DÜHÖNGŐ

Dalcsináló Ákos úr! Ez olyan gyönyörű, hogy könnybe lábadt a szemem

H. A. | 2017. November 23, Csütörtök | 16:57

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,384,312 forint, még hiányzik 615,688 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Júliustól októberig közel 5 milliárd forintot égetett el vegytiszta propagandára a kormány, ebből saját nagyszerűségüket közel 900 milliós értékű PR-hirdetésekben tolták a nép orcájába; mivel Magyarország sport-szuperhatalom, a magyar kormány sportlétesítmények építésére készül Ghánában egyelőre nem tudjuk hány milliárdból; 300 millió forintból vesz új laptopokat, nyomtatókat routereket, egereket és 1 (egy) darab külső billentyűzetet a Parlament.

Egyetlen nap három random hírét soroltam fel, amelyekkel összefüggésben kivételesen nem citálom ide az éhenhalási küszöb alatt vegetálók számát, sem az ételosztás megadóztatásának keresztényi igyekezetét, de még a Budapest Hospice Háztól nagyvonalúan elsajnált 10 millió forintot sem. Pláne nem tetézem a balliberális demagógiát a világszínvonalú oktatás és egészségügy berkeiből származó történetekkel.

Valaki teljesen mást fogok idecitálni, amennyiben a Heti Válasznak köszönhetően (via hvg.hu) újra reflektorfénybe került az utóbbi időben méltatlanul elfeledett NER-tartóoszlop, a magyar kultúra egyik legfénylőbb csillaga, Kovács Ákos dalcsináló úr. Akinek köszönhetően immár sokkal könnyebben eligazodunk a női princípiumok kusza világában, és aki mindig eszünkbe juttatja, hogy a hatalom végbeléből kilógva is lehet művészként egy jobb világért lázadozni. Sőt, úgy lehet csak igazán.

Miután természetesen Kovács Ákosnak ugyanúgy szíve joga állást foglalni közéleti kérdésekben, mint Bródy Jánosnak például, nekem is jogom van gondolni valamit azokról a leplezetlenül propaganda ízű gondolatokról, amelyek ennek az értékes embernek minden rezdülését meghatározzák. Az van, hogy Kovács Ákos egy hihetetlenül szerencsés ember. Olyannyira, hogy valószínűleg éppen pont a választások hétvégéjére esik az 50. születésnapját ünneplő koncertje a MüPában. Tehet ő arról, hogy akkor született, amikor? Nem tehet. Minden másról viszont annál inkább.

Azt állítja a Fidesz tiszteletbeli szaporodásügyi/kulturális nagykövete, hogy durva ideológiai támadások érték őt, miután kifejtette magvas véleményét a hagyományos, szerinte ma is rendületlenül követendő nemi szerepekről, és ebből azt a konklúziót vonta le: a vita valójában arról szólt, hogy konzervatív vélemény megjelenhet-e a médiában.

Kövér László szellemi bajtársa fideszes propagandistákat megszégyenítő stílusban vázolja a korszellem sajátosságait (természetesen a családot és a nemzetet megnyomorító haladó ideológiák fikázásával), amely korszellem a magány és a társadalmi atomizáció felé hajtja az embert, akit a nagy hírgyárak előre gyártott narratívái segítenek abban, hogy mindent helyesen értelmezzen (bízom benne, hogy nem értem félre, és a művész úr – aki egyébként nem tartja magát művésznek – a liberális véleményterrorról beszél ezen a ponton).

Ákos úr mesél. A Nemzeti Színházban is futó Arany János-estjéig menekült gyerekével együtt a hanyatló Ausztriából az a magyar nő, aki aztán levélben sírta el bánatát Kovácsnak: az osztrák iskolákban alig van vers- és daltanítás, hazáról, nemzetről szóló művek egyáltalán nem szerepelnek az iskolai tananyagban. A nem művész úr diagnózisa lesújtó:

A nagybetűs Nyugat nagyon mást ért kultúrán, mint mi, és ebben a tekintetben igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat.

És ha eddig az volt az érzése bárkinek, hogy nem a rongyosra taposott politikai propagandát fújja a mester, akkor innen teljesen világossá válik:

– Bár választék nincs, forró lesz a tavasz, az ellenzék már el is könyvelte az újabb buktát: „Akinek ennyire nincs vesztenivalója, az majdnem bármilyen eszközt megengedhet magának, hogy rombolja az esélyes vetélytárs pozícióit”.

– A kormány nem hergeli a népet sem migránsügyben, sem a Soros-plakátokkal, „hiszen ezek valós problémák és egyetlen kormánynak sem érdeke a felfokozott hangulat”.

– Kovács Ákos jobban szereti, ha olyan erő vezeti az országot, „amelyik (…) fontosnak tartja a nemzet fogalmát, képes emelkedetten ünnepelni, nagy tervei vannak, és nem irtózik Isten nevétől. És esetleg nem engedi, hogy Európába illegálisan belépő gazdasági migránsok százezrei trappoljanak át Magyarországon.”

Dalcsináló Ákos úr, ez olyan gyönyörű volt, hogy könnybe lábadt a szemem! Nem, nem a meghatottságtól, hanem. A szememet csípi az a szúrós bűz, ami ezekből a pártközpontban fogantakhoz kísértetiesen hasonló, sablonos szólamokból áradnak.

Szögezzük le még egyszer: Kovács Ákos politikai elemzőnek, akárcsak Varga Miklós politikai elemzőnek joga van szóról szóra azt gondolni, amit a fideszes országvezetés gondol, és saját rajongóit is ugyanezekkel a féligazságokkal kábítani. Ennek okán nekem viszont muszáj szóvá tennem, hogy mennyire gyomorforgatónak találom a Fidesz és a közpénz lojális barátjának semennyire nem eredeti, de legalább veszélyes közéleti szerepvállalását. Vegyük sorra az okosságokat!

Báncsák az elnyomott művészt, a konzervatív véleményt üldözik. Aha. Ön csendben végignézte, hogy szeretett kormánya beszántja, eltiporja, kilóra megveszi, átfideszesíti, közpénzzel kitömi és kormányszócsővé zülleszti a magyar sajtót, majd van pofája azon óbégatni, hogy a konzervatív véleményeknek nincs hely a médiában. Miközben a média – az internetes oldalakat leszámítva – kvázi kompletten a kormány zsebében van. Meddig lehet még ezzel az ócska hazugsággal házalni, hogy önt és a véleményét elnyomják?

Külön hányingerkeltőek azoknak a hanyatló Nyugatra szakadt hazánk fiainak a vinnyogásai – akik mindig találnak maguknak egy Kovács Ákost, akinek a vállán kisírhatják magukat -, akik az életszínvonalukhoz ragaszkodnak, miközben azon keseregnek, hogy a világ civilizáltabb felén nem a nemzetiség határozza meg az ember minőségét. Azt nem kérdezte meg véletlenül a NER-énekes úr a hölgytől, hogyan teljesítenek az osztrák diákok a nemzetközi kompetencia-teszteken? Mert én pontosan tudom, és azt is, hogy a hazafias szellemben nevelt, hittannal kábított magyar gyerekek ezzel szemben hogyan. Hogy szerencsések vagyunk? Minimum nézőpont kérdése.

Továbbá örülök, hogy a politikai elemző és énekes úr forró tavaszt vizionál. Ránk is fér, ha már a forró ősz elmaradt. Annak is örülök, hogy kiforrott és büszkén vállalt pártpreferenciája van neki (magasról lesajnálva mindenki mást, aki nem fideszes), és ezt minden alkalommal bele is tolja az arcunkba. Annak kevésbé örülök, hogy Őcsény, Kömlő és Perbál után (vak művészek megrángatásán is túl) van bőr a képén letagadni a kormányzati hergelést és hangulatkeltést.

Valóban, egyre kevéssé tisztelt Ákos úr? Valós problémák? Tényleg? Mikor jön el az áldott eszmei pillanat, amikor a Fidesz udvari pojácái és lábszagú közhelyekben utazó giccsbajnokai egyszer tényleg valós problémák mellett állnak ki a nemzet, Isten, haza, migránsok szellemi fekete lyukon túl?

Mikor lesz az, hogy a gazdasági migránsok trappolásától irtózó Kovács Ákos felemeli a szavát az ellen, hogy imádott kormánya közel húszezer, nem ritkán ismeretlen hátterű gazdasági migránst szabadított Európára?

Mikor lesz az, amikor Kovács Ákosnak feltűnnek a valós problémák? Mert ennek az országnak a valós problémái nem a hagyományos nemi szerepek, a balliberális véleményterror, a nemzetállami büszkeség és a rongyosra cincált migrációs katasztrófa, hanem a lakosság létbizonytalanságának napos oldalán hasító veretes korrupció és az árokásó, indokolatlan felsőbbrendűségtől bűzlő fajmagyarkodás. Az, hogy a közpénzzel hűtlenül bánó, nemzetieskedő maffiakormány jobban teljesítésének árát egy egész ország fizeti meg. Ez a valós probléma. A migráció szerencsére csak áttételesen valós probléma.

E kisország lakóinak szintén nagy tervei voltak, NER-katona dalcsináló úr! Csak azokat a terveket áthúzták azok, akiket ön jobban szeret kormányon látni, mint nem. Egy egész ország fuldoklik az ökölbe szorult agyú gyűlölettől, csak Kovács Ákoshoz nem jutott még el a híre. Mert Kovács Ákos konzervatív udvari dalnokot nem érinti, hogy hányan éheznek, hogy csak azért nincsenek szegények, mert eltörölték a szegénységi küszöböt, hogy patkányok hullanak alá a kórházi mennyezetből, hogy inkompetens félanalfabétákat termel ki az oktatási rendszer, hogy a nem létező munkanélküliségnek a döglődő társadalmi mobilitásban gyökerező munkaerőhiány fala adja a másikat, hogy papíron dübörög a gazdaság, de valójában már nincs ország a régióban, amelyik nem körözött még le.

Ezek a valós problémák, semennyire nem tisztelt Kovács Ákos! És ezeken nem segít sem az emelkedett ünneplés képessége, sem az, hogy ki hányszor veszi a szájára Isten nevét, az meg végképp nem, hogy az ön bálványai három hónap alatt képesek 5 milliárd forintot ellopni a gyalázatos, uszító propaganda legnagyobb dicsőségére. adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

DÜHÖNGŐ

Dalcsináló Ákos úr! Ez olyan gyönyörű, hogy könnybe lábadt a szemem

Iratkozz fel most!

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY