Július 16,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Visszamenjünk?

Olvastam egy kiváló, elkeseredettségéhez képest csöndes és visszafogott írást (Kolozsvári Szalonna – Molnár Bálint: Nekünk a szabadság csak bajnak van…), abból idézek egy félmondatot:

Már egyszer megírtam, igaz, Ady már száz éve megírta, most újra ezt javaslom: hagyjuk Európát és menjünk vissza Ázsiába…

Nem kell visszamenni. Ott vagyunk. Sosem jöttünk el onnan.  Mondok egy egyszerű földrajzi tényt, jó? Ázsia tőlünk keletre van. Igaz? Igaz. Most akkor mondjanak nekem válaszként tőlünk keletre egy európai országot.

Figyelek.

Amíg gondolkoznak, ajánlok szempontokat, pontosabban nem ajánlok bizonyos szempontokat. Semmiképpen se induljanak ki Európa földrajzi meghatározásából. Igaz, egy svéd katona és geográfus, bizonyos Philip Johann von Strahlenberg 1730 körül az Urál hegységről azt állította, hogy az látszik Európa keleti határának, de ezt szerintem csak azért tette, hogy minél nagyobbnak látszódjék ez a földrész. Aztán a további keleti határral, valamint a délivel se foglalkozzanak, mert akkor Grúzia és Azerbajdzsán is Európa, sőt a bizonytalan „Kaszpi-tenger” meghatározás (ami különben egy tó) alapján Kazahsztán is Európa meg Törökország is. És ha a különféle Európa-bajnokságokat vesszük alapul, akkor még Libanon és Izrael is Európa.

A gondolkodási idő lejárt. Európa elsősorban nem földrajzi kérdés, Európa egy mentalitás. Ahogyan – úgy tudom – Amerika is meg a többi földrész is az. Senkire sem akarom rádumálni sem az én Európa-felfogásomat, sem a különféle sztereotípiákat, használja mindenki a sajátját. Tudnak mondani tőlünk keletre akár egyetlen európai országot? (Annyit hadd segítsek – ne kelljen térképet nézni -, hogy az úgynevezett balti országok északra vannak, a Finnország vonalban, nem keletre.)  Nyilván nem mindenki olvassa a készülő könyvem fejezeteit, úgyhogy annyit muszáj mondanom, abban egyebek között arra a kérdésre keresem a választ, miért lett ez a nép olyan, amilyen ma, volt-e valaha más, mint összevissza hazudozó, öncsaló, történelemhamisító, melldöngető kihaénnem, és ha volt, az mikor volt. Közel 100 oldalnál tartok, de még nem jutottam el a honnak az ő foglalásáig, amivel csak azt akarom mondani, elég körültekintően járok el a múlt felfejtésében.

Minthogy nem tartok a poén lelövésétől meg attól, hogy akinek kedve van egy ilyen könyvet elolvasni, az majd azért nem fogja elolvasni, mert most előre megmondom: soha egy pillanatig sem tartoztunk Európához. Az a földrész a mi nyugati határunknál kezdődik. Ez akkor is így volt, amikor István nagy nehezen eljutott a döntésig: itt marad, mert nem tehet mást, nincs már hely máshol, és azóta nincs semmi változás.

Egy vagy két történész nem egészen száz éve (bocsánat, most nem nézek utána pontosan) kitalálta ezt a „kalandozások” címszót egy történelmi korszakra, ezzel elképzelhetetlen károkat okozva a magyar történetírásnak, mert szinte lehetetlenné tették az alaposabb kutatást és az összefüggések keresését egy mindennél meghatározóbb időszak feltárására. Sok évszázada él „a magyarok nyilaitól ments meg uramisten” kezdetű hablatyolás, amire olyan fene büszkék vagyunk, hogy csak úgy dagadunk tőle. Pedig csak egy kicsit kellene elgondolkozni azon, olyan nagy dicsőség-e közel száz éven át gyilkolni és rabolni járni idegen országokba. És ami ennél sokkal fontosabb, vajon tényleg lopni mentek az 5-10 000-es létszámú magyar lovascsapatok? Miért nem gondolkozott el soha egyetlen történész sem azon, hogy egy nomád nép alaposan megfogyatkozott seregei folyton visszatérnek egy bizonyos helyre, pedig 6500 évig az volt a gyakorlatuk, hogy ha egyszer elindultak, akkor mindig ment az egész pereputty. Az ember nem lopni és nem hadakozni jár 2500-3000 kilométerre, hanem valamit keresni. Mondjuk például hazát. Mert ahol abban a pillanatban tartózkodik, ott nem a gyepű védi őt, hanem ő védi a gyepűt. Miért nem gondolkozott el egyetlen történész sem azon, hogy a különféle nyugati leírások között nincs egyetlen alapos és hiteles sem, hogy az összehasonlíthatatlanul fejlettebb (minden szempontból, haditechnikában is) nyugat miért tűri egy ázsiai horda „kalandozásait”? Hogy nem vertük a nyugatot, hanem azok vertek el minket, amikor elegük lett a szúnyogcsípés jellegű kellemetlenkedésekből.

Ezek csak kiragadott gondolattöredékek egy eredetileg nem történelmi munkának indult, de fokozatosan azzá váló könyvből, aki akarja, becsületszóra elhiszi nekem, elég komoly kutatások állnak a fenti mondatfoszlányok mögött.  Azt ebben a pillanatban még nem tudom, az I. István nevű csak a magyar történelem egyik legostobább uralkodója volt, vagy egy megátalkodott gyilkos, a kettő nem zárja ki egymást, de az bizonyos, nagyszerű tettével, a kereszténység felvételével egyetlen centiméterrel sem kerültünk közelebb Európához. Ami meg az államalapítást illeti, arról ugyebár már szinte mindenki tudja, hogy nem sikerült. Ha alaposabban belegondolunk, azzal áltatjuk magunkat, hogy azért 1990-ben végre összejött – nézzenek körül. Ugye nem komoly ez a megállapítás? Ebben a pillanatban úgy fest a dolog, hogy a csúti beteg éppen készül hűbérbe adni az országot, ahogy a feudális magánbirtokkal sem lehetett mást tenni, amivé a mi szent királyunk eszkábálta a maga nomád, ázsiai népét. Szóval kedves kolléga, Molnár Bálint, nincs teendő. Maradunk, ahol eddig is voltunk, Ázsiában.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.