Azt kívánom én is barátilag, hogy csak ilyen szerencse érjen téged, mint amennyire szerencsés nép vagyunk mi

A miniszterek elnöke és Egyiptom elnöke (Fotó: Balogh Zoltán / MTI) A miniszterek elnöke és Egyiptom elnöke (Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Fene tudja, miért nem verték nagy dobra, pedig az Erdogannak bepucsítás után fel sem kaptuk volna rá a fejünket, hogy hétfőn újra nagyszerű vendéget fogad Budapesten a magyar államvezetés. Túl vagyunk már árkon és bokron, tökön és babon, egy puccsal hatalomra került katonai vezető, az egyiptomi fegyveres erők korábbi főparancsnoka már igazán nem osztott és nem is szorzott volna az eddig begyűjtött diktátor-trófeák mellett. Nyugodtan reklámozhatták volna a jelentős eseményt. De valamiért nem.

Semjén Zsolt fővadász iráni turnéihoz hasonlóan, Orbán hétfői találkozóját az egyiptomi elnökkel megpróbálta elhallgatni a propaganda, de legalábbis viszonylagos fáziskéséssel számolt be róla. Szemben az egyiptomi sajtóval, amelyik büszkén adta hírül, hogy Abdel-Fattah esz-Szíszi a térségbeli országok vezetői közül elsőként részt vesz a Visegrádi négyek találkozóján is, ami kedden lesz. Ahhoz képest, hogy csak egy Ádernél tett tiszteletkörről szólt a fáma, szép teljesítmény ez megint, jegyezzük fel a többi mellé.

A két kiváló államférfiú által tartott nagyot- és semmitmondási, diplomáciai mellébeszélési sajtótájékoztatót – az előzetes sunnyogás ellenére – élőben akarta közvetíteni a kormany.hu, de állítólag technikai okok miatt nem sikerült. Tény és való, hogy ennyi borzasztó ökörséget élőben nagy kár lett volna sugározni, felvételről is pont ugyanannyira borzasztó:

 

Meg kell állapítanom, hogy nyúzottnak tűnt a miniszterelnök úr, pedig baráti társaságban, hazai pályán volt ő, mégis meglehetősen szét volt csúszva az a fejszerkezet. Legalább meg sem kell próbálnom azt állítani, hogy kellemes látványt nyújtott. Az elhangzottak még inkább kétségbeejtőek, pedig az ankarai performansz bizonyos értelemben már a magyar külpolitikai ámokfutás egyik legmélyebb pontja volt. Még úgy is, hogy alapvetően csak mélypontjai vannak neki. (Szijjártó Fülöp-szigeteken tett látogatása persze eséllyel pályázik a mindenkori legalja címre.)

Orbán Viktor egyiptomi cimborájáról azt érdemes tudni, hogy a 2014. májusi elnökválasztáson – 46%-os részvétel mellett – elsöprő, majdnem 96%-os győzelmet aratott. Elnökségének első éveit kétségtelen sikerek is övezik (javult a közbiztonság, nőtt a GDP, csökkent a munkanélküliség, megszűntek az áramszünetek), ám demokratikus értelemben annak ellenére is vitatható a megítélése, hogy több európai országban fogadták már. Az emberi jogi hablatyok esz-Szíszi kollégát is pont annyira hidegen hagyják, mint magyar partnerét.

Aki – mint minden fél, vagy egész diktátorral való találkozása alkalmával szokta – kritikátlanul benyalt az arab ország vezetőjének, akit tisztelet és elismerés illet, amiért őrködik Orbán Viktor álma fölött. Magyarország elsőrendű érdeke Egyiptom biztonsági, katonai és gazdasági stabilitása, Egyiptom nem csak egy közeli ország, hanem „politikai értelemben a szomszédunk”, Egyiptom terrorizmus elleni harcának sikere egyben az európai nyugalom és béke előfeltétele is, bla-bla-bla.

