VENDÉG

Ne hívjuk vallásnak azt, ami nem az, mert abból csak félreértés támad

Előzmény.

Megtisztelő, hogy érdemesnek tart egy eszmecserére. 

Beszélgessünk. 

Mindenekelőtt a hangvételről, az állítások stílusáról: azért nem haragszom a sorozatos inszinuációkért, mert feltételezem, nem a rosszindulat vezérli – legalábbis eddigi két írását olvasva erre a következtetésre jutottam. Ha elfogad tőlem egy szerény javaslatot, a jövőben vívandó szellemi asszói alkalmával ne sértegesse vitapartnerét például ilyesmivel: „Az Ön cikke egy példája annak a fajta ateizmusnak, ami alapjáraton abból indul ki, hogy neki, csak és kizárólag neki van igaza – abból az egyszerű felismerésből kiindulva, hogy a vallás emberi produktum, szemben azok saját állításaival – és minden más, ezt árnyaló vagy ellentétes állítás azonnal hazugság.” 

Tudniillik magára valamit adó, az írás-olvasást általános iskolában elsajátított ember nem „indulhat ki abból, hogy neki, csak és kizárólag neki van igaza”, ez a butaságnak egy különlegesen primitív megnyilvánulása, ezt feltételezni valakiről egyszerűen durva sértés, mint ahogy annak állítása is, hogy én a saját szubjektív véleményemet úgy használtam, hogy az mások számára általános igazságnak hasson. Nem tagadom, törekszem arra, hogy a „saját szubjektív véleményem” legalább közelítse a valóságot, (az igazság annál sokkal kényesebb fogalom, hogy azt most itt taglaljuk).

Ha nem veszi kioktatásnak, midőn például azt állítom, hogy kétszer kettő négy, az nem pusztán az én szubjektív véleményemnek tekinthető. Mint ahogyan az egyszerű szillogizmus, mely szerint ha nekem penitenciaként imádkoznom kell, akkor nem vehetem ugyanazt az imádságot fohásznak egy más alkalommal, ugyancsak általánosabban hasznosítható megállapítás az egyház sajátos működéséről, mint pusztán az én magánvéleményem. Az inggel kapcsolatos közhelyét inkább ugorjuk, azt nem sikerült megfejtenem, hogyan került a szövegbe. Az én alattomosságomról szóló mondatot, valamint annak kinyilvánítását, hogy összekeverem a nézőpontokat, inkább elengedem a fülem mellett, bizonyára ezeket sem azért sorolta elő, hogy megbántson. 

Először csak a bennem élő filológus precizitásának szántam a megjegyzést, miszerint az egyház tudomásom szerint a keresztény vallással tartozik össze, más vallások más elnevezésű szervezeti struktúrákon belül üzemelnek, de a lényeg mindenütt ugyanaz: a vallásnak alapfeltétele a valamilyen módon szervezett közösség, de most már inkább ragaszkodnék hozzá, mert engedelmével azt mégsem tekinteném beszélgetésünk fundamentumának, hogy  „Azért hívjuk más vallások esetén is egyháznak, mert itt, Európában, a keresztény kultúrkörből származó fogalmi készlettel dolgozunk – ebbe belekötni csupán a szavakon való értelmetlen rugózás. Csakhogy abban Ön tévedni látszik, hogy ezek kölcsönös alapfeltételei egymásnak. A sámánista vallásoknak például nincs egyházuk – azaz intézményrendszerük. Mégis létező vallások.” 

Ha szabad a kellő tisztelettel kérnem, ne hívjuk úgy, egyszerűen azért, mert nem úgy hívják. „…a szavakon való értelmetlen rugózás…” emlegetését azért nem ajánlom későbbi vitáinak lebonyolításakor, mert a szavaknak általában jelentésük van, azoknak a tisztázása akkor is fontos, ha valamelyik fél nem tudja: a pontatlan fogalmazás szétszórt gondolkodásra vall, az pedig nehezíti a további értelmes vitát. Mint például esetünkben a sámánista „vallás” megnevezése. A sámánizmus nem vallás, hanem hiedelmek gyűjteménye, ezt önnek, mint a vallás védelmezőjének, inkább be kellene illesztenie a szókészletébe, úgyhogy megismétlem a kérésemet, ne „hívjuk” vallásnak azt, ami nem az, mert abból csak félreértés támad (mellesleg a sámán táncainak és egyéb hókuszpókuszainak a bemutatása egymagában, bármiféle közönség híján nem sámánizmus, csak egy szerencsétlen háborodott mozdulatsora – abban a pillanatban, ahogy csak egyetlen ember nézi, már előállt az a szervezet, aminek lehet tovább varázsolni, de ez még akkor sem egyház, ha tíz millióan nézik). 

