December 19,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Ha nem vállalsz felelősséget, akkor RABSZOLGA VAGY!

Előrebocsátom, durva leszek. Illetve természetesen tisztelet a kevés kivételnek.

Inserted Exception egy korábbi cikkében a passzív szavazók hozzáállásáról írt:

Mindehhez végül is az emberi szabadságból következő joguk van, a szabadság minden felelősségével együtt (ha elfogadják ezt, ha nem).

És valahol ez a demokrácia lényege. Ha szabad vagy, illetve az akarsz lenni, felelősséget kell vállalnod magadért, a tetteidért (illetve azok hiányáért is!), a szeretteidért. Ha nem vállalsz felelősséget, akkor RABSZOLGA VAGY!

Tehát ha az államtól várod el, hogy segítsen (rezsicsökkentés, Erzsébet-utalvány, nyugdíjprémium, közmunka, segély, stb), akkor az állam rabszolgája vagy. Az osztogatás nem fog megoldani semmit, mert csak konzerválni fogja az állapotokat és az állandó elvárásokat az állammal szemben, hogy oldja meg az emberek életét. És ez körbe-körbe fog menni folyamatosan, mert az emberek pedig mindig azt fogják megválasztani, aki a legtöbbet ígéri, hiszen az emberek nagy része érzelemből politizál. Elég a biztonságvágyukra (ismeretlen ellenségképtől való félelem) vagy hazafiságukra játszani, és azzal választásokat lehet nyerni. Pedig pl. magyarnak lenni nem érdem, hanem állapot, legfeljebb megtiszteltetés.

A politikának az lenne a feladata, hogy a társadalom működésével kapcsolatos legkedvezőbb szabályozást létrehozza, mely biztosítja a társadalom működésével kapcsolatos érdekeket. Ehelyett a politikusok célja általában egy törvényesített uralmi rendszer biztosítása. Csak azt felejtik el, hogy a demokráciában a közösség tagjainak joga és kötelessége a közügyekben részt venni, hogy jó döntések születhessenek. Ennek megfelelően nem bízhatják magunkat teljes mértékben a közhatalomra, mert az így kisajátíthatja saját közös sorsuk irányítását. Ugyanis  egy politikai párt a politikájával együtt önmagát is képviseli, és a pártérdek (vagy a politikusok egyéni érdekei) adott esetben konfliktusba kerülhet a párt által képviselt politika által meghatározott érdekkel, illetve konkrétan akár a párt által képviselt emberek érdekével is, és ilyenkor általában nem a közérdek érvényesül.

Kik is valójában a politikusok?

Egy régi találós kérdés szerint:

Honnan lehet tudni, hogy egy politikus hazudik? Onnan, hogy mozog a szája (a durvább verzió szerint onnan, hogy lélegzik).

Egy nagyon idevágó idézet a Vadászat a Vörös Októberre című filmből kb. 41 percnél:

Nézze, én politikus vagyok, vagyis csaló és hazug. Míg a kisdedeket csókolgatom, ellopom a nyalókájukat. De ez azt is jelenti, hogy nem zárkózom el semmi elől.

De hogy valós emberek gondolatai is megjelenjenek:

A politika az a finom művészet, amely szavazatot szerez a szegényektől és kampány pénzeket a gazdagoktól, azzal az ígérettel, hogy megvédi mindkettőt a másiktól. (Oscar Ameringer)
A politikusok mindenütt egyformák. Ígérnek neked egy új hidat még ott is, ahol nincs folyó. (Nyikita Hruscsov)
Azokat, akik túl okosak a politikai életre, büntetésül a butábbak kormányzása alá helyezzük. (Platón)
A politikusok azok az emberek, akik ha fényt látnak az alagút túlsó végén, elmennek több alagutat venni. (John Quinton)
A politikus az a pasas, aki a te életedet feláldozza az ő országáért. (Texas Guinan)
Amikor gyerek voltam, mondták nekem, hogy akárkiből lehet elnök. Egyre jobban elhiszem. (Clarence Darrow)
Mi felakasztjuk a kis tolvajokat és kinevezzük a nagyokat politikai posztokra. (Aiszóposz)
Ahelyett, hogy a város kulcsait odaadjuk egy politikusnak, jobb lenne lecserélni a zárakat. (Doug Larson)
Arra a megállapításra jutottam, hogy a politika az túl komoly téma egyedül a politikusokra bízni. (Charles de Gaulle)

Szóval a politikus olyan, mint egy rossz barát. Sosem az igazat mondja, hanem azt, amit hallani akarsz. Mindig a múltra hivatkozik, és vagy annak hibáit (főleg az ellenfelekét) hánytorgatja fel, vagy az eredményeivel (amihez általában semmi köze) dicsekszik. Pedig egy politikusnak nem a múlttal kell foglalkoznia (bár ismernie kell, hogy ne kövesse el ugyanazokat a hibákat), hanem leginkább a jelennel (az aktuális problémákkal) és a jövővel (a problémák megoldásával, illetve a jövőbeni problémák lehetőség szerinti elkerülésével).

