Van az az emlékezetes kultúrtörténeti pillanat, amikor Kósa Lajos – holnaptól nagyon hivatalosan is miniszter, akkor még debreceni polgármester – a hozzá intézett kérdés hatására lefagyva, néhány másodperces, látványosan megerőltető gondolkodás után sebesen eliszkolt a kamera idegesítő kereszttüzéből, majd visszaoldalogva megkérdezte: vajon nem lehetne valami olyan kérdést feltenni őostobaságának, amire pozitívan lehet válaszolni?
Kétségtelen, hogy Erdő Péter esztergom-budapesti érsek Kósát idéző alakítása – aki egy budapesti konferencián Áder Jánost főhorgászt jobbról előzve lépett fel természetvédőként, és arról papolt, hogy az ember nem önkényura, hanem gondozója a világnak – a fasorban nincs a tuszikhutukkupakok szakértőjének tökéletes megfutamodásához képest.
Annyiban mégis, hogy a katolikus egyházfőt – aki tehát újabban lelkesen aggódik a természetért (nem emlékszem, hogy akár egyszer is szót emelt volna a Fidesz fakivágásokról elhíresült romboló nemzeti hobbija ellen) – a Hír TV az őcsényi eset kapcsán kérdezte arról, nem tartja-e szükségesnek az egyházi figyelemfelhívást a menekültek ügyében is. A katolikus egyházfő nem válaszolt, ellenben Kósa-féle eleganciával elcsámpázott a kamera elől, közben pedig ezt motyogta maga elé:
Ezt nem tudom.
Erdő Péter főkereszténynek nincs mondanivalója, vagy véleménye nincs. Vagy lehet, hogy nagyon is van véleménye neki, de azt nem a Hír TV riporterével, azaz a Hír TV-ből tájékozódó magyarokkal szeretné megosztani. Következésképpen ezt nem tudjuk másként értelmezni, mint hogy a katolikus egyház leszarja. Az agressziót, a gyűlölködést, a feneketlen tájékozatlanságra épülő előítéletesség pusztító erejét.
Nekem pedig ezt a szánalmas kis produkciót látva elkerülhetetlenül eszembe jutott, hogy a katolikus egyház nem oly régen viszont nagyon is markáns véleményt fogalmazott meg egy olyan kérdésben, ami szerintem pontosan annyira fontos, mint az, hogy keresztény magyar emberek a keresztényi szeretet jegyében hogyan esnek egymás torkának. Verbálisan, avagy szó szerint, a tettlegességig fajulva.
Más szavakkal: ha a katolikus egyház Veres András győri megyéspüspök hangján keresztül, akár egy augusztus 20-ai szentbeszédben is fontosnak tartja hangosan kimondani, hogy a lombikprogram minden formája bűn, hogy azok az emberek, akiknek nem adatott meg, hogy természetes úton gyermekük szülessen, bűnösek, amennyiben rászánják magukat erre a programra, akkor Erdő Péter ne sétáljon már ki a kamerák elől, és ne intézze el a magyar társadalom szövetét éppen felzabáló primitív gyűlöletet azzal, hogy nincs véleménye róla.
Akkor se tegye ezt, ha Orbán Viktor egyházfő és egyszemélyes országvezetés, jó és igaz magyarság, kereszténység letéteményese és vonatkoztatási pontja két nappal azelőtt lesüllyedt a magma alá, amikor nem hogy nem határolódott el az önbíráskodástól, ellenkezőleg: helyénvalónak és legitim érdekvédelmi eszköznek minősítette.
Nem először történik, de nem megúszható, hogy erről beszéljünk. Arról tudniillik, hogy a politikum és az egyház összefonódásának milyen nyilvánvalóan káros hatásai vannak a mindennapokban, hogy a lehányt szekularizáció milyen erkölcsi zsákutcába szorítja azt az egyházat, amelynek az aktuális politikai hatalom kritikátlan kiszolgálásán túl elemi szerepe lenne az elesettek támogatása. És nem a menekültekre gondolok kizárólag, hanem általában a segítségre, oltalomra, gondoskodásra szorulókra. Akik között lehet ugyan válogatni bőrszín, vallás és nemzetiség alapján, de ezzel a hitet, a vallást, az állítólagos keresztényi szeretetet okádja le az egyház.
Az, hogy a szarosnyelvű publicista van annyira aljas, hogy elintézettnek tekinti a kérdést azzal, hogy Őcsény az őcsényieké, az egy dolog. Hogy szerinte a szabadsággal egyenértékű az, hogy egy település, egy ország az ott lakók tulajdona, hogy következésképpen Magyarország a magyaroké (azaz Románia a románoké, Szlovákia a szlovákoké) és nem érzi cikinek és szánalmasnak az egészet, az egy dolog.
De amikor Erdő Péter bíboros a Szent István-bazilikában – megfutamodása előtt egy nappal – arról filozofál, hogy mi, magyar keresztények nagy szeretettel várunk és üdvözlünk közösségeinkben minden közel-keleti üldözött keresztényt, majd egy nappal később magasról nincs mondanivalója arról, hogy őshonos magyar keresztény esik neki a másik őshonos magyar kereszténynek a legmagasabb hőfokon izzó kormányzati gyűlöletpropaganda szólamait harsogva, akkor a fene megevett itt mindent.
Ahol az egyházi vezető, aki más körülmények között fontosnak érzi közéleti kérdésekben állást foglalni, ítélkezni, beleszólni, de nem emeli fel a hangját az országot maga alá gyűrő agresszióval szemben csak azért, mert nem mehet szembe a főnökével, aki viszont egyenesen helyesli a felmerülő problémák ilyetén elintézési módját, ott a kereszténységre hivatkozni nem csak hogy nem erény, hanem egyenesen szégyen.
Ha ez a keresztény Európa, amit Magyarországon az államilag kitartott baráti egyházak (tisztelet a kivételes emberségnek) a politikával karöltve képviselnek, akkor inkább ne legyen keresztény ez a kontinens. És itt nem arról van szó, hogy a lakosság zöme rasszista és utálja az idegeneket, hanem arról, hogy a mesterségesen gerjesztett hisztéria már régesrégen magyart a magyar ellen fordított.
Erdő Péter nem a vallását, nem az istenét és végképp nem a híveit szolgálja, hanem a politikát. Nem az emberséget, hanem az erőszakot. Nem az egyetlen erkölcsileg hiteles egyházi álláspontot képviseli, hanem az ostoba gyűlöletet. Amiről most éppen nincs véleménye és mondanivalója. Akkor is ezt tette, amikor arra hivatkozott: a menekülteken segíteni azért nem áll módjában, mert az bűncselekmény lenne.
Tudom, hogy nincs itt semmi látnivaló, de mégis. Ahol a politika az agressziót nem elítéli, hanem támogatja, ahol az egyház az erőszakot nem határozottan elítéli, hanem elsunnyog a helyszínről, ott a deviancia átvette a normalitás helyét. Ott az erőszak erőszakot fog szülni, ott cinkostársak vannak a bűnözésben és a társadalom erkölcsi-szellemi-lelki nyomorba döntésében. Ott Erdő Péternek sem jár majd az isteni feloldozás.
Frissítés: Beer Miklósnak viszont határozottan igen.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.