Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Soros Györgynek most lett tele a hócipője

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az imént jelent meg az MTI-n egy rövid hír. Népünk és nemzetünk elveszejtője, Orbán Viktor legádázabb ellensége, Európa szétbarmolója végre – nem az MTI szerint végre, hanem szerintem – úgy látta, hogy magától nem nyugszik meg a beteg, ezért válaszolt. Vagy – érzésem szerint ez a helyzet – megkezdte a válaszadást. Mindenesetre érdemes eltennünk ezt a pontokba szedett választ, mert később még fontos lehet.

A milliárdos a Financial Times című brit lapban hétfő reggel megjelent telefoninterjúban elmondta, eddig tartózkodott attól, hogy nyilvánosan kommentálja Orbán Viktor kormányfő támadásait, ám most úgy érzi, meg kell szólalnia, mert félti az általa támogatott civil szervezetek biztonságát.
„Tragédia Magyarországnak, hogy kormánya gyűlöletkeltéssel és a lakosság félrevezetésével törekszik megtartani hatalmát” – mondta.
Soros György honlapján közlemény is megjelent a nemzeti konzultációs kérdőív cáfolataként, melyben azt írják: a kérdőív csúsztatásokat és hazugságokat tartalmaz, és a magyar kormány képviselői szintén tévesen állítják, hogy Soros György irányítja az Európai Unió döntéshozatali folyamatát. Valójában a migrációs válság kezelésére vonatkozó döntéseket az EU tagállamai, intézményei hozzák, ezeknek részese a magyar kormány is – olvasható a közleményben. (MTI)

Az október 9-i magyarországi nemzeti konzultációs kérdőív cáfolata

November 20, 2017

2017. október 9-én a magyar kormány nemzeti konzultációs kérdőívet küldött mind a nyolcmillió választásra jogosult magyar szavazónak, arra kérve őket, hogy mondjanak véleményt az úgynevezett „Soros tervről”. A nemzeti konzultációs kérdőív állításai csúsztatásokat és nyilvánvaló hazugságokat tartalmaznak, amelyek célja, hogy szándékosan félrevezessék a magyarokat Soros György bevándorlókra és menekültekre vonatkozó álláspontjáról. A magyar kormány képviselői szintén tévesen állítják, hogy Soros György irányítja az Európai Unió döntéshozatali folyamatát. Valójában a migrációs válság kezelésére vonatkozó döntéseket az EU tagállamai, intézményei hozzák, ezeknek részese a magyar kormány is.

Miközben Magyarország egészségügyi és oktatási rendszere aggasztó állapotban van és a korrupció mindent áthat, a jelenlegi kormány külső ellenséget kreál, hogy ezekről a problémákról elvonja állampolgárai figyelmét. A kormány Soros Györgyöt választotta ki erre a célra, és nagyszabású Soros-ellenes médiaháborút indított, amelynek költsége több tízmillió euróra rúg az adófizetők pénzéből, felszítja az iszlámellenes hangulatot és olyan antiszemita szófordulatokat használ, amelyek az 1930-as éveket idézik. A nemzeti konzultáció azon propagandakampány része, amely 2015 májusában kezdődött és magában foglalta az „Állítsuk meg Brüsszelt” konzultációt 2017 tavaszán, valamint a 2016-os, a bevándorlók és menekültek ellen irányuló népszavazást.

Soros György az 1980-as években kezdte meg jótékonysági tevékenységét Magyarországon, és 1984-ben alapítványt hozott létre. Azóta a magyaroknak juttatott segítsége nagyjából 350 millió eurót tesz ki, és ezt az összeget ösztöndíjakra, egészségügyi szolgáltatásokra és humanitárius erőfeszítésekre fordította: többek között 1 millió eurót juttatott a 2010-ben bekövetkezett vörösiszap katasztrófát követő újjáépítésre. Jelenleg a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek oktatásához, a hajléktalanság problémájának kezeléséhez és a vidéki Magyarország közlekedésének fejlesztéséhez járul hozzá.

Aggódó polgárként Soros György rendszeresen közöl kommentárokat világszerte, amelyekben több témában is kifejti véleményét és megoldásokat szorgalmaz, ideértve a migrációs válságot is. Ezek mindenki számára elérhetőek a következő honlapon: www.GeorgeSoros.com.

A Nemzeti Konzultáció 1. állítása:

Soros György arra akarja rávenni Brüsszelt, hogy évente legalább 1 millió bevándorlót telepítsen az Európai Unió területére, így Magyarországra is.

