Szép jó estét mindenkinek! Szeméthelyzet van Pest és Nógrád megyében, azonban gond egy szál se. Nem megoldásról beszélek, hanem arról, hogy a kormány is tud a problémáról, bár ők azt megoldottnak látják. Lehet, hogy más állásponton vannak az emberek Balassagyarmattól egészen Budapestig, ugyanis települések tucatjain nem vitték el a szemetet a mai napon. A Nemzeti Szemét Zrt. úgy tűnik nem igazán akar működni, már ha működés alatt azt értjük, hogy az adófizetők a befizetett forintjukért cserébe valamiféle szolgáltatást kapnak. Mióta a kormány a szemétre is rátette a kezét, azóta csak gondok vannak a szemétszállítással. Eddig azonban nem volt annyira szembetűnő a probléma mint a mai napon, ugyanis nem voltak egyszerre olyan települések, ahol halomban állt volna a szemét. Egészen mostanáig.
Az MSZP-s Molnár Gyula napirend előtti felszólalásában minősítette a kormányt és annak szemétkezelési stratégiáját, amire Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára válaszolt. Hogy mégis miért ő, azt mondjuk nem tudom, mivel nem igazán tűnik innovációnak a szemét elszállítása. De ha már egyszer ő válaszolt akkor lássuk mi jött ki Cseresnyés úr száján:
Hulladék, szemét nem marad elszállítatlanul.
Illetve azt sem felejtette el megjegyezni, hogy:
önök idején csökkent a hulladékszállítás színvonala.
Illetve
a városában a szocialisták kormányzása alatt a duplájára emelkedett a szemétdíj.
Tehát szeméthelyzet nincs. Van viszont elmúltnyolcév, mocskos szocialisták – Gyurcsány most nem volt -, illetve csökkent színvonal, valamint duplájára emelt szemétdíj. Felelősséget továbbra sem vállal a kormány semmiért, ami fennállásuk óta történt ebben az országban. Minden, ami működésképtelen, az a szocialisták, esetleg talán még a kommunisták hibája. Nincs az az Isten, hogy elismerjék: a Fidesz-kormány valaha is hibát követett volna el, esetleg elbaltázott volna valamit.
Örömhírrel örvendeztette meg a nagyérdeműt a mai napon a kormány. Nem épül újabb stadion – vagyis épülni biztosan épül, csak arról még épp nem tudunk -, viszont lesz kórházfejlesztés. Olyannyira büszke erre a kormány, hogy a komplett budai Fidesz jelen volt a bejelentésnél. Gulyás Gergely, Varga Mihály, Pokorni Zoltán és Láng Zoltán is tiszteletét tette a sajtótájékoztatón, ahol is kiderült, hogy 495 millió forintból újul meg a Szent János Kórház. Éljen! Micsoda pénzösszeg ez kérem szépen. Az 5900 fős Kozármisleny közel ekkora összegért – 440 millió forint – építhetett futball stadiont. A Szent János Kórház tehát körülbelül annyira fontos a kormány számára, mint amennyire fontos számára Kozármisleny futball csapata. Király.
Hogy a valóságban ekkora pénzösszegből mégis mit lehet felújítani, és/vagy létrehozni, azt nem tudom, mindenesetre sok mindent nem hiszem. Azt tudták esetleg, hogy Mészáros Lőrinc ennyi pénzt – 495 millió forintot – kevesebb mint két nap alatt megkeres? Csak azért mondom én most ezt el, hogy mégis helyretegyük ezt a pénzösszeget, amire oly büszke a kormány és amelytől változásokat remél. Örülni persze lehet, a csodavárást azonban én meghagynám Kásler Miklósnak, neki az úgyis olyan jól megy.
Mészáros Lőrinc tévéje sikeresen meghívta vendégnek Rogán Cecíliát, aki a Nakama&Partners – a Mikulásgyár partnere – ügyvezetőjeként beszélt a jótékonysági akcióról. Ezt az eseményt talán nem is szükséges tovább elemezni. Rogán Cecília jótékonyságot népszerűsít. Az a Rogán Cecília, aki Rogán Bűnöző Antal feleségeként pont annyira hiteles egy ilyen rendezvény népszerűsítésére, mint mondjuk Vajna Tímea. A szerénység és alázat pont az a két fogalom, ami elsőként eszünkbe jut e két embert látva. Innen is gratulálunk Mészáros Lőrincnek.
A cikk végére tartogattam a nap talán legbotrányosabb hírét, miszerint a kormány 1 milliárd forinttal, vagyis 1000 millió forinttal támogatja a vajdaságiak házvásárlását. Ez azért is érdekes, mert idehaza 2 nap alatt kivégezték a 20 évig sikeresen működő lakástakarékpénztárakat, ezzel magyar családok ezreit megfosztva egy lehetőségtől.
A magyar kormány összesen egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő támogatást adott 200 vajdasági családnak házvásárlásra.
Az első két körben 385 család jutott otthonhoz a program első két körében, portánként 10 ezer euró volt a segítség.
Ez azonban még messze nem minden, ugyanis:
Ha megnézzük a pályázati feltételeket, akkor abból kiderül, hogy a magyar állam úgy adott a külhoniaknak házvásárlásra pénzt, hogy az értékbecslést az Alapítvány által megbízott értékbecslők végzik, az Alapítvány terhére, ráadásul a pályázatnál nincsen kötelező önrész.
Természetesen Orbán Viktor ismét a magyar adófizetők pénzén nagylelkűsködik. Szavazatvásárlás közpénzen, így kell ezt csinálni.
Lássuk mai cikkeinket:
Most még ugyan semmi sincs rendben, de ha szívósan leszarjuk, akkor majd rendeződik
Nem fogja elhinni, de akkor a gyári melósnak gondolkodnia is kellett
Megtakarítjuk nagyon, de én nem értem
A csokolózás mérgező lehet a csókolózásra
Ájultra zsibbasztották, rommá hülyítették, kiskorúsították és teljes letargiába taszították
A nap kommentje pedig Sándornétól érkezett:
Magyarország megszűnt. Helyette: a megfélemlítettek országa lettünk. Aki nem hajlandó „megfélemülni”, az mind hazaáruló.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.