November 13,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Tudom, hogy én vagyok a kretén, de ez messziről bűzlik, NER-iparos urak

– A magyar miniszterelnök népes küldöttség élén Sanghajba utazott, lévén hogy Sanghajban magyar kereskedelmi kirendeltség nyílik. Az alkalmat fel is használta a mi ellenzékünk és annak sajtója arra, hogy rettenetes dörgedelmes cikkeket írjanak arról, hogy istenem, egy rettenetes, egy szörnyű diktatúrába látogatott az Orbán, ami nyilván nem véletlen, mert hasonló a hasonlónak örül – így tudnám ezt a rendkívül magasröptű intellektuális teljesítményt összefoglalni, amit ismételten nyújtottak kreténék. Mi a jelentősége egy kínai útnak a mai világban, és kell-e egyáltalán valamit kezdeni ezzel a sok idiótával, aki most megint pampog? 

– Megintcsak nem szabad abba a hibába esni, amibe az ellenzék, hogy elkezdenek zokogni, hogy Kínában nincs elég mély demokrácia, mer’ arról van szó, hogy lassan a világ minden jelentős szuperfejlesztéseket végző gyára és szellemi műhelye jön és Magyarországon valamit kiépít. Tehát Orbán Viktor egy olyan fantasztikus kapcsolatrendszert épít ki Pekingtől Los Angeles-ig, ami egészen egyedülálló. Tehát erre mondom, hogy ez nekem nagyon tetszik, és nagyon örülök neki, hogy így van.

Akkor szerintem zárjuk le szépen a fényességes, bölcs nemzetvezető kínai – ma egyébként is véget érő – gyümölcsöző munkalátogatásának történetét (holnap már Helsinkiben van jelenése a Néppárt színe előtt és a haverok valamiért nem adták kölcsön neki a magángépüket ezúttal), úgyhogy arra gondoltam, a fenti kedélyes párbeszéddel kontextualizálom azt a csodát, ahova 10 év alatt eljutott a teremtés koronája, alfája és omegája.

Bayer és Bencsik professzorok magvas polgári gondolatait olvashatták fent, és mióta Havasi Bertalantól megtudtam, hogy a doktorminiszterelnök úr megüzente nekem, kreténnek, hogy

  • Sanghaj a legmagyarabb kínai város,

meg hogy

  • büszkeségre ad okot, hogy sikerült áthidalni a Magyarország és Kína közötti hatalmas távolságot, ennek eredményeként ugyanis magyar vállalatok megtalálhatják a számításaikat Kínában, és közösen fogjuk építeni a magyar-kínai jövőt

meg hogy

  • hálával tartozunk a Bank of China közreműködéséért a sikeres magyar kötvénykibocsátásokban (belegondolni sem merek, mit jelenthet ez),

szerintem feltétlenül ejtsünk szót a főnök kínai utazásáról. Hátha Bayer is megnyugszik.

Igaz, hogy tíz éve történt, és mai szemmel nézve röhögőgörcsöt kap az ember – ha már a NER-iparosok szóba hozták a kínai demokráciát, ám legyen -, ha arra gondol, hogy miként kapaszkodtak össze a Fidesz, (a még létező) SZDSZ, az MDF és KDNP képviselői Balog tiszteletessel az élen, hogy országgyűlési határozatban szólítsák fel

a Kínai Népköztársaságot a nemzetközileg elismert emberi jogok tiszteletben tartására és az erőszak alkalmazásának befejezésére. 

Fájdalmas vigyorba rándul az ember pofája, ha arra gondol, mekkora történelmi pillanat volt az ott, 2008. május 8-án, amikor Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke (!) a tibeti zászlót lengetett a Tibetet Segítő Társaság és az Amnesty International (!) által rendezett sajtótájékoztatón, a Parlament előtt, egy kínai delegáció Budapestre érkezése alkalmából. És nem, a rendőrök nem teperték le, és nem oszlatták fel a produkcióját. Ennyit az emberi jogokról, az ellenzékről és a kínai demokrácia mélységéről. Ja, meg külön Semjén Zsoltról. Aki 2008. május 22-i sajtótájékoztatóján – Balogra mintegy rálicitálva – azt mondta Kínával és a tibeti néppel összefüggésben: az emberi jogok tekintetében nincs alku, azok mellett erkölcsi kötelesség kiállni. Aztán 2011 júniusában már tök más köntösben és szerepben, a főnöke helyett fogadta a repülőtéren a kínai miniszterelnököt. Fátylat rá, csak a hülye ellenzék, meg a kretén sajtója pampog baromságokat.

