Mert a gazemberek orbitális gazemberségek ügyében általában gazemberek oldalára állnak

Fotó forrása: MTI Fotó forrása: MTI

Ahogy az lenni szokott, amikor szembefordulnak a vezetők, szembefordul egy nagy politikai elit a saját népével, ott mindig szükség van inkvizítorokra, akik a nép hangját kifejezőkkel szemben eljárásokat indítanak. Korábban is volt, az elmúlt négy évben is volt egy fő inkvizítora az Európai Uniónak, Reding asszonynak nevezték. Megbukott a főinkvizítor asszony, most újat találtak, most Timmermansnak hívják a főinkvizítort. Az biztos, hogy nem okoz nekünk örömöt, hogy a főinkvizítor úr energiái nem futják egyszerre két országra, és helyettünk most Lengyelországot szemelte ki magának, de az igazság ez, hogy ebben a pillanatban az inkvizíció fő célpontja a nemzeti kormányzás meggyengítendő, lerombolandó, megtörendő példája ma Lengyelország. Szeretném világossá tenni, hogy Magyarország természetesen a saját nemzeti érdekeit követi. (…) világossá kell tennünk, hogy soha nem vezethet sikerre a Lengyelországgal szembeni inkvizíciós hadjárat, mert Magyarország az Európai Unió minden jogi lehetőségét ki fogja használni arra, hogy szolidáris legyen a lengyelekkel.

Más, nagy horderejű, ám nagyon is számszerűsíthető zagyva hazugságai mellett ez a hatalmas csúsztatás is távozott – a sajátjai körében önelégülten, felszabadultan, nyomokban röfögve hahotázó – Orbán Viktor fogai kerítésén a tusványosi igehirdetés keretében. Mivel a köldöknéző kliséket meglehetősen elhalványította, hogy önjelölt testőrei és rajongói tettlegességig fajuló elszántsággal estek neki egy fütyüléssel tiltakozó erdélyi származású fiatal lánynak, a mai nap lengyelországi történései aktualitást kölcsönöznek a méltatlanul elsikadt litániának.

Az történt ma délelőtt, hogy a lengyelek Káder Jánosa, Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök – aki pályafutása során tulajdonképpen most először ment szembe a Kaczynski-féle kormánypárttal – megvétózta a Legfelső Bíróságról és az Országos Bírósági Tanácsról hozott törvényt (vagyis az igazságügyi reformcsomagot alkotó három törvényből kettőt). Mint tudjuk, e jogszabályok célja az igazságszolgáltatás függetlenségének megsemmisítése.

Miután az Európai Unió testületei, majd a V4-ek két tagja (a mindig megfontolt csehek és a józan szlovákok – by Orbán) is világosan elítélte a lengyel igazságügyi rendszer tervezett átalakítását, miután a lengyelek tömegtüntetéseken tiltakoztak az igazságszolgáltatás kormányzati eltiprása ellen, és miután Orbán Viktor megint a fallosz rossz oldalán sertepertélve hazudozott és inkvizítorokat vizionált, a Jog és Igazságosság nevű kormánypártot eddig szinte mindenben kiszolgáló lengyel államfő szembeszállt a megbízóival. Úgy, ahogy Káder János például még egyszer sem, pedig oka bőven lett volna rá.

Duda például nehezményezte, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló törvény előterjesztői nem konzultáltak vele a jogszabály-tervezetről. Ráadásul azt is szóvá merte tenni, hogy a lengyel alkotmányosságtól fényévekre esik az, hogy „a főügyész beavatkozhatna a legfelsőbb bíróság munkájába”. És ha ez nem volna elég, a sorok között ugyan és félszájjal, de azt is mondta: Kaczynski és Szydlo pártjának törekvései az átkozott kommunista rezsimhez hasonlatosak.

