Ezért van akkora pofája a seggnyalói gyűrűjében

Pillanatfelvétel az Országgyűlés plenáris üléséről, 2017. június 6 Pillanatfelvétel az Országgyűlés plenáris üléséről, 2017. június 6

Már többször felmerült bennem a kérdés, hogy mi a szent szarért működik még egyáltalán a parlament ebben az országban? És ha a parlament működik is, mi a búbánatos lófaszért kell erőltetni az azonnali kérdések és az azokat telibehányó miniszterelnöki válaszok órájára keresztelt műfajt, amelyből – amikor éppen nem halaszthatatlan közfeladatok ellátása címszó alatt menekül – hétről-hétre csúfot űz az ország miniszterelnöke. Akit szintén nem értem, hogy miért nevezünk még így. Azzal együtt sem, hogy elvileg demokratikusan megválasztotta egyszer valamikor egy, az ország választási joggal rendelkező, el nem hanyagolható kisebbsége.

Mivel az élő internetes közvetítést nem tudom reprodukálni nem élő felvételek formájában, ezért – tekintve, hogy őfényességét a nyári szünet előtt utolsó alkalommal zsibbasztották ellenzéki képviselők – megpróbálom összefoglalni, mit művelt ma a pöffeszkedő atyaúristen, aki már sokadszorra szarik bele a szánkba, és még ő van felháborodva, hogy ürítés közben zavarják.

Az az unott, affektált, lenéző, arrogáns fej, azok a szervilis, átszellemült, vigyorba rándult, minden szavát habzsoló alázatos szolgák körülötte… Nos, amennyiben hang nélkül hallgattam volna ezt az újabb kínos egy órát, amelybe összesen hat, Orbánnak címzett ellenzéki kérdés fért bele (az utolsóról elsunnyogott, biztos a szotyolázás elvonási tünetei), akkor is a tömény hányinger kerülgetne, és nem hinném el, hogy államférfiak és politikusok helyett egy takonygerincű felszopóbrigád irányítja az országot.

Viszont így, hogy a saját fülemmel hallottam, mi történt, nem a hányinger a durva, hanem az ezredik felismerés: ennél a figuránál hitványabb emberanyag soha a büdös életben nem állt az ország élén. És nem azért, mert gyűlölöm Orbánt, hanem mert az ország miniszterelnöke, elsőszámú közjogi méltatlansága úgy viselkedik, mint egy városszéli kocsma tölteléke. Aki tudja, hogy akkor sem basszák ki a kócerájból éjjel kettőkor, ha hitelre vedel harmadik hete, ha sérteget másokat, ha felteszi a lábát az asztalra, ha összehányja a helyet. Mert ő a kocsmáros gyerekkori haverja és neki mindent szabad.

Pontosan és tökéletesen így viselkedett ma IS a parlamentben Orbán, aki látványosan meg van arról győződve, hogy sérthetetlen, hogy ő az istenkirály, hogy soha nem lesz holnap, hogy soha nem lesz másképp, hogy az idők végezetéig lehet személyeskedésekkel, sértegetésekkel, témába nem vágó gyalázkodásokkal válaszolni olyan kérdésekre, amelyek az ország adót fizető polgárait jogosan érdekelhetik. Igen, azokról van szó, akik az Orbán nevű megélhetési közpénzpolitikus havi bérét (leszarom, hogy minek nevezik eltartott kisujjul) hónapról hónapra összedobják. Lassan három évtizede.

A személyiségzavart kérdezték a letelepedési kötvényes, égbekiáltó korrupciós ügyről, a Rogán baráti offshore-cégei által kilapátolt kemény milliárdokról (110-130 milliárd) és arról, hogy miért az átláthatatlan maffia nyerészkedett az üzleten, miért nem a polgárok. Orbán válaszolt: szerinte ezt a kérdést már tizenhatszor feltették neki, ezért nem tud és nem is akar újat mondani. Az ellenzék örüljön, hogy leállították a programot. Gratulált az ellenzéki sikerhez.

Orbánt Vona Gábor a bérunióval (amiről ITT írtunk) kapcsolatos álláspontjáról kérdezte, és arról, hogy vajon a magyar emberek bére, vagy Habony Árpád krokodilbőr táskája a fontosabb? Orbán válaszolt: nagycukiskodás, zsúrpubiskodás, kutyacsókolgatás, milliárdos gazda.

 

Orbánt az adóamnesztiáról és az önkormányzatok kivéreztetéséről is kérdezték. Orbán válaszolt: mindenki más hülye, az Orbán-kormány megmentette az önkormányzatokat, arra viszont nem derült fény, hogy a kormány érintett-e, rendelkezik-e külföldre menekített vagyonnal, ingatlanokkal, a Jobbik különben is megszavazta a törvényt, kussoljon és ne a kormányt kérje számon.

A legfontosabb itt és most Hadházy Ákos kérdése. Szokott-e a drága miniszterelnök úr a családjával és főként a jó édesapjával üzleti ügyeikről beszélgetni? Mert a dolog úgy áll, hogy idősebb Orbán annyi osztalékot mart ki a cégeiből, amennyiért egy átlagember ezer évig dolgozik. És ha egy miniszterelnök családja milliárdossá válik állami beruházásokon, vagyis istentelenül meggazdagszik, akkor az a magyar emberekre tartozik. Orbán válaszolt: nem tartozik a parlamentre (vagyis a hülyemagyarokra se) a családi beszélgetések tartalma, ő már túl van ezeken a cseszegetéseken, 2002-ben is minden számláját be kellett mutatnia, amikor felelősségre vonták. Különben a kormány nem foglalkozik üzleti ügyekkel, csak politikával. Akinek ez nem tetszik, tegyen feljelentést és hagyjuk már a faszba a hülyeségeket.

 

Meg kell állapítanom, hogy olyan szintű undorral és nyugalommal, fikarcnyi szégyenérzet nélkül osztotta az észt, hogy tényleg egy egész borsóleves futott végig a hátamon. Minden válasznak csúfolt röfögésén a teljes bizonyosság csordul túl: nincs mitől tartania, törvényesen, legálisan lophatja szét az országot és közben az elsikálóművészhez irányíthat mindenkit, és úgy tehet mintha semmi nem történne, ami aggályos, ami pofátlan, ami elviselhetetlen. És igaza van.

Az Orbán legfőbb politikáját jelentő korrupció legalizálásának árnyékában (igen, Vona Gábor milliárdos gazdáját dícséri az ötlet, akit szintén van pofája ekként a szájára venni a legecizettnek) semmitől nem kell tartania. Ma megértettem, hogy minden ellenkező állítással szemben, ez az ember nem fél. Mert a félelemhez morális, erkölcsi zsinórmérték megléte szükséges.

Annak a tudata, hogy megtehetem ugyan, hogy a gyerekkoromat szétrugdosó apámat, a vejemet, a feleségemet, a strómanjaimat, a talpnyalóimat milliárdossá teszem, hogy a miniszterelnökségemet tokkal-vonóval a lopásra használom, mert jogilag nem lehet fogást találni rajtam, de erkölcsileg ez akkor is elfogadhatatlan. Orbánból hiányzik az a műszer, ami jelezné, hogy hol van az elég. Hogy hol van az, amit nem azért nem teszünk meg, mert ne írtunk volna rá törvényt előzőleg, hanem mert emberileg-erkölcsileg aggályos. Ezért jelenti ki szemrebbenés nélkül, hogy a bűnöző, a törvényt megszegő gazember kezét nem engedi el, ha a cigányságnak jó, akkor neki is jó. Nem baj, ha köztörvényes, ha a törvény felett áll, ameddig az ő szekerét tolja. Ezért hosszabbítjuk meg Rogánt Lovasberényig, ezért nem csökken a bizalom egyetlen nagypályás, gátlástalan rohadék iránt sem.

Ezért van akkora pofája a seggnyalói gyűrűjében, ezért röhög bele a papírjaiba, ezért nem szégyelli, hogy a családja zsírosodása téma a parlamentben, ahol jobb helyeken az ország sorsáról döntenek, ezért fel sem tudja fogni, milyen az, amikor annak a töredékéért, amit ő ellopatott, máshol politikusok azonnal lemondanak és eltakarodnak a búsba.

Persze, egyedül nem menne. Ehhez kellenek az áhítattal, farokcsóválva nyálat csorgató Semjének, Tuzsonok, Németh Szilárdok. És ehhez kell egy olyan társadalom, amelynek egy része maga sem rendelkezik ezzel az erkölcsi mércével, ezért vakon tapsol saját kizsigerelésének. Kell egy másik rész, amelyik pontosan érti, hogy mi van, mégis ezeregy magyarázata van arra, hogy miért jobb, hogy ha az Orbán-klán fosztja ki, mintha a szocialisták lopnák ki a szemét. És van a többség, aki úgy gondolja, hogy megengedheti magának, hogy ne érdekelje és ne tudja eldönteni, hol van a gödör alja, ami már elviselhetetlen. Ennyi.

 

adomany-1