HAMIS

Egy 2015-ös kommentárban Soros György azt mondta, hogy a Szíriában folyó háború miatt az Európai Uniónak „az előrelátható időszakban legalább egy millió menekültet kellene befogadnia évente. És hogy ez megoldható legyen, a terhet igazságosan kell elosztani” (“Rebuilding the Asylum System,” Project Syndicate, 2015. szeptember). Egy évvel később, miután a körülmények megváltoztak, azt javasolta, hogy az Európai Unió vállaljon kötelezettséget arra, hogy „csupán 300 000 menekültet fogadjon be évente” (“Saving Refugees to Save Europe,” Project Syndicate, 2016. szeptember 12).

A Nemzeti Konzultáció 2. állítása:

Soros György a brüsszeli vezetőkkel együtt azt is el akarja érni, hogy az EU tagállamai, így Magyarország is, bontsák le a határvédelmi kerítéseket, és nyissák meg a határokat a bevándorlók előtt.

HAMIS

Soros György világosan hangot adott annak a meggyőződésének, hogy „az Európai Uniónak vissza kell szereznie az ellenőrzést határai felett.” Soros György úgy gondolja, hogy „az Európai Uniónak közös mechanizmust kell létrehoznia annak érdekében, hogy megvédje határait, elbírálja a menedékjogot kérelmezők beadványait és elhelyezze a menekülteket.” (“Saving Refugees to Save Europe,” Project Syndicate, 2016. szeptember 12).

A Nemzeti Konzultáció 3. állítása:

A Soros terv része, hogy a nyugat-európai országokban összegyűlt bevándorlókat Brüsszel kötelezően ossza szét, különös tekintettek a kelet európai országokra. Ebben Magyarországnak is részt kellene vennie.

HAMIS

A menekültválságot tárgyaló legutóbbi kommentárjában Soros György azt javasolta, hogy „a menekültek elhelyezése épüljön önkéntes alapokra.” Kiemelte, hogy „az EU nem kötelezheti tagálalmait, hogy befogadjon olyan menekülteket, akiket nem akar, vagy hogy a menekültek olyan helyre menjenek, ahol nem szívesen fogadják őket.” (“Saving Refugees to Save Europe,” Project Syndicate, 2016. szeptember 12).

A Nemzeti Konzultáció 4. állítása:

A Soros-terv alapján Brüsszelnek arra kellene köteleznie minden tagállamot, így Magyarországot is, hogy minden bevándorlónak fizessen 9 millió forint (28 000 euró) állami segélyt.

HAMIS

Soros György nem mondta azt, hogy Magyarországot arra kellene kötelezni, hogy 9 millió forint állami segélyt fizessen minden bevándorlónak. Azt mondta, hogy „a megfelelő finanszírozás kritikus. Az Európai Uniónak €15 000 összeget kellene juttatnia minden menekültnek az első két év mindegyikében a lakhatási, egészségügyi és oktatási költségek fedezetére, és hogy a menekültek befogadását vonzóbbá tegye a tagállamok számára.” (“Rebuilding the Asylum System,” Project Syndicate, 2015. szeptember 26.). Ez egyértelműen olyan juttatás lenne, amelyet az Európai Unió ad Magyarország számára. Tavaly Soros György bejelentette, hogy 430 millió euróval kíván hozzájárulni személyes vagyonából ennek a finanszírozásához „olyan befektetések céljára, amelyek kifejezetten a bevándorlók, menekültek és a befogadó közösségek szükségleteit fedeznék.” (“Why I’m Investing $500 Million in Migrants,” The Wall Street Journal, 2016. szeptember 20.).

A Nemzeti Konzultáció 5. állítása:

Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért.

HAMIS

Soros György soha nem tett ilyen kijelentést. Ez hazugság.

A Nemzeti Konzultáció 6. állítása:

A Soros-terv célja, hogy az európai országok nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon annak érdekében, hogy az illegális bevándorlók integrációja hamarabb megtörténjen.

HAMIS

Soros György soha nem tett ilyen kijelentést. Ez hazugság.

A Nemzeti Konzultáció 7. állítása:

A Soros-terv része, hogy politikai támadást indítsanak a bevándorlást ellenző országok ellen, és kemény büntetésekkel sújtsák őket.

HAMIS

Soros György soha nem tett ilyen kijelentést. Ez hazugság.

Forrás: georgesoros.com

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.