Utolsó hosszabb idézet az írásából, megint csak a szavak és fogalmak tisztázása érdekében: Mindennek van jó és rossz oldala, de csak az egyiket figyelembe venni, csak az egyik alapján ítélkezni, majd ezt az ítéletet egyetemes igazságként hirdetni – nos, ezt jelenti a vallásgyalázás. Persze, Ön ezt első írásában nagyvonalúan kikerülte, amikor a vallások bűneit egy szintre emelte a vallások szellemi és kulturális örökségével – mintha az utóbbinak cáfolnia kellene a előbbit. Csakhogy ez alma és körte összehasonlítása.  

Nem hiszem, hogy a fenti definíció pontos volna a „vallásgyalázás” meghatározására, de ez most annyira nem fontos. Az sokkal inkább fontos, hogy (miután ismét elengedtem egy inszinuációt a fülem mellett – miszerint én „nagyvonalúan kikerülnék” valamit), a vallások bűneit „egy szintre emelni a vallások szellemi és kulturális örökségével” nem alma és körte összehasonlítása. Először: még mindig egy vallásról van szó, a kereszténységről. Másodszor: a kereszténység lényegéről beszélünk, annak „tanításairól” és mindarról, ami ezekből következik. A dologról önmagában. Amit a vallások szellemi és kulturális örökségének nevez, ami (ha jól értem) a művészeteket takarja, az építészetet, képző-és iparművészetet, zenét, irodalmat, az nem a „vallások” tartozéka, ha úgy jobban érthető, ezek léteztek a kereszténység előtt is, és léteznek mindmáig attól függetlenül. Azaz (hogy visszatérjek az ön szóhasználatához) ez utóbbi nem körte, ez ugyanis nem azonos fogalomkörbe tartozik azzal, amit ön almának nevez. De ha már összezavartuk a fogalmakat, próbáljunk ebből valahogyan ezzel a fals módszerrel kikecmeregni, talán így is érthető lesz. 

Mondok példát, jó? Hitler megrendelte a Népautót (Volkswagen), a motorizáció tömeges elterjesztésének elősegítéséhez építtetett autópályákat, a Berlint körülvevő erdőben felépíttette a Waldbühnét. Ezenkívül megsimogatta a gyerekek fejét és a kutyáját, és állítólag szépen bánt Eva Braunnal is. 

Ez volna a körte, ha jól értem. 

A nemzetiszocializmus „eszméje” meg az alma? Ne akarjam összekeverni az emberiség ellen elkövetett bűntetteket a Waldbühnével? Disztingváljunk? Válasszuk külön emberek millióinak halálát és egy farkaskutya becézgetését? 

Engedelmével most sem a saját „szubjektív véleményemet” mondom, hanem egy filozófiai axiómát: a fent említett építések és simogatások nem a nemzetiszocializmus eszméjéből eredeztethetők, nem tartoznának hozzá akkor sem, ha Hitler mondjuk a Mein Kampfban írt volna a Volkswagenről (nem írt), ám a tettek és azok eredményei nem tárgyalhatók egymás nélkül. Ám a Waldbühne nem ellensúlya az auschwitzi haláltábornak. Sem a történelemtudomány, sem a nemzetközi jog nem súlyoz, nem állít fel olyan egyenleteket, hogy egy kilométer autópálya semlegesít ezer halott angol katonát. Ez nem jelenti azt, hogy a nemzetiszocializmus idején létesült holmikat le kell rombolni, ki kell dobni, annál is kevésbé, mert mint említettem, ezek nem abból az „eszméből” erednek – de ez már egy másik kérdés, a rögzítendő axióma itt véget ért. 

Bizonyára nálam jobban ismeri Arnold Toynbee munkásságát, hiszen az ő világképe helyenként sokkal közelebb áll az önéhez, mint az enyémhez. Ő azt mondja, hogy „a történelem leglényegesebb jelenségei a magasabb rendű vallások”. Aztán azt is mondja, hogy „a hinduizmus, a zoroasztrianizmus és a judaizmus olyan magasabb vallások, melyek nem törekedtek arra, hogy világvallássá váljanak. Ezzel szemben a buddhizmus, a kereszténység és az iszlám az egész emberiségnek szánta tanításait.” 

