És igen, vérszemet kapott az elmebaj

Getty Getty

Úgy alakult, hogy a fényességes telihold ma hiába adott át, nyitott meg, dumált és mondott veretes evidenciákat a magyar szellemről és Makovecz Imréről az építészről elnevezett budapesti központ és archívum megnyitóján, Soros György megtelt hócipője kissé elnyomta a dakota pátoszba burkolt nagy szavakat.

Sőt, némiképp csalódást okozott az is nekem, hogy miután az MTI 09:57-kor lehozta – a propagandagyár által egyszerűen csak milliárdos spekulánsnak címkézett – Soros megszólalását a magyar kormány – személyét érintő – bődületes hazugságaival és csúsztatásaival kapcsolatban, 14:49-ig kellett várni arra, hogy megszülessen az első érdemi vernyogás.

És igen, Gulyás Gergely, minden jogászok gyöngye, a Fidesz frakció vezetője, egyben a Fidesz egyik újraválasztott alelnöke vállalta magára, hogy beleáll szügyig az állampárt által napi szorgalommal habosított fekáliába és kimondja a tutit:  Soros György frontális támadást indított Magyarország ellen, amennyiben szerintük – az igazság kizárólagos letéteményesei szerint – a patás ördög

a nemzeti konzultációt támadva vádaskodik, fenyeget és rágalmakat fogalmaz meg.

Bevallom, a frász jött rám, hogy mi lesz, ha Soros füttyentésére valóban kitör a háború, de szerencsére kedves kollégám (köszi, Erzsi!) megnyugtatott: felkészültünk a legrosszabbra (ő legalábbis), van torma és szaloncukor. Hát ez remek, főleg, hogy szívből megvetem a szaloncukrot, a torma viszont legalább finom és egészséges.

De nem ez a lényeg, hanem az, ahogy a Fidesz közpénzzel etetett szócsövei – a központi utasításnak és a végtelenül szánalmas előre kiszámíthatóságnak megfelelően – azonnal nekiálltak világvégét kiáltani. A nap legerősebb hisztériáját határozottan az Origo szállította, miszerint Soros megfenyegette Magyarországot, és össze-vissza hazudozik. A semmivel nem indokolhatóan hosszúra nyúlt gánymunka egyik legviccesebb mondata (bár fasznak van kedve röhögni):

Mint a rajtacsípett bűnözők döntő többsége, ő is áratlannak vallja magát és tagad mindent, még azt is, amit ő maga írt, mondott, cselekedett korábban.

Örülök ennek a váratlan, új fejleménynek. Hogy miután a kormány kamu biztonságpolitikai szakértőinek egyike a menekülteket segítő hazaáruló civilek spontán likvidálását is elképzelhetőnek tartotta (szevasz, Földi!), az Origo szorgalmas-szervilis Kovácsandrása már rajtacsípett bűnözőnek titulálja Sorost. Igaz, mióta a parlament fideszes többsége az igazságszolgáltatás helyére lépett és ítélet hozott el nem ítélt emberek feje fölött, ez nem is annyira mellbevágó.

És akkor még nem ejtettünk egyetlen szót sem Szilusról, aki a parlamentben akart szívszélhűdést kapni attól, hogy igenis van Soros-terv, amire elégséges bizonyíték az, hogy a névadója szerint nincs, ámazonban az LMP-s Hadházy Ákos és Szél Bernadett beleköptek az ismerős fröcsögés levesébe. Szilus háta mögé álltak és egy-egy A4-es papírt tartottak fel, amelyre akkor ott, helyben, előre nem egyeztetett módon firkálták fel, hogy a beszélő hazudik!!! 

Sajnos ezen a ponton a Fidesz nevében toporzékoló Hidvéghi kommunikátor sem maradhatott csendben, megküldte az MTI-t egy közleménnyel, miszerint

… szégyen, amit Soros emberei már a magyar parlamentben is művelnek: nyíltan Soros György és nem a magyar emberek oldalára állnak.

Najó, a teljes kép kedvéért tegyük ide ezt is, az egybites válságtanács ezt eszelte ki központilag:

 

Miközben a Soros közleményéről szóló cikk alatti kommenteket olvasgattam, arra gondoltam, milyen idegesítő már, hogy a kedves olvasó azt írja:

Ebben az országban kit érdekelnek még a tények? 

Hát be kell látnom, így félig beesteledve, hogy ez a rezignált költői kérdés egyáltalán nem megalapozatlan. Ha azt hitte valaki, hogy na végre, megszólalt a plakátokon megénekelt, hosszú hónapok óta reggeltől estig köpködött, leokádott, minden képzelt betegségünkért egyszemélyben felelőssé tett ember, és ez jó, mert végre sarokba szorul az elmebaj, hát nem jött össze.

Nem hogy sarokba nem szorult, hanem vérszemet kapott, hiszen a dühöngő maffiaállam vezérei számára valóban nincs másik lehetőség. Az elkövetkezendő öt hónapban kulcskérdés lesz a Fidesz az udvartartásának jövőjét illetően, hogy ezt az elmebajt napirenden tudja tartani, vagy sem. Még akkor is, ha a prosztó kreativitás, az újabb és újabb ellenségek megtalálása eddig sem okozott gondok nekik.

Soros Financial Times-nak adott interjúja és a Soros-terv cáfolata ilyen értelemben csak olaj az álhíreken alapuló, elszabadult indulatok, valamint a propaganda által generált gyűlölködés tűzére. Elég megnézni a fideszes médiabirodalom álhíroldalain kommentek formájában tomboló hisztériát, és az ember szíve szerint nekimenne a Dunának. Épeszű ember számára ez a színvonal, ez a bárgyú vagdalkozás már akkor is mérgező, ha úgy gondolja, eléggé immunis ahhoz, hogy megvédje magát az arcába fröccsenő szartól.

Félek, hogy ez a megszólalás már kissé megkésett, és több kárt okoz, mint amennyit használ. A féligazságokkal és nettó hazugságokkal hiszterizált közhangulat már túlságosan elfajult ahhoz, hogy Soros a tisztánlátást segíthetné, ellenkezőleg. Nem remélt muníciót szolgáltatott a módszerekben eddig sem válogató, a valósággal szemben egy hermetikusan elszigetelt párhuzamos univerzumból álkormányzó, hatalomba kövült, azt elengedni nem hajlandó állampárt számára. És ez azért van így, mert csontvázakkal van teli az a kibaszott narancssárga szekrény, az álharcokkal valóban súlyos és sötét viharfelhőket kell elhajtani a rettegő, megvezetett polgárok pofájából.

Úgyhogy én naiv, halovány reményeket fűzök ahhoz például, hogy nehéz hete lesz Lázár Jánosnak és az egész miniszterelnökségnek csúfolt kócerájnak, miután az Európai Bizottság auditorai ezen a héten 34, uniós forrásból támogatott projektet, illetve közbeszerzést ellenőriznek a 2015-2017 közötti termésből. A listán négyszer is előfordul a Lázár János vezette miniszterelnökség neve. Egyébként is van messziről bűzlő ügy dögivel: a brutális módon dráguló építkezésektől Csetényi Rogánszomszéd Csaba milliárdos megbízásain keresztül az udvari tanácsadó cégek által szakított elképesztő összegekig.

Igen, a Soros-terv agyba-főbe nyomatása mögött olyan rendszerszintű geciségek sora húzódik, hogy a pofánk leszakadna, ha pontosan tisztában lennénk valamennyivel. És van veszítenivaló bőven: még az is megeshet, hogy felfüggesztik a 2014-2020 közötti finanszírozási időszak támogatásainak a folyósítását. Tekintettel arra, hogy az összesen mintegy 9000 milliárd forintnyi szubvencióból eddig alig 400 milliárd forintot utalt át a Bizottság, lebukás esetén nagy lesz a szopás.

Nem kétlem, hogy azt is majd valahogyan Soros nyakába varrják, de legalábbis megpróbálják. Nem vagyok optimista, de mivel van szaloncukor és torma, most kicsit bízom abban, hogy ennyire nem lehet mégse kretén ez az ország. Mármint annyira, hogy a láthatatlan patás ördög virtuális gyűlölete saját tyúkszaros életének kulcskérdéseiről még hosszú ideig képes legyen elterelni a figyelmét.

adomany-1