Akkor sem, ha a Semjén Zsolt-féle vicckeresztények hatszor születnek újjá

2014 decemberében csokira ragasztott üzenettel kérték a dohányipari dolgozók, hogy a képviselők ne szavazzák meg a trafiktörvény módosításait, amelyek következtében sok család nehéz helyzetbe kerül. A kormány első embere és szervilis helyettese kétpofára zabálták az édességet. Rögtön miután az előbbinek sikerült eltávolítania a zavaró csomagolást. (Fotó: Varju  László via alfahir.hu) 2014 decemberében csokira ragasztott üzenettel kérték a dohányipari dolgozók, hogy a képviselők ne szavazzák meg a trafiktörvény módosításait, amelyek következtében sok család nehéz helyzetbe kerül. A kormány első embere és szervilis helyettese kétpofára zabálták az édességet. Rögtön miután az előbbinek sikerült eltávolítania a zavaró csomagolást. (Fotó: Varju László via alfahir.hu)

– … az anyagi korrupció a lelki korrupcióval kezdődik. A torzulás a lélekben indul el. (…) amikor torz az istenképünk, torz a hitünk is. És a hívő azt gondolja, hogy az Istennel lehet üzletelni, meg lehet vesztegetni. A teológiai korrupcióból nagyon könnyű átcsúszni a valóságosba, ahol az asztal alatti pénzek forgalma, a megvesztegetés dominál, nepotizmust látunk, a tisztségek pénzért, szolgálatokért való kiárusítását, a saját gyerekek, rokonság pozícióba helyezését. Ezért ha a hit helyreáll (…), és az ember Istennel való kapcsolata a helyére kerül, abból szervesen következik, hogy a gazdasági, politikai életben is a hitem folyományaként tisztességes eszközökkel élem a mindennapjaimat.

– Teljes morális megújulás kell. Az egyes embereket és a társadalmat illetően is.

– Jó lenne őszintén beszélnünk róla, mi lett az egyházzal az ötszáz évvel ezelőtti lutheri normákhoz képest, jó lenne megvitatni, hogyan veszítettünk a lutherizmusból, a kálvinizmusból és általában az igényességből. Elkényelmesedtünk. Próbálunk a hatalomhoz jobban hasonulni. Nemcsak a protestáns egyházak problémája ez, hanem az egész kereszténységé. (…) az egyháznak sosem a győztesek, a hatalom oldalán a helye, hanem a dicsőség teológiájával szemben a „kereszt teológiájának” kell érvényesülnie. Szerintem a mai egyházaknak is jobban kellene kötődniük a kereszthez, és kevesebb dicsőséget keresniük.

– Nem kell egy egyházi megnyilatkozásnak politikai mezőben megjelennie. (…) Az egyház egyszerűen más mezőben van. Ha valaki keresztényként politizál, az egyéni életében kell megfelelnie ezeknek a normáknak.

– Ami igazán furcsa, hogy az egyházban sem értik (…), hogy nem a nyakló nélküli bevándorlást akarjuk. (…) az egyes emberen segíteni kell. Koordinációval persze, ujjlenyomattal, regisztrációval, de az nagyon szomorú, hogy ezt követően azokat sem tudjuk fogadni, akik bizonyíthatóan éhínség, terror, nyomor, klímaváltozás elől jönnek. (…) Aki bajban van, azt fogadnunk kell, legyen az keresztény vagy nem keresztény. 

– Nekünk keresztényként nem olyan igazgatási-technikai kérdésekre kell megfelelnünk, mint hogy például a kerítés vagy a sűrűbb zöldhatár-járőrözés-e a hatékonyabb megoldás, hanem arra, hogy a gyűlölet vagy az irgalmasság hangja válik-e normává.

– Lelkészként, püspökként nincs itt feladatunk? Nem szorulhatunk rá olyan eszközökre, mint a félelemmel vagy az ellenségképpel való riogatás. 

Ennél rövidebben nem tudtam megragadni annak az – eme puskaporos jelenben számomra igazi felüdülést jelentő, kötelező olvasmánynak is tekinthető – interjúnak a lényegét, amelyet Fabiny Tamás evangélikus lelkésszel, teológussal, püspökkel készített a Magyar Nemzet. Pár nappal a Manninger Jenő által gerjesztett, virtuális lincshangulat hevében, hergelő posztja eltüntetése után (amellyel kapcsolatban a megélhetési fideszesnek még két nappal később is volt közlendője) külön fontos, megszívlelendő, széles körben terjesztendő üzenetekről van szó. Merthogy közben Manninger:

 

A gyáva, semmirekkellőkből álló ócska propagandagépezettel szemben fontos lenne, ha az egyház visszatalálna ahhoz a kereszténységhez, amelynek hiányát naponta felhánytorgatja másoknak. Nem Fabiny Tamás egyházi ember mondanivalóját szeretném értelmezni, nem szorul értemezésre, minden szava magától értetődő, emberi, korrekt és megáll a lábán.

