Szeptember 28,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Az elmúlt napokban több mint tízszer kaptam könnygázt a képembe

Tisztelt Szerkesztőség! A nemrég megjelent, 48 éves édesanya írása ösztönzött arra, hogy hozzátegyem a saját, 22 éves szempontomat.

Kedves fideszes ismerősöm!

Mikor lezajlott a fülkeforradalom, mindössze 14 éves voltam. Már leadtam a jelentkezésem egy középiskolába – egy sima, érettségit adó gimnáziumba. Az volt a tervem, hogy leérettségizek, aztán tovább tanulok – pszichológiát szerettem volna hallgatni -, elmegyek dolgozni a diploma megszerzése után, majd, 25-30 éves korom közt házasságot kötök, és 2-3 gyereket szülök. Nagy ívben köptem a politikára, nyugodt, boldog életet szerettem volna. Politikamenteset.

Túl sokat akartam.

Hogy miért vagyok kinn a tüntetéseken?

Meglehetősen furcsa számomra, hogy egy párt, amire kevesebb, mint a szavazópolgárok fele szavazott, kétharmados többséggel gyakorlatilag bármit megengedhet magának a Parlamentben. Fura, hogy a szavazás napján a szerverek leálltak. Fura, hogy 10-ből 9 ismerősöm elégedetlen volt a végeredménnyel.

Elégedetlen vagyok, amiért egyre kevesebb az a sajtótermék, amit szívesen olvasok. Nem tetszett, hogy 2015 nyarán/őszén a nagyapám a sírás határán egyensúlyozva hívott fel azzal, hogy ugye egy migráns se erőszakolt meg. Nem tetszik, hogy a mai napig minden héten lehoz valamit a közmédia, ami miatt az öreg retteg az épségemért. Nem tetszik, hogy tíz percet azzal kell töltenem, hogy elmagyarázom neki a helyzetet, mikor ezt a tíz percet azzal is tölthetnénk, hogy minőségi beszélgetést folytatunk. Nem tetszik, hogy ijesztgetik a nagyszüleimet.

Nem tetszik, hogy két állást kell vállalnom ahhoz, hogy ki tudjam fizetni egy nyomorult szoba bérleti díját Budapesten. Mennék én vidékre, de ott még ennyi lehetőségem se lenne. Nem tetszik, hogy a családomat nem láttam nyár eleje óta. Nem tetszik, hogy nem tudtam hazamenni november elsején gyertyát gyújtani a nagymamám sírján. Nem tetszik, hogy be kellett mennem betegen, és igyekezni minél halkabban hányni, mert különben a főnök (tök jogosan) hazaküld, de ha egy napot is pihenek, máris nem tudok kifizetni valamit.

Nem tetszik, hogy csesztetnek azért, mert még nincs gyerekem. Kifejezetten vérlázítónak tartom, hogy van pofájuk azzal jönni nekem, hogy avokádós pirítóst reggelizek, és minden nap más férfivel k*ratom meg magam, holott épp az a személyes tragédiám, hogy nincs időm ismerkedni, így nem tudom, hogy fogom megtalálni az igazit, akivel családot alapíthatok. Az avokádós pirítóst meg helyettesítsük be nyugodtan a fűtésszámlára…

De amúgy nem is lenne hova gyereket szülnöm, mivel a lakástakarékot ledózerolták, ha az enyém kifut, már nem tudok rá újra állami támogatást igényelni. Ami nem volt sok, de ki a kicsit nem becsüli… És közben rettegek, hogy nehogy az történjen az évek alatt összekuporgatott kis pénzemmel, mint a szüleim magánnyugdíj-pénzével.

Nem tetszik, hogy lenyúlták a magánnyugdíj-pénzeket. Nem tetszik, hogy nekünk már nem is lesz nyugdíjunk. Hányok attól, hogy arra buzdítanak, hogy azért szüljünk, hogy legyen, aki kitörli a sz*ros s*ggünket, és eltartson minket, amikor demens vénemberek leszünk. Okádnom kell attól, ahogy azokkal bánnak, akik nem akarnak gyereket. Kikiáltották őket a társadalom ellenségének, holott ugyanolyan önző döntést hoztak, mint én: én akarok gyereket, és sz*rok én a társadalomra, a jövőre, mindenre, csak munkálkodik bennem valami ösztön, hogy akarok egy kisbabát. Egy barátnőm meg nem akar. És? És akkor mi van? Nem miatta fog kihalni a magyar, nincs azzal semmi baj, ha ő nem vállal, sőt, én azt mondom, sokaknak kellene megfontolni, hogy fel tudnak-e nevelni egy gyereket szeretetben és normálisan. Rendelkeznek-e a megfelelő EQ-val, hogy ne legyen a gyerekük egy személyiségzavaros, önbizalomhiányos idegroncs, és anyagilag tudnak-e neki biztosítani mindent, ami kell egy gyereknek? Mert ha nem, akkor nem kellene gyereket vállalniuk. Végtelenül tisztelem ezt a barátnőmet, amiért képes volt belátni, hogy ő pocsék anya lenne. Békén kellene hagyni azokat, akik bármilyen okból nem akarnak gyereket nevelni. Én viszont nagyon szeretnék gyereket, saját életteret lakótársak nélkül, felhozni a kutyámat végre… Egyiket se lehet. Ebbe bele kell törődni.