A politikus tulajdonképpen olyan, mint egy biztosítási ügynök (vagy bármilyen más értékesítő). Pontosan tudja, hogy az emberek nagy többségénél az érzelmek felülírják az értelmet, ezért az érzelmekre próbál hatni, leginkább a félelemérzetre. És ha esetleg nincs probléma, akkor kreálnak, csak hogy tudjanak „megoldást” nyújtani. Ezekre használják a különféle szlogeneket, hívószavakat. Amikor ilyenekkel traktálják az embereket, akkor tudni lehet, hogy meg akarják őket vezetni.

És még egy mondás, ami igaz a politikusokra is: Az kiabál, akinek a háza ég. Szóval ha egy politikus/párt/kormány nagyon hangos, akkor ott vele van baj, amiről el akarja terelni a figyelmet. Természetesen, ahogy a mondás tartja, jó bornak is kell a cégér. De ez nem azt jelenti, hogy mindenhonnan erőszakos önmarketing kell, hogy visszaköszönjön, ugyanis az nagyon megkérdőjelezi a tényleges munkát (ha van egyáltalán).

Felmerül a kérdés, kinek hiszünk?

Sajnos igen nagy a hajlandóság Magyarországon a bálványimádatra. És a bálvány minden szavát szentírásként kezelik. Pedig a mai ember (homo sapiens sapiens) legjellegzetesebb tulajdonságai a gondolkodás és a másodlagos jelzőrendszer (beszéd és nyelv). Szóval ha valaki (és ez nem csak a bálványokkal kapcsolatban igaz) mond nekem valamit, akkor azon elgondolkodom (visszakérdezek, tisztázok, megvitatok), majd kialakítom róla a saját álláspontomat. Aki nem így tesz, az nyugodtan kössön láncot a nyakába és menjen ki a kertbe ugatni, vagy akasszon a nyakába kolompot és menjen a legelőre bégetni.

Ezzel kapcsolatban csak egy rövid zárójeles üzenet az elvakult Fidesz-hívők felé:

Addig örüljenek, amíg önként szavaznak a Fideszre, mert sokkal rosszabb lesz nekik is, amikor kötelező lesz!

Még egy gondolat erejéig visszakanyarodva a politikusokra: igazából egy Churchill kaliberű politikus (vagy inkább szakember) kellene, akitől elfogadják, hogy vért, verejtéket és könnyeket ígér, majd ezek árán végre nagykorúsítja, vagy ha úgy tetszik felszabadítja a társadalmat. De egyrészt ilyen kaliberű politikus nincs igazán, másrészt pedig a magyar politikusok annyira lejáratták a szakmájukat a rendszerváltás óta, hogy ha lenne is ilyen ember, akkor sem bíznának benne az emberek.

No de induljunk a kályhától!

Kezdetben volt az egyéni élelemszerzés (vadászat és növénygyűjtés), amikor mindenki azt és annyit evett, amit és amennyit zsákmányolt, amiért konkrétan megdolgozott. Az ehhez szükséges esetleges eszközöket szintén mindenki maga állította elő. Később elkezdődött a kiscsoportos összefogás, ami már társadalomba szerveződést jelentett. Aztán ahogy megjelent az állattenyésztés és növénytermesztés, egyre több eszközre, szerszámra lett szükség. Ezeket már nem tudta mindenki magának elkészíteni egyrészt szaktudás, másrészt idő hiányában, mert egyre többet kellett foglalkozni az állatokkal, növényekkel. Erre szakosodtak a kézműves mesterek, akik ezeket előállították, de nekik meg nem volt idejük élelmet termelni, mert mindenkinek ők csinálták a szerszámokat. Viszont miután az újabb és hatékonyabb szerszámokkal több élelmet tudott egy ember előállítani, megjelent a terméktöbblet, ami lehetővé tette az árucserét.
Eleinte bármilyen árut bármilyen más árura cseréltek. Később egyes áruféléket kiválasztottak csereeszköznek, hogy ne kelljen annyiféle váltási számot megjegyezni, míg végül megjelent a pénz, mint univerzális csereeszköz. Ez megkönnyítette az értékmeghatározást, főleg miután egyre több kielégítendő szükséglet merült fel. És az egyéni szükségletek után fokozatosan megjelentek a közösségi szükségletek, mint pl. oktatás, gyógyászat, rendfenntartás, stb. Ezért kellett bevezetni az adókat, hogy ezeket a közösségi szükségleteket legyen miből fizetni.

