November 13,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Ultimátumok helyett

Rögtön az elején mondok egy közismert példát igazi ultimátumra: „Állj, vagy lövök!”. Benne van minden: a megcélzott alanyt a helyzet adja, a cselekedni szándékozó (és hát arra kész) egyén pedig felszólít, valamint retorziót helyez kilátásba arra az esetre vonatkozóan, ha felszólítását az alany valamiért nem venné komolyan.

Benedikty úr bevetette kétségbevonhatatlan élettapasztalatát és tudását, hogy írjon két posztot az ultimátumról: az elsőben a lehetőségéről írt, a másodikban a kifejtéséről. Egyik sem lett az, aminek a címe szerint lennie kellett volna. A végeredmény a teljesen jogos változtatni akarás kifejeződése egy olyan névlistában, amilyenhez hasonlót az elmúlt tizenöt évben olvasgatott kommentszekciókból szinte akármikor össze lehetne állítani.

Én a magam rém egyszerű eszével háromféle ultimátumot tudok ebben az országban elképzelni:

1. Ott bassza meg mindenki, engem nem érdekel, avagy a totális ultimátum. Ez a passzív szavazók álláspontja, és ők még most, egy ilyen érdekesen működő országban is cirka hárommillióan vannak, mely számérték önmagában is megérne sok-sok eszmefuttatást. Valaha én is passzív voltam, a kollégáim nagy része ma is az. Az ő ultimátumuk mindennek és mindenkinek szól, sorsunkra hagynak bennünket elmélkedésben és tettekben is, aztán majd eldöntik, hogy a számukra legegyszerűbb módon hogyan alkalmazkodnak a környező világhoz. Mindehhez végül is az emberi szabadságból következő joguk van, a szabadság minden felelősségével együtt (ha elfogadják ezt, ha nem).

2. Ha ezt csináljátok, akkor nem szavazok rátok – ezt kapta meg 2002-ben Orbán első kormánya, 2010-ben a baloldali kormány, és ilyen-olyan elosztásban azóta is kapja az ellenzék. A szavazók büntetnek, amikor úgy érzik, nem figyelnek oda rájuk. És hát kár ezen az „érzés” nevű dolgon vitatkozni, mert ez egy soktényezős, ráadásul szubjektív valami; a lényege az, hogy működik. A büntetés küszöbe emelkedik olykor magasabbra: ebben élünk most, már ha az egyénileg elfogadható ideig az úgynevezett kormánypártra gondolunk.

3. Ha ez így marad, elmegyek – ez pedig leginkább a párthűségtől mentes, valamennyire a bajor Freie Wähler szavazókra hasonlító néptömeg (mert ma már tömeg) ultimátuma: ők inkább elviszik az adójukat, a fejükben és kezükben létező lehetőségeket is, mert csoportos érvényesülés híján (értsd: senki nem képviseli őket) az egyéni érvényesülésre koncentrálnak. Akiknek ez igazán fájni fog (a leszakadók), azok még nagyrészt nem is értik.

És egyszerűen nincs több opció, amit fel tudnék sorolni. Persze, kijön néha az emberből dacosan, hogy akkor ő nem ír többé ide meg oda, és még csak oda sem néz, de ezek már csak ilyen személyes tökéletlenségeink, na, erről aztán megint tudnék mesélni, de inkább majd máskor.

Nem lehetséges ultimátumot adni korábbi ténykedésük alapján kiválasztott személyeknek, hiszen az olyan lenne, mint megparancsolni nekik, hogy ezt vagy azt tegyenek; a fentebb említett, mindenkinek járó emberi szabadságból következik, hogy ha ők nem teszik önállóan, akkor nem teszik, és pont. Legfeljebb tévednek.

Nem lehetséges ultimátumot adni egy népnek, mert az a nép egyrészt sokféleképp gondolkodó, sokféle igényű és lehetőségű emberekből áll, másrészt pedig hatalmas tehetetlensége van, képtelenség egyik napról a másikra ide-oda rángatni. Mozgatható ugyan, de abba a mozgatásba pont a tehetetlenséggel arányos mennyiségű melót kell beletenni, kevesebbet nem elég. Egy hirtelen vezényszó, legyen az bármilyen jó és őszinte, egy társadalom esetében semmire nem elég.

Singing Jungle kiakadt a reakciókon, és a kevés megosztáson. Valahol érthető az a kiakadás, de hasznosabb lesz-e, mint bármelyik reakció? Aligha. Meg lehetett volna ezt közelíteni abból az irányból is, hogy leteszi az ember az indulatát, és a miért-eken kezd el töprengeni: akkor rájönne, hogy itt mifelénk a fészbúk egy totálisan félrehasznált felület, sokkal több szerepe van a szórakoztatásban, mint bármi másban. Rá lehetne jönni arra is, hogy az embereket nem is annyira a mit, hanem inkább a hogyan tudja elbizonytalanítani. Arra is rá lehetne úgy jönni, hogy fáj vagy sem, de a sok szó sokszor kevesebb, a szépen megírt szerteágazás pedig követhetetlen tud lenni. És rá lehetne jönni arra is, hogy válaszok kellenek. A mindennapi gúnyolódások és anyázások remek időtöltést tudnak adni, de ezek helyett inkább válaszok kellenének azokra a kérdésekre, amik akkora bizonytalanságot tudnak kiváltani, hogy lelkes terjesztés helyett a fásult olvasás lesz a jellemzőbb.

Nem bonyolult nép ez a miénk, amúgy. Annyira azért nem bonyolult, hogy ne lehetne érteni, aztán érthetően beszélni vele. Csak sok kérdés kell hozzá, de hát mindig a kérdések visznek előre.

Papírforma szerint nekem ma szégyellnem kellene magamat, de nem teszem. Csak véleményem van. Az én véleményem az, hogy úthoz választunk módszert, módszerhez pedig eszközt, és sosem fordítva. Nem kell itt ultimátumot adva bárkit színre lépésre bírni, hanem meg kell mutatni, hogyan tudunk egység lenni, és akkor majd úgyis lesz olyan, aki ahhoz a nyilvánosság előtt vállalható arcot ad. Nem kell a mit ragozni hosszú, tömött sorokban, hanem el kell mesélni elejétől a végéig a hogyan-t, meg kell vitatni, és menjen annak a híre, hogy itt kérem egy kisebbfajta szellemi műhely van, vitatkozás zajlik, lehet hozzátenni, kritizálni – alakítani. 116 komment van most a második linkelt poszt alatt, nézzétek végig a többi posztot: nem rossz eredmény az, kérem. Arról mesél, hogy vagyunk, csak melóból is sok van még. Csendesen teszem hozzá, hogy a Freie Wähler ma koalíciós partner lett a dúsgazdag Bajorországban a maga bő 11 százalékos eredményével, és gyakorlatias hozzáállásával. Kormányváltó ábrándok helyett kis műhelyekben indultak. Mert az volt a módszer az úthoz.

És hát nem érdemes felkapni a vizet, mert minek. Azzal csak az idő megy, és veszi ki az ember zsírját.

Inserted Exception

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.