November 21,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Szálka és gerenda

Kedves Olvasóim! Had’ kezdjem egy kis „személyes” nyavalygással. Hat napja próbálok egy cikket megírni a „Mibű?’” kérdéssel kapcsolatban, de soha nem az lesz a vége. Olyasmi keveredik ki belőle, aminek közzétételéhez, hmm, bátorság szükségeltetik. Amit le szeretnék írni, az fájó lenne mindenkinek. Ki szereti, ha olyasmivel szembesítik, ami igaz is, és érzékenyen érinti? Persze vannak olvasók, akik őszintén mondhatják, hogy „én nem”, de vannak olyanok is, akik szimplán személyes sértésnek veszik, mert tudják, hogy ők „igen”, de azt kommunikálják, hogy ők nem. Molnár Bálint hétfő reggeli cikke pár mondattal levette az első téma terhét a vállamról. Ide is másolom mit is írt:

Azon értetlenkedni, hogy mibű’, teljesen felesleges. Mióta Tiborcz elmesélte, hogy bárki bevásárolhatja magát Mészáros Lölö üzleteibe, mióta nyíltan folyik az Orbán-família kasszájába a törvényesen összeharácsolt közpénztulajdon, szerintem nevetséges ezen rugózni.”

Ezen tényleg nincs mit rugózni. Az ellenzéki média megint elszúrta. Nem azt kellett volna kihegyezni, hogy mennyi, hanem, hogy miért? Mivel ezt tisztáztuk, jöhet a „bátorság”.

Sokat változott a társadalom. Hörgünk, szentségelünk egy olyan dolgon, amit akár „magyarosnak” is nevezhetünk. Rettentő szórakoztató volt látni, ahogy mindenki Récsöl pelenka-eldobásán hörög és puffog, miközben elfelejti, hogy annak idején a MAGYAROK mit műveltek Ausztriában. Mi mocskot és szemetet hagytak maguk mögött a nagy bevásárlások után. Jó, persze. Hallottam olyan érvet is, hogy „viselje csak el a sógor, hiszen egy csomó pénzt hagytam ott”. Igen ám, de ugyanez az ember biztos, hogy rommá szidalmazza azokat a turistákat, akik szemetelnek hazánkban.

Mesélhetek személyes élményeket is. A hétvégén (sokadszor) kimentünk a párommal összeszedni a járda melletti füves részen, illetve a kerítésünkön bedobált szemetet. Ma reggel már mindenütt nylon, hamburgeres zacskó, sörös doboz. Nem csak a füvön, hanem a kerítésen belül is. Ez tuti nem a Récsöl volt, de ezt mindenki leszarja. Esetleg mesélhetek arról az emberről, aki a nem messze lévő patika előtt, 2 méterre a szemetestől a fa alá dobta a taknyos zsebkendőjét. Válaszolok a fel nem tett kérdésre: igen. Odamentem, és megkértem, szedje fel, és dobja a kukába. Azt a választ kaptam, hogy szedjem fel én, ha nem tetszik, és menjek a picsába. Nem szedtem fel. Ellenben megígértem neki, hogy ha nekem kell a zsebkendőt felszedni, akkor felnyomom a seggén, és megtörlöm vele az ádámcsutkáját. Felszedte. Kidobta. Nem. Nem vagyok erre büszke. Nekem is eldurran az agyam, és eljutok oda, hogy ha nem kedvesen, akkor durván.

Az országra rátelepedett az álszentég. Emlékszem egy cukorka reklámra. A cukorka még az „orrodat is tisztíccsa”. Volt is nagy felháborodás, hogy miért kell ilyen reklámot csinálni, mire tanítja ez a gyerekeinket? Emlékszem arra a mondatra is, hogy „kapd be a faxomat”. Egy ember karrierje bánta ezt a poénnak szánt mondatot. Az álszentek ezt is kikezdték. Aztán szembe köpött minket a „Való Világ”és a „Nagy Testvér”. Oki látványosnak nem nevezhető takaró alatti „hadműveletétől” hamar eljutottunk a nyílt „faszpörgettyűig”. Most meg már megy a teli szájjal anyázás, köpködés, szidalmazás. Mindenhol.

Teljesen mindegy, hogy valaki turisztikát tanult Svájcban, vagy ívhegesztést szakmunkásban, akkor is büdös gyökér, ha szemetel. Legyen az itthon, vagy külföldön. Sokan látták már azon képeket, melyek a parlament ülésterméről készültek. Mi mocskot, szemetet hagynak ott… Ez nem iskolázottság, hatalom, vagy pénz kérdése. Nevelésé. Ha a szülő nem nevelte meg az ilyet (és ezt most ne fogjuk a pedagógusokra), legalább ő nevelje meg magát. De senki nem neveli meg magát. Minek is? Elvégre a képviselők után a takarítók feltakarítanak, s ennek hangot is adunk. Szidjuk őket, hogy „ott rohadjanak” meg, csicskának néznek mindenkit. Ez akkor eszünkbe sem jut, mikor mi dobjuk el a szemetet azzal a tudattal, hogy majd jön az utcaseprő közmunkás, és feltakarítja, mi ugyan szarunk rá, mert a kuka messze (2 méter) van, vagy éppen nincs is kuka, és nehogy má’ hazáig cipeljem a taknyos zsepit.

Gondolataim a „pelenka” ügyön keresztül vezettem le. Levezethettem volna úgy is, hogy mindenki fel van háborodva, ha egy idős, ellenzéki tüntetőre azt mondják a fideszesek, hogy „vén fasz”, válaszként az ellenzékiek habzó szájjal azt hörgik a békementesekre, hogy „vén kurva, vén geci”. A szólásszabadsággal vagdalkoznak, mikor valahonnan kivágják őket, mert zsidóznak, cigányoznak, migránsoznak, uszítanak. Ezért nincs békesség, mert senki nem akar békességet, mindenki a másiktól várja, hogy megváltozzon. Alkalmazkodjon. Szemetelésre szemetelés, uszításra uszítás, gyűlöletre gyűlölet a válasz. Megy a folyamatos egymásra mutogatás, bűnbakkeresés, és „Megváltó” várás. Nincs ebben az országban semmi keresztényi, semmi szent, csak álkeresztényi álszentség. Legyen szó a kormányoldalról, vagy akár az ellenzékiről. Bulvár hulladékkal foglalkozik mindenki, de azzal nem, amivel kéne: a lopott uniós pénzekkel, a kilakoltatásokkal, a munkanélküliséggel. Az sem érdekli a népet, hogy a Lőrincz-Tiborcz-Orbán szentháromság közügyből magánügyet csinál. Akarom mondani: közvagyonból magánvagyont. Sokszor hallottam azt a kérdést: „Hát mit tudok én tenni? Semmit…” Miért, basszus? A szaros pelenkával mit tettél? Odamentél? Felvetted, és bedobtad a kocsijába azzal a mondattal, hogy nesze tahó, ott a kuka”. Nem. Mert senki nem akar tenni semmit. Benedikty Béla írta, hogy a magyarságnak már nem sok van hátra. Igaza van. Mindenki másnak ássa a vermet, aztán mikor beleesik, rájön, hogy az sírgödör.

Nem Récsöl hozta szégyenbe az országot. Ő csak rátett egy pelenkányit az apja, és a sleppje által összehordott mocsokra. Ennek ellenére sokan, nagyon sokan azon vergődtek, hogy „Ezzel igen is foglalkozni kell”. Egy frászt, csak éppen kényelmesebb piti hülyeségeken vagdalkozni, más szemében a szálkát keresni, miközben a sajátunkban a gerendát nem látjuk.

Tudom. Mi közöm van mások viselkedéséhez? Semmi. Magánügy. Azonban – sajnos – a csordaszellem ősi, evolúciós ösztön, rám és mindenkire hat.

Singing Jungle

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.