Félre ne értsen, nem akarok tekintélyek mögé bújni, ezek akkor is tények, ha nem idézem Toynbee-t, csak gondoltam, az ő szavainak inkább ad hitelt, mint az enyémeknek, és talán az eufémizmus is érthető: „az egész emberiségnek szánta tanításait” kevésbé eltartott ujjal azt jelenti, le kell nyomni az emberiség torkán. Az expanzió magától értetődő velejárója a kereszténységnek (mellesleg Toynbee szerint a buddhizmusnak is, nem értek hozzá, hinnem kell neki). Abban nincs közöttünk vita, ami mindebből következik, sokmillió ember kínok között való nyomorult pusztulása, még több millió ember megalázása és megfélemlítése megint csak nem az én „szubjektív véleményem” valótlan víziója, hanem a világtörténelem adathalmaza, ami nem csak a régmúltról szól (az inkvizíció fennállása 1895-ig, az Index Librorum Prohibitorum látszólagos eltörlése 1966-ban, a tiltott könyvek listája valójában ma is létezik, csak nem beszélünk róla, ezen a listán a Talmud és a Korán mellett ott van a Biblia református változata is). 

Ez volna az alma. Tetszik gondolni, hogy a körte a sok templom, szobor, oltári szentség (aranyból), zenemű, vers és próza? A művészetek lényegét néhány sorral feljebb már taglaltam. A vallás témát adott a művészetnek, nem tehetséget, a művészetek lényegén semmit nem változtatott, azokat semmi módon nem befolyásolta. A katolikusok (valaha engem is annak kereszteltek) a templomban isten lakhelyét látják, ahol imádkozni kell hozzá. Ha én bemegyek a Szent Péter templomba, nem egy hatalmas, szakállas zsidót látok (vagy tetszik gondolni, hogy a Biblia istene valamikor titokban kikeresztelkedett?), hanem egy zseniális ember épületét, kicsit odébb a Sixtus-ban pedig ugyanennek a zseninek (Michelangelo) a festményeit. 

Ez volna a körte. Akkor most súlyozzunk? Vegyük például Giotto Campaniléjét Firenzében, és számítoljunk le az inkvizíció áldozatai közül mondjuk tízezret? És addig számoljunk, amíg előáll a nullszaldó, senki nem tartozik senkinek, éljen és virágozzék a katolicizmus meg a velejáró istenfélelem? Az emberiség folyamatos butaságban tartása? 

Az expanziós düh, a világ megváltása iránti akarat a kereszténység lényegéből következik, az épületek és egyéb termékek meg nem. De ugyanúgy nem képeznek ellensúlyt, ahogy az autópálya sem jóváírandó tétel a nemzetiszocializmus népirtása melletti oszlopban. 

A kereszténységet a szemforgató kegyetlenség minősíti és nem a Cluny apátság. A kereszténység ideológiájának a lényege, ami a hitet a tudás fölé helyezi, a felelősség nélküli hódolt elfogadást a gondolkodás elé. Ez nem az én „szubjektív véleményem”, tessék olvasgatni katekizmust és egyéb keresztény írásokat. 

Élt egyszer egy Denis Diderot nevű ember, bizonyára róla is hallott. Hadd hívjam fel a figyelmét az ő egyik mondatára (ez különben ugyancsak egyezik az én „szubjektív véleményemmel”): amit sohasem vontak kétségbe, az nincs bebizonyítva. Ez a megállapítás természetesen nem az isten létére vagy nemlétére vonatkozik, ez az emberiség fejlődésének alapfeltétele. 

A kérdés az, elfogadjuk-e a körülöttünk lévő valóságot érzékelhető, megfogható és leírható valóságnak – hozzá a matematikát szorosan, a természettudományokat és a természeti törvényeket tágabban eszközül arra, hogy ezt a valóságot létezőnek és magyarázhatónak tekinthessük. Nem látom kockázatosnak ezt a viszonyt a körülöttünk lévő világhoz. 

Aquinói Szent Tamás a Summa Theologiae-ban írta le: „A hit az akarat uralma alatt álló s az Istentől a kegyelem révén mozgatott értelem aktusa, amellyel az elfogadja az isteni igazságot.” Ha nem volna elég világos, hadd tegyek hozzá egy magyarázó mondatot: hinni azt jelenti, igaznak elfogadni megállapításokat és kijelentéseket kizárólag a közlést közzétevő személyiség tekintélye miatt. Azaz hinni azt jelenti, nincs helye kétségnek, nincs helye kérdésnek. És ki a közlést közzétevő személyiség? Azt tetszik mondani, isten? Én meg azt állítom (és ez megint nem a „szubjektív véleményem”, hanem számtalanszor leírt evidencia), hogy a kereszténység dogmáit, a hatalmi fogásokat kiválóan ismerő papok írták le, a birkának (joggal és alappal) tekintett emberek féken tartására az istennel való fenyegetés által. 

A kettős igazság (veritas duplex) szerint valamely állítás igaz lehet a filozófiában, de ellenkezik a hitbeli tanítással. A Lateráni Zsinat állásfoglalása szerint nem állhat fönn ellentmondás hit és tudás között. Az értelem tévedhet, ami abból adódik, hogy az emberek egy-egy hitigazság kérdésében eltérnek az Egyház értelmezésétől és szándékától. Ami az elvi kérdést illeti, kettős igazság nem állhat elő, hiszen mind a természetes, mind a természetfölötti (kinyilatkoztatott) igazságnak Isten a szerzője, így a kettős igazság lehetetlen. 

Tetszik érteni? Nincs kettős igazság sem. Egyesek hiába próbálták feloldani az Egyház dogmáinak és mondjuk a természettudományos törvényeknek az ellentétét, az Egyház kinyilatkoztatta: csak az isteni igazság létezik. Annak bármilyen igazolása, miszerint ezeknek az „igazságoknak” valamilyen isten volna a szerzője és nem a papok, egyelőre várat magára. 

Az alexandriai könyvtár felgyújtásakor I. Omár kalifa azt monta: „ha a könyvek azt tartalmazzák, mint a Korán, feleslegesek, ha nem, akkor veszélyesek”. A fent említett Index Librorum Prohibitorum lényege szóról szóra ugyanez, csak a Korán helyébe a Bibliát kell beírni. 

Attól, hogy a kereszténység leszokóban van az emberirtásról, a lényege nem változott: a hit „ereje” kizárja a gondolkodás és az ebből fakadó kételkedés szükségességét. Talán pontosabb, ha azt mondom, tiltja ezeket. 

Elsősorban ez a bajom a vallásos hittel – a jelen magyarországi nyomorúsága, a folyamatos megaláztatás és megfélemlítés az önálló gondolkodásra való képtelenségből fakad, a Vezér megmondta (kinyilatkoztatta), így van jól. 

Ön azt nyilatkoztatja ki egy állításomról, hogy az nem igaz, de nem fejti ki, miért. Azt írja: „A Kolozsvári Szalonna és Hir-Telen Beszólunk nem egy vallásfilozófiai szakfolyóirat, ahol ilyen kérdésekről kellene vitáznunk.” Megszereztem a szerkesztők teljes körű felhatalmazását, kifejezetten biztatják, fejtse ki. Ez itt ugyanis nem vallásfilozófiai (jajistenem) disputa, hanem a körülöttünk lévő világ megismeréséről, azaz inkább a megismerés gátjairól való eszmecsere. Ne tartsa vissza magát, fejtse ki alaposan, miért nem igaz, hogy hinni abban lehet, amit az ember nem tud. Csak csöndesen kérem, ezen kifejtések közben tartózkodjék a minősítésemtől, valamint annak kijelentésétől, hogy az nem úgy van, az ugyanis önmagában elég kevés. Befejezésül még egy tekintély, hátha meggyőzőnek találja. 

Werner Heisenberg, az emberiség történetének egyik legnagyobb zsenije adott egy interjút a Scientific Americannek. A végén az újságíró megkérdezte, a határozatlansági reláció meddig mehet el. Mi van, amikor ezeknek az elméleteknek a végére érünk? 

Heisenberg lassan, de gondolkodás nélkül válaszolt: ott kezdődik az isten. 

Bizonyára tetszik tudni különbséget tenni a nagyszakállú, kikeresztelkedett zsidó és Heisenberg istenfogalma között (ami különben – bár nem ide tartozik – az enyém is). Ennek az istenségnek nincs köze semmiféle valláshoz, ez nem igényel közösségi teret, sem szervezetet, ezt az ember nem mutogatja, és nem akarja rákényszeríteni másokra. Ez a széttárt karú hit a tudás végességének beismerése.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább