Január 17,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Orbán Viktor a várba költözött, vagy oda menekült?

Szép jó estét mindenkinek! Kezdjük is a mókát a mai nap kiemelt kommentjeivel:

“Orbán Viktor dolgozószobáját puritán, fehér falak, egyszerű, sötét hajópadló, egyszerű kialakítású, letisztult vonalvezetésű fabútorok jellemzik.” – ha olyan puritán, akkor miért került 2 milliárd forintba? Hol a maradék pénz? Azt hiszem megnézem a puritán fogalmát, mert eddig rosszul tudtam. Szerintem ezt is átírták. (Anikó)

Hogy rohadna meg …………… inkább nem folytatom. Most már egészen biztos, hogy a Horthy rendszer 30-as éveiben járunk. Ennyi nélkülöző, szerencsétlen, magáról gondoskodni nem tudó, mások könyöradományaira szoruló ember talán akkor volt utoljára Magyarországon. Kivéve a háborús időszakot, akkor viszont mindenki éhezett, így nagyobb is volt az összetartás, több volt az emberség. (Sándorné)

„…azt álmodtam, hogy az Orbán Viktorral beszélgetek.”
Én szigorúan betartom azt a szabályt, hogy este nyolc után nem zabálom tele magamat, mert aztán kísértenek a lidércnyomásos álmok. Múltkor elkurvultam, megettem két egész birkafejet és azt álmodtam, hogy hármasikreket szülök, miközben orbánviktor törölgeti a homlokomat. Hát kell ez nekem? Még egyszer nem. Épp elég volt Karácsonykor, hogy az éber valóság rémképei zavarták meg az áldott ünnepet, pedig takarékon üzemeltek a hírportálok meg nagyjából a blog-szféra is. Azért a bíboros urat kétszer is láttam-hallottam riká… prédikálni. Nagy szerencsénkre, orbánviktornak köszönhetően nem mondhatjuk többé, hogy nem látjuk a fától az Erdőt. Háálelúúja. Beer Miklóst viszont takarhatja egy kanadai mammutfenyő, mert valahogy őt meg nem látjuk. Úgy tűnik, a „csuhások” sem egyformák, vannak jó és rossz csuhások. Balog ex-újra-jó csuhás is megszólalt, mondókájában nehezményezte, hogy Beer Miklós biztató szavakat intézett a tüntikézőkhöz, majd levezetésképpen átláthatatlan tömjénfüst közepette megemlékezett a kormányzati sikerekről, melyeknek ő maga is tevékeny részese volt. Aztán ott volt a mi nemzeti büszkeségünk az unokás képpel, újabb 72 milliárd elszórt közpénzzel, most meg B.Edda az álmával, hogyan lehetne megszüntetni a liberális tajgetoszt. Hálát adok, hogy vége az ünnepnek…
A neheze még hátra van. (Aegean)

Nincs az írásban egyetlen szitok, egyetlen O1G sem. Nem is kell. Anélkül is “üt” minden szava.
Ide juttatta Magyarországot a rezsim.
A közterületekről eltakarították a hajléktalanokat. Időről időre megpróbálják ellehetetleníteni az ételosztásokat. Nem kizárt, hogy (ha hagyjuk) be is fogják tiltani: mondván, Magyarországon nincs erre szükség. 
Ha nem látja senki, nincs is… Nem nézem a MTVA egyetlen percét sem, de 100%, hogy egy fél másodperces riport sem volt egyetlen ételosztásról sem. Csak a dübörgő gazdaságról… 
O1G 21 milliárdos dolgozójából hány éhes gyermek lakott volna jól? Éveken át? (Flagellum)

Lássuk karácsony és szilveszter között melyek azok a hírek, amik lázban tartják az országot. Arról már mi is beszámoltunk korábban, hogy az embertelenség hazai képviselője, Orbán Viktor a korábbi évszázadok királyaihoz hasonlóan felköltözött – hivatalosan csak január elsejével – a várba, hogy onnan nézhessen le népére. A 4 miliárdért átalakított, szigorúan puritán dolgozószobájából immár biztonsággal figyelheti a fővárosban ellene tüntető ezrek vonulásait. Érdekelni persze továbbra sem fogja – egészen addig, ameddig nem a dolgozószobája ajtaján dörömbölnek ezek az elégedetlen ezrek, tízezrek -, hogy kik tüntetnek ellene, hisz őt a valóság nem izgatja. Pedig úgy tűnik, az elégedetlenek tömege egyre csak növekszik még annak ellenére is, hogy a szent ünnepek idejére leálltak a teljes országot behálózó tüntetések.

A Publicus Intézet Népszava számára készített közvélemény-kutatásából kiderült, hogy az elmúlt hónapban 41 százakról 30 százalékra, vagyis 11 százalékponttal csökkent azok aránya, akik elégedettek a Magyarországon zajló folyamatokkal. Ezzel egyidőben – logikus módon – az elégedetlenek aránya növekedett, 53%-ról 64%-ra. Vagyis az emberek jóval több mint fele – fideszes mértékkel: kétharmada – elégedetlen azzal, ami ebben az országban folyik. Annak ellenére is, hogy az Orbán-kormány még a csillagokat is lehazudta az égről, hogy úgy tüntesse fel az ország leszakadását/elszigetelődését, mintha óriási sikerről lehetne beszélni. Arról pedig, hogy a Fidesz és kitartottjai napi szinten nyilatkozzák azt, hogy ők bizony a teljes magyar népet képviselik, ezúttal is bebizonyosodott, hogy egy ordas nagy hazugság. Nem hogy az ország kétharmada, de még csak fele sem áll mögöttük. Sőt.

Forrás: Publicus

Noha a tüntetések jelen pillanatban szünetelnek – már nem sokáig, január 5-én újra az utcára mennek Budapesten – az MTVA dolgozói szalagmunkásai, valamint maga a hírhamisítást Magyarországon hivatalossá tevő MTVA is feljelentéseket tett az ellenük tüntetőkkel szemben. Hogy mégis milyen indokokkal? Hivatali visszaélés, rágalmazás, becsületsértés, személyes adattal való visszaélés, garázdaság, terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés. Ez ugyan normális helyeken még viccnek is rossz lenne, azonban ma Magyarországon ez jelenti a valóságot. A hírhamisító, közpénzmilliárdokból az emberek agyát mosó, szánalmas, Orbán érdekeit kiszolgáló, közszolgálatinak nem nevzhető kanális és annak munkatársai tettek feljelentést azok ellen, akik meg merték kérdőjelezni a rendszer működését. Azok ellen tettek feljelentést, akik kénytelenek fizetni ezért a szemétért.

Eddig összesen 94 esetben tettek meg a sértettek, köztük a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) is a szükséges intézkedéseket, bejelentéseket és feljelentéseket az MTVA székházát ért december 16-i és december 17-i példátlan támadássorozat következtében.

Az én értelmezésem szerint támadássorozatot nem az MTVA épületénél tüntetők hajtottak végre, hanem az a magát közszolgálati médiának nevező szenny, amely immár évek óta szolgálja ki Orbán Viktort, méghozzá közpénzből fenntartva. Az MTVA indított támadássorozatot, még évekkel ezelőtt a magyar néppel szemben, amikor behódolt Orbán akaratának. Úgy váltak a diktatúra egyik legfontosabb eszközévé, hogy azzal az első perctől kezdve tisztában voltak. Ők nem áldozatok és nem is lehetnek azok soha. Az áldozatok mi, mindannyian vagyunk, akik kénytelenek ezért a szennyért fizetni.

Orbán Viktor várba költözését Nagy Imre unokája is minősítette, aki a következőket írta a miniszterek elnökének vadiúj munkahelyével összefüggésben:

Az én nagyapám, aki kétszer is Magyarország miniszterelnöke volt (és akit nem átall a jobboldal tele pofával szidni, mint “legrosszabbfajta kommunistát”) a fizetéséből bérelt lakásban lakott… A fizetéséből vett abba bútort, képet, szőnyeget… Mikor halálra ítélték, teljes vagyonelkobzás is sújtotta – csakhogy a bútorán, lemezein, könyvein, ruháin kívül nem volt semmiféle ingatlana, palotái, yachtjai, bankszámlái, külföldi ingatlanai, földjei, birtoka. Annyija volt, mint mikor munkába állt… soha semmije. Úgy hogy kérdem én – KI ITT A LEGROSSZABB FAJTA?

Lássuk mai cikkeinket:

Bezzeg el is lophatnák csak úgy simán, puritán módon

Hát itthon vagyok

Nincstelenek karácsonya

Nobel-díjat Putyinnak és Orbánnak

Várakozás

Ki-be ugrál

Ha a kocsonyás tudathasadásról és a gyomrot felforgató álszentségről szobrot lehetne mintázni

A nap kommentje pedig Istvántól:

Százezrek éheznek az országban,közben keresztény kormányuk karácsony előtt,természetesen a szeretet jegyében majdnem 40 milliárdot adott külföldi foci kluboknak,az adófizetők pénzéből!Biztos ezt is előre meg konzultálták!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.