Ezekhez képest csak maga a vendég alakított megmosolyogtatóbbat és borzasztóbbat, amikor a baráti magyar nép iránti tiszteletét és szeretét (istenem, ezek a formulák, de legalább szájon nem csókolták egymást) túltolta egy fél centivel:

A miniszterelnököt személyesen nagyon szeretem, értékelem és nagyra becsülöm, a magyar nép szerencsés, hogy ilyen miniszterelnöke lehet.

Hát nekem mondod, esz-Szíszi? Te már csak tudod, mekkora böszme nagy szerencse ez nekünk. Azt kívánom én is barátilag, hogy csak ilyen szerencse érjen téged is ettől a perctől kezdve, mint amennyire szerencsés nép vagyunk mi. A stabilitásunkkal, a közbiztonságunkkal, a plakátokról fröcsögő gyűlölettel, amivel zabáltatnak, az állandó háborúinkkal és valóságnak hazudott képzeletbeli harcainkkal, amelyeket megállás nélkül zúdítanak a nyakunkba a mi pénzünkön, a homogén nemzetállami szuverenitásunkkal, a világszínvonalú oktatásunkkal és egészségügyünkkel, a megtámadtatásunk leple alatt szétlopott jövőnkkel, a minden percre jutó démonainkkal. Ismerős, nem?

Hát te is ebből építettél várat. A politikai szabadságjogok (különös tekintettel a szólásszabadság) és a civil szervezetek korlátozásából, a rendőri önkényeskedésből és a jogállamiság majdnem teljes hiányából. Mostmár mi is tudjuk, hogy mindez az Európai Unióban is bármikor újra a hétköznapok része lehet, most a szemünk láttára válik a hétköznapok részévé. Pedig itt az volt az érzésünk, hogy ezt a világot már régen magunk mögött hagytuk. Nagyra becsült, hőn szeretett Orbán Viktorodnak hála – akinek kissé nyúzott a feje, de lehet, hogy csak annyi a baj, hogy a kék gyógyszer helyett véletlenül a pirosat adták be neki – tévednünk kellett.

Mindenestre, ezt a távolról sem első, de annál kölcsönösebb és őszintébb felszopást szeretném kiegészíteni egy majdnem napra pontosan két évvel ezelőtti, felejthetetlen megszólalással, ami szintén egy esz-Szíszi úrral folytatott megbeszélés után hangzott el, amitől – az időközben lezajlott történések fényében – azóta is sugárban okádunk:

Európában ma sok helyen félnek az iszlámtól, sőt van, ahol ellenségnek tekintik. Magyarország azonban nem ilyen ország, Magyarország az iszlámot az emberiség egyik nagy szellemi és lelki alkotásának tekinti.

És bővebben is:

Mi azóta is minden nap ennek a köpönyegforgató, stabilitásmániás, terrorizmus ellen küzdő, minden mást magasról lesajnáló drága jó embernek a ténykedéseit vagyunk kénytelenek tüdőre szívni, ha akarjuk, ha nem. A tőlünk különböző kultúrájú és bőrszínű emberek elleni gyűlölethadjáratot, amiről talán nem véletlenül ma egy árva szó nem esett. Ha ezért bárki irigylésre méltónak tartja a mi szerencsénket, az kenje a hajára egészen nyugodtan.

Tisztában vagyunk azzal, hogy esz-Szíszi rezsimje egy gusztustalan diktatúra, ezzel semmi baj nincsen: nem áltatjuk magunkat a demokráciaexport megkerülhetetlenségével, mert abból csak a baj van. Azt viszont jogosan nem értjük, és háborog is tőle a gyomrunk rendesen, hogy miért kell nekünk naponta ilyen rezsimek vezetőihez dörgölőznünk, mintha nem lenne holnap. Ez után vajon mi következik? Szudán nemzetközi körözés alatt álló elnöke is beugrik, mielőtt Moszkvába vezet az útja? Hihetetlen, felfoghatatlan. adomany-1