Ez egyben azt is jelenti, hogy miután az egyén befizeti a kiszabott adót, azért jogosan várhatja el a megfelelő minőségi ellenszolgáltatást. Viszont itt újra megjelenik az egyén felelőssége, hogy számontartsa a javait (márpedig a közösbe befizetett adók ilyen javak), és vonja felelősségre azt, aki ezzel rosszul ga(rá)zdálkodik.

A lényeg, hogy értékért MINDIG értéket adtak cserébe!

INGYEN LEVES NINCS!

Tehát ha valakinek oktatás, egészségügyi ellátás, nyugdíj, vagy bármi egyéb kell, akkor annak meg kell fizetnie az árát. Nem feltétlenül konkrét pénzben (lehet, hogy csak időben, de az is forintosítható), de általában abban. Sok sikeres embertől hallottam már, hogy a sikernek nem titka van, hanem ára. Ezzel kapcsolatban az a rossz hírem van, hogy nem csak a sikernek van ára, hanem mindennek. Ha például az az ember álma, hogy festőművész legyen, de lemond róla, nem mer komolyan belevágni, mert kell a pénz és dolgozni kell, de meg sem próbál megoldást találni arra, hogy apró lépésenként munkán kívül belekezdjen, ellenben elmegy egy autógyárba összeszerelőnek, amit egyébként nem szeret, de onnan jön a „biztos” pénz, akkor ennek az ára az álmáról való lemondás, ami hosszútávon sokszor állandó stresszt okoz, amitől megbetegszik az ember. Márpedig az egészséggel fizetni valamiért nagyon komoly ár. Mint ahogy az álma megvalósításának az ára a kezdeti esetleges lemondások sora.

Az árral kapcsolatban az emberek nagy többsége sajnos rossz számokat néz. Például órákon át bújja a hirdetési újságokat, internetes oldalakat, majd átutazza a fél várost azért, mert ott 500-1.000,- Ft-ot megspórol, de nem nézi, hogy ezért elutazik pluszban 2-3 órát, vagy a legszebb, ha kocsival megy, és eszébe sem jut, hogy oda-vissza 2.000,- Ft az útiköltsége, vagyis már konkrétan anyagilag is ráfizetés.
Picit olyan, mint a videó, amit nemrég láttam a Black Friday alkalmából, amelyiken a Media Marktban nézték az árakat. Az akciós táblán felül áthúzva 89.990,- Ft, alatta az „akciós” ár 79.990,- Ft, majd a legszebb az egészben, hogy amikor felemelik az akciós táblát, alatta van az eredeti ár: 69.990,- Ft.

Nem véletlen a mondás, mely szerint ha nem fizetsz valamiért, akkor nem a vevő vagy, hanem az áru, amit eladnak.
Erre legjobb példák az interneten ingyenesnek tűnő oldalak, ahol időt fordítasz a reklámok megtekintésére (még ha csak rápillantasz egy állóképre, akkor is). Aztán ott vannak pl a Facebook vagy a Google, amelyek gyűjtik az adataidat, naplózzák a szokásaidat, és ezeket értékesítik célirányosan a hirdetők felé. Nem is beszélve a különböző tesztverziókról, ahol szintén az idődet áldozod fel (gyógyszer teszt esetén még az egészségedet is kockáztatod). Itt sosem a tiéd az elsődleges haszon. Végül pedig ennek a minősített esete, a közszolgálati média (ami az emberek tudatában ingyenes), ahol konkrétan a te pénzedből állítják elő a tartalmat, amivel rabolják az idődet is, miután a minőség gyatra, sőt, felháborító (hiába sírnak a kormányoldalon a kormánykritikus sajtó (nem létező) túlsúlya miatt, a médiának az a dolga, hogy kritikus legyen a kormánnyal szemben).

