DÜHÖNGŐ

Nem Lévai Anikó és nem Orbán Ráhel konyhapénzéből

H. A. | 2018. Február 19, Hétfő | 12:33

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,462,800 forint, még hiányzik 537,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Arra gondoltam, hogy ameddig a kormánypárt különböző súlycsoportba tartozó tagjai, valamint a szolgálatukban álló, valamiért még mindig média néven futó csatolt különítmény elmagyarázzák, hogy mit hogyan kellett volna értenünk egy nagyszerű államférfiú nagyszerű évértékelő beszédéből, foglalkozzunk inkább azzal, amiről ők következetesen hallgatnak. Sőt, amiről olyannyira hallgat maga a főszereplő is, hogy a Jobbik következetes csicskapártozása ellenére az évértékelő hörgésben egyetlen szót nem ejtett a Fidesz mindenkori legokosabb Simicska Lajosáról sem. Akire egyébként a szorgos hétköznapokon nagy erőkkel próbálják rákenni Tiborcz István Elios-os kalandjainak felelősségét.

Miután név szerint is kiderült, hogy kiknek kellene a körmére nézni, ha a legfőbb ügyészt nem Polt Péternek hívnák, miután kiderült milyen kifinomult módszerekkel hozták tető alá a korrupciós közvilágítás országot sötétbe borító ügyletét, miután konkrétan megnevezték az idegenszívű, elfogult OLAF-jelentésben, hogy mely bűncselekményeket meríthet ki ama összehangolt akció, amelynek révén Tiborcz István miniszterelnöki vő megmilliárdosodott, ma már azt is tudjuk: nem csupán európai uniós forrásokat, hanem magyar adófizetői pénzeket is feláldoztak e nemes küldetés teljesítése érdekében.

Az történt tudniillik, hogy a kormány nagylelkű volt. Természetesen nem Lévai Anikó, vagy Orbán Ráhel konyhapénzéből, hanem a nemzeti, szuverén közpénzből. Nem verték nagydobra, Lázár János mindenhez is értő főfelelős sem büszkélkedett vele az elmúlt két hétben (végül is érthető: választást kell nyernie Hódmezővásárhelyen, különben jön a saller, és fájni fog), de így volt: a magyar adófizetők pénzéből is ráköltöttek közel egymilliárd forintot Tiborczék tizennégy gyanús közvilágítási projektjének finanszírozására. Jó, nem 1 milliárdot, csak 881 millió forintot.

Vagyis a fideszes önkormányzatoknak csak annyi volt a feladatuk ebben az egyenletben, hogy leszerződjenek az Elios Innovatív Zrt.-vel, a kormány pedig idő előtt kifizette helyettük a számlát. Nem kellett agyalni, körmöt rágni, mindössze a túlárazott szerződések nyélbe ütése révén helyzetbe hozni a plebejus miniszterelnök vejének cégét. Olyan eset is volt (Kalocsa), amikor a minisztérium már azelőtt átvállalta az önkormányzat önrészét, hogy az Elios egyáltalán belekezdett volna a munkába.

Lényeg a lényeg: a Lázár János vezette tárca 2014 márciusa és 2015 júliusa között az úgynevezett EU Önerő Alapból – amely az uniós forrásból megvalósított fejlesztésekhez szükséges önrész kifizetéséhez nyújt támogatást önkormányzatok/önkormányzati társulások számára – 14 olyan projektet támogatott, amelynek a 85 százalékát finanszírozták uniós forrásból, a fennmaradó költségrészt pedig a kedvezményezett önkormányzatoknak kellett vállalniuk. Ennek szellemében lazán és titokban kifizették Kalocsa, Cegléd, Szolnok, Kecskemét, Zalaegerszeg 2-2, valamint Keszthely, Tapolca, Mezőhegyes, Hévíz és Balatonfüred 1-1 Elios-számláját. Miért? Mert úgy tűnik, a kormány számára nemzeti érdek, hogy a miniszterelnök vejével indokolatlanul drága szerződések köttessenek.

Mi ezzel a baj? Semmi. Olyannyira semmi, hogy a következetesen szügyig beleállunk a védhetetlenbe elv alapján, a Fidesz meg sem próbál úgy tenni, mintha legalábbis aggályos volna ezeknek a pénzeknek a felhasználása, mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy mindent megmozgattak azért, és mindent azért mozgattak meg, hogy a miniszterelnök veje leszakítson egy jó nagy szeletet a tutiból. Sem az uniós, sem a magyar adófizetői pénzek nem jelentettek akadályt. És tulajdonképpen igazuk is van. Tegnap arra tettünk kísérletet, hogy a miniszterelnök veje által összehozott, mintegy 13 milliárd forintnyi visszafizetési kötelezettséget lefordítsuk a hétköznapi valóság nyelvére, és arra, hogy mi mindenre futotta volna ebből az összegből. Olvastam az írás alatt egy kommentet, ami pontosan megmutatja, mennyire igazuk van:

… ezen a 13 milliárdon lovagol mindenki és elfelejtődik a többi 100 milliárd amit eltüntettek és még eltüntetnek na abból mit lehetett volna csinálni.

Érteni vélem a mondanivalót. Érteni vélem, hogy ahol 3000 milliárd sem ütötte ki a tudatlanságban, tájékozatlanságban és igénytelenségben dagonyázó nemzeti büszkeség biztosítékát, ott 13 milliárdon egyenesen röhejes lovagolni, közel 1 milliárdon meg pláne. A normalitás, moralitás szövetét rákos daganatként felzabáló korrupció iránti totális közömbösség országában már-már abszurdnak tűnik bármilyen nagyságrendű lopás-csalás-gyanús ügyet egyáltalán szóvá tenni. Ha kimondhatatlanul óriási a tétel, akkor azért, mert ugyan már, annyi pénz nincs is, ha kézzelfogható az összeg, akkor azért, mert ugyan már, ennek az ezerszeresét is ellopták már. De legalább nem Gyurcsány lopta el.

Az állításom ezért most csak annyi, hogy ebben az egész ügyben – a százmilliókon és milliárdokon túlmutatóan – nem az a legundorítóbb, hogy a társadalom választásokat eldönteni képes része fölényesen, ostobán elintézi az ügyet azzal, hogy ezelőtt is ez volt, ezután is ez lesz, ilyen a rendszer, mindenki lop, így van jól. A leggusztustalanabb az, hogy miközben Orbánról és a Fideszről lepereg az egész történet, és raklapnyi szekértoló szolgalelkével-testével védik a maffiavezér famíliáját, arról esik a legkevesebb szó, hogy Tiborcz István főállású vej nem piaci szereplőként, nem sikeres vállalkozóként, nem a piaci teljesítménye alapján, hanem pereputty minőségében, a bugristahó pofájára szabott pályázatok révén jutott ezekhez a megbízásokhoz. Nem egy nagymúltú, komolyan vehető közvilágítással foglalkozó cég követte el az elfogult OLAF-jelentésben felsorolt potenciális bűncselekményeket, hanem egy egész apparátus dolgozott azon, hogy a pofátlanul túlárazott, gyatra minőségű munkát csak és kizárólag a miniszterelnök vejének érdekeltsége végezhesse el. A számokon túl ez itt a lényeg, az pedig már valóban csak járulékos veszteség, hogy az európai közpénz mellett további, eddig eltitkolt magyar adófizetői pénzek is bánják az elsőszülött Ráhel és férje nemzetileg saját lábra állását.

Mi ezzel a baj? Semmi baj nincs ezzel. Addig legalábbis, ameddig kellő számú kollaboráns szavatolja ezeknek az akcióknak a sikerét, és főleg addig, ameddig az erőskezű vezetőre vágyó alattvalók országának választást eldönteni képes részét hidegen hagyja, hogy tőle is lopnak, őt is hülyének nézik, az övét is viszik, és hogy ezt a határra felhúzott szögesdrót kerítés, meg a Brüsszelig meghosszabbított ~~nem létező~~ tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet sem fogja megakadályozni. Ahogy elnézem, az ellenzéki pártok nem járták le a lábukat tövig, és nem is terveznek ilyet cselekedni annak érdekében, hogy a propaganda súlya alatt butuló, valós információktól elszigetelt vidéki Magyarországot felvilágosítsák a sötétbe borulásuk mocskos hátteréről. Nem baj, majd négy év múlva, ha éppen ráérnek. Ha addig egyáltalán még marad itt bármi is. Legalább kő a kövön.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

DÜHÖNGŐ

Nem Lévai Anikó és nem Orbán Ráhel konyhapénzéből

Iratkozz fel most!

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY