Miközben rohad az ország, a középosztály brutálisan lemaradt a felső tízezertől, miközben szép hazánk tíz legelmaradottabb régiójának nyomorfalvaiban akadnak olyan családok, amelyek gyakorta a dögkútból szerzik be az ebédre, vacsorára valót (és az a sanda gyanúm, nem költői túlzás ez), miközben a kivándorlás miatt 200 ezres nettó kezdőfizetéssel és lasszóval toborozza a BKV a buszsofőröket, miközben kevés a beruházás, nincs piaci verseny, amely innovációra kényszerítené cégeket, és legalább egy évtizede nem nőtt a termelékenység, az egy munkaórára jutó GDP pedig 2010 óta nem mozdul, a kormánypárt szórakoztatja a nagyérdeműt.
Az egyik kedvenc szórakozásuk nekik – Soros György nevetése mellett, vagy azzal szoros összefüggésben – a Jobbik basztatása. Ha éppen nem Orbán ótvar, lábszagot árasztó parlamenti személyeskedéseit kell hallgatni (most pont nem kell, mert a jól megérdemelt pihenőszabadságukat töltik az elvtársak két diktátorlátogatás/fogadás között), akkor Kágébéláznak.
A Jobbik (oroszoknak) kémkedéssel és újabban költségvetési csalással és okirathamisítással gyanúsított európai parlamenti képviselőjéről a Magyar Idők nevű tökig kormánypárti, közpénzből fenntartott és mindig kiválóan jól értesült szennylap írta meg kedden vadhajnalra virradóra (és jól át is vette a komplett sajtó), hogy sajnos nem tudják kihallgatni, mivel Abháziában gyógykezelik, eme szakadár országból pedig még nemzetközi körözéssel sem lehet hazahozni.
Eltelt néhány óra, Kovács Béla pedig Habony Árpádot megszégyenítő eleganciával posztolta Facebook-oldalán, hogy köszöni, jól van, nem gyógyul ő, nem is bujkál, hanem keményen dolgozik Brüsszelben (mondjuk, menetrend szerint most éppen Strasbourgban kellene tartózkodnia, de mindegy is). Ergo a Magyar Idők nevű, médiának csúfolt fostenger hazudott.
A történetet Kovács Béla hollétéről és a Magyar Idők/fideszes propaganda hazudozásairól az állampárt valamilyen szóvivője, bizonyos Halász János tette kerekdeddé. Hogy világos legyen, mennyire néznek ezek idiótának mindenkit, tegyük ezt is ide:
Halász: Gratulálok! Nagyon jól működik a hálózatuk. Ön attól a szervezettől jön – N1 tévé, vagy Alfahír? Alfahír – amit az az alapítvány ad ki, ami az előző években több mint 200 millió forint támogatást kapott a Jobbik pártalapítványától. Köszönöm a kérdését. Van-e más kérdése?
Alfahír: Azon kívül, hogy miért hazudtak?
Halász: Nem volt hazugság. Önök több mint 200 milliót kaptak… Lehet, hogy a fizetését ön is ebből kapja. Ön a Jobbiknál dolgozik áttételesen.
Alfahír: Nem dolgozom.
Halász: Hát most mondom. Egy alapítvány tartja fenn azt a céget… A Jobbik által támogatott alapítvány tartja fönn tulajdonképpen azt a – mondjuk így – médiát, ahonnan ön érkezett. Köszönöm. Van-e más kérdése? Ha nincs, akkor kérem a többieket.
Hát ez gyönyörű. A Fidesz-propaganda zászlóshajója, a Magyar Idők hazudik és álhíreket terjeszt. Néhány óra alatt kiderül. Erre jön az ügyeletes, torz vigyorba rándult pofájú szekértoló és képest ezt válaszolni a seggéből kikandikáló médiatermék hazugságával kapcsolatban.
Hogy az a magasságos, rohadt ég nem szakad már le egyszer! Van ilyen frontális gazemberség? Létezik ilyen? Hogy a bizonyíthatóan milliárdos nagyságrendű adófizetői pénzből médiabirodalmat működtető Fidesz fapados szóhurcolója azért nem válaszol egy kérdésre, mert az újságíró egy olyan lapnál dolgozik, ami történetesen nem a Fidesz seggét nyalja, és amely évek alatt 200 millió (!) forintos támogatást kapott a Jobbiktól?
És akkor mi a fasz van, Halász? Akkor a Magyar Idők nem hazudott? Akkor elég mellébeszélni? Gyógykezelés, az. A méltán világírű Abháziában. Az sem ciki nektek, hogy egy kiadós kágébélázás kedvéért azt sugalljátok, hogy egy kaukázusi orosz csicskabábállamban is világszínvonalúbb egészségügyi kezelés van, mint Magyarországon. Kézfertőtlenítő is van, az már biztos.
Alig telt el egy nap azóta, hogy Rezsiszilárd visítva-hörögve hírhamisítást kiáltott azzal kapcsolatban, hogy a 24.hu nyilvánosságra hozta a Fidesz és Simicska 2010-es mocskos plakátügyleteit. Alig telt el egy nap azóta is, hogy Balog emberminiszter az egészségügy penetráns állapotáról szóló híradásokat minősítette álhíreknek, mintha egyébként nem lenne igaz, hogy ezeknek az állapotoknak köszönhető az évi kisvárosnyi elhullott ember. A Magyar Idők álhíre kurvára rendben van. Pedig nincs.
Ebben a csavaros sztoriban pedig nem az a leginkább nevetséges, hogy Kovács Béla négy fotót közölt cáfolatként, kezében az egyik leggagyibb-legócskább német lappal, amit még kinyitni sem sikerült, hanem. Brilliáns kép, nagyszerű kihívás: a Putyin ánuszát csókdosó Fidesz azon tipródik, hogy egy a konkurens párt állítólagos orosz kémét úgy próbálja lebuktatni, hogy az nettó politikai tőkévé legyen konvertálható számukra. Anélkül, hogy Vlagyimirovics ezért megharagudna. Lássuk be, nem egyszerű. Hát hiszen orosz érdekeknek kiszolgáltatni egy országot manapság majdhogynem kormányprogram.
Ez van: elcseszett szappanoperákkal szórakoztatja a rothadó országot a magát jobboldalinak nevező szélsőséges térfél. A Fidesz-Jobbik csatározásban a leggroteszkebb az, hogy nehéz eldönteni, melyik pártban ülnek a fajsúlyosabb szovjet orosz ügynökök. Ennél viccesebb dolog is kevés van, bárcsak ne a fejünk fölött történne: a legalább három éve leleplezett, következetesen kágébélázott jobbikos kémpajtás szabadon jár-kel a világban, és ahelyett, hogy a független magyar igazságszolgáltatás csendben a tyúkszemére lépne (amennyiben ez indokolt), a kormánypárt felfújt kamusztorikkal próbálja legjelentősebb politikai ellenfelének lejáratására felhasználni.
Van egy olyan érzésem, hogy Kovács Béla kém úr ügye valamikor a választási kampány finisében fog a tetőfokára hágni, egyelőre csak kísérleteznek az elvtik. Most éppen azt tesztelik, hogy a lebutított közönség beveszi a bizonyítékok/fotók ellenére is Abháziát, ahonnan ugye nem lehet hazahurcolni, de legalább értékes időhúzásnak tökéletesen megfelel. Az lett volna az igazi, ha Piréziát írnak, az sem lett volna kevésbé röhejes. Szép jövő vár erre az országra, az biztos. Ahol a két legnépszerűbb politikai párt egymás tyúkszemére taposva liheg Moszkva végbélnyílásánál. Beszarás.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.