Nem csak abban az egy kérdésben, amiből a Manninger-félék naponta merítenek az egybites, érzéketlen pártállami kommunikációjukhoz. Hanem minden kérdésben. Mert bár tudjuk (Kant óta legalább), hogy a jog és az erkölcs egyáltalán nem kötelezően együttjáró kategóriák, a moralitás lehet teológiai kategória, amennyiben megfelelő emberek kezében van a vallási-egyházi-lelkipásztori küldetés.

Nem, ez nem Bayer, Manninger és a Fidesz-KDNP álkereszténysége. Ez az ember annak bizonyítéka, hogy az esetek zömében meghasonlottnak tekinthető egyház berkeiben megbújnak valóban keresztény lelkészek. Akkor is, ha a regnáló hatalom mindent megtesz annak érdekében, hogy ez ne így legyen.

Ott, ahol a politika szándékosan, stratégiailag szítja a gyűlöletet, ahol emberek (egyelőre szerencsére csak virtuálisan) két perc alatt képesek meglincselni egymást, és ahol a hergelő, hazudozó, saját alkalmatlanságukról és korruptságukról a figyelmet elterelni akaró, nyomaikat folyamatosan eltüntetni próbáló, tetteikért felelősséget a legritkább esetben vállalni nem hajlandó percemberek döngetik a mellüket a kereszténységükkel, ott vallási felekezetre való tekintet nélkül nagyon sok Fabiny Tamásra lenne szükség ahhoz, hogy ebből a rémálomból felébredjünk.

Pillanatnyilag súlyosan vesztésre állunk. Ama kérdés, hogy a gyűlölet, vagy az irgalmasság hangja válik normává, pillanatnyilag eldőltnek tekinthető. Ki kell mondani, újra és újra ki kell mondani, hogy akik ma a kereszténységükre hivatkozva uszítanak, nem keresztények. Soha nem is voltak azok, és kétlem, hogy valaha azzá lehetnének. A kereszténység az én olvasatomban végső soron az emberség szinonímája. Az emberség pedig akkor sem lesz a liberális hazaárulás és az elmebetegség szinonímája, ha Semjén Zsolt bakelitkeresztény hatszor születik újjá.

A kereszténységgel nem döngetjük a mellünket, hanem aszerint élünk. És ha az én hangom nem is hiteles ebben a kérdésben, akkor annak az egyházi embernek (és a hozzá hasonlóknak), aki szerint a keresztény állásfoglalásoknak semmi keresnivalójuk a politikai mezőben, feltétlenül érdemes odafigyelni a szavaira. Ha a kereszténység politikai szlogen lehet, akkor megszűnik azzá lenni, ami. Attól, hogy valakik egy bizonyos felekezet tagjai, nem lesznek automatikusan keresztényekké, erkölcsös, értékes emberekké. Akik romlott politikai termékeiket a kereszténységgel címkézik fel, olcsó, számító, cinikus senkik.

Az isteni gondviselés, a keresztény hit alapja a rászorultság, nem a személyi igazolvány és a lakcímkártya, nem a bőrszín és nem a vallás. Akik itt vannak, azokon segítünk, miután megállapítottuk róluk, hogy valóban rászorulnak a segítségünkre. Ez jelentené az irgalmasságot, a könyörületet, és nem az, hogy televinnyogjuk a pórnép agyát naponta nyolcvanszor azzal, hogy az oltalomra szorulók, a legálisan Magyarországon tartózkodók is azért vannak itt, hogy a vérünkből igyanak. Aki nincs itt, annak a hazájában kell segíteni, hogy életben maradjon. E kettő nem zárja ki egymást akkor sem, ha a Fidesz két mandátuma alatt szétlopta az országot és semmi nem maradt a tarsolyában, mint a lánctalpas uszítás, hazudozás, lebegtetés, riogatás.

Nem olyan bonyolult ez. Aki gyűlöletet szít, az nem véd, hanem pusztít. A lelkileg-anyagilag korrupt politikai osztály nem keresztény, hanem erkölcsi söpredék. A pártállam jegyeit magán hordozó melldöngető kereszténység napról-napra hiteltelenebbé teszi az egyházakat, amelyeknek zöme a hatalom bűvöletében kerül egyre távolabb küldetésétől. Pedig az egyháznak sosem a hatalom oldalán a helye. Remélem, akiket érint, megszívlelik, ahelyett, hogy Fabiny Tamást elkezdenék sorosbérencezni.

adomany-1