Nem tetszik, hogy hajléktalannak lenni most már bűn. Nem tetszik, mert még évekkel ezelőtt, amíg volt időm önkéntes munkára, dolgoztam hajléktalanokkal. Tudom, hogy nem büntetésre van  szükségük. Tudom, hogy ellopják tőlük a cuccaikat a szállón, fürdés és fertőtlenítés közben, tudom, hogy van, akiket direkt megnyomorítottak, hogy szerencsétlenebbül nézzenek ki, mikor koldulnak. Tudom, hogy a kutyákat, vagy a kisgyerekeiket, akik ott vannak velük, elkábítják. Tudom azt is, hogy van, akin nem lehet segíteni, mert nem fogadja el, de azt is megértem, hogy isznak, valószínűleg én is innék, ha az utcán kellene aludnom, és nem tudnék fürdeni.

Találkoztam olyan korombeli, hajléktalan fiúval az elmúlt hónapokban, aki nem pénzt, ételt, vagy cigarettát kért, hanem azt, hogy hadd fürödjön meg a lakásunkon. Miután megengedtük neki, elmesélte, hogy a szülei kidobták a politikai és vallási különbségek miatt (a srác liberális és ateista volt, a szülei állítólag keresztények és jobbosok. Azért mondom, hogy állítólag keresztények, mert én is az vagyok, és nagyon jól tudom, hogy nem az én dolgom, hogy megítéljem a srácot amiatt, hogy milyen nézeteket vall (ateista), ez Isten dolga. Az én dolgom, keresztényként, és EMBERKÉNT, hogy segítsem a bajba jutottakat). Nem tetszik, hogy a politika családokat szakít szét. Ide sorolom azt is, mikor a gyereknek külföldön kell „kalandvágyból” szerencsét próbálnia, hogy megéljen valahogy, vagy, hogy meneküljön az itteni közhangulattól.

Ha már itt tartunk, nem tetszik, hogy kisajátították maguknak a kereszténységet. Nem tetszik, hogy egy vallás mögé bújva követnek el emberellenes bűnöket, és sok, a Bibliát félreértelmező ember be is dől nekik. Nem tetszik, hogy csak az a magyar, aki mindenben egyetért velük.

Nem tetszik, amit a rendszer az emberek lelkével művel!

Az elmúlt napokban több mint tízszer kaptam könnygázt a képembe, és kétszer igazoltattak. A műszakból hazafelé tartó lakótársamat fél óráig nem engedték átszállni a körúton, emiatt lekéste az utolsó nappali buszt, és mivel felénk nagyon távol van az éjszakai megálló, fél órát kellett sétálnia haza hajnalban, a mínuszokban. Ráadásul egy kis vékony lányról beszélünk, aki tökéletes céltábla lehetne. Egyiken se csináltunk semmi törvénytelent – a lakótársam csak haza akart menni munka után, én meg éltem a törvény által biztosított jogommal, kimentem egy demonstrációra, ahol a tömeg rálökött az elől állókra, akik felgyújtottak dolgokat, dobálták a rendőröket, amire válaszul kaptuk a könnygázt.

Megértem, hogy gyújtogattak, és petárdákkal, meg egyebekkel dobálták a rendőröket. Mikor kiment 70 000 ember a CEU-s tüntetésre, mi változott? Semmi. Bohócmenetnek, meg „tüntikének” írták le a demonstrációt a kormánypárti sajtóban. Sajnos muszáj erőszakot alkalmazni ahhoz, hogy változást érjenek el, mert ez a rendszer csak ebből ért. Hét kilométert sétáltunk le a Kossuth tértől Óbudára a telefonom szerint. Mínusz akárhány fokban. És erre van pofája egyeseknek azt mondani, hogy nincs jobb dolgunk, meg munkakerülők vagyunk, másnap munkanap; akik éjjelig maradnak, azok biztos nem dolgoznak. Hát de, bármikor találtam volna jobb programot, mint a mínuszokban több kilométert sétálni (egy fárasztó nap után), vagy kinn maradni hajnal kettőig, majd hazaérve a világ végéről (Dél-Pesten lakom) három óra alvás után 16 órát dolgozni, aztán újra menni ki tüntetni. Az ilyeneknek legszívesebben a cipőm talpával fognám be a száját. És borzasztóan sajnálom, hogy a népharagnak kell majd őket rádöbbentenie arra, mekkorát tévedtek. De remélem, legalább akkor majd belátják. Még időben.

Vanda

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!