Hány emberi élet az, amit már nem lehet kimagyarázni, kegyetlen szóviccekkel bagatellizálni?

Fotó: Myriams-Fotos Fotó: Myriams-Fotos

Nem álhír 1: Itthon van a családi ezüst. A rohadt fazekak, kanalak, tányérok a helyükre kerültek, hazahoztuk. Megcselekedtük, amit a haza követelt. Kötelességünket teljesítettük. Visszaszereztük. Milliárdokba került, nem is a miénk, de kellett. Dobpergés, trombitaszó.

Nem álhír 2: 2017 júliusában a CT hiányában nyitott mellkassal egyik kórházból a másikba szállított 13 éves kislány meghalt. Az irgalom, meg a bizalom meg a keresztény ügyek nemzeti kormányába vetett vakhit nem volt képes kipótolni a pénzhiányt és a rendszer hiányosságait, amelyek az egészségügyi és a szociális ellátórendszert marcangolják. Balog Zoltán már biztosan gyártja a legújabb szóviccet, amellyel le lehet vedleni egy újabb tragédia bekövetkezésének felelősségét.

Igen, demagóg vagyok és ott rohadjon meg az összes barom, ahol van

Nem álhír 3: 2007 áprilisában Lázár János, fideszes hódmezővásárhelyi polgármester, jelenlegi mindenesminiszter az ügyészséghez fordult egy 67 éves mindszenti férfi halála miatt. A mindszenti férfit súlyos rosszulléttel szállította a mentőszolgálat a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházba. A beteg szakszerű ellátása után az orvos továbbirányította a 25 kilométerre fekvő szentesi kórházba. A súlyos állapotban lévő betegnek a mentőkocsiban megállt a szíve. Újraélesztették, ám az életét nem sikerült megmenteni.

Biztos vagyok benne, hogy a mai kormányinfón Lázár János valami egészen hasonló bejelentést tesz, és a gyermek ki sem hűlt holtteste fölött állítja pellengérre teljes joggal minden idők legembertelenebb népirtó kormányát. A következetesség és korrektség jegyében. Mert ezt az országot öntudatos állampolgárok lakják, nem három agysejttel vígan túlélő, csatakiáltásokkal manipulálható droidok, akiket rettegésben lehet tartani és kamukincsek hamis fényével zsibbasztani.

Ezért ennek az ügynek is nyilván meglesz a felelőse, mert a saját magáért és gyerekeiért felelős állampolgár képes kikényszeríteni, hogy a sokadik értelmetlen haláleset után egyszer ebben az életben valaki vállalja a felelősséget, valaki mondjon le, valaki a szabadságával fizessen. Mert az nem lehet, hogy tizenéves gyerekeket nyitott mellkassal hurcolásszanak innen oda csak azért, mert a Gyuri bá vigyorgására fontosabb volt elkúrni 13 milliárdot, mint 20 darab CT-t megvásárolni. (Irónia vége.)

Isten tudja hány ezer éves ütött-kopott ezüst tányérokkal verjük a mellünket, és púderezzük frusztrált nemzeti öntudatunkat; olyan hamis csillogású kincsekkel, amelyekhez nagyjából semmi közünk, miközben emberi életek lesznek semmivé. Nem kétezer éve, nem hatszáz év múlva, hanem most. Ebben a tyúkszaros jelenben, ebben a soha vissza nem térő életünkben.

Mert az emberek döntöttek: az országot meg kell védeni, mi? Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét, mi? És jön a két sérült agytekervényű, bomlott lelkű hívő és visítja, hogy semmi összefüggés nincs a haláleset és az egészségügy állapota között, úgyhogy lehet oszlásnak indulni, ti haza ellenségei! Bemásolja a propagandaszöveget a kormány oldaláról, felöklendezi az előre megrágott takarmányt, az elmúlt nyolc évet szapulja, és habzik a szája rendületlenül. Miközben elemi jogaitól fosztják meg, a méltóságát döngölik földbe, az élethez való jogán taposnak gumicsizmával, ő változatlanul ökölbe szorult aggyal óbégatja, hogy bezzeg ezelőtt tíz évvel mi volt. Nincsenek létfontosságú eszközök olyan kórházakban, ahol a legbonyolultabb műtéteket végzik. Csak Soros nevetése van mindenhol. Meg a lánctalpas népbutítás.