Ez annak is köszönhető, hogy az emberek csak azt tartják árnak, amit éppen pillanatnyilag fizikailag kifizetnek. A közszolgálati médiát azért tartják ingyenesnek, mert nincs előfizetési díja, amit minden hónapban konkrétan ki kell fizetni. És ahogy Inserted Exception írta egy hozzászólásban: „Itt nincs meg az a tudat, hogy ha valami közös, akkor az kicsit az enyém is”. Ennek az az oka, hogy az emberek az adót/járulékot nem tartják a saját részükről kiadásnak, mert az az összeg sosem volt a kezükben, ugyanis azt a munkáltató közvetlenül befizeti az államnak. Teljesen más lenne az emberek hozzáállása, ha megkapnák azt a pénzt, és nekik kellene befizetni mondjuk közvetlenül az MTVA számlájára tv-fenntartás címen. Vagy a TB-kasszába. Mert akkor gyorsan ki tudnák számolni, mennyit is fizettek pl a Honvéd Kórház sürgősségi osztályán történő ingyenes ellátásért.

Úgyhogy még egyszer:

INGYEN LEVES NINCS!

Ezt tessék végre megtanulni!

Ha mindent a közösből akarunk fizetni, akkor többet is kell befizetnünk oda.

És ez nem azt jelenti, hogy nem kell segíteni a bajba jutottaknak, rászorulóknak, mert nagyon is kell, még a közösből is. De a hogyan nagyon nem mindegy. Ha csak egy kis pénzt (alamizsnát) adunk, akkor azzal általában csak meghosszabbítjuk a szenvedést, mert érdemi előrelépés nem fog történni, ugyanis az a pénz gyorsan elköltődik, és marad a nincstelenség. Viszont ha eszközt és/vagy tudást adunk, akkor megteremtjük annak a lehetőségét, hogy a rászoruló önellátó legyen. Így például hosszútávon több pénz marad a közösben.
A Kétfarkúak lakókocsi akciója kapcsán sokan nem értettek velük egyet, mert mit ér egyetlen embernek segíteni? Csak azt, hogy tartós megoldást kínált az adott problémára. Egyrészt egyetlen emberélet is számít. Másrészt, ahogy komoly, a katasztrófa helyzetekre felkészítő tanfolyamokon oktatják, hogy először azoknak kell segíteni, akiknek a legkönnyebben tudunk, mert utána már ők is tudnak segíteni a segítésben.

Úgy azonban nem jutunk egyről a kettőre, ha mindenki rászorulónak tartja magát, és csak várja a segítséget. Egy idő után el fog tűnni a segítőkészség és a kedv, majd az emberek is, akik tudnak és hajlandóak is segíteni másokon, mert látják a hiábavalóságot. El fognak menni olyan helyre, ahol jobban érvényesül a tudásuk és a segítőkészségük is.

És mindig a tudás/érték menekül az országból és marad a selejt. Elég csak megnézni a magyar vonatkozású Nobel-díjasokat. Összesen 15 ilyen van, ebből mindössze 2 lett magyar állampolgárként díjazott, 7-en magyarként kivándoroltak és már külföldi állampolgárként kapták a díjat, 6-nak pedig a szülei emigráltak és ők már külföldön születve (ha úgy tetszik másodgenerációs bevándorlóként) lettek érdemesek erre a kitüntetésre. És rajtuk kívül még számos tudós, művész, üzletember, sportoló hagyta el Magyarországot a jobb boldogulás miatt.
És ha már sport, maradjunk csak a miniszterelnök hobbijánál, a focinál, ott is gyakorlatilag a legjobbak mentek el, és lettek nemzetközi szinten is elismert/eredményes magyar labdarúgók/edzők ( pl.: Puskás, Czibor, Kubala, Kocsis, Guttmann Béla).

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az itthon maradottak nem érnek semmit, csak hogy inkább a tanulatlanabb, ügyetlenebb, vagy kevésbé merészek maradtak itthon, amiből sokkal kisebb a merítési lehetőség, illetve innen sokkal nehezebb világhírűnek lenni. Az összes fenti csoportra lehet felhozni példákat, akik itthon maradtak, és nemzetközileg is sikeresek lettek, de arányaiban az elmentek között sokkal többen vannak.

Az lenne a politika dolga, hogy megteremtse a lehetőségét annak, hogy Magyarországról is bárki lehessen nemzetközi szinten sikeres, nem pedig Anulu módjára fakardozni, mert előbb-utóbb megjelenik Charlie O’Brian, és kiosztja azt az irgalmatlanul nagy pofont (Kincs, ami nincs).

Végezetül szintén ebből a filmből, Kamaszuka szájából:

… aki háborúzik, az a legnagyobb barom.

bircanyeerow

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.