Ez legalább akkora blama, mint egy diktatórikus rezsim által elkövetett vérengzés helyszínén kommunista emlékművet koszorúzni

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Nem tudom, kit milyen érzések kerülgetnek a Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott fotókat szemlélve, amelyeknek  egyikén a Kínában turnézó hős magyar vezető éppen a pekingi Tienanmen téren koszorúz és rója le az ő kegyeletét.

Azt a Nép hősei emlékművet koszorúzza meg őfényessége, amely leginkább az ország kommunista szövetségeseinek és úgy általában a poszt-szovjet vezetőknek kedvenc és kötelező koszorúzási helye. Nem tudom, hogy az 1989-es Tienanmen téri vérengzés, amelynek során a kommunista állampárt (az egypárti diktatúra) a demokráciát követelő, lázadó fiatalok/diákok százainak, de inkább ezreinek életét oltotta ki, hogyan egyeztethető össze egy olyan obeliszk előtti főhajtással, amelynek egyik domborműve a kínai kommunisták győzelmét örökíti meg.

Annak a pártnak a vezetője, amelyik 1989-ben a legmarkánsabban ítélte el és még tüntetett is a Tienanmen téri vérengzés ellen, ma már a világ négycsillagos diktatúráinak vezetői előtt borul térdre. Ki emlékszik már 1989-re, amikor arra sem emlékszünk, hogy mi volt tegnapelőtt? Gyönyörű kép ez az egykori párttitkár, szépreményű bányatulajdonos forradalmár-szabadságharcos-antikommunista, ám vadul kommunistázó fiáról, aki szikrázó napsütésben, a szélben lobogó vörös zászlók gyűrűjében, trottyosan, ahogy szokott, igazi európai demokrataként hajlik meg egy a kommunista diktatúra örökérvénye előtt.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Miközben a magyar kormány ellen az Európai Unió hetes cikke szerinti eljárás megkezdésének lehetősége van terítéken Brüsszelben, miközben tulajdonképpen már csak a Fidesz európai pártcsaládján múlik, elindulnak-e az alapjogi eljárás felé hazánkkal szemben a folyamatos európai asztalra szarás következményeként, az Unióval szembeni pávatánc Pekingben folytatódik. Ahonnan ilyen hírek érkeznek:

– Vízgazdálkodási, gyógyszeripari és sportügyi együttműködési lehetőségekről is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök mongol (!!) kollégájával, Dzsargaltulga Erdenebattal szombaton Pekingben.

– A magyar-török kétoldalú kapcsolatok helyzetének áttekintése volt a fő napirendi pont Orbán Viktor kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök szombati pekingi megbeszélésén.

– 20 éves lejáratú, 2,5 százalékos hitelkamatot előirányzó, dolláralapú kínai hitelből építteti a kormány a – szakértők szerint teljesen felesleges – Budapest-Belgrád vasútvonalat. A beruházás összértéke 550 milliárd forint, ennek 85 százalékát hitelezné Kína. Bónusz: a kínai jogi rendszerhez képest kivételes eljárásban, a magyar állam lehetőséget kapott a pekingi magyar nagykövetség megvásárlására. (Ami szintén kellett, mint egy falat kenyér, nem tudni, azt is hitelből kaparintjuk meg, vagy úgy vannak a számok, ezért készpénzben fizetjük.)

A lényeg az, hogy mivel a paksi orosz hitel nem adósítja el teljes mértékben és a szakadék széléről visszarángathatatlanul az országot, rátolunk még egy csinos kínai tartozást is, egy kisebbfajta, takarékosabb olimpia kiadásaival egyező nagyságrendűt, mert hát mégiscsak a keleti nyitás, ugye. Úgy, hogy ez a beruházás nem Magyarország, hanem Kína érdeke.

Tehát kínai hitelből épül egy kínaiak által kivitelezett vasút, amelyet a magyar adófizetők fognak törleszteni (a potenciális kihasználtságát felejtsük el a picsába) évtizedekig. Kamatostól, mert nyilván azért hitel. Miközben Orbán majd sportügyileg együttműködik Mongóliával és személyesen vesz demokrácia-leckéket a véreskezű Erdogantól, meg időnként titokban összeborul Putyinnal és jelenti neki az Európai Unió szétverésének aktuális állapotát, valamint Azerbajdzsánnal vállvetve védi az emberi jogokat.

