DÜHÖNGŐ

Amikor már Bródy Jánostól is rettegnek

Messziről kell indítania annak az alkalmi vagy főállású médiamunkásnak, aki úgy próbál izzadva szerelmet vallani és örök hűséget esküdni kenyéradó gazdájának, azaz a zsírosra hízott Orbán-rezsimnek, hogy közben nem szégyell önként és dalolva akár nem politikus közéleti szereplőket, elismert művészeket is megrugdosni a siker reményében.

Akik őbarnanyelvségével szemben nem hajlandóak tolni a mostmár saját múltját is nyíltan letagadó, a történelmet – ha már eltörölni teljes egészében nem is tudja -, legalábbis átírni igyekvő hatalom rozsdás biciklijét. És – micsoda szentségtörés, mondja meggyőződéssel szarosnyelvű bácsi – ennek időről időre hangot is adnak.

Itt van például az SZDSZ-maradvány Bródy János, a rothadó liberalizmus sziklája, akivel a Magyar Narancs nyomtatott kiadásában jelent meg egy karácsony előtti interjú. Mivel a Magyar Idők nevű hivatalos kormányzati propagandalap számomra ismeretlen szerzője – nagyon helyesen – olvassa a köcsögliberális Magyar Narancsot, megihlették őt Bródy szavai. Bár tiltja a vallásom, ideteszem a cikket, hátha valakinek van gusztusa hozzá.

Csontos János elvtársat (nem mintha fontos lenne a neve, de a tényszerűség kedvéért írjuk ide) a padlóra került balliberális ellenzék 2018-as választásra készülő szánalmas vergődése és erkölcstelen, Jobbik mögé felsorakozása ihlette meg (ő így tudja, és ha ő így tudja, akkor így is van) annyira, hogy megfogalmazza a cáfolhatatlan szentenciát: az SZDSZ nem vész el csak átalakul.

Csontos elvtársat, a propagandát gyártó teljes gépezethez hasonlóan nem zavarják össze az aktuálpolitikai-társadalmi történések, az, hogy 2016-ot írunk és már azt sem sokáig, hogy hetedik éve a múltját szembeköpő fiatal demokraták bakancsai taposnak a nyakakon, a Habony-művekben fogant munkaköri leírásának megfelelően hozza az elmúltnyolcévező papírformát: Bródy János egykor felbukkant az SZDSZ választási reklámfilmjében is, fújjjj.

És mivel az SZDSZ és a liberális az idők során a kurvaanyázás szinonímájává és a nemzeti oldal gurgulázó undorának, egyben létjogosultságának-magasabbrendűségének kifejeződésévé vált, Csontos úr feljogosítva érzi magát arra, hogy öblösen fintorogjon Bródy szavai fölött. Ide is teszem az elvetemült művész gondolatait, amelyeket Csontos nem hagyhatott röffenés nélkül:

„A társadalom annyira megosztott, hogy ha egy művész nyilvánosan leteszi a voksát bizonyos szellemiség mellett, akkor lehet, hogy a közönségének egy részét elidegeníti magától. Én vállalom ezt a kockázatot. Érzékelem, hogy nagyon sokan elbódultak az ősi félelmekre és gyűlölködésre építő propagandától, és nem tekintik értéknek a felvilágosodás szabadelvű európai hagyományait. (…) A zenészek közül sokan gondolkoznak úgy, mint én, de nem vállalják érte a rizikót. Így aztán egyre elfogadottabbá válik az az érvelés, hogy a művésznek az a dolga, hogy szórakoztasson, és ne avatkozzon bele a politikába. Én ezzel nem értek egyet. (…) Nem vagyok pártpolitikus, de azt gondolom, minden embernek joga van a politikai véleménynyilvánításhoz. A demokratikus társadalmakban a népé a hatalom és a választás joga. Kár, hogy sokan nem élnek vele, és még nagyobb kár, hogy nem jutnak hozzá azokhoz az információkhoz, melyek alapján felelősségteljesen dönthetnének. A sajtó szabadsága elég korlátozottan érvényesül. Ezért játszhatnak a hatalom birtokosai szórakoztató színházat a nagyközönség számára, miközben eltitkolják a kellemetlen tényeket. Látszólag demokratikus keretek között élünk, de a valódi döntések nem a demokrácia szabályai szerint születnek.”

Nem az a kérdés, hogy – kollégámat idézve – ki a f*szom az a Csontos János. Egyébként Google, a barátunk szerint a szóban forgó egyén költő, író, újságíró, publicista, filmrendező. Vagyis egy olyan sokoldalú zseni, hogy az már szinte kocka. Eredeti, sajátos hangú alkotóember ő: Illyés Gyula megírta az Egy mondat a zsarnokságról című örökérvényűt, Jancsi 2007 táján eredeti módon megalkotta az Egy mondat a hazugságról című izét, ami lássuk be, soha nem volt aktuálisabb. (Jó leszek, és ingyen reklámozom a költőóriást, ITT érdemes elolvasni.) Száz év talány, Gondolatok a lomtárban – szintén olyan alkotás-címek, amelyek arról tanúskodnak, hogy korszakos zseni az ember. Garcia Marquez, Vörösmarty Mihály a fasorban nincsenek hozzá képest.

A kérdés az, hogy mi visz rá egy magát kultúrlénynek tartó egyént arra, hogy Ha én liberális volnék című veretes propaganda-szövegben beleálljon Bródy Jánosba azért, mert vele ellentétben aggasztónak tartja azokat a folyamatokat, amelyek ma Magyarországot fojtogatják. Hogy veszi a bátorságot ez a Szabolcska Mihály típusú költőcske, ez az önjelölt erkölcsi víztorony, hogy kiforgassa Bródy szavait? Miként jut el oda egy, a gazdája seggéből ki nem látszó tollforgató, hogy egyáltalán elvitassa tőle a jogot (ócska, penetráns eszdéeszezésbe csavarva, a liberális jelzőt a szokásos pejoratív értelemben köpködve), hogy közéleti szereplőként szóvá tegye, mindazt, amit a köpönyegforgató maffia – élén a saját, 2010 előtti beszédeit az internetről eltűntető, a fülkeforradalom előtti gondolatait ma már nem vállaló szélkakassal – demokráciának álcázott zsarnokság formájában felépített?

Hol mondott a fenti szövegben olyat Bródy – kérdezem Csontost -, hogy a nép buta, éretlen a demokráciára, ezért a felkent liberális elitnek kell felvilágosítania, mi áll az érdekében? Ki az, aki ebben az országban szóvá tette, hogy a nép hülye egyes kérdésekhez, majd jól eldöntjük helyette mi? Ki nem kérdezi meg évek óta ezt a népet semmiről? Ki hozza meg úgy a döntéseket, hogy nemcsak a népet, de a szakmát, az ellenzéket is kihagyja a buliból? Ki az, aki menekül a nyilvánosság elől? Ki az, aki ellenségnek kiáltotta ki az ország kétharmadát? Ki az, aki szerint liberálisnak lenni olyan, mint leprásnak lenni? Ki az, aki liberálisból klerikálfasiszta idegengyűlölővé pálfordult két évtized leforgása alatt? Ki az, aki semmihez nem értő analfabétákból csinált milliárdos strómanokat? Ki az, aki nem viseli el a másfajta véleményeket és rendre kinyírja az ellenzéki sajtót? Ki az, aki hamisít, elhallgat, hazudik, közpénzből épít palotát a pusztulás szemétdombjára?

Hogy van pofája Bródy János dalának címét átírva Bródy János közönségét pellengérre állítani ennek a kiazaCsontosJánosnak?

„Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék, / akárhonnan jönne, bárkit beengednék, / nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött, / akkor lennék boldog, ha mindenki eljött.” Ezt a migrációra és a honvédelemre alkalmazni elég meredek, de a koncertek közönsége megteszi

– bőgi, vinnyogja bele az éterbe az erőlködéstől lábszagú, a liberális ártánytól vöröset látó Csontosjancsi. Mert ő tudja, mit gondol Bródy János közönsége. Ő tudja a tutit, csak lehetőleg Bródy ne merészelje kimondani a tutit. Akkor most javasolnám, hogy Csontos vegye elő a hazugságról írott versét és olvassa el. Olvassa el, hogy 2007-ben miként szorult ökölbe a keze – egyébként jogosan – az ország pusztulásán, a hajbókoló médián, a póráz-kitüntetéseken, a nyíltan elkent adatokon, a fizetett kommentárokon, az átmentett előjogokon, a piros helikoptereken, a pofátlan közpénz-brosúrákon, a csiszolt statisztikákon, a hazug híradó-szignálon, a fegyelmi voksoláson, az eladósodáson, az óriásplakát-mázon, az országot kifosztókon, a lelkes tapson, a limuzin hátulján, a lekapcsolt gázórán, a zsákmány-adókon, a kicsinált kultúrán, az elcsalt közbeszerzéseken, a monopoljogú kalmárokon, a szűkös mán. Azon a szűkös mán, amelyben képzeteit e banda mind rád erőszakolja, / ha nézed, egyre hízik, / csak közönyödben bízik.

Ha ezzel megvagyunk, akkor itt az ideje, hogy Csontos János felköpjön és aláálljon. Hogy miközben szó szerint, de köbre emelt nagyságrendben folyik ugyanaz, amitől tíz éve ökölbe szorult a keze (nem, kurvára nem ugyanaz, de fogadjuk el), most Bródy Jánostól óvja a hazug, rabló gazember elvtársait, akikhez képest az SZDSZ legfeljebb napközis óvódások gyülekezete volt. Égne a pofám Csontosjános helyében, hogy miközben a gazdáim generációk jövőjét tömik Mészárosok, Rogánok, Tiborczok, Orbánok feneketlen zsebeibe és közpénzből ölik a lelkeket, én Bródy János liberalizmusát és véleménynyilvánításának jogát fikáznám. Aki arról beszél, hogy nem jól van ez így.

Az az igazság, hogy szar lehet Csontosnak lenni és tudni, hogy miközben még a meg sem született generációk is tudni fogják, ki az a Bródy János, Csontosjancsi egy átvergődött, szorgalmas dörgölőzéssel telt élet után is egy közepes senki marad. Értem a frusztrációt, azt azonban visszautasítom, hogy miután mindent szétbarmoltak, és miután újabb és újabb ellenségeket kell találniuk, hogy kényelmesen meglegyen 2018 is, a Bródy Jánosokat is célba vegyék. Elég volt!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább