol magát újságíróknak becézgető közönséges tányérnyalók szerint a miniszterelnök munkaköri leírása és hazafias kötelessége szopatni a vele kritikus sajtóorgánumokat. Sokévente egyszer, amikor annyira összerakja a stábja, hogy ki merik tolni a rivaldafénybe akkor is, ha nincs a közelben semmiféle függöny.

A mai sztoriban számomra a legszomorúbb fejlemény az, hogy pontosan az történt, amin a propagandisták előre dörzsölték a gerinctelen törzsükhöz tartozó végtagjaikat. Félreértés ne essék: nem pálcát kívánok törni azok felett (mert ki vagyok én ahhoz?), akik részesültek abból a hatalmas kegyből, hogy kéztördvelve, udvariaskodva feltehették az óvatos kérdéseiket a félistennek. Az az egy-két tökösebb ember, aki fontosabbnak tartotta érdemben kérdezni a megszokotthoz képest egészen emberi formát öltő pávatáncost, mint hálálkodni azért, hogy egyáltalán beengedték az ajtón, az semmiképpen ne vegye magára. Azt viszont talán még nekem is jogom van véleményként megfogalmazni, hogy siralmas tájkép tárult a szemünk elé a mai napon, ami a perspektívákat illeti. Beleértve elsősorban a még ki nem végzett független magyar sajtót és az arra tájékozódási pontként tekintő kritikus társadalmi nyilvánosságot.

Két nappal ezelőtt bátorkodtam megemlíteni, hogy érdemes lenne a pezsgőbontás helyett (hurrá, Orbán végre válaszol minden kérdésre) megvárni a Gulyáshelyettvelemkellbeérnetek című mutatvány végét. Nem azért, mert olyan nagyon okos vagyok, hanem mert ennyire kiszámíthatóan, emberemlékezet óta ennyire egy irányba mutatóan működik a NER. Bejött. Orbán úgy válaszolt valamennyi magyar sajtótermék valamennyi kérdésére, hogy a Klubrádiót, a Magyar Hangot, az Azonnalit, a Mércét, a Direkt36-ot és az Alfahírt helyhiányra (értsd: óriási érdeklődésre) hivatkozva hajtották el a vérbe. Mert akit nem hívtak oda, az ne akarjon bemenni, hanem vegye tudomásul. Hogy ők soha nem vetemednének arra. Valóban nem.

Nem akarok okoskodni és könnyen beszélni (bár szerintem itt már soha senkinek nem lesz könnyű semmi, ameddig Orbánnak hívják az első számú szereptévesztett közszolgát), de talán ez lehetett volna az utolsó alkalom arra, hogy az újságírói szakma, vagy annak meglévő utolsó bástyái egy emberként mutassanak szolidaritást egymás irányába, és egységesen bojkottálják az öntelt, arrogáns nagyember kétórás önfényező, dakota monológját. Ha nem másért, akkor azért, hogy ne sikkadjon el a legfőbb üzenete ennek a gyomorforgató színjátéknak: ma Magyarországon a miniszterek elnöke – aki évek óta csak a saját seggnyalóival hajlandó szóba állni, aki nem vitázik, hanem kinyilatkoztat, aki nem válaszol, hanem ráuszítja a harci kutyáit az ellenfeleire, aki azt hazudja Európa füle hallatára, hogy soha nem vetemedne arra, hogy a vele egyet nem értőket elhallgattassa – újságírókat tilt ki a hagyományteremtő sajtótájékoztatójáról (bizonyítandó, mennyire szavatartó ember ő). Pontosan olyanokat, akik az év további több száz munkanapján amúgy sem kérdezhetik semmiről. Mert itt demokrácia van, basszátok meg.

Nem ezt történt, most sem ez történt. Hanem az történt, hogy akit beengedtek, az beszámolt arról, hogy amazokat meg nem engedték be, de semmi gáz, mert mi ott vagyunk és tudósítunk. És tudósítottak. Orbán két óra alatt pedig hozta azt, amiben a legjobb. Azoknak a segédletével, akik olyan szerencsések voltak, hogy az ajtón belülre kerülhettek. Erkölcsi magaslatokkal, történelmi távlatokkal, az aktuálpolitikai mindent mindenkinél jobban tudás kocsmafilozófiai lábszagával, és a kínos kérdéseket mérnöki pontosságú arroganciával kibekkelő fölényeskedéssel kiosztotta azokat a kokikat. Kovács nevű csahosa pedig önkényesen elvette a szót valahányszor elfajult volna a kérdezősködés. Semmi olyasmi nem történt, ami nem volt beleszámolva. Ahogy az egyik bebocsáttatást nyert, nem fideszes portál írja: eljátszotta, hogy bármit lehet tőle kérdezni, aztán a legkényesebb ügyben (szerintem ügyekben inkább, bár valóban nem sok volt) nem válaszolt semmire.

Pontosan így van, drága barátaim, akik olyasmikről álmodoztok, hogy a Fidesz tehetetlen, mert az O1G kampány a kormány egóját fogta meg, és Orbán egyszerre kénytelen magyarázkodni a túlóratörvény, a tüntetések és a menza menüje miatt is. Nem kellett. Abszolút semmi kénytelenségről nem volt szó. Egy pszichopatákat megszégyenítő, világéletében közpénzből élő politikus kommunkációs bravúrjának voltunk szemtanúi. Más szavakkal a magyar sajtó és az egész magyar társadalom nem Fidesz-szolga részének véresen profi, n-edik szemen köpése volt műsoron. Amihez sajnos a lehető legkészségesebben asszisztált a sajtó szerencsésebb fele. Nem volt benne a világon semmi furcsa, Orbán most is kizárólag a sajátjainak muzsikált, akik majd azért rázzák önkívületi állapotban három napig az öklüket, mert a főnök milyen szépen kiosztotta a büdöslibsi sorosista firkászokat. Egyetlen kényelmetlen kérdésre nem adott érdemi választ, nem is borult ki látványosan, de legalább jó étvággyal pofán röhögte azokat az újságírókat, akikbe egyébként is főállásban szokta beletörölni a lábát. Nem menekülés közben, nem kutyafuttában – ahogy a tehén megáll a bikának -, hanem frontálisan, bele az arcukba.

Tudom, hogy mennyire nagy a verseny a független média nem létező piacán az életben maradásért, de ahogy a társadalom összes többi területére érvényes, itt is az: egyenként mindenkit eltaposnak, és – az időnként vérben forgó szemmel hadaró miniszterelnök mai fröcsögése alapján borítékolható – senki nem fogja megúszni. Az sem, akit ma beengedtek azon a kurva ajtón.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS