December 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Hacsaknem Blog


Nem egyszerűen abszurdum. Szégyen és gyalázat

Készítettem egy képernyőfotót mindannyiunk okulására. Meg azért is, hogy ne szemeteljem tele az oldalt olyan hivatkozásokkal, amelyekkel nincs kedvem szemetelni. Se most, se később.

Ez itt egy komplett cikk, amely a fent látható kormányzati faliújságon jelent meg tegnap Egy demokrata üzenet Bródy Jánosnak a múltból címmel. Szájbarágás, röviden, hogy az is megértse, aki nem áll napi kapcsolatban az olvasással, vagy képtelen 5 mondatnál hosszabb fejtegetéseket értelmezni. Végül is kultúrharc van, Bródy meg hülye dalokat írogat a frusztrált ellenzék szórakoztatására, nehogy már pont ő kimaradjon a soros állampárti rugdosásból.

Igen, valóban így történt: Bródy János írt egy politikai áthallásoktól egyáltalán nem mentes dalt.  Egyebek mellett abból az alkalomból, hogy december 10-én koncertet tart az emberi jogok egyetemes nyilatkozata elfogadásának 70. évfordulójára. Nem mellékes információ azoknak, akiknek Bródyról nem az jut eszükbe, hogy az ellenzéki frusztrációt letargikus dalokkal igyekszik kiszolgálni, vagy az, ami az időközben elhalálozott Csontos János nevű sztárpublicistának már két éve is – hogy tudniillik Bródy János SZDSZ-maradvány a rothadó liberalizmus sziklája és jobban tenné, ha kussolna -, erre a koncertre a jegyek már elkeltek, ezért az eseményt másnap, december 11-én megismétlik. Gyengébbek és az emberi jogokat közönséges handabandáknak tekintők kedvéért: a hatalmas érdeklődésre való tekintettel.

Akkor induljunk el a kályhától. Már két évvel ezelőtt sem értettem (és azóta egy újabb dicsőséges kétharmad borult virágba a Duna partján), miként jutottunk el odáig, hogy a kétharmados hatalomhoz dörgölőző propagandisták, önjelölt erkölcsi víztornyok, fel nem ismert zsenialitású rímfaragók egyáltalán azt a jogot is elvitatják Bródy Jánostól (és sokan másoktól), hogy szóvá tegye mindazt, amit a rezsim demokráciának álcázott zsarnokság formájában felépített ide körénk. Ma sem értem, hogyan jutottunk el néhány év alatt oda (az ezeréves magyar múlt viszonylatában ez a néhány év nevetségesen kevés idő, és mégis), hogy miközben a hatalom oldalán lázadó, a hatalom véleményét kritikátlanul osztó dalcsinálókat és egyéb kultúrlényeket a vállára emeli a közpénzpropaganda, a liberalizmussal való fröcsögő öblögetés mentén Bródytól még a véleménynyilvánítás jogát is elvitatják. Csak azért, mert arról beszél, hogy nem jól van ez így. Ha pedig megszólal – és mivel ez papíron legalábbis még mindig egy szabad ország, amely aláírta azt a bizonyos emberi jogi handabandás nyilatkozatot, bizony előfordul, hogy megszólal -, akkor páros lábbal szállnak belé, gúnyolódnak rajta és baromira leszarják, hogy ennek az embernek a dalain már akkor is generációk nevelkedtek, amikor ugyanazt mondta, amit most mond, ugyanarról énekelt, amiről most énekel. Amikor a NER és csatolmányai még a kanyarban sem voltak.

Remélhetőleg Csontos János meglelte időközben a lelki békéjét, a fenti négybekezdéses, egyszerűagyúaknak szóló mű szerzőjének álértetlenkedő kioktatására pedig csak azért reagálok, mert tegnap este megnéztem a Rónai Egon által készített Bródy-interjút. Alig 12 perc, érdemes megnézni teljes egészében, én kiemelem a számomra legrelevánsabb részt. Hátha a Bródyra ráuszított jelenlegi és leendő ügyeletes elvtársak is okulnak belőle.

Rónai Egon: Egy olyan országban vagyunk, ahol aki nem a kormánnyal van, az nem is biztos, hogy hazafi lehet. (…) De egy olyan országban mit várhat valaki a hazaszeretet szótól, hogyha nem egy követ fúj azzal a kormánnyal, amelyik őt ki is zárná a hazából akár?

Bródy János: A hazának és a szeretetnek is nagyon széles értelmezési lehetőségei vannak. És azt gondolom, tévedés azt hinni, hogy csak az a haza, amit a kormány jelenleg feltételez, és mindenki, aki kritikával vagy kételkedéssel szemléli a tevékenységét, az hazafiatlan és hazaáruló. Ez nagyon abszurd, és tulajdonképpen ez indított a dalra. Mert hát azt gondolom, hogy nagyon sokféleképpen lehet szeretni a hazát. És különösen rólam azt feltételezni azt, hogy egy magyar nyelven író, csak a magyar kultúrában létező, csak magyarul tudó emberek által szeretett dalszerző ne lenne érdekelt a nemzet gyarapodásában, a magyar kultúra fennmaradásában, elég abszurdum.

Nem vagyok Bródy Jánosnak sem a fogadatlan prókárora, sem a fizetett szócsöve, csak egyszerűen nem értem, hogyan lehetséges az, hogy őt és hozzá hasonló művészeket hurcolnak meg egymás után a nyilvánosságban, címkéznek hazaáruló liberális csökevénynek, és hányják a szemükre sehonnai bitangok, hogy nem tettek eleget a hazájukért, és fanyalgás helyett jobb lenne, ha elmerengenének azon, mit tehetnek ők a hazájukért. Tény, hogy mióta a KISZ-ből NER-ré fejlődött kivénhedt, sosem volt demokraták megélhetési paradicsoma emeli felfele a nemzetet Mészáros Lőrinc Tiborcz Istvánnal összefonódott üzleti vállalkozásainak hála, már Petőfi Sándor és Ady Endre is a nemzet hazaáruló ellenségeinek sorát gyarapítja, így valójában semmi meglepő nincs abban, hogy Bródyt képtelenek lenyelni, a köpködésből viszont sosem elég.

Nem szívesen, de nyitok egy zárójelt: rájöttem, hogy ismerős nekem valahonnan ez a nagyszerű idézet, amelyet a liberális demokrácia legádázabb ellenségeinek soros kommunikációs verőembere a demokrata Kennedy-től vett kölcsön, és Bródyval szemben használja bunkosbótként. Olyan négy évvel ezelőtt történt, hogy az ellenzék vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Orbán Viktorral szemben, miután kiderült, hogy teljes éves fizetésénél is többet költ lánya egyévi svájci taníttatására. Ekkor vette a szájára és a billentyűzetére az érintett Kennedy nemes gondolatát, miközben kiborult azon, hogy az ellenzék rajta keresztül intézett támadást az ő drága édesapja ellen, pedig köztudott, hogy a férjével együtt a saját lábukon állnak, minden fillérért megdolgoztak, és önerőből boldogulnak:

Zárójel bezárva. Ezt csak azért tettem ide, mert tökéletesen megmutatja, mennyire aktuális az, amiről Bródy énekel-beszél, és mindaz, ami miatt a teljhatalom birtokosai és haszonélvezői kéjes gyönyörűséggel rugdossák őt. Mert nem tudom hogyan, de eljutottunk idáig. Amikor nem az a hazaáruló, aki a hazája felemelését szavatolni hivatott, felmérhetetlen nagyságrendű pénzekből áll a saját lábára és vakarózik ki a csúti nyomorúságból, hanem az, aki szóvá teszi, hogy ez nincs rendben. Nem az a hazaáruló, aki a saját népét egyenként és csoportosan rugdossa a szellemi és egzisztenciális nyomorúság és függőség feneketlen gödrébe (pedig azt ígérte, hogy ő nem ugyanaz, mint amazok), hanem az, aki szerint az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában foglaltak egy olyan eszményt jelképeznek, amelynek elérésére mindenkinek törekednie kell. Nem az a hazaáruló, aki naponta arról hörög, hogy kit kell utálni, gyűlölni, eltaposni, miközben ő már nem talicskával, hanem tehereautóval hordja szét az országot, hanem az, aki arról beszél, hogy ennek nem szabadna így lennie.

Engem nyugodtan hazaárulózhatnak, kétségbe vonhatják a magyarságomat, nem számít, mert én nem vagyok senki. De azt, hogy Bródy Jánossal – aki hosszú évtizedek óta rengeteg maradandó művet letett arra a bizonyos asztalra, akinek a nevét a most született gyermekek is tudni fogják – ezt műveljék az akkor is megengedhetetlen szégyen-gyalázat volna, ha mindenben tévedne, amit ebben a dalban állít.

Azonban a bálvány körül táncolók minden lehetséges felületen túlcsorduló dühe és gyűlölete – amivel elvitatják tőle a jogot, hogy másképp szeresse a hazáját, mint ők – tökéletes bizonyítéka annak, hogy amiről beszél, az létezik. Pedig jobb világ lenne ez, ha ezt a dalt nem kellett volna megírni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.