Teljesen világos, hogy mióta a fülkék felrobbanása a teljhatalom megannyi ígéretét Döbrögi úr és tehetségtelen, de annál gátlástalanabb zenekara ölébe hullajtotta, spontán módon megvilágosodott ő: rájött, hogy az emberi jogi handabandáknál egy pöttyet fontosabbak a gazdasági érdekek. Ha nem is az ország gazdasági érdekei, de a sajátjai mindenképpen. Najó, bocsánat, lehet, hogy mangalicaszalonnából Lölö annyit elő tud állítani, amiből megtalálhatja a számításait Kínában (is), de kötve hiszem, hogy létezik olyan magyar cég, amelyik megfelelő mennyiségű magyar termékkel részt tud venni a már most is fényes kínai-magyar jövő további fényesítésében.

Jó okom van ezt feltételezni annak ellenére, hogy tegnap rongyosra döngette a mellét azzal, hogy mekkora gőzmozdonya ő az európai gazdaságnak. Gondolom rögtön azután, hogy melegen megrázta Hszi Csin-ping kommunista elvtárs kezét, aki a saját hatalmát nemrég úgy öntötte betonba, hogy megszavaztatta az alattvalókkal, hogy haláláig Kína elnöke maradhasson. Tegnap reggel bátorkodtam utalni rá, hogy ez a fényes siker egy fokkal árnyaltabb, ha nem a büdös propaganda oldaláról nézzük. És bár meg sem próbálom megfejteni ezt az újabb dakotakeresztényvadmagyar ökörséget, miszerint Sanghaj a legmagyarabb kínai város, mintha egy szó nem esett volna ezúttal a Budapest-Belgrád vasútvonal művésznéven ismert nagysikerű kínai beruházásról. Miért nem?

Orbán Viktor találkozója Csen Sze-csinggel, a Bank of China elnökével Sanghajban 2018. november 6-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Jó, tételezzük fel, hogy a Bank of China elnökének gazsulálás nem azt jelenti, hogy megint valami 600 évre titkosított hitel-kölcsön felvételről van szó. Tételezzük fel, hogy a felcsúti királyság nemzetgazdasági érdeke, a diplomáciai béke fenntartása és törleszkedés egy kommunista diktarúrához. De attól szerintem nem nagyon szabadna eltekintenie egy ilyen nem leszünk gyarmat típusú dörzsölt zseninek, mint Orbán, hogy a gyors növekedésen alapuló gazdasági rendszer kifutóban van Kínában, hogy lassan már nem lesz elég olcsó kínai összeszerelőüzemeket működtetniük, hogy a kommunista diktatúra központosítási törekvései a gazdaságban hosszú távon semmi jót nem hoznak, és hogy aktuálisan a kínai gazdaság bajban van (minderről ITT egy remek októberi cikk).

A fentiek okán én kicsit másképp látom ezeket a fantasztikus kapcsolatokat és még egyszer meg szeretném kérdezni – a kollektív memória rövidsége miatt főleg -, hogy a sikerjelentéseken, a fényes jövőn és a magyar Sanghajon túl akkor pillanatnyilag mi a helyzet ezzel a Budapest-Belgrád vasúti csodával? Pláne, hogy a távolságokat leküzdöttük, az üveggyolyó meg a zsebünkben van. Miért volt erre szükség? Miért kell nekünk kínai hitelből, kínai cégek profitját növelve, vasutat építeni a semmiből a semmibe a magyar adófizetők pénzén Kínának? Gondolom, nem arról van szó, hogy ilyen módon háláljuk meg a drága kommunista elvtársaknak, hogy olyan nagy számban vásároltak letelepedési kötvényeket Rogántól? Aminek a levét ugyanazok a hülyére vett magyar emberek isszák meg, akikre – nemzeti konzultáció nélkül – rálőcsölték egy a büdös életben meg nem épülő térülő szájbatekert vasútvonal költségeit.

Tudom, hogy én vagyok a kretén, de ez messziről bűzlik, NER-iparos urak. Mint a kínai börtönök, ahol már nincs elég cella, annyi korrupt politikust vetettek börtönbe. Persze ez kicsit összetettebb kérdés annál, mint hogy megveregessük az életfogytiglani elnök úr vállát azért a példás harcért, amit a megvesztegetésen alapuló, virágzó kínai korrupció ellen folytat, most ne is menjünk bele. Már csak egyetlen kérdésem lenne: az minek köszönhető, hogy a doktorminiszterelnök úr nem dicsekszik a rendkívül népszerű Facebook-oldalán (ahol mindennel eldicsekszik rögtön és azonnal lehetőleg), hogy győzött Kínában? Meg vagyok sértődve. Remélem, mielőbb pótolják a mulasztást. Éljen a fényes kínai-magyar jövő!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.