Vendégírás: Unokáink Magyarországa

villany

Írtam a minap egy cikket „Az utolsó oltsa le a villanyt!” címmel. Meglepően sokan, közel 300-an osztották, osztottátok meg a Facebookon. De ami ennél sokkal meglepőbb volt számomra, hogy szinte egyetlen gyűlölködő, hazaárulózós kommentár sem érkezett. Viszont annál több megértő hozzászólást kaptam, jobbára olyanoktól, akik hozzám hasonlóan szintén elhagyták már Magyarországot.

Úgy zártam az írásomat:

Soha nem mondom, hogy „soha”, de bennem 58 évesen már semmi kalandvágy nincs. Köszönöm, jól érzem itt (Németországban) magamat. A fiatalabbak talán még visszamehetnének… Talán még boldogulhatnának Magyarországon is… De mindehhez GYÖKERES VÁLTOZÁSOKRA lenne szükség!!!

Írásom kapcsán sokakban merült fel a kérdés, hogy ugyan vajon mit lehetne tenni a tömeges kivándorlás ellen? Hogyan lehetne ezt megállítani?
Hogy lehetne visszacsalogatni mindazokat, akik – hozzám hasonlóan – úgy gondolják, hogy eszük ágában sincs visszatérni?

Nos, szerintem elsősorban A MAGYAR EMBEREKNEK A GONDOLKODÁSMÓDJUKON KELLENE VÁLTOZTNIUK! Mégpedig GYÖKERESEN!

Amikor még vállalkozásom volt Magyarországon, sőt azt is megengedhettem magamnak, hogy egy coach-ot alkalmazzak, tőle hallottam először az ELMEBAJ KÉPLETRŐLami kb. úgy szól, hogy:

„Ugyanazt tenni újra, és újra, s közben más eredményre számítani…”

Hogy jön ez ide? Hát csak úgy, hogy az úgynevezett rendszerváltás óta egyebet sem teszünk, mint hol az MSZP-re, hol pedig a Fideszre szavazunk (most, hogy sokan csalódtak a Fideszben, éppen az MSZP van soron). Bár mindkét társaság többszörösen is bizonyította már az alkalmatlanságát, sajnos a legtöbben mégsem vagyunk képesek túllépni az „elmebaj képleten” még ma sem.

Volt korábban – úgy kb. 10, vagy annál is több évvel ezelőtt – Juszt Lászlónak egy műsora valamelyik tévécsatornán „Magánbeszélgetések” címmel (sajnos nem sikerült megtalálnom a neten), ahol interjút készített többek között Róna Péter közgazdásszal. Róna úr mondta azt sok egyéb mellett, hogy például a lengyeleknél – akikre nálunk sokkal inkább jellemző az elvándorlás – azokat, akik visszatérnek Lengyelországba, széles körű figyelem és tisztelet övezi.

Ezzel szemben mi van nálunk, Magyarországon? Az alapvető baj az, hogy szinte minden magyar ember okosabbnak tartja magát a másiknál. Döntő többségük képtelen bármilyen párbeszédre, vitára; képtelen elfogadni mások álláspontját; az pedig fel sem merül bennük, hogy esetleg tévedhetnek.

Mindenki görcsösen ragaszkodik ahhoz, amit egyszer kimondott. Sőt, mindenki két kézzel, foggal-körömmel kapaszkodik abba a státuszába, amit ezáltal – így, vagy úgy – elért. Jó példa erre, ahogy annak idején pl. kiváltak néhányan az LMP-ből, de a parlamenti mandátumukról nem voltak hajlandóak lemondani (azóta is egy „nem mérhető” párt színeiben bohóckodnak).

De említhetném például (most aktuális) Bienerth Gusztávot, a MÚSZ elnökét és sokan másokat is. Vagy itt van pl. ez: Lemigránsozzák” és ellehetetlenítik azon keveseket is, akik visszatérnek Magyarországra. Ahhoz, hogy ez a „jelenség” megváltozzon, úgy vélem, hogy sajnos akár két emberöltőre is szükség lehet.

Hogy miért gondolom ezt? Itt van példának okáért a Momentum Mozgalom. A tagjainak zöme intelligens, tanult, VILÁGOT LÁTOTT ember. Akik hozzánk – a külföldre kivándorolt, más kultúrát, társadalmat megismerő, elfogadó, boldoguló, mi több ott magunkat jól érző emberekhez hasonlóan – nemzetközi tapasztalatokkal rendelkeznek.

Amíg mi emigránsok csak (?) a „saját bőrünkön tapasztaljuk”, hogy mennyivel jobb Nyugat-Európában az élet, úgy ŐK azzal is tisztában vannak, hogy mitől jobb az. Hogy mit kell tenni ahhoz, hogy Magyarország is felzárkózhasson, hogy az otthon maradtak is megérezhessék, megtapasztalhassák mindazt, amit mi már tudunk, megtapasztaltunk.

Ezeknek a fiataloknak megvannak a kapcsolataik – híres európai egyetemi tanárok, professzorok, politikusok –, akik szíves-örömest a volt diákjaik segítségére sietnének azért, hogy hazánk is egy élhetőbb, fejlődő és gazdag ország legyen.
Ezek a fiatalok legtöbbje bárhol Európában, vagy a világ más részén is megállná a helyét, ehelyett Magyarországot szeretnék jobbá tenni. Ugyanúgy, ahogyan (talán?) mi is visszajönnénk és partnerek lennénk ebben, ha…

Csak hát ahhoz, hogy mindez bekövetkezhessen, az otthon maradottaknak túl kellene lépniük az irigységen, az ármánykodáson. Amikor majd legyőzik a buta egójukat, a félelmeiket, beidegződéseiket. Amikor majd képesek lesznek arra, hogy elhiggyék: mind a Momentum Mozgalom tagjai, mind mi, emigráns magyarok, nem az „észt akarnánk osztani” odahaza; nem nézzük le, nem tartjuk hülyéknek, vagy gyávának mindazokat, akik „maradtak”… Éppen ellenkezőleg!

Ha ki tudna alakulni egy egészséges PÁRBESZÉD, ha a többség képes lenne túllépni az úgynevezett „elmebajon”, nos akkor majd… Sajnos azonban mi – magyarok – egy „büszke nép” vagyunk! Hogy pontosan miért is, mire is, azt már kevesebben tudják/tudnák megfogalmazni; az indoklás nagyjából kimerül abban, hogy „azért, mert CSAK!!!”

Pesszimista lennék, amikor azt állítom, hogy majd talán az unokáink…???

1. Ennek igazolására kattints a Momentum Mozgalom oldalára és olvasgasd a kommenteket (az alábbiak nem szó szerinti idézetek):

  • Semmit nem tettek még le az asztalra. Ne okoskodjanak, tanuljanak még…!
  • Az SzDSz fattyjai.
  • Beképzelt okostojások.

2. A Momentum Mozgalom támogatottsága mindössze 1-5% között áll.
A magyaroknak sajnos ahhoz, hogy feladják azt a q…va nagy egójukat, okostojás mivoltukat, először le kell süllyedniük a fekália legmélyére. És majd akkor, amikor már az orrukig benne lesznek a sz@rban… na, majd akkor talán képesek lesznek felfogni azt, hogy miről is hadoválok.

Szerintem legalább még két emberöltő. Én ennyit saccolok. De drukkolok, hogy ne legyen igazam!

Emmerich Emmerich

adomany-1