Nem leszek demagóg, úgyhogy fel sem hozom az oktatás nem csupán forráskivonásokkal magyarázható szétverését, vagy a kórházak milliárdos adósságait, amelyeket reménytelenül görget maga előtt az egészségügyi rendszer. Örömmel nyugtázom ellenben, hogy mióta az IMF-et páros lábbal rugdalták ki az országból, mióta személyesen Orbán Viktor gyönge vállát sem nyomja már az imperialista gazemberek hitele, jó úton járunk. Igaz, hogy nincs még egy lenyúlható magánnyugdíjpénztári alapunk, amiből majd az ország kiárusítását fedezni lehetne, de ez senkit ne aggasszon.

Ez itt sokadszorra is a rezsim kendőzetlenül, büszkén vállalt kvintesszenciája: Orbán Viktor, akinek büdös az európai levegő, aki nem tud és nem is akar európaiként viselkedni Európában, a keleti nyitásra hivatkozva bomlaszt, ahol tud és gyengíti a nyugati szövetségi rendszert, amelynek Magyarország jelen állás szerint még tagja. Már nem nagyon maradt idő azon gondolkodni, hogy mindez hova vezet.

Nem csupán szimbolikus jelentősége van annak, hogy Orbán sötét kommmunista diktatúrákhoz, Mongólia kaliberű fejlett országokhoz dörgölőzik, hogy olyan helyen koszorúz, ahol másoknak kifordul a belük, ahol ezelőtt harminc évvel állítólag neki is kifordult volna a bele, hanem hogy kínai hitelből épül egy teljesen felesleges, kihasználatlan vasútvonal Budapest és Belgrád között. Miért? Kinek jó ez? Kinek jók azok az újabb és újabb beruházások, amelyeknek megtérülési ideje átlagban kétezerhatszáz év? És ez nem egy felcsúti játékvasút, hanem.

Bár soha nem építettem vasútvonalat, és ez mostmár így is marad, azt biztosan tudom, hogy azért ahhoz nem kevés kőre van szükség. Például. Persze semmit nem akarok ezzel mondani, mint ahogy azzal sem, hogy az Orbán-család cégei (tök véletlenül kőbánya) elég komoly szerepet játszottak abban, hogy a közpénz magánvagyonná konvertálódjon a zsebükben. Titokban, rejtett módon, természetesen. És ha a Szajol-Püspökladány vasútvonalhoz nem találtak jobb minőségű követ, mint amit az Orbánok termelnek ki, képzeljük el, mekkora potenciál rejlik a Budapest-Belgrád távolságban. De persze ez merő rosszindulat, nem feltételezném a világért sem, hogy a 700 ezer forintos megtakarításból tengődő, talpig becsület ilyesmire adná a fejét.

Ez az egész nem csak azért lesújtó, mert már a látszatot is leszarja, és nyíltan kommunistákkal szövetkezik (Kína gazdasági nagyhatalomnak ugyan mit tudna Orbán ajánlani az Európát eláruló gazemberségén kívül?), hanem hogy gazdaságilag tönkrevágja a már most is tönkrevágott országot. A naponta százmilliókkal dráguló úszó vébé költségeit figyelembe véve, ez az 550 milliárd hol fog megállni?

Ne vegyünk rá mérget sem erre, sem másra, de nyugodtan rögzítsük a tényt: a felcsúti mindenáron játékvasút analógiájára épülő újabb haszontalan beruházás visszafizetése az unokákra marad. Ez legalább akkora blama, mint egy diktatórikus rezsim által elkövetett vérengzés helyszínén kommunista emlékművet koszorúzni. Hogy nem ez volt az első, az csak penészes hab az Európán kívüli, illiberális pöcegödör megépítésének útján.

Itt az azeri államfő apja, Hejdar Alijev könyörtelen, véreskezű kommunista diktátor emléke előtt tiszteleg a miniszterek elnöke 2016. márciusában (Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda)
Az azeri államfő apja, Hejdar Alijev könyörtelen, véreskezű kommunista diktátor emléke előtt tiszteleg a miniszterek elnöke 2016. márciusában (Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda)

adomany-1