Nem, nem állítja senki – még az esetről beszámoló, fájdalomtól megrendült, mégis méltóságteljesen beszélő nagymama sem állította -, hogy egyértelműen megállapítható lenne: unokája halálának oka a CT-vizsgálatra szállítás. De senki ne mondja, hogy 2017-ben, sok-sok évvel az elmúlt nyolc év után rendben van, le kell nyelni, szó nélkül lehet hagyni, hogy nyitott mellkassal, külön orvoscsoporttal a nyomukban (eszméletlenül ésszerűtlen erőforrás-pazarlás), embereket oda-vissza cipelnek egyik kórházból a másikba és közben azt mantrázzák: örülni kell, hogy a másik kórházban legalább van CT, mert eddig ott sem volt. Senki ne áltassa magát: ez nem fényévente fordul elő, ez a napi gyakorlat. Hogy egyébként is válságos állapotban levő, kiszolgáltatott betegek élete kizárólag az orvosok-ápolók emberségén, tehetségén, meg a jószerencsén múlik. Mert az elengedhetetlen, korszerű kórházi felszerelést a leggyakrabban nem pótolja a bizalom, az irgalom és a bálványimádat.

Nem háború ez, de mégis: olyan alattomos embertelen háború, amilyenhez fogható soha nem volt abban az egyébként jogosan megvetett elmúlt nyolc évben. A rezsim láncos kutyái és véresszájú szócsövei demagógiát kiáltanak, balliberálisoznak miközben honfitársaik tízezerszámra dőlnek ki a sorból.

Vajon ők hogy tudnak tükörbe nézni?

Vajon ők hogyan számolnak el a lelkiismeretükkel, ha eljön az idő?

Hány életet ér meg ezeknek az embertelenségnek naponta szobrot állító közönséges bűnözőknek a nyáj hergelése, az uszítás, a pusztításról való figyelemelterelés?

Mennyi az, ami már elég, ami már nekik is sok?

Hány 13 éves gyereket kell még nyitott mellkassal hurcolászni a magyar egészségügy pöcegödrében, hogy ne maradjon egyetlen olyan ideológiailag elvarázsolt honpolgár se, aki a számtalan haláleset és tragédia dacára mégis megmagyarázza magának, hogy minden rendben van?

Hány emberi élet az, amit már nem lehet kimagyarázni, kegyetlen szóviccekkel bagatellizálni?

Hány emberi tragédia kell még ahhoz, hogy elég legyen az értelmetlen, hazug konzultációkból, a gyűlöletpalkátokból, stadionokból, térkövekből, titkosított gazemberségekből, kamuolimpiákból, ötször ellopott stratégiai programokból, a Mészáros Lőrincekből és Orbán Viktorokból?

Mikor lesz az, hogy már nincs kifogás, nincs másra mutogatás, nincs elsunnyogás, nincs visszapofázás, függöny mögé bújás, személyeskedés, sorosozás, uszítás, mert a magyar társadalom megértette: átverik, eltiporják, hülyének nézik, kihasználják?

Mikor van az, hogy ilyen esetek után, az arrogáns, minősíthetetlen, vércinikus előzmények után nem újabb adag hazudozást és vádaskodást kap az arcába a hülye alattvaló, hanem a közvetlenül felelős politikai vezetés lemond?

Akkor van, amikor a kognitív disszonanciába és az apátiába süllyedt nemzettest kinyitja a száját, megmozdul, és rácsap az asztalra, akkor is, ha nem az ő gyerekéről van szó kivételesen. Azért, hogy soha ne is lehessen szó az ő gyerekéről. Azért, hogy ártatlan, megmenthető gyerekek, felnőttek, fiatalok és idősek ne halhassanak meg egy enyveskezű bűnbanda országlása miatt. Mert soha nem lehet tudni, hogy ki lesz a következő. Hogy lesz-e CT, MR? Hogy lesz-e mentőautó (ha vizes vébé van éppen, akkor nem biztos) és azt jó helyre küldik tök véletlenül vagy sem, hogy lesz-e orvos, fertőtlenítőszer, vagy steril inkejciós tű? adomany-1