December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Felőlem minden villanyoszlopra is felhúzhatnak egy keresztet

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tudom, hogy a környzetet szennyező szaros pelenkákról értekezni sokkal népszerűbb művelet volna, úgyhogy beszéljünk a keresztekről, jó? Jó. Annál is inkább, mert a falvédő-bölcsességek sorában igen előkelő helyen szerepel a mindenkinek megvan a maga keresztje kitétel. Meg azért is, mert még mindig vakargatom lefelé magamról a két nappal ezelőtti horogkeresztény ragacsot, amivel a nemzetvezető fájó hiányában az alattvalói megörvendeztették a nemzetet. Ünnepileg.

Nem szoktam olyasmiről véleményt formálni, amivel kapcsolatban hiányosak az ismereteim, de ahhoz talán nem kell több könyvtárnyi tudományos okosságot beseggelni, hogy az országnak házára augusztus 20-án kilógatott, római kereszttel fűszerezett kőkeresztény zászlóról megállapíttassék: ilyen állat pedig nincs. Akkor sincs, ha az alapfércmű immár olyan világosan mondja ki a keresztény értékek védelmének törvényi kötelezettségét, hogy az állam és az egyház szétválasztása adja a másikat.

Eddig az volt, hogy inkább kevesebb mint több sikerrel hittük és vallottuk a szekularizáció elméletben ránk is vonatkozó elvét, de most frontálisan telibehánytuk az egészet. Eddig nem díszítettük az állami intézményeket, pláne a törvényhozás épületét vallási jelképekkel, most meg már de. Na és? A székely zászló mellett nem elfér egy elcseszett Szent István-zászló? De. A szipákolásügyi stratégiai központ kitalálta, hogy az lesz a jó a Döbrögi-birodalomnak, hogy ha tegnaptól a kereszténységet hurcolássza mindenfelé, azzal döngeti a mellét, azt zabáltatja a populációval reggel-délben-este, akkor most ezt csinálják.

Nos, egyesek és mások szóvá tették, hogy annyira nem volt forradalmian zseniális ötlet ezt a semmire nem hasonlító keresztes zászlót kifüggeszteni bele a szélbe. Egyrészt a valóban elenyészően nem létező Liberálisok azt találták állítani a keresztes bohóckodás nyomán, hogy

az európai Magyarországon minden embert egyenlő jogok kell hogy megillessenek, és az állam nem kivételezhet egyetlen egyházzal és felekezettel sem.

Mások odáig fajultak (bezzeggyurcsány!), hogy egyenesen ezt volt pofájuk terjeszteni:

… ahogy Erdogan számára a korábban szekuláris Törökország iszlamizálása eszköz volt az önkény megalapozására és elfogadhatóvá tételére, ugyanehhez nyit utat a keresztény hit államvallássá tételére vonatkozó orbáni szándék is Magyarországon.

Indulatba is jött azonnal a propaganda szemforgatási rohamosztaga, le is gyártották a mai nap egyik csúcsteljesítmény-gyanús cikkét, megcsiklandozom az olvasó ínyét, hátha kedvet kap hozzá:

Undort éreznek a kereszt láttán a balliberálisok. Soltész Miklós szerint milliók érzelmeit gyalázza meg az ellenzék.

Ha van mélysötét arca Orbán rezsimjének, akkor a Soltész nevű egyént, az egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárt semmiképpen nem szabad lefelejteni a sakktábláról. (Már két éve is nagyon sötét volt, ITT írtunk róla például.) Ha van ember, aki hitelesen képes megszólalni, amikor milliók állítólagos érzelmeiről van szó, akkor az Soltész lehet, elő is kapták az örök jelentéktelenség sifonérjából. Nem megmondta a tutit? De. A Magyar Idők propagandistája meg szorgosan levéste, ebből kiemelem, ami nekem tetszik:

A Magyar Liberális Párt közleménye (lásd ITT és ITT – szerk.) jól mutatja, hogy miért is kerültek a liberálisok a politika szemétdombjára.

Több millió ember érzelmét gyalázzák meg az ilyen kijelentésekkel, bár ez jellemző rájuk: azt gondolják, nekik bármit szabad. Ha valami nem tetszik nekik, akkor annak hangot adnak vagy hazugságokkal próbálnak a figyelem középpontjába kerülni.

Nem gondolnám, hogy a liberálisok nem tudnák: Szent István jelentős uralkodó volt Európában, akire ezer év távlatából is méltó módon emlékezünk meg. Kérdés, hogy rájuk vajon milyen módon és ki fog emlékezni majd.

Sem a nyugati, sem a magyarországi liberális világ nem figyel arra, milyen keresztényüldözés zajlott és zajlik most is a közel-keleti keresztények ellen; a történelmi előzmények része a hallgatás, a cserbenhagyás, a közömbösség, most pedig gúnnyal és undorral fogadják a kereszténységet.

A látszólag anyagi jólétben élő Nyugat lelki süllyedésben van, és egy olyan ideológiai irányzatot indított el, amely sehová nem vezet. Ilyen a genderelmélet, amely a természet törvényeit, a keresztény-zsidó tanítást írja felül. Ennek következtében is radikalizálódik Európa, és részben ennek köszönhető, hogy az utóbbi 25 évben 2500 mecset épült Franciaországban és Németországban, amellett, hogy keresztény templomok százait rombolják le. 

Ez egy csöndes keresztényüldözés.

Mekkora sötét, ostoba, tanulatlan troll ez az ember, én kérek elnézést. Ha a gendert sikerült volna kihagynia a síkbuta eszmefuttatásából, akkor is az lenne. Soltész úrnak és a lánctalpakon kereszténykedő kormánynak elkerülte a figyelmét, de az van, hogy a magyar emberek jelentős részének vallástalansága evidencia, rengetegen csak névleg tartoznak bármely egyházhoz, vallási aktivitásuk alacsony, elenyésző, szóra sem érdemes. Ennek ellenére az Országházra ócska logók formájába kiaggatott kereszténységgel operálnak (mintha a kereszténységnek bármi köze lenne a római kereszthez, olvassanak, művelődjenek), miközben emberek millióinak érzelmeit gyalázzák? Soltész úr! Nálam okosabb emberek nagyon helyesen leírták, hogy

az Országházat ideológiai alapon összekeresztező politikai bálványimádás 

hírből sem ismeri azt a kereszténységet, amiben önöket állítólag testületileg elnyomják és üldözik.

Megejtő, ahogyan kurvára nem zavarja önöket (és még Horthy lábnyomainak csokólgatását sem kell idecitálnom), hogy a katolikus valláson kívül eső, más felekezetekhez tartozó, vagy esetenként semmilyen felekezethez nem tartozó magyar emberek kibaszott érzelmeivel mégis mi a túró van a nemzeti ünnepen, miután nekik semmi közük a kereszthez, vagy ha igen, akkor a vallási intolerancia jut eszükbe róla? Ez az ótvar, örökzöld liberálisozás semmi másról nem szól, mint hogy önök egyszerűen nem bírják elviselni a kereszténykedő ragacstól megfosztott realitást, hogy a világ változik, fejlődik, és ezen lehet pampogni, picsogni, de keresztbe feküdni ennek a folyamatnak ócska politikai haszonszerzés reményében, legfeljebb ideig-óráig lehet. Akárhány kétes múltú, sötét alakot emelnek piedesztálra a NER-hez hajlított hazug emlékezetpolitika és a néphülyítés nagyobb dicsőségére.

Felőlem minden villanyoszlopra felhúzhatnak egy keresztet, ha úgy tetszik, attól még ugyanazok a valláskárosult, intoleráns, kirekesztő szerencsételenek maradnak, akik eddig is voltak. Én nem undorodom a keresztjeiktől, igaz párttag sem vagyok, és nem is fizetnek azért, hogy azt gondoljam a világról, amiért fizetnek. Ezért kikérem magamnak, hogy egy  nagyon sötét államtitkár, akit viszont közpénzből fizetnek, emberek millióinak érzelmeivel és vallási hovatartozásával/hova nem tartozásával szembemenve az orbáni államvallás felsőbbrendűségét propagálja a nemzeti ünnepre és a kurva keresztre hivatkozva.

Soltész! Maguknak semmi közük a kereszténységhez! Igaz, attól még simán oda fognak kerülni, ahova valók. Nem csak a politika, hanem a történelem szemétdombjára is. Nem azért, mert liberálisokból lettek illiberális szektások, csuhás-gyalázó ateistákból bakelitkeresztények. De, azért. És mindenért, amit a politikai megélhetésért véghezvitt köpönyegforgatás nevében elpusztítottak.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.