Október 21,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Kedves álkeresztény nacionalisták! Elmentek ti a fenébe

„…a rombolás, és nem az építés áll a fejükben”, nem tudnak örülni semminek, sem a települések megszépülésének, sem sportcsarnokok épülésének, a legkevésbé pedig annak, ha templomok, egyházi intézmények, iskolák épülnek, újulnak meg. A lelkek, az erkölcsi értékek rombolását támogatják, s a hagyományos alapértékek megőrzése ellenükre van, ezek szétverése az élet számos területén megmutatkozik

– ez itt a mérhetetlen szavazóbázissal rendelkező, KDNP című megélhetési gyülekezet Soltész Miklós névre hallgató – az emberminisztériumban egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkári tisztséget betöltő – díszkeresztény axiómája Magyarország és a világegyetem valamennyi liberális értékrendet valló emberéről.

E kinyilatkoztatás vasárnap a csömöri reformátusok gyülekezeti otthonának ünnepélyes alapkőletételén hangzott el további hasonlóan dohos megállapítások kíséretében, miszerint. Ha egy nemzet, egy ország, de akár egy földrész élni akar, akkor a kereszténységre kell építenie. Annál is inkább, hogy  a 20. század totalitárius diktatúrái az embert tettekkel, lélekben pusztították, az ezt követő liberalizmus pedig máig rombolja, pusztítja a lelkeket.

Natehát, honnan is kezdjük? Kezdjük rögtön a büdösödő, immár penetránsan rothadó hal fejétől az értelemezést. Adott Soltész Miklós, hatodik éve szociálpolitikáért felelős államtitkára a második és harmadik Orbán-kormánynak. Akinek szépen csengő nevével nekem a keresztény kormány egyetlen intézkedését sikerült összekapcsolni. Felelevenítem röviden, hogy tudjuk, kiről, miről beszélünk.

2013-ban – miután ajtódísszel (!) próbálták minél több gyermek vállalására bíztatni a fiatalokat, azaz hozzájárulni a demográfiai problémák orvoslásához – a kerítő szerepét is magukra vállalták: a párválasztást elősegíteni kívánó zenés-táncos népnemzeti mulatságokat szerveztek világ szégyenére. Ahol aztán zoknis-szandálos nyugdíjasok, Budapest térképpel bóklászló turisták és marháskodásra vágyó fiatalok fékezett habzású érdeklődése mellett, groteszk erőlködésben merült ki egy 10 millió forintos költségvetésű, hiánycikként diagnosztizált rendezvény.

Ennek a botrányosan szánalmas és nevetséges, a beígért folytatás ellenére, szerencsére abbamaradt bohóckodásnak volt a szolgálatos szószólója Soltész Miklós főkeresztény. Aki aztán egy évvel később, 2014 júliusában érezte úgy, hogy a daganatos betegségből gyógyuló gyerekek táboránál nincs jobb helyszín arra, hogy egy egészséges norvégalapozás keretében hadat üzenjen a deviáns leszbikusoknak, akik teljesen feleslegesek a magyar társadalom számára.

Miután jól belerúgott az általa állítólag felügyelt civil társadalom egy részébe és olykor felbukkant még egy-egy iszlamista diktatúrázással riogató interjú erejéig a lakájmédiában, tegnap a gondolatolvasás olyan magas szintjére ért fel, hogy újra eszünkbe juttatta: ő is közpénzen élősködik és ezt sajnos meg is kell szolgálnia az állampártnak.

Soltész (többedmagával) Gárdonyi Géza láthatalan embere, a tipikus, árnyékban meghúzódó jelentéktelen senki, aki úgy vegetál szolgaként parancsolója mellett, mint parazitanövény a fán. Ha a fa kidől, az ő gyökere is vele együtt szakad. Soltész mosdatlan száján tegnap azok a szólamok könyököltek ki – egy évek óta tudatosan felépített stratégiának a részeként – amely miatt a Fidesz-KDNP már hatodik éve következmények nélkül élősködhet és pusztíthat maga körül mindent: ezt pedig a liberális értékeket vallók megbélyegzése, kitagadása mindenből, ami állítólag keresztény és magyar.

Ez van mindig, amikor nincsenek, (mert egy gyülekezeti otthon alapkőletételéhez mi a frásznak kellenének) észérvek és ezért nehéz, lehetetlen észérvekkel szembeszállni az ilyen vérlázítóan pofátlan és aljas, kirekesztő fröcsögésekkel. Pedig pontosan ezek azok a kijelentések, amelyek a mérhetetlen lopással és korrupcióval párosuló nemzeti-keresztény harácsolás szellemében a legnagyobb károkat okozzák ennek a sors keze által többszörösen megvert nemzetnek az életében.

Orbán Viktor, a Liberális Inernacionálé – nyolc éven keresztül – mindenható elnöke, időközben kivénhedt, de néhai fiatal demokrata, csuhásokat térdre parancsoló, mára kereszténnyé fejlődőtt egykori liberális konkrétan az az ember, aki elhitette ennek a nemzetnek a gondolkodásra nem ritkán lusta felével, hogy a liberalizmus egy métely, egy elhajlás, egy perverzió, egy gennyes fekély, amit irtani kell. A liberalizmus a magukat nemzeti érzelműnek nevező, tekintélyelvű, a nagy vezér szavait habzsoló, önállóan gondolkodni rettegő magyarok közkedvelt szitokszava, ami mögött egy olyan sötét, dogmákra épülő állampárt magasodik diadalmasan, amelynek erkölcsiségét mindig azok az értékek határozzák meg, amelyek pillanatnyilag számára a hatalmat biztosítják.

Most Soltész Miklóson volt a sor, hogy a kereszténység nevében vájkáljon emberek jelentős részének gondolataiban és a megkérdezésük nélkül döntse el, hogy mit akarnak, mit éreznek, minek örülnek és minek nem tudnak örülni. (Közröhej, hogy a kibaszott vasárnapi boltzár visszavonását éppen e sorok írása közben jelentették be, miután egy évig sanyargatták vele az embereket és nyomták le úgy a torkukon, hogy előtte elfelejtették megkérdezni őket. Ők se akarták, csak kipróbálták.)

Ez a károsan romboló és következmények nélküli kirekesztés, a liberálisok szembehelyezése a kereszténységgel álságos és egy köpönyegforgató, erkölcstelen bagázsnak a mentalitását tükrözi, amely máig képtelen tiszteletben tartani az emberi szabadságot. Amely képtelen szakítani az uralkodók isteni felhatalmazásával, az öröklött kiváltságokkal, az államvallással és a protekcionizmussal.

Üzenem ezeknek a szemforgató uszítóbajnokoknak, hogy a liberalizmus semmivel sem alávalóbb öröksége Európának vagy Magyarországnak, mint a kereszténység. Liberális vagyok, pontosan annyira, mint Deák Ferenc vagy Kossuth Lajos (remélem nem látják, mi folyik itt), akiknek nevét annyiszor veszi a szájára a kereszténydemokrata illiberálisok hada, ahányszor nem szégyelli. Anélkül, hogy akár egyszer is szembeköpnék magukat azért, amiért őket gyalázzák ezekkel a nyomorúságos ítéletekkel.

Liberálisként elítélek mindenféle vallási fundamentalizmust és radikalizmust (legyen az akár iszlamista, akár keresztény vagy bármilyen), ami a szellemi sötétséget szolgálja és amely a politikával szorosan összefonódva köpködi, megveti, ellenségének tekinti a szólásszabadságot, a jogállamot, a szabad piacot, a magántulajdon szentségét, a kormányzati átláthatóságot, a szabad választást és mindazt, amiért Kossuth és Deák Ferenc a maguk idejében küzdöttek.

Liberálisként borzasztóan elegem van ebből a hazug, szemforgató keresztény álcából, amely csak arra jó, hogy legitimálja a hatalmi tébolyt, a lopást, rablást, hazudozást. Ha a démonizálás, az indokolatlan hisztériakeltés és a gyűlölködés konzervatív keresztény értékek, akkor hatványozottan örülök, hogy azok, akik ezekben hisznek, liberálisnak bélyegeznek. Annak ellenben egyáltalán nem örülök, hogy ez politikai fegyver is a kezükben (nagyjából az egyetlen, ami maradt), amely a háborús pszichózis, a tartalom nélküli gyűlölet fenntartásában érdekelt.

A Soltész-féle agymosott pártkatonáknak megtanították, hogy aki gyűlöl, annak nem terjed ki a figyelme arra, hogy a kezéből kitekerik a zsíros kenyeret. Az nem kérdezi, miért lopják ki a feneke alól a széket, legfeljebb annak tapsol, hogy nem azok a csúnya liberálisok. Szellemileg ebbe a sötét középkorba taszított az a kereszténydemokrata kormány, amely viszont a legszélsőségebben liberális, amikor saját, jól felfogott érdekéről van szó. Ahol mások jogai és érdekei kezdődnek, onnantól jön a gyűlölködés és megvetés.

Liberálisként – nem kérdeztek meg, de azért elmondom – örülök minden egyes kórház, iskola, óvoda, szociális intézmény megújulásának, ami esélyt ad azoknak is, akik kiszorultak az állampárt látóteréből. Kevésbé örülök a közpénzből épülő, háromszorosan túlárazott stadionoknak, az ország nepotista alapú, LED-es közvilágításának, egy ember beteges hobbijára költött milliárdoknak, a szakmányban emelt adóknak, az űr kapujáig meghosszabbított felcsúti Disneylandnek, a mangalicára hízott bürokráciának vagy az épülő szocializmusnak és az ország szépülésének álcája mögött számolatlan uniós pénzek ellopásának.

Nem örülök az egyház és az állam beteges kapcsolatának. Tiszteletben tartom mindenki vallását, a hitének megfelelő választása szabadságát, de azt gondolom, hogy egy, az adófizetők pénzéből épített gyülekezeti otthon alapkőletételén köpködni a nemzet egy részét alávaló gazemberség. Ha a hit gyakorlására a hívőknek templomra, imaházra és egyéb közösségi létesítményekre van szüksége, akkor az ne azoknak az adófizetőknek a pénzéből történjen, akiket elrettentő példaként állítanak saját kutyájuk kölykei elé. Ez nem az a fajta kereszténység, amelyre bármely ország, vagy nemzet jövője épülhet.

Ez a fajta álkeresztény nacionalizmus, amely üldözi és megbélyegzi a nemzet egy részét és mintegy magától értetődő módon ekézi azt lépten és nyomon, nem a jövőbe mutat, hanem a dohos középkorba. A Soltész-féle uszító, gyökértelen szolgák pedig akkora károkat okoznak a magyar nemzet lelkében, amelyekre a szó legtisztább értelmében vett keresztényi megbocsátás sem nyújt felmentést.

A nacionalizmus, ha liberalizmussal, a szabadság tiszteletével társul, egészséges dolog. (…) liberalizmus nélkül a nacionalizmust a népnek adagolt doppingként vagy hallucinogén szerként tudják használni a diktatúrák és más tekintélyelvű rendszerek.

Többek között liberális gondolkodású emberek pénzén épült imaház alapkőletételén rugdosni a liberális gondolkodású embereket, ocsmány, aljas és gyomorforgató. Olyan, mint Soltész Miklós és az általa képviselt KDNP-nek nevezett parazitizmus. Öl, butít és nyomorba dönt.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.