Amikor kicsit meghalsz

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

Talán Te is ismered azt, amiről most beszélni fogok. Lehet, hogy hasonló gondolatok forognak a lelkedben. Az is lehet, hogy nem. De érteni fogod.

Amikor elmennek a gyerekeid. Amikor kicsit meghalsz. Amikor meg kell tanulnod, mennyit kell két emberre vásárolni.

Az üresség sokáig ott marad utánuk. Ha mozdul a kilincs, felkapod a fejed: talán megjött.

De nem jött meg. Száz, vagy ezer kilométerre van tőled.

Lassan megszokod. Belakod az új életedet. Megtanulsz két emberre vásárolni. Tudod, hogy elég hetente egyszer bekapcsolni a mosógépet. Tudod, hogy ahová leteszel valamit, azt ott fogod találni.

Természetessé válik az, hogy interneten beszélsz velük. Már fel sem tűnik. Nem fáj. Nem annyira. Nem mindig.

Persze vannak napok, amikor görcsbe rándul a szíved. Olyan rossz érzésed van, magad sem tudod az okát. Csak nem érte baj valamelyiket? Alig várod, hogy feljelentkezzenek az internetre, hogy beszélhess velük. Hogy lásd: minden rendben. Lassan megnyugszol, már csak néha vannak rémálmaid. Mert félted őket. Mindig.

Aztán mondják sorra: jövünk haza! Szinte egyszerre a három fiú, három barátnővel.

Lesz frissen sült házi kenyér? Csirkepörkölt galuskával? Kovászos uborka? Rétes?

Lesz minden, hogyne lenne. Minden, amit csak szeretnek. Minden, amit ők maguk is meg tudnak főzni, de az nem olyan.

Izgatottan készülődsz. Hamarosan átölelheted őket. Persze igyekszel majd úgy tenni, mintha semmi különös nem lenne abban, hogy megjöttek.

Nem mondod el, hogy végig aggódtál, ameddig a levegőben volt a gépük. Persze, a repülés biztonságos. De mégis…

Itt lesznek és újra zajos lesz a ház. Kizabálják a hűtőt, soha nem lesz üres a fürdő, elfogy a szappan, pedig az előbb tettél ki egyet a tartóba. Nincs vécépapír, semmi nem ott van, ahová leraktad. De nem baj.

Zaj van, nevetés és mindenki mondja a magáét. Minden nyelven. Nemzetközi diliház. Annyira jó így.

Reménykedsz, hogy még szép idő lesz. Talán ki lehet ülni a kertbe grillezni. Ülni a pléddel a válladon, kezedben egy pohár borral és beszélgetni a lassan kihülő kormos hús mellett. Mert a grillezésben nem az étel a fontos, hanem a hangulat. A lassan kihunyó parázs, a fanyar füst illata. A gyerekeid hangja.

Még nincsenek itt, még két hét, ameddig az első érkezik. De már készülsz, tervezgetsz. Annyira jó lesz együtt!

Készülsz és közben néha beléd hasít valami. Mint egy beágyazódott tüske, ami felsajog olykor. Mert tudod, hogy elmennek újra. Az a két hét elrepül és felszállnak a repülőgépek. Már most készülsz a fájdalomra. Mert fájni fog újra.

Úgy kell majd megszoknod a hiányukat, ahogy annyiszor megszoktad már. Lassan, ahogy az élet hozta. Amikor óvodások lettek, egy kicsit elvették tőled őket. Aztán iskolások. Gimnazisták. Még érzed a frissen fürdetett baba-illatukat, amikor másik városba költöznek, mert ott van az egyetem. Akkor már ritkábban jönnek. Az már kicsit nagyobb halál. Végül elmennek, mert így kell lennie. Ez a természetes. Élik a maguk életét.

Örülsz, hogy sikerült, hogy megtalálták a helyüket. Akkor is, ha az a hely messze van attól, ahol Te vagy.

Próbálsz nem gondolni arra, hogy miért egy másik országban kellett otthonra lelniük? Legalább sikerült. Biztonságban vannak. Van jelenük és van jövőjük.

Jönnek és elmennek. A repülőre nem tudnak sok csomagot vinni, de belőled egy darabot elvisznek. Akkor is, ha talán nem is tudják.

De! Tudják, hogyne tudnák. Mindent tudnak. Jó emberek, te nevelted őket ilyenné.

Fájni fog, de megszokod majd újra a hiányukat.

Nekem talán könnyebb így, hogy elmondhatom. Az internet annyi mindent elbír. Örömet, fájdalmat.

De most örömre készülődsz.

A fájdalom várhat.adomany-1