Még mielőtt hanyatt dobnánk magunkat Duda bátorságától, azért azt tegyük hozzá: a harmadik törvény ellen – amely előírja, hogy az igazságügyi miniszter szabadon válthatja le és nevezheti ki a bíróságok elnökeit a bírói kar megkérdezése nélkül – nem emelt vétót. Márpedig ez is van annyira súlyos, mint az Országos Bírósági Tanács megbízatásának idő előtti megszűntetése, vagy a Legfelsőbb Bíróság feloszlatása, ami ellen meg de. Ezeken túlmenően lássuk be, hogy amit a zöldborsónak öltözött nagyon kisember Tusványoson előadott Lengyelország ügyében, semmi mást nem bizonyít, mint azt, hogy hasonszőrű gazemberek orbitális gazemberségek ügyében általában egymás oldalára állnak.

Orbán, aki pont úgy szarja le a lengyeleket is, mint mindenki mást is, aki a lengyel-magyar barátság nevében hátbaszúrta már azokat, akiket most éppen mindenáron védelmezni akar, annak a lengyel kormánynak az eszelős döntéseivel akarja legitimálni saját teljhatalmát, amelyik valódi inkvizítorként megy szembe az utcára vonult lengyelek akaratával, és amelyik úgy szállja meg a független igazságszolgáltatást, ahogy a második Orbán-kormány azt már Magyarországon 2013-ban levezényelte.

A helyzet úgy áll – Orbán Viktor vízióival ellentétben -, hogy Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski hónaljszagú barátsága nem azonos a V4-ek egy nyelven beszélésével. Nincs mire büszkének lenni, apafej! Még akkor sem, ha Duda elnök pávatánca bizony akkor is pávatánc, ha Káder János még így sem fog soha a nyomába érni. A helyzet úgy áll, hogy az a politikai vezetés, amely komolyan gondolja és gyakorlatba is ülteti azt a szabályozást, hogy a mindenkori igazságügyi miniszter szabadon válthatja le és nevezheti ki a bíróságok elnökeit a bírói kar megkérdezése nélkül (márpedig a lengyel kormány erre gyúr és ezt nem vétózta meg Duda), az közönséges gazemberek gyülekezete, akik mások szoknyája mögé bújva kiáltanak inkvizítort, akik nemzeti kormányzásnak csúfolják a korrupciót és a hatalmi ágak szétválasztásának legyilkolását.

Lengyelország kormánya, akárcsak Magyarország kormánya azt hazudja: a nemzeti kormányzás meggyengítendő, lerombolandó, megtörendő példái ők, valódi áldozatok az elvetemült brüsszeliták tengerében. Ehhez képest szó nincs hadjáratról, háborúról, inkvizícióról. A parttalan hazudozáson, cselezgetésen, sunnyogáson, és a büdöstalpú kelet-európai hatalmi játszmákon kívül semmi másról nincs szó.

Fel nem tudom fogni agyilag, hogy azok a romániai magyar politikai vezetők, akik rendre – olykor teljesen jogosan – fel szoktak háborodni a román igazságszolgáltatás politikai vasökölként való működtetése fölött, hogyan csápolhattak az Orbán iránti feltétlen szerelemtől homályos tekintettel a fenti ótvar, sikamlós hazugságok hallatán. Milyen európai védelmet remélnek ezek a politikusok az általuk képviselt közösségek jogainak tekintetében, amikor példaképük az alternatív agymenésekben és nemzeti hazugságokban éppen egy olyan ország mellett tett hitet, amelyik az igazságszolgáltatási függetlenség totális felszámolásán és politikai igába hajtásán ügyködik.

Aki megélhetésileg sportot űz az Európai Unió mindenáron lejáratásából, az európai szövetség hitelének aláásásából, a kétségtelenül reformokra szoruló intézmény szétveréséből úgy, hogy mindezt nemzeti érdeknek hazudja, az pontosan olyan gazember, mint az, aki kussolva beveszi, hogy az igazságszolgáltatás – pártállami időket idéző – politikai megszállása bármely nemzeti kormányzás számára prioritást jelenthet. Nem, Európában nem számít annak.

Lengyelország ide vagy oda, kurvára el kéne dönteni, hogy a muszlimverő Orbán Dugovics Titusz Viktor dörgedelmes hazugságai, vagy Európa. Más lehetőség nincs. adomany-1