NEHAZUGGY

Ez a sok „szorgalmasan dolgozó” egyed együtt sokkal erősebb a csúti csürhéjénél

Benedikty Béla | 2018. Június 19, Kedd | 15:56

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Talán nem volt elég világos, talán túl röviden intéztem el. A Magyar Tudományos Akadémia tagjairól szóló megemlékezést. Afelől nincs kétségem, finom voltam és visszafogott. De egy hozzászóló a Szalonnán hervasztóan nem érti, miről van szó, és attól tartok, nincs egyedül. Hogy világosabb legyen, előbb összefoglalom egyetlen mondatban a lényeget: itt nincs tornából felmentett. Senki. A kutatóintézetekben szorgalmasan dolgozók sincsenek fölmentve. Sőt, az sincs, aki a hozzászólásában védi őket. Tőlem. A szorgalmasan dolgozás nem ad mentességet.

Hadd tegyek ide egy idézetet. Spengler könyvéből való, A nyugat alkonyából. Spengler következtetéseivel nem kell mindig egyetérteni, sőt lehet rá haragudni is a véleménye miatt – de a megállapításai, a történelem tényeinek meglátásából fakadó leírásai zseniálisak, mert halálos biztonsággal képes elkülöníteni a lényegest a felületestől.

A város szellem. A nagyváros „szabad szellem”. A polgárság, a szellem rendje a vér és a tradíció „feudális” hatalmai elleni lázadással tudatosítja különös létezését. Megdönti a trónusokat, és a jogokat az ész nevében, de mindenekelőtt a „nép” nevében – amin persze innen kezdve kizárólag a városok népét értik – korlátozza. A demokrácia az a politikai forma, amelyben a parasztoktól a városi emberek világnézetét követelik meg. A városi szellem megreformálja a koraidők nagy vallását, és az ősi rendi vallás mellé polgári vallást állít: a szabad tudományt.

A szellem rendje folyamatos árulásban van. Azt nem mondhatom, hogy a magyar polgár áruló, mert – ellenkező híresztelésekkel szemben – ez a fogalom nem létezik. A XIX. századi reformkor óta mindig megpróbál kialakulni, egyszer a kiegyezés utáni néhány évtizedben majdnem sikerült is, de akkor jött a világháború, ami nemcsak a boldognak látszó békeidőket söpörte el, hanem a születés kínjaival elfoglalt polgárságot is. Kiderült, hogy az úgynevezett magyar jobboldal butaságának a végtelen ereje nemcsak arra képes, hogy hadakat üzenjen, arra is, hogy ellentmondást nem tűrően beledöngölje a talajba a tanult embert, az értelem szellemét. Arisztotelész polgára, a vagyoni helyzete és műveltsége révén önálló ítéletet alkotni, a többi hozzá hasonlóval együtt despota nélküli közösséget fenntartani és vezetni képes városlakó soha nem volt ebben az országban, és úgy látom, ennek a létrejöttére most van a legkisebb esély. A polgár három jellemzője közül legalább kettőnek a léte szükséges ahhoz, hogy ez az emberfajta megnyilvánulhasson: a biztonságot adó, független magántulajdon, a szabadságjogok tudatos alkalmazása és a kiművelt emberfő, a felelősségérzettől áthatott, viselkedni tudó civilizáltság hármasságából kettő egészen nyilvánvalóan hiányzik – nincs biztonságérzet és nincs szabadságtudat. De az igazán nagy baj az, hogy viselkedni tudó tanult emberekből is csak egyedeink vannak, jórészt felelősségérzet nélküli, gyáva páriák, akik nem tudnak és nem is akarnak tudni egymásról. A szellem rendje azért képtelen polgári vallást állítani, és ezáltal küzdelembe küldeni a szabad tudományt, mert a szabadnak született tudományt nyomban a világra jövetel pillanatában maga veri bilincsbe. Méghozzá azáltal, hogy a szabadságjogok tudatos alkalmazásáról való vélekedése ezer éve kimerül a várakozásban, miszerint valaki majdcsak ideadja ezeket a szabadságjogokat. Senki sem fogja ideadni. Egy Gorbacsov nevű egyszer megtette. Akkor sem tudtunk mit kezdeni vele, azóta sem. Az a fajta szabadság egyvalamire lett volna jó, ha képesek vagyunk leszűrni a tanulságot: az ajándékba kapott szabadság semmit sem ér. Egy becsomagolt üres doboz, mi a fene volna benne?

A demokrácia az a politikai forma, amelyben a parasztoktól a városi emberek világnézetét követelik meg – áll a fenti Spengler-idézetben. Ki fogja a vidéktől joggal követelni a városi emberek világnézetét, ha a szellem rendje képtelen felfogni: vagy ő teremti meg a lehetőséget vagy senki. A kutatóintézetekben szorgalmasan dolgozók, a beszari akadémikusok azt manifesztálják, hogy minden jól van. A születő polgár az öntudatát, a felelősségérzetét tudja csak küzdelembe küldeni ahhoz, hogy megteremtse a biztonságot adó magántulajdont és azokat a szabadságjogokat, amikről minden nyavalyás kis tolvaj diktátorfióka visszapattan. Dehát tessék szíves lenni észre venni már, itt és most, ebben a diktatúrának is ostoba, dilettáns rendszerben egy közösségi állásfoglalásnak, egy nyílt és tisztességes polgári megnyilvánulásnak nincs semmilyen kockázata. Egyszerűen azért, mert ez a sok „szorgalmasan dolgozó” egyed együtt sokkal erősebb a csúti beteg csürhéjénél.

Ja hogy sokan vannak a testületben, akiknek tetszik ez a rendszer? Javaslok valami egyszerűt. Tessék felmérni a viszonyokat, aztán ha ők vannak többen, akkor nem tehetek mást, visszavonom az állításomat a „szellem rendjéről”.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!