Rövid válasz egy másik anya gyermekétől

pdp

Amikor kicsit meghalsz

Talán Te is ismered azt, amiről most beszélni fogok. Lehet, hogy hasonló gondolatok forognak a lelkedben. Az is lehet, hogy nem. De érteni fogod.”

Amikor elmentem, örültem, s mégsem igazán. Saját életet élni! Végre! Egyedül! Senki nem szólhat bele!

De azért hiány tátong most, sok év után a lelkemben. Ugyanúgy, mikor hazamegyek. Már nem tudom úgy kimondani ezt, hogy saját magam meg ne vezessem. Melyik haza éppen, ahol most, vagy a jövőben lakom, vagy ahonnan származom. Már több évet éltem különválva, mint együtt Veled, Veletek.

Könnyes szemmel biztosítalak mindig búcsúzáskor, hogy minden rendben lesz, de közben már a soron következő problémára gondolok. Albérletet kell fizetni a héten. Megint emelték. Szerződésújítás a telefonos céggel, a bankba is be kell menni, ó, az önállóság záloga. S beérni időre a melóba, nem elaludni megint, mert már 3 vekker sem elég az ébresztéshez. És ha mégis felkelt valaki, akkor valami nagy baj történt, S.O.S. helyzet van.

A szabadságot másként gondoltam el valaha. Most már naptári napokra bontva, ideológia nélkül. Egy szám csupán.

De van mégis olyan horgony, mi visszahúz, haza-haza. Beteg van a családban. Nem érdekel, hogy hullafáradt vagyok, hogy elkések majd a munkahelyről utána, megyek. Mondd akár csak egyszer, hogy csak teher lennék, nem segítség, s akkor nem zavarok tovább, telefonon is csak napi egyszer, hogy tudjam, mi a helyzet. De ha kellek, csak szólj! Jövök az első lehetséges járattal. A táska elő van készítve.

Mesélnék Neked szép dolgokat. A múltat is lehetne, amit a stroke miatt már nem őrzöl tovább, csak én, egyedül, de inkább csak a szépet, s jót hagyom meg. Ami nem bánt, csak épít. Szóval inkább csendben ülök tovább, néha pár szót hallatok, de mosolygok Rád, s megölellek.

Szememből olvasol úgyis, mint ahogy a Tiédből magam is. De azért mégis!

Minden rendben lesz, hidd el!

H.B.adomany-1