Szeptember 24,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Addig nem nyugszik, amíg Magyarországból nem csinál egy égig érő szemétdombot

Először eljöttek a zsidókért, nem szóltam, mert nem voltam zsidó. Aztán eljöttek a kommunistákért, nem szóltam, mert nem voltam kommunista. Aztán eljöttek a szocialistákért, nem szóltam, mert nem voltam szocialista. Aztán eljöttek a szakszervezetisekért, nem szóltam, mert nem voltam szakszervezetis. Aztán amikor értem jöttek, már senki sem maradt, hogy szóljon értem. (Martin Niemöller)

Tegnap reggel Tamás Róbert megjelentetett egy írást a Kolozsvári Szalonnán arról, hogy a csúti beteg elérte végre a Magyar Tudományos Akadémiát is (Mintha jó taktika lenne). Az írás csöndes és visszafogott ahhoz képest, amit ez a túlnyomó többségében jellemtelen, gyáva, ócskalelkű senkiháziakból álló testület érdemelne. Én nem vagyok egy vérszomjas alkat, de én nagyon szeretném látni azt a bagázst, a magyar tudósok jelentős részére gondolok, amint beállnak a sorba a Rókus kápolnánál, hogy majd órák múlva jussanak hozzá egy csajka leveshez és egy darab kenyérhez. Elvegyülve az ellenzéki pártok tagjaival és képviselőivel (kivétel nélkül mindegyikkel, köztük az elempé nagyasszonyával, aki éppen egy melegebb kabátért könyörög reszketve a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, de az nem ad neki. A többiek sem. Így van jól, így természetes).

Ideteszem egy tavaly decemberi bejegyzésem végét:

1989-ben azon a bizonyos napon, amikor a “lánglelkű” hazaküldte a jórészt már hazament szovjet csapatokat (a kivonásukról szóló megállapodást Német Miklós és Horn Gyula már hetekkel korábban aláírta, lehetett is tudni róla), azon a napon beszéltünk telefonon Göncz Árpáddal. Ideírom a dialógust.

– Láttad?
– Láttam.
(egyikünknek sem volt kétséges, miről van szó)
– Mit szólsz?
– El tudod képzelni, hogy mást, mint amit te szólsz?
(rövid szünet a vonal túloldalán)

– Az isten őrizze meg ezt az országot ettől az alaktól.

Ez a mondat annyira megragadt bennem, hogy mindig eszembe jut, amikor ezt a modortalan  csúti parasztprolit meglátom. Az én kedves, öreg barátom nem érhette meg, hogyan fog bűnhődni a szotyolaköpködő briganti. Erről beszéltünk, amikor utoljára voltam fent nála a Vérhalom tetején. Azt mondta, te még olyan fiatal vagy, te talán még látni fogod. Hááát.

Az a bizonyos nap éppen tegnap 29 éve volt. Ez a kóros önmutogató, ez a bugris akkor tolakodott oda a jórészt tisztességes felnőttek közé. Azóta bugyog belőle a gyűlölet és a bosszúvágy mindennel és mindenkivel szemben, aki bármilyen módon az emberre jellemző viselkedésformákat mutatja, vagy amiben és akiben lehetőséget lát arra, hogy elinduljon az emberré válás útján. Így jutott el most a Magyar Tudományos Akadémiához. Ebből is látszik, milyen reménytelenül, baromian ostoba. Ezt a pocsolyagerincű testületet hálás szívvel kellene minden jóval ellátnia. Ezek mostanáig is az ő piszkos, fertőző szekerét tolták, minek most elvadítani őket. Még a végén elkezdik félteni a megélhetésüket, és beszüntetik a csúti ülepének a hangosan csattogó nyalását. Jó lesz az? Ugye nem? Persze, ennél látványosabb ellenállástól nem kell tartani, dehát ez is milyen.

Mindenkire sor kerül. Ez az ótvaros tróger addig nem nyugszik, amíg Magyarországból nem csinál egy égig érő szemétdombot, aminek a tetejére végre fölmászhat, és csípőre tett kézzel körülnézhet: sikerült. Mindenki meghalt vagy elmenekült. Nincs tovább.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.