Az egyház lehajtott fejjel, ájtatosan kussol

Orbán Viktor és Bogárdi Szabó István püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke  csacsorászik Balog és Semjén kenetteljes pillantásainak társaságában, miután aláírták a kormány és a Magyarországi Református Egyház (MRE) közötti viszony alapelveiről, az együttműködést meghatározó feladatokról szóló megállapodást az Országházban. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd) Orbán Viktor és Bogárdi Szabó István püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke csacsorászik Balog és Semjén kenetteljes pillantásainak társaságában, miután aláírták a kormány és a Magyarországi Református Egyház (MRE) közötti viszony alapelveiről, az együttműködést meghatározó feladatokról szóló megállapodást az Országházban. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Akkor nézegessünk fotókat, kedves olvasóim, virtuális barátaim és ellenségeim kis nemzetünk nagy ügyeinek napi élveboncolásában!

ref1

ref4

ref5

Amint az a fenti, a Magyar Távirati Iroda által közreadott fotográfiákon látható (nem, ez nem látható, azért mondom), Orbán Viktor és sleppje ma reggel is korán kelt. Mégpedig azért, hogy az országnak házában fontos dokumentumokat írjanak alá. Vagy legalább egyet. A Magyar Református Egyházzal való együttműködésről szóló megállapodást. Valójában az 1998-ban kötött hasonló megállapodást újították meg.

Időszerű volt, nem igaz? Nem 2011-ben, nem 2015-ben, hanem 2017-ben, a mindent eldöntő országgyűlési választások előtt néhány hónappal. Leszögezhetjük az utókor számára a nyilvánvalót: a Térdre, csuhások! szindrómából kigyógyult Orbán Viktor és nemzeti kormánya számára a kereszténység és a baráti egyházak szoknyája mögé bújás, a baráti egyházak tenyérből etetése tehát stratégiai fontossággal bír egy újabb mandátum megszerzéséhez. Értjük.

Ugyanakkor eszembe jutott nekem a református püspök urat és az arcára írt felhőtlen elégedettséget elnézve (de jó, végre leszállok egy kicsit az Erdő Péterek által fémjelzett katolikusokról), hogy 2015 júliusában hallottam utoljára az ő hangját. Pontosan akkor, amikor a menekültkérdés tetőfokára hágott Magyarországon is.

A püspök úr akkor úgy nyilatkozott, évente száz menekültet integrál a magyar társadalomba a Magyarországi Református Egyház Menekültmissziója. Nem tegnap óta, évek óta.

A püspök úr akkor teljes joggal büszkélkedett azzal, hogy a 2006 óta működő misszió (rohadtgyurcsány!) küldetése, hogy magyar nyelvet és kultúrát tanítanak, élelmet és lakhatást biztosítanak, a gyermekeket eljuttatják a közoktatásba, jogi segítséget adnak a menekült státussal rendelkező migránsoknak, és ők ezt sikerrel abszolválják.

A püspök úr akkor világossá tette, nem látványos munka ez, de rendkívül hatékony: többnyire nyolcvan-kilencven, olykor százszázalékos ezeknek az embereknek az integrációja a magyar társadalomba.

A püspök úr akkor fontosnak tartotta kiemelni: ezekből az emberekből nem lesz bűnöző, a misszió munkája pedig jelzi, hogy Magyarország nem idegengyűlölő.

A püspök úr 2015 júliusában azt nyilatkozta: a legfontosabb, hogy nem lehet, nem szabad ebből a problémából napi politikai tőkét kovácsolni. 2015-ben hetvenezer ember érkezett Magyarországra, és aki azzal foglalkozik, hogy ebből a helyzetből hogyan tud a következő közvélemény-kutatáson vagy választáson százalékpontot nyerni, az nem érti, hogy „átszakadt a gát”.

És miután 2015 júliusa óta Bogárdi Szabó István püspök úr és az ő református egyháza végignézte, hogyan csinált politikai kérdést és hogyan kovácsolt napi politikai tőkét az az ember, akivel cinkosan összekacsintott néhány MTI-fotó kedvéért;

miután csendben végignézte, hogy az elmúlt két évben mennyi nyomorult gátat átszakított a választáson százalékpontot nyerni akaró elvetemült nemzeti-keresztény oldal;

miután egy szót nem szólt miközben a kék gyűlöletplakátok, a napi kormányzati uszítás, a háború elől menekülő emberek elleni tudatos hergelés a mindennapok részévé vált;

miután nem emelte fel a hangját, amikor az ország miniszterelnöke az erőszakot legitim eszköznek nevezte, és semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy magyar emberek eme jogosnak vélt fellépés mentén esnek egymás torkának és tesznek kárt egymás tulajdonában,

ma, 2017. október 4-én reggel 8 és 9 óra között látható elégedettséggel írta alá Orbán Viktorral azt a bizonyos együttműködési megállapodást. Hadd tegyem hozzá, bár semmi jelentősége nincs természetesen, hogy ugyanez az ember még 2012-ben, püspöki kinevezése előtt egy évvel, de a dicsőséges fülkeforradalom után kettővel úgy vélekedett:

A politika a gondviselés világába tartozik, arra való, hogy Isten teremtett rendjének fenntartása érdekében feltartóztassa a rosszat, előrébb vigye a jót. Ahol pártok, politikusok vagy mozgalmak üdvözítést ígérnek, ott „keresztyén embernek nincs keresnivalója”.

Az elmúlt lassan nyolc, de különösen bő két évben a magyar társadalomban olyan gátak szakadtak át, olyan tömény gyűlölet került a felszínre, amire soha korábban nem volt példa. Az egyház – tisztelet néhány ritka kivételnek – lehajtott fejjel, ájtatosan kussol. A katolikus egyház példáját követve, a református egyház sem képes lemondani arról a státuszáról, hogy a közpénztámogatásokra való tekintettel totális függőségi viszonyt ápoljon az állammal.

Azok az egyházi vezetők – közöttük Bogárdi Szabó István püspök úr -, akik korábban a keresztényi lét és a politika összefonódásának káros hatásairól elmélkedtek, akik politikától függetlenül végezték a napi keresztényi feladataikat, ma hallgatnak és csoportképeken vigyorognak. Egyetlen szavuk nincs a menekültek, szegények megbélyegzése, a korrupció, a gennyes kormányzati propaganda ellen.

A Beer Miklósok, Fabiny Tamások kivételével az egyház képviselői a megalkuvás üzletét kötötték meg a Fidesz-maffiával. Már nem fontos, hogy a rosszat fel kell tartóztani, és a jót előrébb vinni. Már nem fontos, hogy Magyarország ne egy füstölgő puskaporos hordó legyen, hanem a józan, segítőkész, valóban keresztény emberek országa. Nem. És ebben a református egyház is politikai kalandorok feltétel nélküli kiszolgálója lett.

És nem csak az a keserves, hogy miként Erdő Péternek, úgy Bogárdi Szabó Istvánnak sem lehet megbocsátani, hogy partnerséget vállal az elnyomással, a kizsákmányolással, a lelki nyomorba döntéssel. Hanem hogy ez a kormány a társadalmi normalitás utolsó foszlányait is felzabálja, emberi létezésünk alapjait kérdőjelezi meg. Vagyis visszafordíthatatlanul lealjasít. Az, hogy ebben pontosan a küldetésétől teljesen elfordult egyház van a legnagyobb segítségére, külön tragédia. adomany-1