Október 15,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A kormányzati portálok nem csak a választás idején működésképtelenek

Magyar ügyintézés a 21. században saga.

Emlékeztetőül:

Elköltöztem: eladtam a házam, vettem egy kisebb lakást, bent a városban (egyedülálló nyugdíjasként, így olcsóbb lesz az élet). Ez – eddig – magánügy. Nade a szemétügy, az nem ennyire egyszerű. A vevőmmel együtt (szintén egyedülálló hölgy) elmentünk az NHKV (eddig azt hittem, a rövidítés Nemzeti HulladékKezelő Vállalatot takar, de ez túl egyszerű lenne, most már tudom: Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság a becsületes neve) ügyfélszolgálatára. Gyorsan, ügyesen megtörténtek az átírások, csak egy probléma akadt: mindkettőnknek volt kedvezménye az egyszemélyes háztartás miatt, hiszen kevesebb szemetet termelünk, ugyebár. Nade, ezt igazolni kell, újra! Hmmm. Szerintetek 70+ évesen férjhez mentem? Gyereket szültem? Netán osztódással szaporodtam? Jó! El kell menni az önkormányzathoz, kérni egy igazolást, hogy mindez nem történt meg. OK. A tér másik oldalán ott az önkormányzat, átsétálunk, sorszámot húzunk, viszonylag hamar sorra kerülünk. Nyomtatványt adnak, ki kell tölteni és 3.000 forintos illetékbélyeget ráragasztani (fejenként). Némi értetlenkedés, vita után az ifjabb hölgy ismét átszalad a tér túloldalára (jó nagy térről beszélünk ám, Közép-Európa legszebb, legnagyobb tere), ahol a posta is található, és hoz két bélyeget. Rányaljuk, benyújtjuk. Mondom, most még vissza is érünk az NHKV Zrt. ügyfélszolgálatra az igazolással. Hölgy az ablak mögött: áááááhhh, azért nem ilyen egyszerű, az igazolást majd postán küldik ki, két héten belül. Az NHKV-nál azt mondták, ha 10 napon belül bemutatjuk, akkor már a következő számla is a kedvezményes tarifát tartalmazhatja, ha nem, akkor a teljes árat, de majd jóváírják.

Azóta itthon ülök, és mint pók a hálójában várom a neten megrendelt cuccokat itthoni, kínai, amerikai stb. webshopokból, valamint az önkormányzati igazolást. A cuccok megérkeztek…

Mi is ez? Szívatás, pénzlenyúlás? Dehogy: magyar ügyintézés a 21. században.

Folytatás: 

A mai napon – 07.31-én, tehát a két hét letelte után egy nappal (majdnem sikerült betartani a saját maguk által meghatározott határidőt) – megkaptam az önkormányzat igazolását. Igaz, elsőre frászt kaptam, mert az első lap egy határozat, mely szerint a „.. 60 literes űrtartalmú hulladékgyűjtő edény igénybevételére kiadott xxx számú hatósági igazolást 2018.07.23. napjával v i s s z a v o n o m.” De szívroham előtt még megnéztem a második lapot, ami maga az igazolás az új lakhelyre. Hurrá! Most már csak egy kérdésem van: a visszavonásról szóló határozatot kapja: 1. Kérelmező, 2. … Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft., 3. Irattár. Míg az igazolásról értesítést kap: 1. Kérelmező, 2. Irattár. Tessék mondani, ezt miért nem lehet szintén megküldeni közvetlenül a Hulladékgazdálkodásnak? Vagy az egészségemre akarnak vigyázni, hogy még egyszer oda kelljen mennem? (Fölösleges, a két kutyám eléggé megmozgat!).

További kalandjaim a magyar bürokrácia útvesztőjében:

Lakcímváltozás bejelentése ügyében okmányirodai időpontot kértem az ügyfélkapun keresztül. Színtiszta véletlen, hogy a tervezett látogatás napja előtt még megnyitottam a visszaigazolást, és láttam, hogy nem a saját városom, hanem a 120 km-re lévő másik nagy magyar város okmányirodájába igazoltak időpontot! Na, gondoltam, nem figyeltem eléggé, valahol elrontottam. Gyorsan töröltem, elölről kezdtem – teljes figyelmemet bevetve – az időpontkérési procedúrát. Sikerült, visszaigazolás jött, ugyanabba a távoli városba! Törlés, újabb kísérlet. Most már elküldés előtt ellenőriztem: ismét ugyanannak a (rossz) városnak az okmányirodája szerepelt az adatok között. Akkor találtam rá a megoldásra: van egy olyan lehetőség, hogy OKMÁNYIRODA választásának módosítása. Megtettem, jó lett.

Ma elmentem az okmányirodába. Nagyon gyorsan, időben sorra kerültem (egyébként korábban is voltam már itt más ügyben, akkor is nagyon elégedett voltam az ügyfélkezelés gyorsaságával és hatékonyságával). Kedves hölgy volt az ügyintéző, később egy másik kedves hölgy is jött, próbálták megoldani azt a problémát, hogy nem létező címre szeretnék bejelentkezni. Valami titokzatos okból a szerződésemben is csak 26-os házszám szerepel (26/A helyett) – hisz az előző tulaj ezt adta meg, nyilván tudott a problémáról, bár nem említette –, és a földhivatali nyilvántartásban is így van a ház nyilvántartva, a telekkönyvi bejegyzés is megtörtént a 26-os számra. Csakhogy én a 26/A szám alatt lakom, és van egy 26/B, amely teljesen különálló ház. A hölgyek azt tanácsolták, menjek el a földhivatalba, vagy az önkormányzathoz. Az önkormányzatnál voltam, a helyzet most még teljesen cseppfolyós (egyszerűen nem hittek nekem, de azért adtak egy nyomtatványt, amit kitölthetek és csatolhatok hozzá nem hiteles tulajdonlapot), de beindítottam a folyamatot a tisztázás érdekében.

Búcsúképpen a kedves hölgyek azt mondták, máskor ne személyi igazolvány ügykörre jelentkezzek be. Mondtam, nem is arra  jelentkeztem, hanem lakcímkártyára (ezt három lépésben lehet ám megtenni: ügytípust, majd ügykört, majd azon belül ügyakármit kell választani, és én végig a jót adtam meg). Nem, az nem lehet, náluk az volt jelezve, hogy én személyit igénylek. Némi vita után előkaptam a telefonomat, megnéztem a visszaigazoló e-mailt, s megmutattam nekik, hogy ott bizony lakcímváltozás bejelentése szerepel. Kicsit csodálkoztak.

Úgy látszik, a kormányzati portálok nem csak a választás idején működésképtelenek.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.