Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Hogy tizenhetedszer is ugyanazt kérdezzük tőle, amire már tizenhatszor b@szott válaszolni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azt írja a mai újság, hogy a letelepedésikötvény-programokat tömörítő üzletág legjelentősebb szereplőit felvonultató genfi konferencián (Investment Migration Forum) nem kevés szó esett a Rogán Mindenfélétfeltaláló Antalról elhíresült, korrupciógyanús magyar modellről is.

Amelyről azt ismételjük át röviden, hogy – minden máshol működő, hasonló konstrukcióval ellentétben – egyedül Magyarországon veszít rajta az állam, a költségvetés, az adófizetők. A nem piaci körülmények között kibocsátott, hanem azoknál négyszer-hatszor magasabb hozamot fizető államkötvények legalább 5 milliárdos veszteséget generáltak azoknak (még mindig az adófizetőknél tartunk!), akik a combos kamatot visszafizetik az érintetteknek. Egyébként tök jó, hogy ezzel a kérdéssel Svájcban is foglalkoznak, mert tegnap véletlenül a magyar parlamentben is szó esett róla, úgyhogy hasznos lesz egymás mellé rakni a két információt.

Szóval Genfben ott volt mindenki, aki számít az üzleti migráció (vagyis a tartózkodásra jogosító befektetések) terén, és okosakat mondtak ők. A legfontosabb állítások, amelyek a szervezők, valamint az iparág szereplői részéről elhangzottak:

– Úgy nem szabad letelepedési programot működtetni, ahogyan Magyarországon működtetik.

– Széles körben ismert a közvetítőcégek brutális vagyongyarapodásáról híres magyar program sikere.

– Kínában Rogánék korrupciógyanús programja a második legnépszerűbb (az amerikai kötvényprogram után rögtön).

– A magyar letelepedésikötvény-program azért népszerű, mert olcsó, gyors és egyszerű az ügyintézés, nem vizsgálják a készpénz eredetét, nincs különösebb vizsgálat, és a magyar hatóságok nagyon elnézők. (Anna Chen, a CIBA Investment ügyvezető igazgatója)

– A magyar letelepedésikötvény-program azért vonzó, mert csak az egyszeri befizetést kell teljesíteni, nem kell valódi beruházást végrehajtani, de még ingatlant sem kell vásárolni, sőt személyesen nem is kell Magyarországra költözni, de még ideutazni sem.

– A magyar letelepedési program jövőre újra fog indulni, amennyiben egyrészt bevett szokás, hogy egy országban, ahol kritikát kap az adott állam letelepedési programja, szüneteltetik, majd az országgyűlési választások után újraindítják, és amennyiben másrészt az ügyfelek szempontjából túl jó a program ahhoz, hogy megszüntesse a magyar kormány.

Hogy ez a szakmabeliek szájából mennyire nem megalapozatlan kijelentés, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy – minden tévhittel és kommunikációs füstbombával szemben – a kormány nem vonta vissza a program működését szabályozó törvényt. Márpedig minden, amit nem vonnak vissza, csak felfüggesztenek, az bármikor újraindítható. Becslések szerint Habony-Rogán offshore haverjai már eddig is mintegy 113 milliárdot kerestek az üzleten.

Mindeközben Budapesten a tisztelt házban az ország miniszterelnökét éppen tegnap kérdezték arról (Szakács László – MSZP), hogy miért jó a magyaroknak az, ami valójában csak ezeknek a közvetítő cégeknek jó, akikre egyáltalán miért van szükség?

Orbán: Röviden csak annyit tudok mondani önnek, hogy az ellenzék ezt már többször is kifogásolta, körülbelül tizenhatszor beszéltünk erről itt a tisztelt ház előtt. Ahhoz képest, amit korábban elmondtam, újat most nem is tudok és nem is akarok mondani. Az ellenzéknek azt a kérését, hogy – miután az államháztartás helyzete még az ellenzék szerint is jelentősen javult és Magyarország ma már a pénzügyi piacokról könnyen tud forrásokhoz jutni – ezért gondoljuk át a letelepedési kötvény rendszerét, nos, ezt az ellenzéki kérést mi megfogadtuk, átgondoltuk és az ilyenfajta kötvények kibocsátását megszüntettük. Ellenzéki siker, gratulálok önnek!

