Olvasói levél: Ez nem normális ország, nem normális vezetéssel

Illusztráció: geralt Illusztráció: geralt

Kedves Szalonna!
Olvastam az erről szóló legfrissebb cikküket.

Rengeteg az olyan lopakodó adó, vagy járulék, ami a kívülálló számára, aki közvetlenül nem érintett, nem is tudatosul.
Én egyéni vállalkozó voltam, építész és statikus tervezés kategóriában. Voltak időszakok, amikor irtózatos terheket fizettem, viszont akkor még bevétel is volt, a terheket igazságtalannak tartottam ugyan, de mindig be tudtam fizetni. Kinyögtem. (Az  egyéni vállalkozói forma talán a legmagasabb terhekkel járt mindig. Voltak hosszú  időszakok, amikor bőven 50% fölött volt az adó és járulék terhem. Erre mindig azt mondták, hogy ugye leírható. Persze. Csak ki kellett termelnem. Egyedül.) De ez a múlt.

2010-től, amikortól az építőipar lejtmenete is katasztrofális stádiumba került, bevezették az elvárt jövedelem utáni járulékfizetést. Ez annyit tett, hogy abban a hónapban is, amikor egyetlen forint bevételem sem volt, 93.000 Ft járulékot kellett befizetnem. És bizony egyre sűrűsödtek azok az időszakok, amikor egyre több egymást követő hónapban és egyre hosszabban nem volt bevétel.

Egyetlen önvédelmi forma maradt, szüneteltetni a vállalkozást. Ennek lett egy járulékos hatása is: lehetetlenné vált bevállalni a kis munkákat. (Egy 300-400  ezres munka is kicsinek számít ebben a rendszerben.) Pl. kapok egy ajánlatot egy műszaki ellenőrzésre, 300 ezer forintért. A legrövidebb ilyen munka is minimum öt hónapig tart. Felveszem tehát a vállalkozói igazolványom, ami addig szünetelt. Onnantól kezdve csengetem a havi kilencvenháromezret az államnak. Az ugye négyszázötvenezer, és még nem csináltam semmit. Nem használtam telefont, autót, számítógépet, laptopot, stb. Szóval ezeket a munkákat az ember sajnálkozva lemondja, mert ezt csak folyamatos munka-ellátottság mellett lehetne bevállalni, ami már régóta nincs. És nyomják a statisztikákat arról, hogy Magyarországon fele annyi mérnök dolgozik, mint amennyire szükség volna. Hát ezért. (Is.)

A „kis munkák ” címszó alatt még annyit tennék hozzá a rövidke levelemhez, hogy valaha nem ismertem értékhatárt. Mindent elvállaltam, amiről láttam, hogy szakmailag szükséges. 5-6 000 Ft-ért elvégeztem olyan munkákat is, amiről azt láttam, hogy fontos, hogy nem pénz kérdése. Volt rá eset, hogy késő este zseblámpával mértem fel a helyszínt, utána éjszaka rajzoltam meg a terveket reggelig, hogy másnap délelőtt ki lehessen rá adni a továbbépítési engedélyt, mert dőlt egy nyaraló, ami alá mélygarázst kezdtek építeni előző napon. Az ügyfél vasárnap este fél tízkor jött, hogy nagy a baj, és nem volt szívem elküldeni. Mindezt cakk-pakk hatezer forintért. Tehát van (volt) olyan szakmai szempont, nem ritkán, ami felülírta a jövedelemszerzést. Több hasonló esetem volt. (Előfordult, hogy teljesen ingyen is készítettem el tervet, mert láttam, hogy az ügyfélnek ez létkérdés, olyan élethelyzetben volt.) Belefért. Volt olyan öreg mérnök ismerősöm, több is, akiktől kifejezetten ezt a szellemet örököltem. Kint a munkaterületeken, munka közben.

A mai járulékrendszerben ezt már el kell felejteni. Állítom, hogy szembe megy a szakmai szemlélettel a jelenlegi járulékrendszer. A kamaráink (a Mérnöki és az Építész) pedig egyetlen esetben sem védték meg a mérnök társadalmat az elmúlt harminc évben. Az építőipar szétzilálása nem most kezdődött, de mostanra csúcsosodott ki.

Még tíz évet szerettem volna dolgozni, és kényszerűségből nyugdíjba mentem. Most pedig majd itt lesz a „nyugdíjasszövetkezet”. Két diplomám van, egy építész és egy statikus, melyik szövetkezetbe lépjek be, a kosárfonóba vagy a kefekötőbe?

Ez nem normális ország, nem normális vezetéssel.adomany-1