Bőven itt lenne az ideje az egyház megreformálásának

Fotó: PublicDomainPictures Fotó: PublicDomainPictures

Nem vallásos emberként többnyire óvakodom attól, hogy megnyilvánuljak vallási témákban. Sőt, most sem fogok ilyesmit tenni, miután egyáltalán nem gondolom azt, hogy a gyermekvállalás egyházi hatáskör lenne.

Igen, Veres András győri megyéspüspök kijelentéséről fogom elmondani a véleményemet. Mert szerinte a lombikbébiprogram minden formája bűn. És ő ezt fennen hirdeti. Elmondta az augusztus 20-ai szentbeszédében és interjút adott a Magyar Nemzetnek.

Miközben tisztelem – amennyiben van mit tisztelni – bárki, bármilyen hitét, én máshogyan, máshonnan szemlélem a katolikus egyház egyre erőteljesebb beleszólását olyan dolgokba, amely dolgokban nem érzem kompetensnek sem a győri megyéspüspököt, sem más egyházi személyt.

Nem vallásos emberként álságosnak érzem, hogy valaki felhatalmazva érzi magát olyan kérdésekben megnyilvánulni, amely kérdésekben semmiféle érintettsége nincsen. Egy katolikus pap éppen arra tesz esküt, hogy nem viszi tovább az életet. Ha egy pap az egyház elvárásai szerint él, akkor nem lehet gyakorlati tapasztalata sem a párkapcsolatok, sem a családi élet, sem a gyermekvállalás területén. Hiszen ő éppen azt választotta, hogy az élet folyamatossága nála megszakad.

Azok a családok, akik nem ezt választották, hanem gyermeket akarnak, tovább akarják adni azt, amit a szüleiktől kaptak, nem akarják megszakítani a természetes láncolatot, minden tiszteletet megérdemelnek. Még az egyház részéről is.

Szülőként állítom, hogy az életem a gyermekeim megszületésével lett teljes. És anyaként állítom, hogy amennyiben nem adatott volna meg számomra a természetes fogantatás lehetősége, bármit megtettem volna azért, hogy gyermeket szülhessek. Így vannak ezzel azok az emberek is, akik a lombikbébi programra szánják el magukat, mert nincs más lehetőségük arra, hogy gyermekük szülessen. Ezek az emberek vallásosak és nem vallásosak, nem számít. Csak az számít, hogy vállalják azt a rengeteg tortúrát, csalódást, fájdalmat, költséget, amivel egy ilyen kezelés jár.

Azt gondolom, az az emberpár, amelyik ennyi mindenre hajlandó azért, hogy új élet foganjon, sokkal közelebb áll Istenhez – bárkit, vagy bármilyen erőt is nevezünk így – mint egy olyan ember, aki a meddőséget választotta, a terméketlen élet mellett döntött azért, mert valamikor régen valaki úgy látta: a katolikus  egyház vagyona úgy őrizhető meg és tartható egyben, ha a papok nem nősülhetnek, így nincsenek örököseik sem.

Az élet védelmére hivatkozva elítélni, megbélyegezni a lombikbébi programban részt vevő párokat, az élet tiszteletére hivatkozva azt mondani, hogy helytelen, elfogadhatatlan ezt az utat választani, súlyosan torz álláspont. Az élet szentsége – nem vallásos létemre is szentségnek tartom az életet, bár ennek a szentségnek nincs köze semmiféle egyházhoz – az anyaméhben kezdődik. Mégpedig azért, mert az élet onnan ered, nem pedig egy laboratórium mikroszkópja alatt jön létre. Ami ott jön létre, az csak egy lehetőség. Egy esély azok számára, akik – bár ezt a kifejezést Veres András és persze minden pap nagy ívben kerüli – szexuális együttléttel nem tudnak megfoganni.

A petesejt önmagában nem élet, csak annak lehetősége. A sperma nem élet, csak annak lehetősége. A megfogant petesejt az anyaméhen kívül nem élet, hanem annak lehetősége. Élet akkor lesz, amikor menedéket lel az anya testében. Egy lombikbébi programban megfogant és megszületett gyermek éppen olyan, éppen annyira érték és éppen annyi lehetőséget hordoz, mint egy természetes úton fogant gyermek.

Ezt kétségbe vonni, elítélni, bűnként meghatározni az élettől, de azt gondolom, hogy Istentől is idegen, torz gondolat. Akkor is, ha egy megrögzött ateista, de akkor főleg, ha egy egyházi vezető mondja. Bőven itt lenne az ideje az egyház megreformálásának, mert – szemben a lombikbébi-programmal – súlyosan életidegen és egyre  kevesebb köze van bármihez, ami emberi.adomany-1