Szakács László: Igazából kitért a válaszom elől, miniszterelnök úr. Itt azért mégiscsak arról van szó, hogy 110-130 milliárd forint elment ezekhez a cégekhez. Mondjuk, ennyi az egészségügynek az egy évben felhalmozott adóssága. (…) Mondjuk, ez a tizenharmadik havi nyugdíjnak a fele, amit ezek a cégek egyébként így elvisznek Magyarországról és egészen biztosan nem itt, Magyarországon adózzák le. Miért volt szükség arra, hogy ezek a cégek ennyi pénzt elvigyenek innen, miniszterelnök úr? 

Orbán: Mint említettem, tizenhatszor válaszoltam, tizenhetedszer is elmondom. A magyar költségvetésből egyetlen fillért sem vittek el, a költségvetésbe pénzt hoztak.

Hát igen. Ebben nem annyira az a hírérték, hogy Orbán hazudik, mintha nem lenne holnap (tegnap felvázoltuk ennek lehetséges magyarázatát), hanem hogy megint azt kellene bevennie a gyomrunknak, hogy mindenki más kretén, és milyen jó nekünk, miközben szar. Hogy Rogán és az Orbán dinasztia feneketlen harácsolási étvágya nem létezik.

Orbán cinikusan hazudott: az úgynevezett ellenzéki siker nem létezik. A törvényt nem vonták vissza, csupán jegelték. Soha egy pillanatra nem is gondolták komolyan a jogszabály visszavonását, különben a Jobbik alaptörvény-módosítását is támogatták volna, nemdebár? Igen, azt, amelyik kvázi alkotmányellenessé tette volna a letelepedési kötvényt. De nem támogatták.

A letelepedésikötvény-program nem ördögtől való, ahogyan a Fidesz megcsinálta, úgy viszont nagyipari gazemberség. Eddig mintegy 17 ezer embert engedtek be Európába a hatóságok elnéző, komoly nemzetbiztonsági vizsgálatoktól eltekintő nagyvonalúsága mellett.

Az, hogy máshol is van ilyen, az nem érv, hanem ellenérv: sehol máshol nem buknak rajta az adófizetők, kizárólag Magyarországon.

Emlékül az utókornak: így adósított el minket Rogán Antal feltaláló

Orbán Viktort pedig nem hozza lázba és nem is hatja meg a kórházak adóssága, pedig az offshore cégek nyerészkedését semmi nem indokolja, azoknak az irdatlan milliárdoknak a költségvetésben lenne a helyük, nem Rogánék zsebében.

Amennyiben az állam nyerne az üzleten, amennyiben konkrét, hosszútávú befektetésekért cserébe adna lakhatási/letelepedési jogot, úgy semmi baj nem lenne ezzel.

Ellenben a magyar kormány nem hogy semmi ilyesmit nem kér, de kamatot is fizet a közösből a piaci körülmények között értelmezhetetlenül magas hozamú államkötvények után.

Orbán Viktor nyíltan hazudik és az sem zavarja, hogy már világszerte is elrettentő példaként tartják számon a magyar letelepedésikötvény-programot. Én se hinném el, hogy van ilyen kretén hely, ahol egy kormány szándékosan nyúzza meg a polgárait és semmi következménye. Orbánnak pedig nincs válasza az országból kitalicskázott milliárdokra, tehát nem válaszol, hanem bőgeti a lánctalpas cinizmus-motrot. Minden máshoz hasonlóan, ehhez is hozzányúltak, és szétlopták, amit szét lehetett, de még mindig van étvágyuk. A kiskorúsított magyarok meg hátha úgysem értik, miről van szó, és különben is kussoljanak, mert van rezsicsökkentés.

Tudom, hogy ez sem elég nyilvánvaló ok a felháborodásra. És ha ez sem, akkor semmi nem az. Jól van így. Ne fárasszuk már a miniszterelnök urat azzal, hogy tizenhetedszer is ugyanazt kérdezzük tőle, amire már tizenhatszor b@szott válaszolni.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.